A mozgáshiány ma az egyik legnagyobb egészségügyi kockázat, miközben a megoldás szinte banálisan egyszerű lenne: többet kellene sétálnunk. A gyaloglás fontosságát és hasznát már egyre inkább ismerjük, az azonban még mindig kérdés, hogy pontosan milyen gyakran és milyen távot kellene megtennünk.

A gyaloglás sebessége fontos kérdés a szakértők szerint. (Fotó: GettyImages)
Egy friss brit kutatás most pontosan megmutatta, mi az a mennyiség és tempó, amely valódi előnyt hoz a szívnek – és miért tévedés, hogy a napi 10 ezer lépés lenne az egyetlen mérce.
Nem a táv, hanem a tempó a lényeg
A vizsgálatban több mint 33 ezer felnőttet követtek nyolc éven át, lépésszámlálóval mérve a napi mozgást. A résztvevők minél többet gyalogoltak, annál kisebb eséllyel alakult náluk ki szív- és érrendszeri betegség, még akkor is, ha a kiindulási aktivitásuk meglehetősen alacsony volt. A legfontosabb összefüggés nem a megtett kilométerekben, hanem a tempóban rajzolódott ki: a lassú andalgás helyett a kicsit gyorsabb, céltudatos séta hozza a legjobb eredményt.
Kevesebb is elég, mint gondolnánk
A kutatók szerint már napi 10–15 perc tempós gyaloglás is érzékelhetően csökkenti a kockázatot. A WHO ajánlása pedig, vagyis a heti 150 perc közepes intenzitású mozgás, sétával is teljesíthető, ráadásul különösebb felszerelés és edzőterem nélkül. A legnagyobb előnyt a rendszeresség adja: a szív hosszú távon reagál jól a mindennapi terhelésre, nem pedig a ritka nagy fellángolásokra.
A jó hír, hogy bármelyik életkorban lehet javítani a szív állapotán, és ehhez nem kell sportolónak születni. A sétát a legtöbben be tudják építeni a napjukba – akár egy megállónyi gyaloglással, akár egy gyors körrel vacsora után. A lényeg: ha már elindulunk, menjünk egy fokkal gyorsabban, mint szoktunk. Az egészségünk ezt nagyon értékeli.