Curtis folyamatos fellépője volt az állami rendezvényeknek és soha nem titkolta politikai hovatartozását sem. A Fidesz mellett tette le a voksát és sokszor kampányolt a párt mellett, most pedig, 5 nappal a választások után megosztotta a véleményét a történtekről.
5 nap telt el a választások óta, és úgy látom, hogy az indulatok nehezen csillapodnak. Hogy csalódott vagyok-e? Természetesen! Én akkor is vállaltam a politikai nézeteimet, amikor még az RTL alkalmazásában álltam, és most is következetes vagyok – sokakkal ellentétben. Érzékelem a felém irányuló mérhetetlen indulatot. Megértem, és bánt is, nem tagadom! Én döntöttem úgy, hogy ezt az utat választom, nekem kell viselnem a felelősségét. Az, hogy ez az út jó vagy rossz, szubjektív megítélés kérdése. Függetlenül a választás végkimenetelétől, azért szorítok, hogy a megosztottság véget érjen, és újra egy erős nemzetként tekinthessünk magunkra. Annyit a saját védelmemben még elmondanék, hogy a napi politikában nem vettem részt, nem gyártottam politikai tartalmakat, így azokat nem is törölhettem
– írta közösségi oldalán, majd hozzátette:
„Most már a koncertezés lesz fókuszban, amit nagyon várunk a zenekarommal! Remélem, lassan csillapodnak a kedélyek, és találkozhatunk valamelyik fesztiválon!” – zárta sorait a rapper.

Többen gratuláltak a Tiszának
A sort Aurelio kezdte, aki bár küzügyektől való eltiltás miatt nem szavazhatott, mindenkit arra buzdított, hogy a Fideszre tegyék a voksukat. A választások után pedig egyből reagált: mint mondta, el kell fogadni a vereséget, ezzel a lendülettel pedig kicsekkolt a közösségi médiából. Tóth Gabi következett, aki ezeket a sorokat írta:
„Kedves Emberek! Gratulálok a győzteseknek! Kívánom, hogy mindenkiben, akik dühösek voltak, akik változásra vágytak, megszülessen a megbékélés, és ne rúgjanak a vesztesekbe, ne tapossák azokat, akik nem értettek egyet velük! Köszönöm a megannyi kuponjegyet, visszaváltós üvegek felajánlását és a tömérdek aggódó levelet, hogy most majd mi lesz velem… Nem kell aggódni értem! Isten megajándékozott engem egy adottsággal, és továbbra is énekelni fogok. Sok-sok izgalmas tervünk van zeneileg, közösségépítésben, táncban, szeretetben, a zene útján! Soha nem adom fel, és nem fogok eltűnni sem! Sokan vannak, akik 20 éve szeretik a dalaimat, a hangomat – nekik hálásan köszönöm, hogy velem voltak és vannak is! Isten óvja a magyarokat, és vigyázzatok egymásra! Remélem, megnyugvásra lelnek végre, és visszatalálhatnak egymáshoz újra az emberek” – írta közösségi oldalán.