nlc.hu
Aktuális

Megválasztották Európa legbarátságosabb országait – íme a listavezető!

Meglepő döntés született a közvélemény-kutatáson.
Európa - fotó: Getty Images

Bár alapvetően tudjuk, hogy vannak olyan kultúrák, ahol a barátságosság már-már helyi sajátosságnak számít, most hivatalosan is kiderült, melyek azok az európai országok, ahol tényleg kedvesen és nyíltan fogadják a turistákat. A Condé Nast Traveller utazás és életmód magazin 2025-ös Readers’ Choice Awards szavazásán eldőlt, mely ország lakói fogadják a legmelegebb vendégszeretettel a turistákat. Némi meglepetésre nem egy mediterrán ország végzett a lista élén – írja a Hamu és Gyémánt.

Egy-egy utazás során nem mindegy, hogy a helyi közösség milyen benyomást tesz ránk. A Condé Nast Traveler megkérdezte az olvasóit  ebben a témában, a szavazatuk alapján pedig összeállt a legbarátságosabb úti célok listája. Kiderült, egy balti állam, még pedig Észtország a legvendégszeretőbb európai ország. 

Észtországot Írország követi a listán, ahol a jókedv a közvetlenséggel párosul az utazók szerint. A harmadik helyen pedig Portugália végzett, ahol – az indoklás szerint – az emberek legalább annyira derűsek, mint az időjárás.

Görögország a 6., Olaszország a 7. helyen végzett, míg Spanyolország a 9. lett.

Magyarország nem került be a TOP 10-be.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top