Aktuális

Aranyszabályok hitelfelvételhez: ismerd fel a kedvező lehetőséget

Számtalan oka lehet annak, ha hitelt szeretnél igényelni. Bármi is vezet odáig, hogy kölcsönért folyamodj, rajtad múlik, hogy hogyan élsz a lehetőségekkel.

Lehet, hogy a világ legjobb ötletét szeretnéd megvalósítani, vagy épp megszorultál és segítség kell, a banki kölcsön kapcsán érdemes néhány dologra figyelni. Hiszen amíg a nem körültekintően megválasztott, hirtelen bevállalt konstrukcióra rámehet a gatyád is, addig az alaposan átgondolt, megfelelően kiválasztott kölcsönnel nyerhetsz. Fontos, hogy mindenképpen nézz jól körül, és úgy válassz bankot, hogy előtte mérlegelsz.

A hitelfelvételhez talán az egyik legfontosabb dolog, hogy tisztában légy a saját lehetőségeiddel és korlátaiddal. Ha mindez megvan, nem érhet túl nagy meglepetés. A következőkben olyan aranyszabályokat mutatunk, amelyek hozzásegítenek, hogy a legjobb döntést hozd.

Ismerd magad

Mielőtt rászánod magad a nagy lépésre, feltétlenül vezess egy listát vagy táblázatot a bevételeidről és a kiadásaidról. Ugyanis még az is lehet, hogy teljesen más az egyenleged, mint hinnéd. Így biztosan jól átlátod majd, hogy mennyi mozgatható tőkéd van. Arra is figyelj, hogy ne fordítsd minden fillért törlesztésre, ugyanis vésztartalékra bármikor szükséged lehet.

Takarékoskodj

Az a legideálisabb, ha úgy kezdesz bele a kölcsönbe, hogy már van egy kis megtakarításod. Hiszen bármire is költöd a felvett összeget, jól jön a biztos tőke. Arról nem is beszélve, hogy a törlesztés során lehetnek váratlan akadályok vagy nehezebb hónapok, amikor szükséged lehet erre. Amikor majd ott tartasz, a banktól mindenképpen tudakold meg, mi történik akkor, ha na adj’ isten 2-3 hónapot késel a fizetni valóval. Készülj fel erre az eshetőségre is, és nem érhet csalódás.

Aranyszabályok hitelfelvételhez: ismerd fel a kedvező lehetőséget

Inkább személyesen

Ahhoz, hogy megtaláld a legmegfelelőbb konstrukciót, járd körbe a lehetőségeidet. A legjobb, ha személyesen mégy be a bankokba és az ügyintézőktől kérsz segítséget. Ha nem értesz valamit, kérdezz rá nyugodtan. Nagyon fontos, ha ne az alapján dönts, hogy melyiket kapod meg leghamarabb, mert korántsem biztos, hogy azzal jász a legjobban.

Soha ne csak egy tényező kapcsán juss elhatározásra, hiszen a hiteleket több összetevő határozza meg. Derítsd ki, hogy megfelelsz-e a szimpatikusabb hitelek feltételeinek és tudd meg, hogy melyek azok az iratok, amelyekre szükséged lesz, ha az adott kölcsönt választod. A korábban a vidék bankjaként is ismert intézetben például az utolsó 3 havi fizetési számlakivonatot, 30 naptári napnál nem régebbi munkáltatói jövedelemigazolást és lakcímre bejelentett, 30 napnál nem régebbi, utolsó kifizetett közüzemi számlát kérnek a személyi kölcsön igényléshez.

Olvasd el!

Ha megtaláltad a legjobb konstrukciót, kötelezd el magad mellette. Mivel már tudod, milyen papírokat kell beszerezned, felkészülten léphetsz a következő fázisba. Amint megvan a bírálat, marad még egy nagyon fontos dolgod: alaposan átolvasni a kölcsönszerződést a legapróbb betűktől a csillagozott részekig, hiszen ahogyan a mondás is tartja, az ördög a részletekben rejtőzik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése