

Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szülés utáni kötődés

Sziasztok!
Egy másik topickban a császáros szülésekről megy a vita.
Én is azon az oldalon vagyok 2 császár után De most arra lennék kíváncsi, hogy szülési módtól függetlenül ti, hogyan élitek meg/éltétek meg a szülés utáni kötődést a babához. Abban a topicban megemlítettem, hogy bizony én az első gyerekemnél úgy éreztem, mintha valaki otthagyott volna nekem egy gyereket. Olyan idegennek tünt. Pedig vártuk nagyon-nagyon!! Mégis...
Azt hiszem kellett vagy 2 hónap, amíg éreztem, hogy ő teljesen az enyém, hogy felelek érte. A második babánál ilyesmi eszembe sem jutott. Ti hogy álltok ezzel?
Gyakorolom, bár mostanában egy újfajta tréninget csináltam, stresszoldót! Abban lehetett ötvözni a kommunikációt és a kineziológiát+egyéb hókuszpókokat, úgy, hogy bárkinek "ehető" maradt.
A kineziológiát most nem gyakoroltam, Misike mellett nehéz. Csak ismerősökkel.
Hahóóó csajok!!!
...aki sztem még nincs 15 éves sem
Hahó!
Én tegnap nem voltam! Olyan jól beszélgettünk, jó lenne, ha még folytadna!
Csak azért, hogy előtérbe kerüljünk
)
Senki nincs itt?
Mindenkinek küldök egy ebéd előtti
Jóóóó regelt!
Igazából még fel sem fogtam, hogy életveszélyes állapotban voltam, mert olyan gyorsan zajlottak körülöttem az események, annak ellenére, hogy 1 hétig! figyelték a véremet a kh.ban. Most, hogy utánaolvastam, és mondták az ismerősök, hogy az ismerősének az ismerősét ebben az állapotban rohamkocsi vitte be a kh.ba...hát így beleborzongok, hogy mi történhetett volna. Azt mondták a műtét után, hogy kb. fél-egy nap és szétrepedt volna minden...aztán meg... tudod. Megviselt fizikailag, de lelkileg nem, hogy terhes voltam.
Na, itt vagyok, nem hagyom el a topickomat
Csak éppen kirándultunk a nagymamához. Szóval látom azért írogattatok. Az előtejet nem lehet mindenhol odaadni, ha lefejted. Hivatkoznak itt a higiéniára. Persze ez fontos, de én vittem sterilizáló felszerelést, szóval nem is nagyon érdekelt volna, ha azt mondják, hogy nem adhatom oda a tejcsit. Fejni meg azért fejtem rögtön szülés után, mert az olvastam, hogy így kell tenni: legyen inger, ami beindítja a tejtermelődést. Amiben igenis van valami, mert például én várhattam volna a pici fiamra, amikor az állandóan aludt. Én a kórházban párhuzamosan szoptattam+fejtem is. Így már tényleg volt egy rakat tejem néhány nap múlva. A barátnőim, akik császárosok voltak, nem fejtek. Volt, akinek a tejtermelődés magától csak a 4. napon indult be. Na jó, ez egyén (baba?) függő. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy látom, jól esik nektek is kibeszélni, megosztani másokkal azokat a gondolatokat, amiről nehéz beszélni. Ha ez így marad, akkor ez a topic hosszúéletű lesz, mert szerintem mindig lesznek olyan anyukák, akiknek nem teljesen happy a kezdet.
De a kérdésre válaszolva: nem hiszem, hogy a kötődés a császártól függ. Bár az azért sokat segít, ha nem altatják az embert és ha a baba nem kell hogy inkubátorba kerüljön... De attól kezdve, hogy éjjel-nappal együtt lehettek, szépen kialakul majd minden. És hogy a gyerekágyi depi elér-e vagy sem, azt hiszem szintén nem befolyásolható. A legjobb, ha mindezekkel számol az ember, már előre megbékél vele, hogy jöhet ilyen időszak -- legfeljebb kellemes meglepetés lesz, ha elmarad, vagy nem túl heves lesz.
Ez pedig a leendő császáros anyukáknak: kiflinek és pottynak, meg minazoknak akire biztosan ez vár... Ha lehet, akkor próbáljátok meg rávenni a dokitokat, hogy kényelmi szempontok miatt ne 2 héttel a kiírtr időpont előttre tervezze a császárt, hanem a fájások kezdetét legalább várják meg. Így elkerülhető lenne az inkubátor és gyakorlatilag az összehímzés uán megkaphatjátok a babát.
Ja, és itt is sokat segít, ha papás szülésre lehetőség van. A párotoknak nem kell végignézni, mint ahogy nektek sem, miként nyiszálnak, viszont nektek sokat segíthet, ha ott van. És ráadásul, ha nincs gond, ő kaphatja kézbe a babát először, nem idegenek hozzák-viszik.
Nálunk ez így volt. Bár a fekvése miatt tudták, hogy császár lesz, én a 15 perces fákásokkal mentem be a kórházba. Ott még a reggeli váltásig kialudtuk magunkat, lezuhanyozhattam és jóillatúan, megreggelizve toltak be a műtőbe. Észre sem vettük, mikor kezdtek vágni, addig kedélyesen csevegtünk az aneszteziológussal. Mikor felsírt a fiúnk, a férjem rögtön felpattant, már hozták őt egy törölközőbe csavarva, hogy megmutassák nekem és odaadják a páromnak. Ő lányos zavarában elfelejtette, hogy ki kellene mennie, így visszaült mellém és csak nztük egymást. Mi hárman léteztünk csak, a dokik kedélyesen rakhattak és fércelhettek engem össze. Csak az utolsó öt percben küldték ki a férjem és fiam, hyogy megmérjék, felöltöztessék.
Amint engem is kitoltak, rögtön megkaptam és kérésemre azonnal segítettek mellre tenni.
Az EDA vagy 9 órán keresztül hat, addig ugyan béna az ember, de sehol sem fáj. Szóval ha ott a papa, nincs akadálya, hogy a baba ott maradjon. A nővéreket meg lehet kérni, hogy segítsenek a tisztába rakásnál, mellre tevésnél. Ha viszont elmúlik az érzéstelenítő hatása, nomeg este hazaküldik az apákat, ne szégyelljétek, ha segítség kell, bízzátok nyugodtan az éjszakás nővérre és pihenjétek ki magatokat. Úgy gyorsabban gyógyul a seb is, meg úgyse nagyon tudjátok ellátni a kicsit. Én azért megkértem, ha éhes mindenképpen hozzák hozzám, se cukrosvizet, se teát vagy tápszert ne adjanak. Össze is jött a szopi olyannyira, hogy 25 hónapon át ez maradt a fiam kedvenc eledele
Ha meg mégse menne ideálisan, hát az is csak egy külső körülmény, amire manapság már egészen jó megoldások vannak. Akkor ezeket kell használni és ez még nem minősít senkit jó vagy rossz anyává.
Bocs, kissé hosszú lett, most már eldugolok.
én szintén azt az álláspontot képviselem, hogy nem a szüléstől függ, hogy ki lesz depis, ki hogy kötödik a babához, vagy kire mikor törnek rá az anyai érzések.
Szerintem.
Én is császárral szültem. Nem így szerettem volna, de így alakult. És pontosan tisztában voltam/vagyok vele, hogy mind a Fiam mind az én érdekem ezt kivánta. Nem gondolnám, hogy attól leszek vagy lettem volna jó anya, hogy sikerül-e normál uton szülni vagy sem.
Igazán nagy dolgot tesznek meg így is és úgy is az Anyák és erre mindenki csak büszke lehet.
Köszönöm a szép babát!
Meg mindenkinek köszönöm a lelki támaszt! Tényleg jól esik elmondani, főleg olyanoknak, akiknek a szülés és a születés szintén nem csak egy testi, hanem lelki folyamat is!
Köszönöm a bókokat.
Még valami: Ne törödjetek a szép történetekkel, sem a kevésbé szépekkel. Nem számít, hogyan szült a nővéred, a szomszédod, a barátnőd, az anyukád. Épp erről beszéltem az előbb: ez a ti utatok, nektek kell végigmenni rajta, nektek kell megfelelni. Az emberek nem egyformák, a kórházak sem, hál istennek a gyermekek sem, így nem lehet megjósolni kire mi vár. Ha valahol elakadtok bízzatok magatokban és a piciben, ösztönösen mennek a dolgot, de ha mégsem akkor nem szégyen segítséget kérni.
Előtej: Azt hittem semmi nem jön a mellemből, de azért rajta hagytam babót, mert gondoltam ő jobban tudja mit akar. Kiderült, hogy vígen benyomta ezt az előtejet és gyönyörűen beindította a tejtermelődést. Már régen volt tejem, amikor azt hittem csak hobbiból szívogatja
Szerencsére úgy tudom, hogy a kórházban nagyon támogatják a szopit, úgyhogy biztos segítenek majd. Lehet, hogy tényleg akarni kell, és a gondolatokat helyrerakni. Csak annyi szép történetet hallani, amitől már eleve úgy érzem, hogy meg leszünk fosztva! Persze józan ésszel az egészség és a biztonság a legfontosabb. (most itt mocorog, biztos gondolja, milyen kettyós a drága anyukája!
El sem hiszitek, mennyire várom!)
Csildi, amilyen nagy a család, annyira elfoglalt is. Tudom, hogy sokan fognak jönni hozzánk babázni, de akitől igazán kaphatnék segítséget, már nem él. A net ilyen szempontból biztos, hogy létfontosságú lesz majd! Később már úgyis megszokott lesz, hogy babánk van, nem lesz akkora látogatottságunk, azt hiszem, ez így természetes, nem akarom felróni senkinek. Meg lehet, hogy tényleg jobb most félni az egésztől egy kicsit, hogy hogyan is lesz, mint akkor hirtelen belecsöppenni. Lehet, hogy csak nevetni fogok a mostani aggodalmaimon, és teljesen jó lesz minden!
Nit555, tényleg nagyon szépen fogalmaztad meg!
Miért kellene megkérdezni, hogy odaadhatja-e az előtejet a babának? Nem mindenhol természetes, hogy azt is megissza a kicsi?