
Letartóztattak a portugál hatóságok csütörtökön egy 41 éves francia nőt, aki két nappal korábban magára hagyta három- és ötéves kisfiát egy portugál országút mentén. Mint az MTI írja, a két kisfiút kedden este találták meg egyedül, a Lisszabontól mintegy száz kilométerre délre, az Alcácer do Salt Comporta üdülővárossal összekötő 253-as főúton.
A gyermekek eltűnését már tíz nappal korábban jelentették Kelet-Franciaországban. Anyjukat az ország középső részén fekvő Fátima városában tartóztatták le.
Kiskorúak elhagyása miatt indítottak eljárást
A francia ügyészség a gyermekek eltűnését követően kiskorúak elhagyása miatt indított eljárást, és közölte: a felső-rajnai Colmarban élő, 41 éves anya „magyarázat nélkül tűnt el a két gyermekkel”.
Az elvált apa önként jelentkezett a rendőrségen, és kiskorúak elrablása miatt feljelentést tett. Ő maga sem érti, mi történhetett.
Az anya családja május 11-én jelezte aggodalmát a hatóságoknál. Ami meglepő volt: a nőnek semmi oka nem lett volna otthonról eltávozni, mégis nyom nélkül eltűnt, és senkit sem értesített. A nyomozás során megállapították, hogy a nő autóval indult el, és tartózkodási helyét sikerült azonosítani Dél-Franciaországban, majd Spanyolországban és Portugáliában is.
Az út szélén zokogtak
Az anya és élettársa hátizsákokba vizet, kekszet, gyümölcsöt és váltóruhát készített a gyerekeknek, személyazonossági okmányokat azonban nem adtak nekik. Az út szélén zokogó kisfiúkat egy autós vette észre, és elvitte őket a saját pékségébe, ahol étellel, fagylalttal és játékokkal igyekezett megvigasztalni őket, majd értesítette a hatóságokat.
A portugáliai Santiago do Cacémban csütörtök reggel sürgősségi eljárást indítottak az ügyben egy családjogi bíróságon.
A kisfiúkat kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt állnak. A portugál hatóságok jelenleg gyámot vagy nevelőcsaládot keresnek nekik, de később valószínűleg visszatérnek Franciaországba, az apa családjához.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Olvass még a témában!
- Két hétig magukra hagyta 4 gyerekét egy somogyi anya, napokig éheztek
- Eljárás indult az anya ellen, aki bulizás közben elhagyta a gyerekeit szilveszterkor
- Öt ikerpárt szült a felesége, ezért elhagyta a családját