nlc.hu
Itt & most

Meghalt a legendás rádiós, Czigány György

A Ki nyer ma? műsorvezetője, Czigány György 94 éves volt.

Elhunyt Czigány György, József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, érdemes művész, a Ki nyer ma? műsorvezetője. A 94 évet megélő rádiós műsorvezető halálának hírét családja közölte az MTI-vel. Az 1931-es születésű Czigány György tizenöt éves volt, amikor győzött a Zászlónk című katolikus folyóirat novellapályázatán. A Zeneakadémián zongoraművészként diplomázott, többek közt Kadosa Pál tanítványaként. Éveken át a Krisztinavárosi templom orgonista-kórusvezetője volt.

Czigány György zongoraművész és rádiós is volt

Közismert azonban a Magyar Rádió munkatársaként lett. Nevéhez fűződik a legendás, 1969-ben indult Ki nyer ma? – Játék és muzsika tíz percben című műsor.

Meghalt a legendás rádiós, Czigány György

Czigány György alapítója volt a Bartók Rádió Muzsikáló reggel című adásának is. A korszak olyan szellemi óriásainak beszélgetőpartnere volt, mint Szent-Györgyi Albert, Kodály Zoltán és Pilinszky János.

A Magyar Televízió zenei főosztályának vezetőjeként nevéhez fűződik a Csak a derű óráit számolom műsor is.Czigány György életét a zene és az irodalom kettőssége határozta meg.

Czigány György termékeny szerző volt

Több verses- és prózai kötete jelent meg, az utolsót 2020-ban adta ki. Hitte, hogy a vers és a zene válasz a létezés legfontosabb kérdéseire. Czigány György a Joseph Pulitzer-emlékdíj mellett elnyerte a Prima Primissima díjat, valamint a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is.

Kép: FotoCentrál

Ez is érdekelhet nlc Megnézem

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top