A lottó inkább hitkérdés, mint bármi más. Nem mi mondjuk – a matematika állítja. Valójában nagyobb az esélyed arra, hogy villám csapjon beléd, mint hogy egyik napról a másikra milliomos legyél. Lehet, hogy mindez nem is számít, hiszen még ha tudjuk is, hogy nem fogunk nyerni, akkor is játszunk, mert úgy érezzük, valamihez tartozunk.
Aztán jönnek a legendák, amelyek különféle trükkökről és nyerő képletekről szólnak. És köztük ott van Stefan Mandel története.
Matematikai elme
Az 1990-es évek közepén, miközben emberek milliói üldözték tovább a lottómilliomos álmot, egy román-ausztrál közgazdász, Stefan Mandel, nem varázslattal vagy babonával, hanem az elemi valószínűségszámítás és egy óriási logisztikai gépezet segítségével kerülte ki a lottó íratlan szabályait.
A módszere egyszerű, de radikális volt: olyan sorsolásokat keresett, ahol a főnyeremény összege jóval meghaladta az összes lehetséges szelvény megvásárlásának összköltségét. A véletlenjátékot így egy pozitív statisztikai képletté alakította át – a szerencsejátéknak hirtelen logikus haszna lett.
Miután Romániában, majd Ausztráliában sikeresen tesztelte a rendszerét, Mandel egy kis csapattal finomította tovább a stratégiát, és olyan algoritmusokat fejlesztett, amelyek milliónyi érvényes kombinációt generáltak és nyomtattak ki célzott lottójátékokra.
Az amerikai ugrás
A történet csúcspontja az Egyesült Államokhoz köthető: Mandel felfedezte, hogy Virginia állam újonnan bevezetett lottójátéka csupán 44 számot használt, ami „mindössze” 7 059 052 lehetséges kombinációt eredményezett. Amikor a jackpot 15,5 millió dollárra nőtt, Mandel – aki ekkorra már felépített egy komplett befektetői hálózatot, nyomdákat, és árusítóhelyeket – beindította a gépezetet.
Két lázas nap alatt a csapata 6,4 millió szelvényt vásárolt meg. Nem érték el az összes kombinációt, de a megvásárolt szelvények közt ott lapult a nyertes is.
A bravúr FBI- és CIA-vizsgálatot vont maga után, de semmilyen jogi szabályszegést nem találtak: bár Mandel manővere nyilvánvalóan szembement a játék szellemével, az írott szabályokat nem sértette meg.
A véletlen határai
Mandel módszerének kulcsa nem valamilyen misztikus számelméletben rejlett, hanem abban, hogy észrevette, mikor kínál egy játék rendszerszintű előnyt.
A képlete csak akkor működött, ha a nyeremény legalább háromszorosa volt a kombinációk teljes költségének, és ha a lottórendszer lehetővé tette a választott számkombinációk egyedi nyomtatását – ezt a lehetőséget később sok országban betiltották, épp az ilyen esetek miatt.
Biztos befutó
Mandel tulajdonképpen biztossá tette a nyerést – feltéve, hogy volt elég pénzed, időd és fegyelmed végigvinni egy ilyen gigászi műveletet.
A haszon viszont nem volt azonnali: a nyereményeket szét kellett osztania a befektetők között, és jelentős működési és jogi költségeket is viselnie kellett. Mindezek ellenére a rendszerrel 16 különböző lottót nyert meg az évek során, és jelentős vagyont halmozott fel – csalás nélkül, pusztán a matematika kíméletlen logikájával.
Örökség és visszavonulás
Az utolsó nagy győzelme után Mandel visszavonult egy paradicsomi szigetre Vanuatuba, és azóta is ott él, távol a nyilvánosságtól. A története azonban nemcsak a szerencsejáték mítoszát kérdőjelezi meg, hanem egyben matematikai legendává vált, rávilágítva arra, mennyire sebezhetőek voltak a korai lottórendszerek, még a digitalizáció előtt.
Manapság – szigorúbb szabályokkal, szelvényvásárlási korlátozásokkal és automatizált rendszerekkel – Mandel modellje gyakorlatilag lemásolhatatlan. De a története így is az egyik legmeggyőzőbb példája annak, hogyan tud az emberi leleményesség intelligenciával és elszántsággal kibillenteni egy látszólag lehetetlen egyensúlyt.
