Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mozgás, fejlődés

granatvira
Létrehozva: 2006. december 9. 22:01
Az utóbbi időben néhány kisbabás barátném megkeresett, mivel a babájuk nem a nagykönyv szerint fejlődik, és nem tudták, hova menjenek, kihez forduljanak, mi ilyenkor a teendő? Jónéhány fórumot végignézegettem itt is, és a neten máshol is, és azt látom, hogy bizony ha egy édesanya azt látja, hogy kisbabája lemaradt a mozgásfejlődésben, nem úgy tartja a kezét, fejét, lábát, ahogyan a szomszéd gyerkőce, nem gurul, ül fel időben, akkor a szülők egyik szakembertől a másikig szaladnak, egyik véleményt hallgatják meg a másik után, és általában csak ide-oda kapkodják a fejüket. Legtöbbször az orvosok sem pártatlanul ajánlják a különböző fejlesztő módszereket, terápiákat, mert talán ők sem ismerik mindegyiket pontosan.
Én konduktorként dolgozom 5 éve, és imádom a munkámat, de azt vallom, hogy minden gyereknek a problémájának megfelelő fejlesztési módszer(eke)t kell megtalálni, legyen az a Pető-módszer, Dévény Anna manuálterápiája, a Katona terápia, Gekko, Gézengúz, HRG, hippoterápia, vagy bármi egyéb.
Azért indítottam ezt a fórumot, hogy tudjunk segíteni egymásnak, mindenki mondja el a tapasztalatait, véleményét, ha nem tudja, hova forduljon, vagy ha már fogalma sincs, hogy melyiket válassza a sok út közül, vagy egyszerűen ha csak egy kis bátorításra vágyik... hátha könnyebb lesz eligazodni így a sokféle lehetőség között.
  1. 2011. május 7. 22:383664.

    Sziasztok!

     

    www.mackorendelo.hu

     

    Az én picikémnek nem voltak komoly gondjai, kicsit lustábban fejlődött az átlagosnál, de gyönyörűren fejlesztették.

    Voltak súlyos nyavalyákkal is gyerekek, akiknek sokat segítettek.

     

    Nagy szeretetettel ajánlom mindenkinek!

    előzmény:
    granatvira (1)
    2006-12-09  22:01
  2. 2010. július 23. 22:553663.
    A világhírű Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete 2 féléves, konduktorsegítő szakirányú továbbképzést indít 2010. szeptemberében, részidős, esti képzésben!

    Jelentkezési határidő meghosszabbítva: 2010. július 30-ig !

    Jelentkezési díj: 5000 Ft.

    Felvétel feltételei:

    -egyetemi, illetve főiskolai szintű végzettség
    -sikeres alkalmassági vizsga

    További felvilágosítás kérhető:

    dr. Deák Adrienn: deak.adrienn@peto.hu">deak.adrienn@peto.hu (1) 224-1592
    Indri Józsefné: indri.jozsefne@peto.hu">indri.jozsefne@peto.hu (1) 224-1556

    A szakirányú továbbképzésről bővebben:

    A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: KONDUKTORSEGÍTŐ

    A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: konduktorsegítő

    Végzettségi szint: főiskolai szintű szakirányú továbbképzés

    Képzési terület: pedagógusképzés

    Megszerzendő kreditpontok száma: 60 kreditpont

    A szakirányú továbbképzés jó alapul szolgálhat a jövőben induló konduktor MA képzéshez is.

     

    A Pető módszer az első és egyetlen Szellemi Hungarikum, amelyet világszerte elismernek!


    http://www.peto.hu

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_256767
    Torolt_felhasznalo_256767
    2009. március 25. 20:303662.

    Sziasztok

     

    Él még ez a topik? 1000 éve nem jártam itt....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. június 25. 20:413661.

    sziasztok,

     

    Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy vízben végzett mozgás terápiát, amellyel kisgyerekeknél is nagyon jó eredményeket lehet elérni. A neve WatSu. A terápiáról olvashattok egy érdekes cikket, a következő oldalon: http://www.egeszsegderuje.hu/content/view/37/17/

     

    Fe lnőtteknek is nagyon jó. Próbáljátok ki. 

     

    Üdv:

    Buborka

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. május 19. 08:103660.

    Köszönöm!

    A Te Dávidod hogy van? Néztem a bemoldalad, szép nagy legény már!Lábikói rendben vannak már teljesen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394675 (3659)
    2008-05-18  23:27
  6. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2008. május 18. 23:273659.

    Szia!

    Gratulálok a kisfiadhoz!:-)

    Csajok! Tényleg jól szétszéledtünk. Persze én nem szólhatok semmit hiszen marha rég voltam.

    Remélem mindenki jól van!

    előzmény:
    granatvira (3658)
    2008-05-18  23:13
  7. 2008. május 18. 23:133658.

    Sziasztok! Hú, látom, mindenki eltűnt...Én is nagyon régen jártam erre, annyi a mentségem, hogy januárban megszületett a kisfiam.Előtte meg a férjem volt nagyon beteg, szóval hónapokig állandó stresszben éltem a kezelések miatt.

     

    Remélem, azért visszataláltok ide, ha bárkinek kérdése van, szívesen segítek, ha tudok (bár privátban hamarabb reagálok valószínűleg, mert azt egyből észreveszem...).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. március 31. 12:413657.
    sehol senki?????????????????????
    előzmény:
    judson (3656)
    2008-03-05  11:41
  9. 2008. március 5. 11:413656.

    szia sugi!! 

     

    szerintem nincs elkésve a babád, az én lányom se csinálta ezeket a dolgokat még ennyi idősen és vele semmi baj nem volt . ha gondolod nézesd meg hogy megnyugodj de maszek dévényeshetz mész hát nem tudom ők eléggé a pénzre hajatanak  inkább egy beutalót kellene kérned a házidokidtól tényleg ő mit mond???

    előzmény:
    *sugi* (3655)
    2008-03-04  20:59
  10. 2008. március 4. 20:593655.

    sziasztok,

    nem tudom, mennyire működik ez a topik az eredeti témában. Nekem olyan gondom van, hogy van egy 9 és fél hónapos kisfiam és még nem mászik és nem ül. Csak kúszik már 2 hónapja, de azt profi szinten. Vajon mennyire kell aggódnom emiatt? Nagyon el vagyunk késve? Jövő héten megyünk sima gyógytornászhoz, vajon jobban járnánk egy dévényessel?

    köszi

    előzmény:
    granatvira (1)
    2006-12-09  22:01
  11. 2008. március 2. 12:233654.
    Ez privi akart lenni. Furi még az új nlc....
    előzmény:
    Banilla (3653)
    2008-03-02  12:15
  12. 2008. március 2. 12:153653.
    Szia! Itt beszéljünk?
    előzmény:
    judson (3649)
    2008-02-24  07:09
  13. 2008. február 27. 06:093652.
    Szia Barinőm!

    Írtam Neked privit!
    és éjlen a jó idő!!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_711032 (3651)
    2008-02-26  09:33
  14. Torolt_felhasznalo_711032
    Torolt_felhasznalo_711032
    2008. február 26. 09:333651.
    Na itt megtaláltalak!Megint beteg lett Tita és Barnus is?Reggel nem láttalak az oviban és most olvasom!Nagyon betegek?Barnus lázas még?Dia még kicsit köhög,de kikúráltam a hétvégén!Ja amúgy a Coldrex Juniort epilepsziára nem ajánlják,bocsi,tegnap olvastam!Gábor is helyre jött,még néha"kiporszívózom"az orrát  !Mit szólsz ehhez a meleghez?Naggggggyon jó!Tegnap is mentünk a boltba és pulcsi fölé csak mellényt adtam rájuk,de még így is melegük volt!Pussz!Jobbulást a gyerkőcöknek!Emi
    előzmény:
    Banilla (3650)
    2008-02-26  06:49
  15. 2008. február 26. 06:493650.
    Szia!

    Febr 29 szökőnap. Mert 28 napos a február, csak 4 évente egy nappal több.

    Tita is beteg, szed antibiotikumot.

    Jól vagytok?

    Pusza!
    előzmény:
    judson (3649)
    2008-02-24  07:09
  16. 2008. február 24. 07:093649.

    óó most olvasom jobbulást neki!!!!!!!!!!!

    Mi ezhgy szökőnap nem tudjátok?? zsuzsi eddig nem ez volt febr 24 nem????? én soha nem figyeltem

    előzmény:
    Banilla (3647)
    2008-02-24  06:08
  17. 2008. február 24. 07:083648.
    hi!! Boldog szülinapot BArninak!!
    előzmény:
    Banilla (3647)
    2008-02-24  06:08
  18. 2008. február 24. 06:083647.
    JÓ REGGELT!

    Remélem mindenki jól van. Mi nem, Barni tiszta láz, mandulagyulladása lett... Szegénykém, pont a szülinapjára.... Tegnap voltunk az ügyeleten, éjjel is 39 felett volt a láza...

    Zsu! Mi van veletek?

    Judit! Tita úgy örül a babának...

    Na megyek, mert ezer a dolgom!

    Puszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. február 21. 15:453646.
    óó köszi nektek meg előre boldog szülinapot)
    előzmény:
    Banilla (3645)
    2008-02-21  12:13
  20. 2008. február 21. 12:133645.
    Szia Judit!

    remélem jól vagytok!!!! tényleg: Andrisnak utólag BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!!!!!
    előzmény:
    judson (3644)
    2008-02-21  10:29
  21. 2008. február 21. 10:293644.
    sziasztok Zsuzsik!!!!

    tényleg írj az ikercsajszikról engem is érdekel. nekem Andris 2 éve Nóri 4 lesz nemsokára.

    Zsuzsi nagyon édes Tita a ruhában!!! okés bezséljünk majd majd hívlak jó???
    előzmény:
    Banilla (3643)
    2008-02-21  06:07
  22. 2008. február 21. 06:073643.
    Köszi!

    Születéskor nem történt semmi, teljesen norm. szülés volt. 2 éves korában lettek rohamai (kisrohamai) - akkor derült ki az epi. Az meg hogy hiper: annyit jelent, hogy pörgős, 1perc nyugta nincs, a figyelemzavar pedig azt, hogy nagyon nehezen összpontosít muszáj figyelmet, és nagyon nehezen "hall meg mást" ha arra figyel amire akar.(ez igaz negyon tömör megfogalmazása a dolgoknak)
    Szóval kicsit más mint egy hétköznapi gyerek - nem mondom hogy könnyű, mert 24 óra készenlét van mellette (igen, éjszaka is felkelünk... , ja és Barnus is felkel még...), de imádom őket. Néha azért KO vagyok.
    Örülök, hogy szépően halad Luca. Olyan jó lehet ikrekkel!!!!! A terhesség nehéz volt? Hogyan jötték rá, hogy valami gond van Lucával? (Amúgy Tita mindig azt mondja, hogy neki "ikrek fognak születni, az egyik fiú a másik lány" ) Mennyivel születtek hamarabb?
    előzmény:
    zsu1124 (3642)
    2008-02-20  19:13
  23. 2008. február 20. 19:133642.

    Gyönyörű gyermekeid vannak. Most komolyan.

    Luca, a kisebbik "B" baba- mozgásban kb. 1-2 hetet lehet elmaradva a tesótól, értelmileg másfél hónapot legalább. A koraszülöttség és hypotónia miatt az első 2 hónapot Luca végigaludta, a 3-at végig"nézte", igazából a 4. hónapban kezdett csak fejlődni. Ehhez képest viszont igen szépen "jön fel".

    Hogy derült ki, hogy lányod epilepsziás? Milyen tünetei voltak? Mit jelent a hiperaktív? miért lett epilepsziás és hiperaktív? Születéskor történt valami?

     

    előzmény:
    Banilla (3641)
    2008-02-18  20:58
  24. 2008. február 18. 20:583641.

    Hát sajna a dokiknak nem mindig minden tűnik fel.  

    Mi a Heimbe járunk fel tornára (Ayres-TSMT) és igen sok babuci sír nagyon, miközben tornáznak...  Nagyon nehéz lehet a szülőnek hallani - miközben persze tudja, hogy mindez a kicsi érdekeit szolgálja. Tesóval egyszerre fejlődnek? Hogy hívják a másik kicsit? Mennyivel születtek hamarabb? Minden rendben volt?

    Nagyobb orrmandulája volt neki is csakúgy mint a kisfiamnak (most vasárnap lesz 2), akinek 20 hónaposan vették ki az orrmanduláját. Horkoltak mindketten, Barnus éjszaka fuldoklott is, meg enni sem tudott, a füleit is szúrták, mert rossz volt a hallása. Tita sem bírt az orrán levegőt venni, meg persze mindkettőnek egyfolytában folyt - szó szerint, 2 hétig folyt, utána 2 napszünet, és megint újból... Az 1. számú gyermekklinikán műtötték őket (sok-sok++++++++ a doktornőnek és a nővér néninek!!!!) Műtét előtti nap felvettek osztályra - utána persze hazamehettünk, másnap a műtétre vissza, és még aznap délután hazamehettünk.

    Na megyek, mert altatnom kell, teszek fel egy képet a farsangról, meg Barniról is.

    Te is Zsuzsa vagy? Mert én igen. 

    előzmény:
    zsu1124 (3640)
    2008-02-18  18:10

Címlap

top