nlc.hu
Aktuális

Egy hűvös kedd után nyakunkon az újabb kemény kánikula

Ma még igazán hűvös reggelre ébredhetünk, ám szerdán már elkezd komolyabban melegedni az idő. Csütörtökön pedig már könnyen 35 fokot is mutathat a hőmérő higanyszála.
Levendula a kánikulában

Augusztus 20-án azt hittük, hogy utoljára tér vissza nyáron a pokoli hőség. Most kiderült, hogy tévedtünk.

Kedden a hűvös reggelt követően napos időre számíthatunk, gomoly- és fátyolfelhők időnként megjelenhetnek, de csapadék nem várható. A délnyugati szél élénken fúj, a hőmérséklet reggel 13, délután körülbelül 25 fok lesz.

Szerdán sok napsütés ígérkezik, legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik a napot. Csapadék továbbra sem valószínű, a délnyugati szél több helyen élénk marad. A hőmérséklet tovább emelkedik, a maximum 27 és 33 fok között alakul – írja az időkép.

Csütörtökön ismét elérhetjük a 35 fokot, pénteken pedig többfelé túl is léphetjük.

Alapvetően napos idő várható, ám péntek délután a nyugati térségekben egy közeledő hidegfront hatására záporok, zivatarok kialakulhatnak. A déli-délnyugati szél mindkét napon gyakran élénk, erős, csütörtökön északnyugaton helyenként viharos lehet.

Hétvége

Szombaton keleten még kitart a 30-35 fokos kánikula, máshol már mérséklődik a hőség, ott 25-30 fok között tetőzik a hőmérséklet. Ezeken a területeken elszórtan záporok, zivatarok is előfordulhatnak a napos időszakok mellett. Vasárnap napos, száraz időre van kilátás, a legmagasabb hőmérséklet a 30 fokot közelíti.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top