Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Távkapcsolat - meséljetek!
Torolt_felhasznalo_554422
Létrehozva: 2006. október 26. 19:10
Sziasztok!
Tudom, minden eset egyedi, mindenki másként éli meg... De jó volna olvasni a véleményeteket, tapasztalataitokat, több szem többet lát. Éltetek már távkapcsolatban? Mármint olyan igaziban, ahol tényleg nagy a távolság. Hogyan éltétek meg? Mi volt a legnehezebb benne? Megérte?
Épp egy ilyen körvonalazódik nálam és erősen gondolkodom, hogy érdemes-e... A szívem meg az eszem harcol, ugyebár 
Sziasztok!
Azért írom le a történetünket, mert higgyétek el, hogy létezik távkapcsolat, sőt, van akinél csak ez jön be. Azt szoktam a mi esetünkre mondani, hogy: az Isten is így teremtette a kapcsolatunkat; így kezdődött, lehet, hogy így is ér véget)
A férjemmel idestova 11 éve vagyunk házasok.
A szerelmünk is nagyon rögös volt, hiszen féléves ismeretség (és őrült szerelem) közepette kiutasították az országból (akkor még minden hónapban bélyegeztetni kellett a határon, s ő ezt egy alkalommal elmulasztotta). Gondolhatjátok, mit éltem/éltünk át!!! Úgy éreztem magam, mint Júlia, amkor Rómeót száműzték Mantovába.
Sokat sírtam, persze levelezgettünk, 3 havonta találkoztunk (csak Aradon), szóval már így utólag visszatekintve nagyon romantikus volt (egy barátnőm akkor meg is jegyezte: de gyönyörű, romantikus szerelem). Na, én ezt nem kívántam senkinek akkor. Nem ölelhettem meg, nem csókolhattam azt, akit a legjobban szerettem, szóval szörnyű volt.
Közben folyamatosan azon dolgoztam, hogy kiderítsem, miként lehetünk újra együtt, immár örökre. Az egyik találkozásunk legszebb éjszakáján terhes lettem. (Gyönyörű fiam született, igazi szerelemgyerek!) Innen már szinte egyenes út vezetett az összekerüléshez: házasságkötés, gyerek, majd később lakás is lett, stb.
Kb. 3 éves házasok lehettünk, amikor az én kedves párom a munkahelyi "jó" társaság hatására jelszót váltott: "kocsma után első a család". Állandóan panaszkodott a kevés keresetére és azt a keveset is inkább eljátszotta. Egyszóval a romantika és a boldogság pár év alatt szertefoszlott. Rengeteget veszekedtünk. Én pedig ismét nagyon szormorú voltam. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbál külföldön dolgozni. Tudom én, hogy bántotta az, hogy csak egy "napszámos" volt, meg hogy keveset keresett, de ez még nem jogosítja fel a veszekedésre.
2006. szeptemberében el is ment Írországba. Azóta felújítottuk a kis házikónkat, félre is tudtunk tenni, most egy új ház vásárlásán gondolkodunk, mivel Dani már nagy ahhoz, hogy velünk egy szobában legyen.
És - mivel ritkán találkozun - (évente 3-szor) a távolság ismét megszépítette a kapcsolatunkat! Naponta hív, amikor pedig itthon van (kb. 2 hét) nagyon szeretjük egymást. Nincs veszekedés, együtt megyünk vásárolni, együtt tervezzük a jövőt.
Ezért is szoktam mondogatni, hogy az Isten is így teremtette a mi kapcsolatunkat, hogy csak így érezzük jól magunkat. Ritkán találkozunk, de akkor ég a szerelem! Megint találunk egymásban újat, érdekeset.
Ez az én történetem és véleményem a távkapcsolatról. A miénk - úgy tűnik - csak így működik. De működik!!
Ameddig mindketten egyformán "lelkesedtek" a másikért addig nincs gond, és szerintem ez segít az egymás nélkül töltött idő túlélésében! Ja, és ne úgy gondolkodj, hogy meg kell szenvedned, mert akkor tényleg szenvedés lesz belőle!
Sziasztok,
láttam, hogy régen nem írt ide senki, de gondoltam, ideírom a bánatom
megtaláltam az igazit, de nagyon messze tanul tőlem és még elég sokáig... Sajnos másik kontinens, így nem tudunk havonta találkozni, legközelebb nyáron látom.Már egy félévet kibírtunk, de annyira jó volt az együtt töltött idő karácsonykor, hogy most csak nézek magam elé és sírok, hogy miért nincs itt velem..Közben meg tényleg ő az igazi, imádjuk egymást és tudjuk, hogy kibírjuk...Nincs valami tippetek, hogy lehet lekötni magam, hogy ne maradjon időm gondolkozni??? főleg a hétvégék rosszak, mikor mindenki más magánéletet él...
Nos, az én sztorim röviden: A neten ismerkedtünk meg, de alig egy óra chat után már megengedtem, hogy felhívjon, megbeszélni az első randit.
Az első randi végén elcsattant az első bátortalan csók, illetve a nagy kérdés: A korkülönbség (másfél évvel fiatalabb nálam) és a távolság (108 km, de mindkettőnknek van kocsija, csak ő gyakorlottabb vezető) ellenére bevállaljuk? Ő mondta ki hogy igen, nekem kellett egy kis idő, hogy meggyőzzön. De sikerült neki! Júl. 6-án jöttünk össze, azóta két hétvége kivételével minden hétvégén együtt voltunk.
Komolyabb tervek is vannak, de nem egyszerű. Ő még a szüleivel lakik, de a munkahelyén és a szűk családon kívül más nem köti ahhoz a városhoz (katonacsaládból származik, sokat költözött). Nekem már van saját lakásom, születésem óta ebben a városban élek, még a koli is kimaradt az életemből, minden és sok mindenki ideköt, viszont olyan a munkám, hogy bárhol el tudok helyezkedni.
No de soha nagyobb baj ne legyen! December 6-án már 5 hónaposak leszünk, alig várjuk az első közös karácsonyt, aztán az első közös nyaralást, és a szülei már nagyon meg szeretnének ismerni (én már bemutattam anyuéknak).
Bocs, de ennyire lett "rövid"!
Saját tapasztalat alapján szerintem akkor éri csak meg, ha valóban összeilletek, mindkettőtök elég türelmes, van pénzetek a távol töltött időben normálisan kapcsolatot tartani (nem mellékes pl a telefonszámla, bár talán az internet miatt egyszerűbb), meg persze kibírható időnként elutazni egymáshoz. Persze aztán szükség lesz arra is, hogy tervezzétek a közös jövőt egy helyen, aminek az érdekében vagy mindkettőtöknek vagy legalább egyikőtöknek fel kell adnia a jelenlegi egzisztenciáját, barátait.
Sziasztok,
Nálam is most van körvonalazódóban egy távkapcsolat; nyáron ismertük meg egymást, és most, októberben találkoztunk.
Úgy gondolom, hogy mivel már én sem vagyok annyira fiatal, ő meg még annyira sem, elég gyorsan eldől majd, hogy mi lesz velünk.
Én nem izgulok, hogy ez évekig így marad.
Egyébként nagyon szeretjük egymást, és én kifejezetten rosszul érzem magam, hogy nincs a közelemben.
Kerestem minden féle fórumot,hogy kibeszélhessem magamból,amit érzek!
Remélem itt meghallgatásra találok
Az én storym igen kacifántos! Megismerkedtem egy Angliában élő fiúval neten keresztül. Hihetetlen jól éreztük magunkat,elöszőr chat,majd msn,majd webkamera,minden ami kell! Ahogy teltek múltak a hetek,hónapok egyre egyre jobb és jobb volt vele,mindenről tudtunk beszélgetni,és ha nem voltunk "együtt",nagyon hiányzott!
És megtörtént,amire vártunk,eljött hozzám! Fantasztikus egy hetet töltöttünk együtt,és bár,míg nem találkoztunk személyesen,a vonzalom addíg is megvolt,de a fizikai kontktus után már biztos volt ez szerelem a javából! De még mindíg ott van az a hatalmas akadály,hogy egyikünk sincs abban a helyzetben hogy feladja az életét,így marad a távszerelem
5 hónapja tart. Nem tudjuk mikor lehetünk végleg együtt, ez majd talán nyár környékén derül ki. Ő úgy volt, hogy itt tanulna tovább, de abbahagyta,
én sem itt sem Japánban ne élnék szívesen így aztán a végső megoldás még várat magára
Legközelebb 3 vagy 6 hét múlva találkozunk. Nálatok mekkora a távolság? Ha jól olvasom ti is decemberben találkoztok?
Szia!
Hát, nálatok is van távolság! Tudjátok, hogy még mennyi ideig lesz ez így? Mióta vagytok együtt?
Mi a kapcsolattartáshoz msn-t használunk meg telefonálunk olykor-olykor és utazunk...Budapest-Japán, ami 1-2 havonta elég költséges és hát lássuk be hosszú távon nem a legmegfelelőbb megoldás de egyenlőre működik
Egy távkapcsolat szerintem akkor működhet ha van rá remény, hogy a párok végül együtt lehetnek. Az internettel hosszú távon az a baj, hogy sokszor egy ember teljesen másnak tűnik a világhálón keresztül mint élőben és még ha régóta ismeritek is egymást ez félre értésekhez fura érzésekhez vezethet.
Szerintem a távszerelem teljesen jól működhet ha a felek megbíznak egymásban és van remény az együtt létre.
Sok sikert!Majd mesélj, hogy haladtok
Még valami eszembe jutott, ahogy említetted a telefonos beszélgetést...
A távkapcsolatokban az egyik legnagyobb segítség a korlátlan és ingyenes telefonálás, úgyhogy mindenképp legyen skype vagy msn-etek, rengeteget segít! főleg hogy a webcamera is potom összeg ... ( amúgy is ezek megtérülő kiadások
)
Mi naponta 4-5ször beszélünk, és chatelünk
De jó, hogy ti is így gondolkodtok!
Ma felhívott, beszéltem Vele telefonon is, nem csak a számtalan mailben... Holnapra már meglesz a repülőjegye, azt hiszem, tényleg komolyan gondolja ezt a kiruccanást
Kíváncsi leszek nagyon... Már akkor is megéri, ha utána nem is lesz belőle semmi.
Szia!
Szerintem a távolság vagy még jobban megerősíti a kapcsolatot (és akkor ez egy jó, stabil kapcsolat), vagy kimúlasztja az érzelmeket, akkor viszont "annyit is ért"... De lehet, hogy túlidealizálom, mindenesetre sok sikert a döntéhez, nem vagy könnyű helyzetben!
Azért szerintem beszélj vele már most, és szoktasd a gondolathoz, mert ha mégis februárban mész, akkor hidegzuhyanként fogja érni...Nálunk is úgy volt, hogy már hónapokkal előtte terveztük, szoktattuk magunkat a gondolathoz, és győzködtük egymást, hogy ez kihagyhatatlan lehetőség, és mikor ha nem most? , 1év nem is olyan hosszú idő, főleg ha havonta tudunk találkozni.Ez sokat segített, mert közösen döntöttük el, közösen rágtuk át.
Persze amikor összejött, hidegzuhanyként ért..főleg mert pénteken szóltak, hogy lehet jövőhéten menni kell, aztán hétfőn reggel a munkhelyemen hívott fel délben, hogy azonnal menjek haza, mert d.u.4kor megy a gépe ...ez így elég erős volt
, de legalább nem volt időnk hosszasan búcsúzkodni, mert azt utálok, rohantunk inkább 
.
Szóval hozd fel a témát, konkrét dátumok nélkül, beszéljetek róla sokat, és ha úgy érzed maximálisan támogat, mond meg, hogy talán előbb is kezdődik.Hamarabb túl lesztek legalább rajta
Félni pedig ne féj, bízz magadban és benne is! Ha erős a kapcsolatotok, simán ki fogja bírni,és meg fogjátok oldani, hogy tudjatok többet találkozni.Hidd el gyorsan elrepül az az 1év!
Ha meg nem bírj ki a kapcsolatotok, akkor jobb, ha most derül ki.Az életben sokkal nagyobb megoldásra váró problémáitok is lehetnek (betegség, anyagi gondok, akármi---bár remélem nem lesznek!) ha ezt nem tudjátok közösen megoldani, akkor azokat sem fogjátok. Egy igazi próbatétel, de az őszinte, igazi kapcsolatok kiíbrják!
Azt meg nem szeretném,hogy lebeszéljen,mert kihagyhatalan lehetőség!Csak attól félek,hogy nem fog kitartani mellettem!Azt meg nem tudom,hogy fogom kibírni!Én tényleg csak vele szeretnék lenni,de a közös jövőnk érdekében ezt muszály lenne megtennem!Mind1,valahogy úgy is lesz!
De jó,hogy van ez a fórum,itt legalább kiírhatom magamból a bánatomat!
Ha már kint leszek,biztos,hogy gyakran fogok ide látogatni!!!Köszönöm ismét a bíztató szavakat!!!
Biztos nem lesz könnyű, és majd meglátod, olyan az egész mintha egy hullámvasúton ülnél..néha jobb, néha nehezebb, de ki lehet bírni. és sokat fogsz megtanulni magadról, a párodról, és át fogod értékelni az egész kapcsolatodat.
Kívánom, hpogy sikerüljön, és ha majd bíztató szavakra vágysz, vagy csak egyszerűen beszélgetni akarsz, gyere nyugodtan, vagyunk itt néhányan akik hasonló cipőben jártak/járnak, érteni fogunk fél szavakból, még ha segíteni túl sokat nem is fogunk tudni, mert ezzel mindenkinek magának kell megküzdeni.
Amúgy most én is megint egyedül vagyok, párom maradt kint, én hazajöttem 1,5hónapra nélküle családi okok miatt.Vártam hogy hazajöjjek, de azért persze már nagyon hiányzik...karácsonyig kell kibírnom valahogy
de rutinom már van, úgyhogy menni fog 
Valahogy én is így gondolom,ahogy írtad,csak elhatározni,elindulni nagyon nehéz!De az nagy igazság,hogyha nem bírja ki a kapcsolatunk,akkor nincs is értelme ezen görcsölni!Ha viszont kibírja,akkor meg csak jobban járunk,hiszen több lesz a lehetőségem,könnyebben boldogulunk utánna együtt.A bíztató szavakat nagyon köszönöm!!!
Szia Smoxi!
Ismerős a szituáció
..átéltem, csak nálunk a párom kapott egy jó lehetőséget.Én a kezdetektől fogva támogattam őt ebben a dologban, és így utólag nagyon örülök, hogy így tettem.
Ha tudod hogy csak 1évről van szó, és bízol a kapcsolatotokban, vágj bele bátran! Biztos nehéz lesz, de hidd el megerősíti a kapcsolatotokat , ha kibírjátok.Veszteni valód nem sok van, hiszen ha nagyon nem bírod az egyedüllétet, meg fogod találni a módját annak, hogy többet tudjatok találkozni(extra munka, több pénz, több fapados jegy
...Párizs közel van, és sok fapados társaság van,de akár vonat is).
Én azt mondom, ha tényleg nagy a lehetőség, ne mondj le róla! Még akár valami nagyon jó is kisülhet belőle, és jövőre már mehet ő is utánad (nálunk ez történt
) . Ha meg nem jön be, és azt érzed,nem éri meg az áldozatot, akkor hazajössz...de legalább megpróbáltad! Ha nem próbálod meg, később meg fogod bánni ez tuti.
A kapcsolatotkban meg bízzál, hogy ki fogja bírni,mert mint írtad szenvedélyesem szeretitek egymást, ennek ki kell tartania nem csak 1 de még sok-sok évig..
Drukkolok nektek!
...es azota eltelt 3 ev, es a langok meg mindig egnek...es mar csak 2 ev van hatra, es utana tervezgetjuk az eskuvot...meg ilyenek.
Es ki fogjuk birni
Na, mindezzel csak azt akartam mondani, hogy megeri kockaztatnod. Ha igazan szeretitek egymast, akkor kibirjatok ezt az 1 evet, majd akkor fogjatok ti is igazan eszrevenni, hogy milyen sokat jelentetek egymasnak. Es utana hosszu meg az elet...
Az elvalas olyan, mint a tuzzel a szel: Ha kicsi a lang, kioltja, ha meg nagy, akkor meg nagyobb lesz
Élég nehéz helyzetben vagyok,azért kerestem fórumokat amik a távkapcsolat kérdésével foglalkoznak.Kiváncsi lennék a véleményetekre!
A párommal négy és fél éve vagyunk együtt,igaz nem együtt élünk,de szinte olyan,mindennap találkozunk,hetente többször együtt is alszunk.A hosszú évek ellenére is szenvedélyesen szeretjük egymást,persze vannak hullámhegyek-völgyek,de mindenesetre stabil párkapcsolat,ami még mindig szerelem.
A problémám az,hogy kaptam egy nagy lehetőséget Párizsban,egy évre kéne elmennem,de a párom nem tud velem jönni,mert ide köti a munkája.Ha viszont elmegyek csak 5-6 alkalommal tudnánk találkozni abban az egy évben.
Én a saját érzéseimet elég erősnek érzem ahhoz,hogy kibírjam valahogy ezt az egy évet és utánna,ha visszajöttem összeköltözzünk.Csak azt nem tudom,hogy vajon kibírja-e a kapcsolatunk ezt a távolságot.Mit gondoltok erről?Válaszaitokat előre is köszönöm!
Sziasztok!
Bocsánat, hogy eltűntem, húzós napjaim voltak, munka-munka-munka...
Köszönöm a tanácsot mindenkinek! Igen, azt hiszem, kicsit túlaggódom a dolgot
Majd igyekszem lazítani, aztán meglátjuk. Egyenlőre marad a napi mailezés, és nagyon határozottnak tűnik, hogy ő jön decemberben... Kíváncsi leszek. Igazából amiatt aggódom csak, mert ha komolyra fordulna, én nem tudnék kiköltözni, hacsak mindent fel nem adok, ő meg aligha jönne. De addig még sok víz lefolyik a Dunán...
Felteszem a képeket!
Egyetértek az előttem hozáászólókkal
Egy kicsit engedd el a problémát, mert minél többet görcsölsz rajta ( a jövőn) annál ijesztőbb lesz!!
Próbálj meg a mának élni , ismerd meg a fiút mindenféleképpen(mert mi van, ha mégis ő az igazi, te meg veszni hagyod???) de mint korábban is mondtam...ne járj csukott szemmel
.
Veszteni valód egyelőre nincs, tehát nem kockáztatsz!
A giccses naplementés képet pedig tedd fel légyszi-légyszi , mert én nem otthon élek, hanem egy bazi nagy hegy tetején, és a naplementét sose látom, mert a szomszéd hegy eltakarja
.
Köszi előre is
A kérdés az, miért ne? Akár még működhet is. Bármi lehet belőle. Akár még jó is
Az meg, hogy mi lesz később... nos, majd azon a hídon átmész (vagy nem) ha előtted lesz. Addig felesleges rágódni rajta. Szerintem
Nálunk is szép volt az este, tényleg annyira "giccses" (persze a természet nem alkot giccset, de ha festményen vagy képen látnám...
 