
Üres busszal indult útnak Oslóból
Az eset vasárnap reggel történt. Több autós is bejelentést tett a rendőrségen, mert feltűnt nekik, hogy egy nagyon fiatal sofőr ül egy busz volánjánál Grimstad környékén, Norvégia déli részén.
A rendőrség tájékoztatása szerint a buszt a norvég fővárosban, Oslóban lopták el. A járműben nem voltak utasok, és a hatóságok végül Kristiansandban állították meg.
„Hosszú út volt, de a busz üres maradt”
– mondta a rendőrség egyik műveletirányítója a norvég NRK-nak.
Személyi sérülésről nem érkezett hír, de a rendőrség nagyon komolyan veszi az ügyet, mivel egy 14 éves gyerek közúton, nagy járművel közlekedett.
Egy hónapja egészen Svédországig jutott
Nem ez volt az első hasonló esete a fiúnak. Alig egy hónappal korábban az Oslo környékéről lopott el egy buszt, amellyel áthajtott Svédországba.
A hatóságok akkor Stenungsund közelében állították meg, Göteborgtól északra. Ez körülbelül 200 kilométeres út volt. A rendőrség a busztársaság bejelentése és a jármű GPS-nyomkövetése alapján talált rá.
Korábban Stavanger környékén is buszt vitt el
A beszámolók szerint a fiú korábban Stavanger térségében is ellopott egy buszt, amellyel nagyjából három órán át közlekedett, majd végül maga vitte vissza a járművet. Azt az ügyet fiatal kora miatt később lezárták.
A mostani eset után ismét bevonták a szociális hatóságokat. A norvég rendőrség egyelőre nem közölte, milyen következményekkel járhat a fiú számára a harmadik buszlopás, és arról sem számoltak be, mi lehetett az önélzetes kis latol motivációja.
Szerencsére egyik esetben sem sérült meg senki
A történet különösen megdöbbentő, mert a fiú mindhárom alkalommal közúton vezetett nagy méretű járművet, mégis eddig nem történt baleset, és utasok sem voltak a lopott buszokon.
Fotó: illusztráció, Getty Images