nlc.hu
Itt & most

40 embert láttak el a mentők a Puskás Arénában a BL-döntő alatt

Több mint 200 mentős vigyázott a szurkolókra a budapesti BL-döntő alatt.
BL-döntő

A BL-döntő alatt nem történt rendkívüli esemény, melynek során a mentőszolgálat beavatkozására lett volna szükség – értesült az MTI. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondta, mintegy 59 embernek nyújtottak segítséget a mentőszolgálat munkatársai a budapesti Puskás Arénában rendezett PSG- Arsenal összecsapás ideje alatt, és 8 embert vittek kórházba. A mentősök rosszulléteket, kisebb sérülések láttak el.

200 mentős volt szolgálatban

Az Országos Mentőszolgálat összesen 62 mentőegységgel és 200 fős mentőszemélyzettel készült a szombati Bajnokok Ligája döntőre. A mérkőzés helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban 35 mentőegységük volt jelen, hogy részben a játékosok, részben pedig a szurkolók biztonságára vigyázzon. A mérkőzés helyszínén két ambulanciát is létrehoztak, ahol a legmagasabb szintű ellátást tudták biztosítani.

A mentők a szurkolói zónák környékén is jelen voltak: az MTK-stadionban, a Városligetben, a Hősök terén, illetve az Andrássy úton összesen 27 mentőegység állt készenlétben. Emellett az OMSZ megerősítette a mentőkapacitást, a mentésirányításban pedig külön csapat koordinálta a mérkőzéssel kapcsolatos ellátásban részt vevő egységeket.

A szombati eseményhez kapcsolódóan az Andrássy úton 8 ellátásra és 4 kórházi szállításra volt szükség, a Hősök terén 10 embert láttak el, közülük hetet szállítottak egészségügyi intézménybe. A Városligetben kialakított Fan Meeting Point helyszínen 12 ellátást végeztek, 5 esetben kórházi szállításra is szükség volt, míg az MTK Sportkomplexumnál működő találkozási ponton 2 embert láttak el, közülük egyet vittek kórházba – részletezte a mentőszolgálat.

Az OMSZ a saját mobilalkalmazásán, az ÉletMentő applikáción belül egy digitális térképet is létrehozott, amelyen bárki tájékozódhatott arról, hogy a szurkolói zónák környékén hol találja meg a legközelebbi mentőegységet. Sőt már a BL-döntő előtti napokban kijelölték azokat az egészségügyi intézményeket, kórházakat, amelyek adott esetben a szurkolók ellátását biztosítják.

Életveszélyes sérülése ellenére elment meccset nézni

Szombat délután kórházba vittek egy angol férfit, aki elektromos rollerrel esett el. Kiderült, hogy életveszélyes sérülést szenvedett, ennek ellenére önkényesen távozott a kórházból, mert mindenképpen el akart menni a Bajnokok Ligája döntőjére. A rendőrök vele és hozzátartozóival is próbálták felvenni a kapcsolatot, mert a férfinak azonnali orvosi segítségre volt szüksége. Végül az egyik hozzátartozóján keresztül megtalálták a férfit, aki ezek után visszament a kórházba – számolt be Facebook-oldalán a BRFK.

Kiemelt fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ez is érdekelhet:

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top