Az elmúlt napokban tomboló, 40 Celsius-fok feletti kánikula tragikus következményekkel járt: a Blikk információi szerint két postai kézbesítő is életét vesztette munkavégzés közben a hőségriadó alatt. A tragédiák híre először a közösségi médiában kezdett terjedni, ahol több postás is arról írt, hogy az extrém melegben a nehéz táskák cipelése és a folyamatos fizikai megterhelés rendkívül nehézzé tette a munkát.
A halálesetek körülményeit vizsgálják
A lap megkeresésére a Magyar Posta megerősítette, hogy az elmúlt napokban két munkatársukat is elveszítették. A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a halálesetek körülményeit még vizsgálják, ezért egyelőre nem nyilatkozhatnak. Közleményükben részvétüket fejezték ki az elhunyt dolgozók családjai felé, és jelezték, hogy támogatást nyújtanak a hozzátartozóknak és a kollégáknak is.
A Postás Szakszervezet szintén nem kívánt részletesen nyilatkozni az ügyben. Burján Ildikó elnök a Blikknek küldött válaszában annyit emelt ki, hogy a munkáltató a rendkívüli meleg miatt több munkavédelmi intézkedést vezetett be az egészség védelme érdekében.

Két postai kézbesítő is életét vesztette a hőségben
A lakosság sokat segít
A lapnak egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében dolgozó kézbesítő is beszélt arról, hogyan próbálták kezelni a helyzetet a legforróbb napokon. Elmondása szerint a dolgozókat tájékoztatták a veszélyekről, és lehetőséget kaptak az úgynevezett osztott munkavégzésre is. Ő azonban ezt nem tudta igénybe venni, mert más településen dolgozik, mint ahol él, így számára nem jelentett volna valódi segítséget.
A kézbesítő szerint a munkáltató minden évben biztosít hűtött védőitalt, csakhogy az extrém melegben ez hamar felmelegszik. Mint mondta, gyakran a lakosok segítsége jelenti a legnagyobb könnyebbséget, amikor egy pohár hideg vízzel kínálják meg a postásokat, vagy lehetőséget biztosítanak számukra néhány perc pihenőre a hűvösben.
A hőségriadó alatt rendkívüli kézbesítési szabályokat is bevezettek. A dolgozó elmondása szerint csak a halaszthatatlan küldeményeket vitték ki, és minden kézbesítőnek legkésőbb délelőtt 11 órára vissza kellett érnie a postára, hogy elkerüljék a legforróbb órákban történő munkavégzést.
A Magyar Posta közösségi oldalán tette közzé, hogy az extrém időjárási helyzetben többféle intézkedéssel próbálták védeni a dolgozókat. A kézbesítők hűtött ivóvizet kaptak, rugalmasabb munkakezdést vezettek be, nyári munkaruhát és szükség esetén magas faktorszámú fényvédőt biztosítottak számukra. Emellett gyakoribb pihenőidőket iktattak be, és tájékoztatták a munkatársakat a klimatizált helyiségek elérhetőségéről.
A cég sajtóosztálya a Blikkhez eljuttatott válaszában azt írta: az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként kiemelt felelősséget érez a szabadban dolgozó alkalmazottak biztonságáért. Ennek részeként a legmelegebb napokon a kézbesítők csak annyi küldeményt vihettek magukkal, amennyit a délelőtti órákban még biztonságosan ki tudtak hordani.