Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pedofil férfi vigyázott rá

Torolt_felhasznalo_400882
Torolt_felhasznalo_400882
Létrehozva: 2006. július 26. 13:38

A www.petofinepe.hu oldalon található egy cikk ami teljesen megdöbbentett ki mit szól hozzá?:


 

Pornófilmet nézett a kiskorú gyerek, pedofil férfi vigyázott rá
[2006-07-26]
Munkatársunktól


Szemérem elleni erőszak miatt rendeltek el nyomozást egy kecskeméti férfi ellen.


A feljelentő egy édesanya volt, aki a barátnője férjét gyanúsította meg. Eszerint a nő 10 éves kislányára vigyázott a férfi az elmúlt hetekben több alkalommal. Eközben egyik nap a kislány pornófilmet nézett a házaspár lakásában. A feljelentés szerint a férfi eközben ért haza, majd a mosdóba távozó, illetve onnan visszatérő kislányt levetkőztette, és a nemi szervébe nyúlt. Ezután a saját nemi szervét fogatta meg a gyerekkel, akit végül megfenyegetett: senkinek se merjen szólni a történtekről. Néhány nap múlva állítólag bugyiban akarta lefényképezni a férfi a kislányt, aki azonban ebbe már nem egyezett bele. Amennyiben a rendőri vizsgálat során igazolódna a feljelentés, úgy a jelenlegi bírói gyakorlat szerint 6-7 évi börtön vár a kecskeméti férfira. A rendőrök pszichológus szakértő bevonásával folytatják a nyomozást az ügyben.

  1. 2008. szeptember 17. 18:0934.
    Én már onnan nem értem, miért kell egy 10 éves gyerekre vigyázni? 10 évesen én már rég a tesómra vigyáztam. Otthon, szülők nélkül. Nem a mások lakásában. Egyáltalán mit keresett idegen lakásban a gyerek? Ha egyedül volt, akár otthon is maradhatott volna...
    előzmény:
    dinamiqs (9)
    2006-07-26  13:58
  2. 2008. szeptember 17. 17:5933.

    Egyet kell, hogy értsek erG-vel.

    Sajnos nagyon sok gyerek hazudozással és vádaskodással próbál elérni valamit.

    Otthonunkban van példa a gyermeki zsarolásokra: édesanyám koleganőjének kislánya szinte mindent ki akar zsarolni az apjából (a szülők elváltak), aztán amit megkap, félredobja.

    Sajnos egy megjelent cikk után nem deríthető ki számunkra, hogy ez egy kitalált történet-e az anyuka részéről a férfi ellen (mert pl nem akart szeretkezni vele), vagy a gyermeki fantázia éltette, mert pl nem kapott még egy adag fagylaltot vagy bármi.

    Reméljük, kiderül az igazság, és a bűnös megkapja méltó büntetését

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (21)
    2006-07-26  15:14
  3. 2008. szeptember 12. 17:2932.

    Itthon is be kéne vezetni a kasztrálást,mint más országokban...természetesen a börtönévek nem maradnának el!Ott majd nekik lesz a gondjuk hogy kiknek ne legyen a "csaja"..hehe,meg is érdemlik a rohadékok.

    Egyébként ehhez kapcsolódóan nekem is van sztorim.Kb 11 éves voltam amikor egyedül lementem a telkünktől 50 m-re lévő tóhoz úszni.A közepe fele jártam amikor egy meztelen,idősebb pasi elkezdett integetni felém,meg mutogatni hogy menjek oda...villámgyorsan kiúsztam a partra és szóltam az ottlévő fiatal anyukának hogy figyeljen mert ott van egy "fura,gonosz bácsi".Ez igy most viccesnek tűnik,de most majd' 20 évesen is tisztán emlékszem rá,pláne hogy milyen sebességgel úsztam

    Úgyhogy ha gyerekem lesz,kicsinek egyedül soha sehova!!!

    Pedig az egy nagyon békés környék volt,de hát tudja a fene hogy a szomszéd bácsi is teljesen normális-e....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  4. Torolt_felhasznalo_517377
    Torolt_felhasznalo_517377
    2006. július 27. 07:5231.

    Már megbocsáss, de te milyen híreket hallgatsz? Azért nem úgy van ám Amerikában sem, hogy a gyerekek minden mondatára lecsuknak egy felnőttet! Ott is megsímogathatják a gyereket, csak látod az nem mindegy, hogy hol!! Nézzél már meg pl egy egyszerű, bármilyen filmet ! A gyerek fejét, kezét ott is megsímogatják!!  Azért nincs olyan messze Amerika, hogy rémtörténeteket kelljen róla költeni!  Voltál már ott? Van ottani tanító ismerősöd? Arra nem gondolsz, hogy amit olvastál az egy amerikai újság "kamu-sztorija"? Bármilyen hihetetlen ott is pont olyan emberek élnek, mint nálunk.

    Azért visszatérve: ez a topic egész másról szól. Szerintem megérne annyit a te véleményed, hogy topicot indíts róla és mindenki elmondaná a tapasztalatát, véleményét.

    Kellemes napot neked!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (30)
    2006-07-27  07:23
  5. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2006. július 27. 07:2330.
    Ma amerikában ha egy pedagógus megsimogatja a gyereket valóban komoly büntetésre számíthat és az állását is elvesztheti zaklatás miatt... akár a gyerek akár a szülője bejelentése alapján... pont ebből a tendenciából érzem igen problémásnak az ilyen ügyeket...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_517377 (26)
    2006-07-26  15:34
  6. 2006. július 26. 17:2629.

     

    http://72.14.207.104/search?q=cache:KK7pmiE9s-AJ:www.nane.hu/kiadvanyok/szorolapok/gyerek_sz_visszaeles.rtf+incesztus&hl=hu&ct=clnk&cd=3&lr=lang_hu

    Ez egy szórólap, amit a NaNe Alapítvány készített a témában. Nagyon jól összeállított anyag, remélem így közvetlenül rákattintva is megnyílik, ha nem akkor a honlapjukon a "Kiadványok" alatt a "Szóróanyagok" között található a "Tények a gyerekek elleni szexuális visszaélésről. Hogyan segíthetünk?" elnevezéssel.

    Üdvözlettel:

    Flowie

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  7. 2006. július 26. 16:1828.
    Hehe...jó ötlet 
    előzmény:
    MissTake (23)
    2006-07-26  15:18
  8. 2006. július 26. 16:1627.
    Minden lehetséges...sajnos 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (21)
    2006-07-26  15:14
  9. Torolt_felhasznalo_517377
    Torolt_felhasznalo_517377
    2006. július 26. 15:3426.

    Az lehet, hogy amit megírtak az "kamu-sztori" valóban, de hidd el ezt ma már elég jó módszerekkel  ki tudják deríteni! / mármint azt, hogy a gyerek igazat mond-e/  Munkám kapcsán találkoztam egy hasonló esettel, ami itt a városunkban történt. Mielőtt elítélték volna a férfit, a gyerek kismillió kikérdezésen, vizsgálaton vett részt, pszichológusok vizsgálták többször, többen és még Budapesten a Teve utcai kapitányságon is vizsgálta a speciális gyermek pszichológus. A gyerek az őt ért  sérelem mellett még eléggé meg lett hurcolva is ! Mostmár eltelt egy év látszólag rendben a lelke, de ki tudja mennyire? A férfi jogos büntetését tölti.

    Azért az meg szerintem már túlzás, hogy egy aranyos arab kisgyereket nem lehet megsímogatni, mert attól félsz, hogy pedofilnak néznek!! Én inkább tolakodónak venném, ha egy ismeretlen a gyerekemet símogatná, rágóval kínálná, de az, hogy pedofil az eszembe se jutna! Ilyen alapon akkor senki nem lehetne: tanító, tanár, orvos, ovoda-pedagógus,...és még sorolhatnám, mert mi van ha véletlen megsímogatja a gyereket!

    Azért az újságcikk egészen másról szólt és amennyiben a dolog igaz, szívemből kívánom kapja meg az illető a lehető legtőbb idejű elzárást! Egyébként az ilyen mocskokat a börtönben sem türik a többi elítéltek! Az ilyenek az ő szemükben nem emberek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (21)
    2006-07-26  15:14
  10. Torolt_felhasznalo_400882
    Torolt_felhasznalo_400882
    2006. július 26. 15:2325.
    Szerintem akinek van esze az nem vádaskodik ilyennel, mert a pszichológus úgy is kideríti az igazságot és, ha tényleg kamu akkor nagy bajban lehet jelen esetben az anyuka.
    előzmény:
    nagyi155 (24)
    2006-07-26  15:20
  11. 2006. július 26. 15:2024.
    Pontosan értelek. Sajnos ez is benne van a pakliban. Az eseteknek legalább a felében a felnőttek személyes bosszújáról van szó és szegény kisgyerek azt se tudja mi történik körülötte. Még az a jobbik eset, ha úgy kezdi a mondókáját a gyerekpszichológusnál, hogy: anyzukám azt mondta, így kell elmondanom... Én sem azokat akarom védeni, aki tényleg pedofilok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211536 (21)
    2006-07-26  15:14
  12. 2006. július 26. 15:1823.
    ...hogy egy vacogó cápa sz*pná le az ilyeneket!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  13. 2006. július 26. 15:1722.
     Ez szép volt. 
    előzmény:
    nagyi155 (19)
    2006-07-26  14:49
  14. Torolt_felhasznalo_211536
    Torolt_felhasznalo_211536
    2006. július 26. 15:1421.

    én értm... (a legkissebb ellentmondás is felgyújtja bennem a vészjelzőt) valószínűleg kamu a sztori, vagy anyuka valamiért útálja és bosszút akar áéllni a férfin.... Utóbbi időben nagyon elszaporodtak az ilyen esetek... és gondoljatok bele a meggyanusított hogyan védekezhet... Ha egy kis gyereknek, akinek elég élénk a fantáziája anyuka bebeszéli a sztorit alig van esély az igazság kiderítésére...

    Ma már ott tartunk, hogy a nejem egy presszóban megsimogatta egy aranyos arab kisfiú fejét és adott neki egy rágót... rászóltam vigyázzon baja lehet belőle, ha a csládja rossznéven veszi... belátta...Mondjátok ez nem szörnyű???

    Természetesen ezzel nem a gyereket molesztálókat védem...

    előzmény:
    dinamiqs (9)
    2006-07-26  13:58
  15. Torolt_felhasznalo_400882
    Torolt_felhasznalo_400882
    2006. július 26. 14:5420.
  16. 2006. július 26. 14:4919.
    Tudod, szerencsés helyzetben voltam. Amíg kicsik voltak a gyerekeim, itt volt a nagymama három lépésnyire. Megnőttek, és ők is szerencsés helyzetben vannak, mert nekik is itt a nagymama három lépésnyire. De igazad van nem tudom mit kezdtem volna a kicsi gyerekeimmel, ha nincs nagyi. A barátnőm ugyanis több ezer kilométerre lakik, külföldön. Meggondolatlan volt a megjegyzésem.
    előzmény:
    dinamiqs (17)
    2006-07-26  14:43
  17. 2006. július 26. 14:4618.
    Úgy látszik, mindig rád találok. Kb. ugyanazok a dolgok bosszantanak téged is, mint engem. De ehhez a cikkhez nem tudok hozzászólni, a felháborodástól. Egyetértek azokkal akik a különböző büntetésmódokat leírták. Még ez is kevés lenne neki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  18. 2006. július 26. 14:4317.

    Az a baj, hogy előfordulhat, hogy kénytelen vagy valakire rábízni, nem?

    Mondjuk én a barátnőmben megbízom, pedig "csak" 17 éves ismerem. Csak hálistennek már nem kell rábiznom senkire a gyerekeimet, megnőttek.

    előzmény:
    nagyi155 (15)
    2006-07-26  14:36
  19. 2006. július 26. 14:4216.
    Nem igaz, nincs ilyen topik az indexen. Ha van, kérem a linket, és kiszedetem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (10)
    2006-07-26  13:59
  20. 2006. július 26. 14:3615.
    Még a barátnőmre se, pedig negyven éve ismerem.
    előzmény:
    dinamiqs (9)
    2006-07-26  13:58
  21. 2006. július 26. 14:2214.

    Undorító!!!

     

    előzmény:
    nőcibaj (13)
    2006-07-26  14:16
  22. Torolt_felhasznalo_849700
    Torolt_felhasznalo_849700
    2006. július 26. 14:1613.

    Nekem kislánykoromban volt egy olyan nagybácsim, aki mindig a lábaközé húzott amikor ült, persze a fenekemnél fogva, és becsúsztatta a kezét a bugyimba a lábam közé. Olyan kicsi voltam, hogy nem tudtam, hogy pontosan mit is csinál, de éreztem, hogy ez nem jó dolog, mert olyan helyekre nyúlt, ahová senki se szokott. Aztán amikor nagyobb és okosabb lettem e téren, akkor derengett fel, hogy enyhén pedofil volt a nagybácsi. Különösebben nem sérült a lelkem ettől, de az a viszolyogtató, fura menekülős érzés még mindig bennem van, ha előjön az emlék.

    Mondanom sem kell, a lányomat nem bíznám én se akárkire rá. Főleg nem férfira.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  23. 2006. július 26. 14:1112.

    Ez nagyon durva, de ssajnos sokkal durvábbak is vannak, csak zöme ki sem derül.

    Hallottamm olyanról, ahol a bátyó a kishugot éveken keresztül "erőszakolgatta", és ez 4 vagy 5 év után derült ki. A szülők a fiúnak mindent megengedtek és mindenben döntő szava volt, a lánynak szinte semmi . A fiú mindenhova mehetett, a lány nem. Mikor kiderült az eset azzal védekezett hogy "csak" az első évben erőszakolta meg a hugát, utánna csak zsarolta, hogy ha nem fekszik le vele, akkor nem engedteti el ..hova.

    Brutális dolgok..és szokszor a szülők el sem hiszik a saját gyereküknek ha ilyesmit mond!!!! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_400882 (1)
    2006-07-26  13:38
  24. 2006. július 26. 14:0711.
    Ez igaz, a pedofilokat még a nagy maffiózók is kivetik maguk közül.
    előzmény:
    Infomaker (5)
    2006-07-26  13:51

Címlap

top