
Megsérült egy német turista a közelmúltban elbontott kordonok által határolt területen a Karmelita kolostor közelében, a Várban. A Blikk értesülései szerint racsnis dugókulcs zuhant a fejére az állványokról.
A balesetről szóló hír először a közösségi médiában jelent meg. Gulyás Virág jobboldali influenszer tette közzé a Facebook-oldalán: „A Karmelitánál egy német turista fejére esett valami az építkezési területen. Azon a területen, ahonnan pár hete nagy csinnadrattával bontották el a kordonokat. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a terület akkor is és most is építési terület volt.”
Eljárást indított a rendőrség
A baleset tényét a rendőrség is megerősítette. Az I. Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított eljárást.
A mentőszolgálatnál elmondták, az 50 év körüli férfit könnyebb sérüléssel szállították kórházba.
„Emberéletek veszélyben”
A mostani balesetre a Fidesz úgy reagált, hogy szerintük az lenne a legkevesebb, ha Magyar Péter azonnal intézkedne az építési terület újbóli biztosítása érdekében, azaz a kordon visszaállítását követelik – írja a Telex. „Magyar Péter Facebook-kormányzása immár emberéleteket veszélyeztet. Alig két hete saját kezűleg bontotta el az építési területet határoló kordonokat a Karmelitánál, hogy saját közösségi oldalán élő adásban bohóckodhasson, máris megtörtént az első komoly baleset. A korábban lezárt építési területen egy külföldi turista súlyos fejsérülést szenvedett egy lezuhanó szerszámtól” – áll a közleményükben.
Kiemelt fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Ez is érdekelhet:
- Abszolút filmszínház a köbön: Magyar Péterék olyat húztak a lefilmezett épületlátogatásokkal, amelyre nem volt még példa Magyarországon
- Diplomáciai baki: összekeverték Magyar Pétert Orbán Viktorral Lengyelországban
- 7 dolog, amit már másképp csinál a Tisza-kormány, mint az Orbán-rendszer. És 3 dolog, amit még nem tudunk