
Leszerelt a rendőrségtől Laponyi Zsolt, aki nem akarta, hogy Rétvári Bence politikai célokra használja a fotóját. Az őrmester bevallotta, élete egyik legnehezebb döntését hozta meg.
„Elhagytam a Magyar Rendőrség kötelékét” – közölte a Facebookon Laponyi Zsolt. Ő volt az a rendőr, aki tavaly áprilisban egy Facebook-bejegyzésben tiltakozott azért, mert a KDNP-s Rétvári Bence politikai marketingre használta fel a róla készült fotót – idézte fel a hvg.hu.
Mint ismert, Rétvári Bence államtitkár egy évekkel ezelőtti toborzókampányhoz készült fotóját a kdnp.hu felirattal ellátva posztolta a politikusi oldalára. Erre Laponyi Zsolt rendőr őrmester egy Facebook-posztban jelezte, hogy nem akarja, hogy egy államtitkár politikai marketinghez használjon egy róla készült fotót. Azt írta, megérti, hogy amíg egyenruhában, hivatásának élve szerepel, közszereplőnek minősül, illetve tudja azt is, hogy a rendőrség által jóváhagyott tartalmak felhasználása megengedett.
„De értse meg a tisztelt Államtitkár Úr is azt, hogy nem kívánok hozzájárulni pártjának tartalmaihoz oly módon, hogy arcommal weboldalukat, ezzel pedig az általuk leírt híreket és egyéb tartalmaikat népszerűsítsék (…) Tegyen ki rendőrautót, arcuk alapján fel nem ismerhető rendőröket. Tegye fel ezt a képet politikai párttal összefüggésbe hozható megjelölés nélkül vagy csupán a szöveget” – ajánlotta Rétvárinak a nyilvános posztjában. Erre másnap a rendőrség kommunikációs osztálya arról értesítette Laponyit, hogy felfüggesztik az összes nyilvános és szakmai szereplését, még a tervezett előadásait sem tarthatta meg. Sőt – úgy tudni – nem hivatalos úton rá is szóltak, hogy megütheti a bokáját, ha nem szedi le a posztot.
Kitették a seriffprogramból
Laponyi Zsoltot ezek után a seriffprogramból is kitették. Az RTL Híradó akkor arról számolt be, hogy egy új szabály szerint már csak az lehet seriff, aki legalább 5 éve szolgál rendőrként, Laponyi pedig még csak 3 éve teszi ezt. A szabályt a rendőr Rétvárinak címzett bejegyzése után vezették be.
Május elején fegyelmi eljárás is indult – a bejegyzése miatt – Laponyi Zsolttal szemben. Minderről ő csupán az Ügyfélkapun keresztül értesült. Állítólag azt közölték vele, hogy visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, és újra 3. kerületi járőr lesz.
Azonnali hatállyal felmondott Laponyi
Laponyi Zsolt a most közzétett videójában arról beszélt, számára világossá vált, hogy a rendszerben uralkodó lojalitás sokszor fontosabb, mint az igazság. „A büntetésemként meghatározott gyorskocsi utcai fogdába zárásom oly mértékben ellehetetlenítette az egyenruhában történő közterületi feladatellátásomat, hogy 2026. március 9-én 23 óra 12 perckor ügyvédeim és egyben barátaim segítségével beadtam az azonnali hatályú lemondásomat” – mondta az exrendőr, aki azt kérte a kollégáitól, hogy tartsanak ki ebben a turbulens időszakban is.
„Bár a rendőrség állományát egy hete elhagytam, a rendőr bajtársak kezét elengedni sem most, sem pedig a jövőben nem kívánom” – hangsúlyozta Laponyi, aki bevallotta, élete egyik, ha nem a legnehezebb döntését hozta meg azzal, hogy leszerelt. „De hiszem, hogy minden nehéz pillanat és időszak, egy szebb jövőkép kialakulását alapozza meg” – tette hozzá.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Rendőrt hívtak a Cinema City Arénába, mert hangosak voltak a nézők
- Mostantól már ezt a papírt is elkérheti a rendőr az igazoltatásnál – bajban leszel, ha nincs nálad!
- Elege lett Gombos Edinának, a rendőrséghez fordult