A sztyeppei bölény (Bison priscus) a pleisztocén megafauna egyik jellegzetes képviselője volt: a mai Eurázsia és Észak-Amerika füves pusztáin kóborolt a középső pleisztocén és a középső holocén korszakok között, azaz 1,8 millió és 5400 évvel ezelőtt, majd miután kihalt, helyét az európai bölény vette át. Leginkább az amerikai bölény erdei alfajára hasonlít, a marja 2 méter magas, testtömege 900 kilogramm lehetett. A szarvhossza több mint 50 centiméter, a szarvhegyek közti távolság 1 méter volt. Szóval egy szép, impozáns ősállat lehetett.
Blue Babe, a sztyeppei bölény
Egy sztyeppei bölényt név szerint is ismerünk: a kutatók ugyanis Blue Babe-nek keresztelték el. Körülbelül 50 ezer évvel ezelőtt élt a jégkorszaki Alaszkában, amíg egy oroszlán (vagyis annak őse, a Panthera leoatrox) el nem ejtette. Évezredekkel később aztán a tudósok feltárták tökéletesen konzervált tetemét az alaszkai örökfagyból, ahol azóta békében pihent. Ez az egyetlen ismert példa a permafrosztból előkerült pleisztocén kori bölényre.
A rendkívül jól állapotban megőrzött állatmúmiát 1979-ben aranyásók fedezték fel, majd átadták a tudósoknak. Akik aztán – némileg váratlan módon –
vacsorát készítettek belőle.
Blue Babe egy alaszkai múzeumban (fotó:
Bernt Rostad/flickr)
Ugyanis Blue Babe a halála után gyorsan afféle pleisztocén jégkrémmé változott, ami azt jelentette, hogy izomszövete nagyjából olyan állapotban maradt meg, mint a boltban is kapható szárított marhahúsé, ráadásul zsírral és csontvelővel együtt. Szóval végső soron érthető, hogy a kutatócsoport tagjai úgy döntöttek, hogy a lelet egy kis részéből őskori pörköltet készítenek.
50 ezer éves bölénypörkölt
A szokatlan – és bátran mondhatjuk: történelmi – eseményre a paleontológus Dale Guthrie alaszkai otthonában került sor. Egyébként már korábban is volt hasonlóra példa.
„Mindannyian, akik ezen a projekten dolgoztunk, hallottuk azokat a történeteket, hogy az oroszok az Északi-sarkvidéken olyan állatokat ástak ki, mint a bölény és a mamut, amelyek elég fagyottak voltak ahhoz, hogy meg lehessen enni őket.”
Guthrie tehát úgy döntött, hogy megrendezi ezt a különleges vacsorát, amikor Eirik Granqvist állatpreparátor befejezte a munkáját Blue Babe-en, és Björn Kurtén tudós is a városban járt, hogy vendégelőadást tartson.
Sztyeppei bölény reprodukciója (fotó: Jean-Marc ZAORSKI/Gamma-Rapho via Getty Images)
A körülbelül nyolc főre elég pörkölt elkészítéséhez Guthrie levágott egy kis darabot a bölény nyakából, ahol a hús frissen fagyott meg.
„Amikor felolvadt, jellegzetes marhahús-illatot árasztott, amely egyáltalán nem volt kellemetlen: keveredett a talaj enyhe illatával, ahol megtalálták, és egy kis gombaillattal”.
Ezután bőséges mennyiségű fokhagymát és hagymát, valamint sárgarépát és burgonyát adtak az őspörkölthöz. Bort is ittak hozzá, és így teljes értékű vacsora lett belőle.
Senki sem repetázott az ősbölényből
Guthrie, aki egyébként vadász is, azt mondja, különösebben nem riadt vissza attól, hogy a bölény már 50 ezer éve elpusztult. „Ahhoz valami nagyon különleges mikroorganizmusra lenne szükség, hogy megbetegítsen. És én állandóan fagyasztott húst eszem, olyan állatokból, amelyeket én lőttem le, vagy a szomszédaim.”
Szerencsére a jelenlévők mindannyian túlélték az ősbölénylakomát. Állításuk szerint a Blue Babe-ből készült pörkölt egész ízletes volt, habár akadt némi sáros mellékíze. „De nem volt olyan rossz. Annyira biztos nem, hogy ne tudtunk volna mindannyian enni belőle egy tállal.”
Arra viszont nem emlékszik, hogy a jelenlévők közül valaki repetázott volna.
