
Újraélesztés a repülőn: Marseille-ben kellett kényszerleszállást végrehajtani
Pálfy Júlia Anna kardiológus július 16-án hároméves gyermekével utazott Madridból Budapestre. Körülbelül negyedórával a felszállás után a légiutas-kísérők megkérdezték, van-e egészségügyi dolgozó az utasok között. Az orvos jelentkezett, a személyzet azonban először az orvosi igazolványát kérte, amely nem volt nála. Néhány pillanattal később a beteg állapota miatt mégis hozzá fordultak segítségért.
A férfinél a szívinfarktus jellegzetes tünetei jelentkeztek: szorító mellkasi fájdalomra panaszkodott, amely az állkapcsába sugárzott, fulladt, és egy időre elsötétült előtte a világ. A kardiológus megkérdezte, milyen orvosi felszerelés található a gépen, elmondása szerint azonban azt a választ kapta, hogy az oxigénen kívül semmi.
Amikor a férfi állapota ismét romlott, az orvos azt javasolta, hogy szakítsák meg az utat. A kapitány végül bejelentette, hogy Marseille-ben kényszerleszállást hajtanak végre, a földet érésig azonban még mintegy 25 perc volt hátra.
A rázkódó gép folyosóján kezdték meg az újraélesztést
A férfi a leszállás előtt elvesztette az eszméletét, pulzusa pedig nem volt tapintható. Pálfy Júlia Anna egy spanyol utassal felváltva végezte a mellkasi kompressziót a folyamatosan rázkódó, gyorsan süllyedő repülőgép folyosóján. A beteg időnként életjeleket mutatott, majd ismét összeesett.
A kardiológus nem kérdezett külön a defibrillátorról, mivel korábban azt az információt kapta, hogy a gépen az oxigénen kívül nincs orvosi eszköz. A légiutas-kísérők pedig annak ellenére sem hozták oda a készüléket, hogy látták: a férfit újraélesztik.
Marseille-ben egy háromfős sürgősségi csapat vette át a beteget, akit stabil állapotban szállítottak kórházba. A férfi lánya később arról tájékoztatta az orvost, hogy apja a mentőben még többször elvesztette az eszméletét. Azóta hazatért Magyarországra, teljes körű kivizsgálása azonban még nem fejeződött be.
A Ryanair szerint minden gépén van defibrillátor
A Ryanair a Telex megkeresésére azt közölte, hogy valamennyi repülőgépén található automata külső defibrillátor, az orvos azonban nem kérte azt a személyzettől. A légitársaság arra már nem válaszolt, hogy vészhelyzetben nem a légiutas-kísérők feladata lett volna-e elővenni és felajánlani az életmentő eszközt. Azt sem tisztázta, hogy a személyzet tudott-e a készülék jelenlétéről.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének jelenlegi szakmai előírása szerint automata defibrillátort kellene tartani minden olyan utasszállító repülőgépen, amely elsősegélydobozzal rendelkezik, és legalább egy légiutas-kísérőt köteles alkalmazni. Az EASA hangsúlyozza, hogy bizonyos szívritmuszavarok esetén az első tíz percben alkalmazott defibrilláció alapvetően javíthatja a túlélés esélyét.
A légiutas-kísérők kötelező alapképzésének része a repülés közbeni egészségügyi vészhelyzetek, köztük a szívinfarktus felismerése, az orvosi felszerelések használata és a gyakorlati újraélesztés is. Az eset ezért nemcsak azt a kérdést veti fel, volt-e defibrillátor a fedélzeten, hanem azt is, miért nem került elő, amikor egy utas életéért küzdöttek.
Fotó: illusztráció, Unsplash