nlc.hu
Aktuális

Azt hitte, hóbucka – cserben hagyta áldozatát az Üllői úton gázoló öregúr

Kihallgatták a 77 éves férfit, aki cserbenhagyás előtt halálra gázolt egy embert az Üllői úton.

Csütörtök hajnalban halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői út kilencedik kerületi szakaszán, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A cserbenhagyás feltételezett elkövetőjét, egy 77 éves férfit, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el. A baleset hajnali háromnegyed három táján történt, az elgázolt férfit a mentők a helyszínen újraélesztették, kórházba vitték, ahol belehalt sérüléseibe – írja a police.hu.

A repülőt várta, amikor elfogták

A gázolót a fővárosi rendőrök a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren három órán belül elfogták, mielőtt külföldre utazott volna.

Azt hitte, hóbucka – cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó öregúr

Az elkövető elszámoltatása folyamatban van. A rendőrség csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a 77 éves, Somogy megyei lakost a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályán segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi nem élt panasszal a gyanúsítással szemben. Azt állítja, hogy nem tudott a gázolásról ­– azt hitte, hogy hóbuckának ütközött.

Az áldozatot egyszer már megmentették

A gázolás a Nagyvárad térnél történt. Az áldozatot korábban a közeli kisközért dolgozói már lekísérték az útról, ám ő ismét visszafeküdt az úttestre, a halálos gázolás előtt.  Ha bebizonyosodik, hogy életét a gyors orvosi beavatkozás sem menthette volna meg, akkor a gázoló ellen valószínűleg megszüntetik az eljárást – írja a Telex.

 A lap információi szerint a cserbenhagyó sofőr amúgy is utazni készült és nem a gázolás miatt akart elmenekülni az országból. 

Kép: Pixabay

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top