Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A Nagy Maszturbálás

Victoriust
Létrehozva: 2006. június 30. 19:00
Megnyitom ezt a topikot, azzal a célzattal, hogy lerántsuk a leplet a női nem eme szokásáról. Az, hogy a férfiak rendszeresen/párkapcsolatban is maszturbálnak, köztudott. Sztem a nők ugyanígy vannak ezzel, csak nem vallják be. Le a lepellel. Szigorúan önkéntes alapon, de kizárólag ŐSZINTÉN várom hölgyek válaszát az alábbiak szerint.

1. Milyen gyakran maszturbálsz? (db/hét)
2. Párkapcsolatban élsz?
3. Tud -e a párod róla, hogy csinálod, s ha igen, mit szól hozzá?
4. Használsz e segédeszközt hozzá, a kezeden kívül, s ha igen mit?
5. A maszturbáció tárgya mire irányul? (az aktuális partnerre, idegenekre, fantáziára)
6. Időnként a maszturbálás homoerotikus-e?
7. Egy maszturbáció során hányszor juttatod magad a csúcsra?


Ffiak is szóljanak hozzá nyugodtan, de a tesztet nők töltsék ki!

Na, bevállalod?
  1. Torolt_felhasznalo_241387
    Torolt_felhasznalo_241387
    2008. Április 19. 20:31252.

    Nem tudom, lehet-e még nyilatkozni, de azert irok.

     

    1. Teljesen random, van mikor fél évig semmi, de ha epp nincs pasim akkor se, és van amikor napi két-harom is becsusszan.

    2. Igen

    3. Már miert ne tudna? Azt szolja hogz szeretné ha elotte csinalnam dehat most akkor vagy szexelunk vagy egyedul csinalo, nem keverem a kettot

    4. Egyelore nem...

    5. Hat ize, lehet meglepo, de leginkabb pornora

    6. Nem

    7. Egyszer

     

    Remelem eleg kimerito voltam

    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  2. Torolt_felhasznalo_859579
    Torolt_felhasznalo_859579
    2008. Április 19. 20:14251.
    Megnyitom ezt a topikot, azzal a célzattal, hogy lerántsuk a leplet a női nem eme szokásáról. Az, hogy a férfiak rendszeresen/párkapcsolatban is maszturbálnak, köztudott. Sztem a nők ugyanígy vannak ezzel, csak nem vallják be. Le a lepellel. Szigorúan önkéntes alapon, de kizárólag ŐSZINTÉN várom hölgyek válaszát az alábbiak szerint.

    1. Milyen gyakran maszturbálsz? (db/hét)
    2. Párkapcsolatban élsz?
    3. Tud -e a párod róla, hogy csinálod, s ha igen, mit szól hozzá?
    4. Használsz e segédeszközt hozzá, a kezeden kívül, s ha igen mit?
    5. A maszturbáció tárgya mire irányul? (az aktuális partnerre, idegenekre, fantáziára)
    6. Időnként a maszturbálás homoerotikus-e?
    7. Egy maszturbáció során hányszor juttatod magad a csúcsra?


    Ffiak is szóljanak hozzá nyugodtan, de a tesztet nők töltsék ki!

    Na, bevállalod?
    idézet:
    Victoriust (1)
    2006-06-30 19:00:00
    Elvégezted az összegzést?
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  3. Torolt_felhasznalo_451574
    Torolt_felhasznalo_451574
    2007. január 31. 09:42250.

    Szerintem nincs abban semmi, ha valaki masztizik. Én már 14 éves korom óta rendszeresen masztizok. Napi 1-2 alkalom.  

    A barátnőm előtt is szívesen csinálom.

     

    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  4. 2007. január 24. 14:54249.

    1. havonta egyszerkétszer (friss kapcsolatban vagyok)

    2. igen

    3. tud róla és megérti ha néhánynapig külön vagyunk elkél az

    4. vibrit

    5. FANTÁZIA

    6. igen szinte mindig

    7. minimum egyszer,de több is kevés,mert valahogy nem olyan jó egyesben

    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  5. juy
    juy
    2007. január 24. 14:47248.

    Senki nem ír???? 

    Nem kell azt szégyelni ha valaki masztizik!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. juy
    juy
    2007. január 22. 11:33247.

    1.minden nap vagy néha egy nap kihagyással

    2.igen

    3.sejti nemhiszem hogy örül neki

    4.pornó néha

    5.fantázia,páromra 

    6.igen

    7.egyszer néha néha kétszer 

    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  7. Torolt_felhasznalo_948608
    Torolt_felhasznalo_948608
    2007. január 22. 09:49246.

    1. Naponta vagyis 7 db de van hogy naponta többször

    2. Igen

    3. Tudja már megszokta, de nem nagyon tetszik neki.

    4. Igen.  Műpuncit

    5. Idegenre, aktuális partnerre, fantáziálás

    6. Nem

    7. Ha egésznap csinálom akkor 8-9

     

    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  8. 2006. szeptember 10. 10:29245.
    hova tünt az a gyönyörűűű képed??  
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  9. 2006. augusztus 15. 12:49244.
     
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  10. 2006. július 27. 08:59243.
    Ez mit jelent? Kifejtenéd bővebben...   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_711230 (242)
    2006-07-26  16:35
  11. Torolt_felhasznalo_711230
    Torolt_felhasznalo_711230
    2006. július 26. 16:35242.
      
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  12. Torolt_felhasznalo_664286
    Torolt_felhasznalo_664286
    2006. július 21. 22:26241.
    szia

    ha ettől az vagyok, legyek
    előzmény:
    adrieri (240)
    2006-07-21  22:25
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 21. 22:25240.
    Maradi vagy.

    Szia
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664286 (239)
    2006-07-21  22:24
  14. Torolt_felhasznalo_664286
    Torolt_felhasznalo_664286
    2006. július 21. 22:24239.
    nem, attól hányingerem lenne
    előzmény:
    Negyvenesf (236)
    2006-07-20  11:01
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 21. 22:23238.
    Te maszturbálsz itten magadban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_786157 (237)
    2006-07-21  22:20
  16. Torolt_felhasznalo_786157
    Torolt_felhasznalo_786157
    2006. július 21. 22:20237.
    Megfutamodtál a saját kérdéseid elől?
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  17. 2006. július 20. 11:01236.

    Mert az ösznépi maszturbálás érdekel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_664286 (4)
    2006-06-30  19:11
  18. Torolt_felhasznalo_786157
    Torolt_felhasznalo_786157
    2006. július 13. 15:58235.
    Te válaszoltál a saját kérdéseidre?
    előzmény:
    Victoriust (1)
    2006-06-30  19:00
  19. 2006. július 11. 21:21234.

       

     

    előzmény:
    adrieri (232)
    2006-07-11  21:12
  20. 2006. július 11. 21:16233.

    most CSAK, vagy csak kézbe tartja...nem mindegy...

    vag más tartja...de előbb megvizsgálja milyen az övé...beleillik-e a nektarinba... 

    előzmény:
    cherie (231)
    2006-07-11  21:09
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2006. július 11. 21:12232.
    Fene tudja.Van vagy 5 nickje.
    előzmény:
    kéki (225)
    2006-07-11  19:14
  22. 2006. július 11. 21:09231.
    Szerintem csak kézben tartja a kis problémáját ma este is.
    előzmény:
    kéki (227)
    2006-07-11  19:28
  23. 2006. július 11. 21:02230.

    Különbe is, Victóriust válaszolt már a saját kérdéseire?...  

    először Ő ...

    előzmény:
    Szibita (228)
    2006-07-11  19:39
  24. 2006. július 11. 20:57229.
      
    előzmény:
    Szibita (228)
    2006-07-11  19:39

Címlap

top