Mivel aránylag kevesen fogyasztanak rendszeresen vagy alkalomszerűen emberhúst (vagy legalábbis nem szoktak ezzel dicsekedni), a címben feltett kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni. A Gizmodo 2014-es cikke szerint az emberi hús határozottan a vörös húsok táborába tartozik, vizuálisan pedig a marhahúshoz áll közel. „Az izom vörös színe a mioglobin nevű, gazdagon pigmentált fehérje jelenlétére vezethető vissza: olyan kémiai vegyületekre, amelyeket a mioglobin az aktív izmok üzemanyagforrásaként az oxigén megkötésére és tárolására használ”.
A mioglobin koncentrációja az emberi izomban körülbelül 2 százalék, ami jóval magasabb, mint a sertésekben, juhokban vagy tehenekben, így valóban a marhahús lenne a legközelebbi vizuális rokona az emberi filének vagy hátszínnek. Azonban azon kevesek szerint, akik ettek már embert és az élményről hajlandóak voltak beszámolni, az íze már egészen más.
Milyen íze van az emberhúsnak (fotó: Scott Barbour/Getty Images)
Sorozatgyilkosok és polinéz kannibálok egyaránt úgy jellemezték az emberhúst, hogy az leginkább a disznóéra emlékeztet. A német bűnöző és kannibál Armin Meiwes a bebörtönzése után, 2007-ben adott interjújában így vélekedett.
„A hús íze olyan, mint a sertéshúsé, csak kicsit keserűbb, erősebb. Egész jó íze van.”
De nem minden kannibál ért egyet ezzel a leírással. William Seabrook író és újságíró az 1920-as években Nyugat-Afrikába utazott, és később a Dzsungel útjai című könyvében részletesen leírta az emberhússal való találkozását.
Szerinte az emberhús íze leginkább a borjúhúsé emlékeztetett. „A pecsenye, amelyből egy szeletet levágtam és megettem, zsenge volt, és színében, állagában, szagában, valamint ízében is megerősített abban a bizonyosságomban, hogy az összes hús közül, amelyet ismerünk, a borjúhús az egyetlen, amelyhez ez a hús pontosan hasonlítható”.
Noha máig ez a legismertebb beszámoló a témában, a hitelességét sokan vitatják: egyesek szerint ugyanis a nyugatiakkal bizalmatlan őslakosok soha nem engedték meg Seabrooknak, hogy részt vegyen a rituáléikon, és a szerző valószínűleg egy párizsi kórházból szerzett emberi húsmintákat, és azokat maga sütötte meg.
William Seabrook, aki állítólag evett már embert (fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)
Ettől függetlenül az gyakorlatilag biztosra vehető, hogy mint minden hús, az emberi hús íze valószínűleg nagyban függ attól, hogyan készítik el, és milyen darabot kóstolnak belőle. Az azande törzs emberi pörköltjének valószínűleg teljesen más íze volt, mint annak a mélyhűtött, petrezselyemmel megszórt pénisznek, amelyet egy exhibicionista japán művész 2012-ben egy vacsorapartin tálalt fel.
Az emberi szövetek fogyasztásának nem minden esete ennyire extrém. Bill Schutt biológus és tudományos író a „gyógyászati kannibalizmus” példájaként fogyasztott el egy tál preparált méhlepényt. A placentofágia – a méhlepényevés – újjáéledő gyakorlata csak egy példa az emberi hús orvosi célú elfogyasztásának hosszú sorában, amely Európában a 20. században is népszerű volt, beleértve a belső vérzés csillapítására használt, múmiákból készített őrleményt és a fejfájás enyhítésére szolgáló koponyadarabokat.
Mindenesetre amikor a Scientific American 2016-ban megkérdezte, milyen ízű a méhlepény, Schutt kissé váratlan választ adott.
„Sokak szerint olyan íze van, mint a sertés- vagy borjúhúsnak, vagy esetleg a csirkének, azonban szerintem egyikre sem hasonlított. Az mindenesetre biztos, hogy teljesen üresre nyaltam a tányért. Ez egy olyan élmény, amit soha nem fogok elfelejteni”.
