Franciaországban 2,5 millió, hibás légzsákkal felszerelt autó visszahívását rendelték el. A „lufik” kisebb ütközéskor is túl erősen robbannak fel, ezzel súlyos sérüléseket okozva – írja a BBC. A légzsákhibáknak több halálos áldozata van. Az intézkedés oka egy, a hónap elején Reimsben történt halálos baleset. Ott egy Citroën C3-ast vezető, 37 éves anyát kisebb ütközés után találták fejen a légzsák kinyílásakor szétrepülő fémdarabok. A légzsákot felfúvó ammónium-nitrát
gáz forró és párás körülmények között bomlani kezd,
ami a szükségesnél erősebb robbanáshoz vezethet. Emiatt kerülhetnek repeszdarabok a sofőr arcába. A francia közlekedési minisztérium kedden betiltotta a Takata légzsákjaival felszerelt autók használatát Korzikán és Franciaország tengerentúli területein. A tiltás Franciaországban a 2011 előtti, Takata légzsákkal felszerelt autókat érinti.
A hatóságok azért tesznek különbséget az országrészek között, mert a melegebb részeken – például a karibi vagy Földközi-tengeri szigeteken –
a légzsákok könnyebben hibásodnak meg.
A légzsákoknak tulajdonított 18 francia haláleset közül 16 a tengerentúli területeken történt. Az érintett járművek száma körülbelül 1,7 millió, de a minisztérium szerint a kontinensen további 800 ezer autó tulajdonosának kell jelentkeznie a márkakereskedőnél, hogy kicseréltesse a légzsákokat. Ez az intézkedés sokkal komolyabb a reimsi baleset után elrendeltnél: akkor még csak bizonyos Citroën modellek visszahívását rendelték el.
A lépés komoly nehézségeket okozhat,
néhány héttel a nyári szabadságok előtt. A rendelet szerint a légzsákok cseréje idejére ingyenes csereautó jár.
Kép forrása: Pixabay
