Félreértés ne essék: egyáltalán nem arról szeretnék sápítozni, hogy milyen szörnyű dolog az idő múlása, és már a B oldal pörög, “elhull a virág, eliramlik az élet”, ajvé, meghalunk mind. Én történetesen imádom a harmincas éveimet, mert úgy érzem, mostanra értem meg igazán, már tudom, ki vagyok, és azt is, hogy nem kell mindenkinek megfelelnem. Szeretem a tapasztalataimat, az emberismeretemet, az emlékeimet. De tény, időről időre rádöbbenek, hogy nem vagyok már mai csirke.
Tegnap este a hétvége közeledtével elkezdtem magamban számba venni, mi mindent kell elintéznem az elkövetkezendő három napban. A lista elég hosszú lett, s amikor bevillant, hogy péntek este iszogatós programom van a barátaimmal, átsuhant az agyamon, hogy jó lenne mértéket tartani, mert ha nem sikerül, akkor lőttek a tevékeny hétvégének. Bezzeg 15 évvel ezelőtt ilyesmi még eszembe sem jutott volna.Ismerős eszmefuttatás, ugye? Íme az öregedés 12 csalhatatlan jele – szerintem.
Elkezded szeretni a csendet – nincs is annál csodálatosabb, mint egy pörgős munkanap után hazaérve fél órát punnyadni, tenni-venni úgy, hogy nem szól a tévé, a rádió, semmi. Körülölel az áldott csend.
Már nem hétvégi bulikról tájékozódsz, hanem arról, milyen akciók lesznek az élelmiszerboltokban.
Dagad a lábad a melegben.
A cipővásárlás szempontjai közül a kényelem fontosabbá válik, mint az esztétikum.
Pontosan emlékszel, milyen nagy szám volt ez a klip:
Már természetes, hogy a gyerekek csókolommal köszönnek.
A másnaposság egész hétvégét betöltő program.
Nosztalgikus érzés kerít hatalmába, mikor meglátod ezt a képet:
Szinte már fel sem tűnik, ha reggelre elfekszed a nyakadat.
Rádöbbensz, hogy 15 év telt el az ezredforduló óta. Aki akkor született, már gimibe jár.
Hiába vagy nyúzott, nem döntöd magadba az ötödik kávét is. Rájössz, hogy a tea is jó dolog.
Nincs az az isten, hogy éjszakai buszon zötykölődj haza a péntek esti buli után. Ha nincs pénzed taxira, inkább otthon maradsz.