Az elektromos autók számtalan előnyét felsorolhatjuk: környezetkímélőek, olcsó a fenntartásuk és a működtetésük, ingyen parkolhatunk velük, sőt adókedvezményt is kapunk, ha ilyet választunk. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki most szeretne tisztán elektromos autót vásárolni, komoly összeggel támogatja őt az állam. Ám a számtalan előny között van egy tulajdonság, amelyik alapesetben igazán kellemes, ám a közvetett hatása már nem egyoldalúan pozitív.
Jó a csend, de…
Akik ültek már olyan autóban, amit villanymotor hajtott, biztosan felfigyeltek rá, hogy az autó a hagyományos járművektől eltérően annyira csendesen működik, hogy ha nem lenne mozgásban, nem is hinnénk, hogy éppen úton vagyunk. Ugyan ez a csend a jármű utasainak felemelő, a többi közlekedőnek megtévesztő lehet.
Főleg a gyalogosoknak jelent kockázatot a hangtalanság, hiszen ahhoz vannak szokva, hogy nemcsak látják, hanem hallják is a közeledő autókat. A veszély a vakok és gyengén látók számára még fokozottabb, hiszen nekik nagyobb szükségük van arra, hogy hallják a közlekedés zaját. A kerékpárosok is úgy nyilatkoztak, hogy könnyebben tájékozódnak, ha hallják a forgalom minden résztvevőjét.
Jobb lesz a közlekedőknek
Amerikában éppen ezért arra készülnek, hogy 2019 szeptembere után már csak olyan elektromos autókat engednek forgalomba, amelyeknek van hangjuk. A közlekedési hatóság várható szabályozása a gyalogosokat és a kerékpárosokat védi. Az Egyesült Államokban eddig közel 2400 balesetet okoztak az elektromos autók. Ugyan általában a figyelmetlen járókelők voltak a hibásak az eseteknél, az illetékesek mégis azt tartják a legjobb védekezésnek, ha a néma autók valamilyen mesterséges hangot kapnak az alacsony sebesség mellett. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen hangot adnak majd az elektromos járgányoknak.