nlc.hu
Itt & most

Vízhiány: Tápai Szabináék is napok óta ivóvíz nélkül próbálnak megküzdeni a mindennapokkal

Sokan váltak érintetté a hőségriadó következtében kialakult vízhiánynak és vízkorlátozásnak. Tápai Szabináék is víz nélkül maradtak.

A hosszú ideje tartó kánikula és a napokon át tartó harmadfokú hőségriasztás komoly nehézségeket okozott a vízellátásban. Több településen is vízkorlátozást vezettek be, egyes településeken pedig az ivóvíz is elfogyott.

Tápai Szabina és családja is az érintettek közé tartozik, derül ki a friss videóból, melyet közösségi oldalán tett közzé Tápai Szabina.

Tápai Szabina

Tápai Szabina (Forrás: Olajos Piroska)

Mint elmondta, sok mindent átértékelt. Szerencsések voltak ugyan, mert számíthattak barátaik segítségére, ugyanakkor olyan hétköznapi helyzeteket is alaposan át kellett gondolniuk, mint amilyen a kézmosás vagy éppen mosogatás.

„Mosogatáshoz két lavórt használtam, majd az ott kicsöpögtetett vízzel felmostam, illetve letöröltem a pultot, a megmaradt vízzel pedig leöntöttem a vécét” – mutatta meg, hogyan osztotta be azt vizet, mely rendelkezésükre állt.

Egyre többször vár ránk vízkorlátozás

Bardóczi Sándor budapesti főtájépítész elmondása szerint a probléma a jövőben sem fog elkerülni bennünket. „Az agglomerációban egyre többször fog felmerülni a vízkorlátozás lehetősége vagy a szolgáltatási leállás réme” – írta Facebook-bejegyzésében .

A gond ugyanis az, hogy csapdahelyzet alakult ki a főváros környékén. Sokan ugyanis az agglomerációba költöznek a nyugodt környezet és a nagyobb zöldterült miatt, csakhogy ezáltal folyamatosan nő a vízfogyasztás ezeken a területeken, az agglomerációs vízellátó rendszerek pedig már most is kapacitásuk határán működnek. Ez az oka annak, hogy olyan rendkívüli helyzetek, mint amilyen a tartós kánikula, könnyen vízhányhoz vezethet.

Egyre forróbbak lesznek a nyarak

A problémát tovább súlyosbítja, hogy várhatóan egyre magasabb hőmérséklettel kell majd megküzdenünk a következő években. Ez nem azt jelenti, hogy minden évben melegebb lesz az előzőnél, a trend viszont egyértelmű. A forró napok száma a szakértők szerint nőni fog, a hőhullámok erősödnek, a szélsőséges hőség pedig egyre kevésbé fog ritka kivételnek számítani majd.

A városok felerősítik a meleget

A nagyvárosi hőség különösen kegyetlen tud lenni. A beton, az aszfalt, a sötét tetők és a kevés zöldfelület napközben elnyelik a hőt, este pedig lassan adják vissza. Így alakulnak ki azok a városi hőszigetek, ahol még éjszaka is fullasztó marad a levegő.

Egy árnyas, fás utca és egy parkolókkal, aszfalttal, homlokzatokkal körbevett környék között nyáron óriási lehet a különbség. Nemcsak komfortban, hanem egészségben is.

Ez is érdekelhet Liptai Claudia Megnézem

Liptai Claudia (Forrás: Schumy Csaba)

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top