
Oltásra regisztráltak, később politikai leveleket kaptak
A pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) indította egy érintett képviseletében. A jogvédő szervezet most azt követeli, hogy a már eredeti célját vesztett címlistát töröljék. Fontos különbség azonban, hogy az adatbázis teljes törlését nem a mostani jogerős ítélet rendelte el, ez a TASZ követelése.
A vakcinainfo.gov.hu 2020 decemberében indult. Az oldalon azok adhatták meg személyes adataikat és elérhetőségüket, akik regisztrálni szerettek volna a koronavírus elleni védőoltásra, illetve járványügyi tájékoztatást kívántak kapni.
A TASZ már 2021 elején arra figyelmeztetett, hogy problémás lehet, ha az így létrejött adatbázist más célokra is használják. Később ugyanis az érintett e-mail-címekre már nemcsak a koronavírus-járvánnyal vagy az oltással kapcsolatos üzenetek érkeztek, hanem például nemzeti konzultációkról és politikai kampánytémákról szóló levelek is.
A kabinet azzal érvelt, hogy a regisztrálók egy olyan adatkezelési nyilatkozathoz is hozzájárultak, amely „további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, elektronikus levél küldése céljából” engedélyezte adataik kezelését. A bíróság szerint azonban ez a megfogalmazás nem jelentett korlátlan felhatalmazást bármilyen témájú üzenet küldésére.
A jogerős ítélet szerint csak járványügyi üzeneteket küldhettek volna
A Fővárosi Ítélőtábla most jogerősen megállapította, hogy a Vakcinainfó oldalán megadott hozzájárulás az oltással és a járványkezeléssel kapcsolatos adatkezelésre vonatkozott.
A bíróság álláspontja szerint tehát hiába szerepelt az adatkezelési szövegben általánosan a későbbi „kapcsolattartás” és „tájékoztatás”: ezt mindig abban a helyzetben kell értelmezni, amelyben az emberek az adataikat megadták. Márpedig ezt a koronavírus elleni oltás és a járvány miatt tették.
Ennek megfelelően járványügyi híreken kívül más tartalmú, így politikai üzenetek kiküldése is jogellenes volt.
Már első fokon is elmarasztalták a Kabinetirodát
A Fővárosi Törvényszék 2025 júniusában első fokon már kimondta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda jogellenesen kezelte a vakcinainfo.gov.hu oldalon megadott személyes adatokat, amikor azokat nem járványügyi, hanem politikai célú üzenetek küldésére használta.
Az elsőfokú bíróság akkor megállapította, hogy nem volt megfelelő jogalap az ilyen adatkezelésre, sérült a célhoz kötöttség elve, és eltiltotta a Kabinetirodát attól, hogy az érintett adatait a járványhelyzettel össze nem függő célra használja. Az ítélet közzétételét is elrendelték a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
A TASZ ugyanakkor fellebbezett, mert azt szerette volna elérni, hogy a másodfokú bíróság az adatkezelés tisztességességének kérdéséről is állást foglaljon. A mostani ítélettel az ügy jogerősen lezárult.
A döntés a NAIH korábbi álláspontjával is szembemegy
A történet azért is érdekes, mert a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2022-ben nem találta jogsértőnek ezt az adatkezelést.
A hatóság akkor arra hivatkozott, hogy a regisztráció során megadott hozzájárulás a későbbi kapcsolattartást is lehetővé tette. A jogerős bírósági döntés ezzel szemben most egyértelműen azt mondta ki, hogy ilyen általános megfogalmazással sem lehet az eredeti adatkezelési célt korlátlanul kiterjeszteni.
Az ügy így adatvédelmi szempontból túlmutat magán a vakcinaregisztráción: arról is szól, hogy ha valaki egy konkrét cél miatt adja meg személyes adatait egy állami szervnek, azokat később nem lehet automatikusan egészen más célra felhasználni.
Most az a kérdés, mi lesz a vakcinainfós adatbázissal
A jogerős ítélet nem rendelte el a teljes adatbázis megsemmisítését. A TASZ azonban úgy véli, hogy az eredeti adatkezelési cél mára megszűnt, ezért az e-mail-címek további tárolásának sincs jogalapja.
„A következő lépés egyértelmű: a célját vesztett adatbázist haladéktalanul törölni kell”
– írta a jogvédő szervezet a döntés után.
A TASZ szerint a kérdés most már az, hogy az adatkezelő tárolja-e még a járvány alatt összegyűjtött elérhetőségeket, és ha igen, mikor törli azokat.
A szervezet egyúttal szélesebb változtatásokat is sürget: azt szeretnék, hogy állami szervek más, eredetileg ügyintézéshez vagy valamely konkrét szolgáltatáshoz megszerzett elérhetőségeket se használhassanak kéretlen politikai üzenetek küldésére.
Fotó: illusztráció, Getty Images