Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Méltatlan vádaskodás...
Torolt_felhasznalo_408325
Létrehozva: 2007. Április 14. 13:52
Nagyon kínos helyzetbe kerültem, kerültünk tegnap reggel az otthonunkban, a párkapcsolatomban. Még beszélni is nehéz róla.
A két lányommal élek (11, 16 évesek), hosszú házasság után váltam el négy éve. Harmadik éve van egy kapcsolatom, nem élünk együtt, de a barátom benne van a családunkban, gyerekeimmel, szüleimmel elfogadták egymást. Tegnap reggel viszont megdöbbentő eset történt. Ahogy felébredtem, látom, hogy görcsösen keres ötezer forintot, és azt állítja, valahova eltűnt a pénze, amíg itt aludt….és hogy ez már nem az első eset, hogy hiányzik pénze, amikor idejön, megfigyelte….ledöbbentem…..ez nagyon súlyos kijelentés, és egyértelmű vád….persze teljesen igaztalan koholmány, és a kapcsolatunk bizalmát alapjaiban rengeti meg. Az biztos, hogy a gyerekeimért tűzbe teszem a kezem, és ezt nem a szülői elfogultság mondatja velem, aki ismeri a családot, mindenki így van ezzel. Ő viszont nagyon furcsa viszonyban van a pénzzel, teljesen máshogy, mint én…(fukarság, anyagiasság, pénzszámolgatás, meglopatási fóbia…
.De nem képzeltem, hogy idáig fajulnak a dolgok….teljesen védtelennek érzem magam az ilyen vádak ellen egy párkapcsolatban, és csak nézek hitetlenkedve, pedig határozott, cselekvő embernek tartom magam. Mindenesetre nagyon kiakadtam, nem tudok túllépni rajta, humorral sem tudom felfogni az esetet...mert az is más, ha valaki azt mondja ”jesszusom, hova is folyt el egy ötezresem, mire is költöttem…?”, és az is egy más helyzet, ha azt sugallja az illető, hogy “itt rendszeresen kilopják a pénzt a zsebemből…”.Elképzelni is szörnyű, hogy gondolhatott ilyenre
….Véleményetek?
Dehát tisztáztuk, hogy nincs előre megszabott ár,már ezt is elfelejtetted, drágám
?
Sokkal fairabb lett volna megmondanod, hogy mennyi a tarifád, mint hogy kicsenjed a zsebemből a neked járó manit. francia, komplett, természetben, popóba, lenyeletve....
Nem az a kérdés, hogy kerülhetsz-e ilyen helyzetbe, hanem az, hogy próbáld elképzelni: ha mégis, akkor elképzelhető-e, hogy te -mint vádlott- nem szivod fel magad?
Csak mert ezt irtad korábban:
"Nekem kissé más fogalmam van a társról. Mondjuk nem mond ilyet, hogy ellopták éjjel a pénzét, a másik meg nem szívja fel rajta magát."
Én erre reagáltam, hogy nem tudom elképzelni, hogy az a bizonyos másik a kapcsolatban nem szivja fel magát egy ilyen vádon és ezért kérdeztem, hogy te vajon elnéznéd a párodnak ha ilyennel esne esne neked egy reggelen?
Hajaj, ugyanezt írtam sms-ben a volt kedvesnek....ez rosszabb, mintha félrelépéssel vádolnának:-)
Nem arra gondoltam, hogy ha a feleséged vesz el pénzt akkor képes vagy-e nem felszivni magad, hanem arra, hogy ha a feleséged megvádol, hogy te LOPTÁL el a családi kasszából mondjuk 100.000 forintot ami hiányzik és ezt vádlón a fejedhez vágja, akkor te képes vagy ezen nem megbántódni?
Hát nekem ez sokkal rosszabb lenne, mintha azzal vádolna hogy megcsalom.
Te tényleg úgy gondolod, hogy képes lennél nem felszivni magad ha a párod megvádolna, hogy elloptad a pénzét?
Igen.
Nyugodtan mondhatom, a feleségem ugyanis lehetetlen hogy ilyennel vádoljon, lévén közös a kassza. (Pedig már vett ki pénzt a zsebemből, reggel volt, kölykök persze akkor szóltak kell az iskolába pénz, nála nem volt, kártyat meg csak nem adhatja oda nekik)
:-)Igen, ezzel egy valamirevaló, jó kapcsolatban simán lehet évődni:-)
Amúgy meg persze, hogy kiakadtam, de túl fogok lépni rajta, bár azon nehezebb túllépni, hogy egy tégláról-téglára felépített hároméves kapcsolat ment tönkre ilyesmi miatt...baromi rosszul esett, és naggggyon örülök annak, hogy legalább kiderült az igazság...
Bevallom hogy gyerekként néha én is elcsentem aputól 5.-10 forintott iskola bélyegre,amit gyüjtöttem.Néha még a kisöcsémre is ráfogtam. Mivel itt nagyobb gyerekekről van szó legjobb őszintén megkérdezni őket. Mindenki ismeri a saját gyerekeit én még azt is észreveszem a lányomon ha a történet sántít. Remélem hogy ez így is marad.
Viszon amikor az anyósoméknál laktunk friss házasként,észre vettem hogy nem úgy vannak a dolgok ahogy hagytam. Először azt hittem hogy rosszúl emlékszem, így tudatosan figyeltem a dolgokra. Feltünt hogy valaki turkál a holmilyaimközt. A sporolt pénzből nem tünt el csak átforgatták. Férjemtől kérdeztem hogy szokot-e anyukája turkálni. Azt mondta őneki még nem tünt fel.
Csapdát állítottam igaz viccesen, levelet csempésztem a péz közé ráírva MEG VAGY KÍVÁNCSI, KÉRDEZZ!! Látni kellett volna anyósom hetekig a szemembe sem nézet, de soha szóba nem hozta hogy mitörtént valójában. Elintéztem anyival hol kíváncsi volt a menyére.
Szerintem ehhez valami nagyon átlagon felüli önuralom kell vagy nem is tudom mi......én képtelen lennék rá.
(Ezt megelőzendő szegény pasival kell kezdeni: mi 20 éve ugratjuk egymást azzal, hogy "Tudod, hogy csak a pénzed miatt vagyok veled!" és jókat röhögünk, mert ez az egy vád az ami abszolut kizárható.)
Örülök, hogy előkerült a pénz. Az is előfordulhatott volna, hogy pl. véletlen összefogja valamivel és kidobja, akkor sose derül ki mi történt.
Nagyon jó, hogy előkerült a pénz, megmérgezte volna az otthoni légkört a gyerekekkel, annyit semmi nem ér meg!
A többi majd elmúlik!
Ühüm, én is ezért érzem azt, hogy sajna megtört bennem valami iránta a hétvégén...ahogy egy párjára alaptalanul féltékenykedő, ezzel-azzal gyanusítgató nővel is majdnemhogy lehetetlen boldogan és felszabadultan élni, úgy egy ilyen bizalmatlan férfivel is, sajna...
Vádaskodás és kapcsolatpusztító feltételezések helyett jobb út lett volna az önismeretet (tudja, hogy trehány és feledékeny), és az irántunk való (feltétlen) bizalmat előszedni...de azok a mondatok elhangzottak, amelyeknek nem lett volna szabad...persze, hogy szarul érzem magam, de mennem kell dolgozni, majd elterelődik a figyelmem.
Van hasonló élményed, hogy nem légből kapott a véleményed:-)?
A gond az, hogy a hasonló esetnek soha nem lesz vége sajnos. Ilyen emberrel nem lehet közös életet tervezni, mert alapvetően hiányzik belőle a bizalom szikrája is.
Sajnos nem a légből kapott megjegyzés.
No, egy valamiben biztosan egyetértünk: ez így nem TÁRSSÁG, vagyis megkérdőjelezhető valami nagyon fontos alap. Tegnap este tettem is róla, hogy ez a faramuci, senkinek sem kellemes és megnyugtató helyzet megszűnjön:szakítottam...
És csak mellékesen mondom, az érdekesség, és az abszurditás kedvéért: meglett az ötezres...mielőtt találkoztunk volna, kölcsönadta a fiának, ma vissza is kapta, csak elfelejtette...de részemről semmi happy end, mert ez már nem befolyásolta a döntésemet...
defektes szegény, nagy baj van vele, ennek integessél minél hamarabb az ablakból, ajtót mutattam volna neki, a férfi full gáz, mennie kell a pasinak, ne pazarolj több testi- lelki energiát erre a pasira, pofátlan bunkó, szarcsimbók, rúgd ki, dilis viszonyban van a pénzzel...
Kivonat a hozzászólásokból. Szerintem ezek nem dícsérő szavak voltak. Ezek után gondoltam, talán bujjunk bele a másik ember bőrébe is.
Arról pedig, hogy társak voltatok... Nekem kissé más fogalmam van a társról. Mondjuk nem mond ilyet, hogy ellopták éjjel a pénzét, a másik meg nem szívja fel rajta magát.
FARPAGON
(Tolvajt kiabálva hajadonfőtt jön a kert felől.) Fogják el! Tolvaj! Rabló! Gyilkos! Gyilkos! Igazságot nekem, igazságos ég! Elvesztem, meggyilkoltak, elvágták a torkomat, elrabolták a pénzem. Ki volt az? Hova lett? Hol van? Hol bujkál? Hol keressem? Merre fussak? Merre ne fussak? Nincs ott? Hát amott? Hé, hé! Megállj, gazember! Vissza a pénzemet! (Megragadja a saját karját.) Ááá! Nem, ez én vagyok. Megháborodtam, nem tudom, hol vagyok, mit csinálok. Jaj, édes pénzem, édes pénzem, drága barátom, megfosztottak tőled, és hogy te nem vagy nekem, oda a támaszom, a vigaszom, oda a boldogságom: végem van, nincs mit keresnem ezen a földön, én nem tudok élni nélküled. Kész, nem bírom tovább: meghalok, meghaltam, eltemettek. Nem akar valaki feltámasztani? Csak adja vissza az én kedves pénzecskémet, vagy mondja meg, hogy ki vitte el. Tessék? Mondott valamit? Senki!... Bárki követte is el a gaztettet, jól kileste az alkalmat: pont azt az időt választotta ki, amikor azzal a gazember fiammal beszéltem. Megyek hívom a rendőrséget, kínvallatás alá fogatom az egész házat: a cselédeket, inasokat, fiamat, lányomat, saját magamat. Mennyi sok ember körös-körül! És bárkire nézek mindenki gyanús, és mindenről azt hiszem, hogy a tolvajom. Hé! Maguk ott! Miről beszélnek? Csak nem a tolvajról? Mi az a zaj odafönt? Nem a tolvajom van ott? Könyörgök: ha tud valaki valamit a tolvajról, szóljon nekem, jó? Nem maguk közt rejtőzködik? Csak bámulnak rám és kinevetnek. Ki fog derülni, hogy ők is benne voltak a rablásban. Rajta, gyorsan! Rendbiztost, poroszlókat, bírókat ide! Kínzóeszközöket, bitófát, hóhérokat! Azt akarom, hogy mindenkit akasszanak fel, és ha nem találom meg a pénzem, a végén én magam fogom felakasztani magamat.
Jó vagy, Farpagon:-)
HARPAGON
Várd kint az utcán, mert nem tűröm, hogy lecövekelsz a házamban, figyeled, mi történik és mindenből hasznot húzol. Nem tűröm, hogy folyton egy kém ólálkodik körülöttem, egy átkozott spion, aki lesi minden lépésemet, felfalja a tekintetével mindenemet, amim van, és mindenütt kurkászik, hogy nincs-e valami ellopnivaló.
LA FLECHE
Hogy a fenébe lopnám én meg magát? Maga meglophatatlan, hiszen mindent elzár és éjjel-nappal őrködik.
(részlet, Moliére: A fösvény)
Szépjó reggelt:-)
Elhiszem, tényleg mindenre lehet példát hozni a való életből, akár erre is...és nem állítom az abszolut anyai elfogultság talajáról, hogy szentek és tökéletesek a lányaim...sőt, legyenek is kis titkaik, saját baráti élményeik...de abban változatlanul biztos vagyok és maradok, hogy egy határt nem lépnek át...
Nem olvastam végig a topikot, és biztos te ismered legjobban a gyerekeidet,és tűzbe tennéd értük a kezed,de halkan megjegyezném,hogy az én anyám is gyakran harcolt az ő kicsi lányáért anyatigris módjára,és sajnos (szégyeltem is magam nagyon,de pont azért inkább lapítottam...
) volt,hogy kiderült,én voltam a ludas... Ésd ő ezek után is tűzbe tette értem a kezét,mert ezért az anyám.Próbálok nem visszaélni vele,de szerencsére kezd benőni a fejem lágya.
És van,hogy a szülő azt hiszi kívűlről belülről ismeri a gyerekét,de az összes szülőnek üzenem, ezt felejtse el!!! Egy bizonyos kor után, igenis vannak dolgok,amiket egy gyerek nem oszt meg az anyjával.Akkor sem ha nagyon jó a viszony.
Ügyes! Ennyi pénzből tőlem biztos nyugodtan lophattak volna, tuti nem vettem volna észre, ha csak nem kell vele elszámolni valahol.
Veled sem fogok ismeretlenül empatizálni. Én biztosan nem szóltam volna a helyében, (ahogy hasonló esetben nem szóltam) hanem megakadályoznám a további lopást. És bocs amiért nem álltam automatikusan melléd, de mikor 40 hozzászóláson keresztül bántanak valakit, akkor nem bírok nem mellé állni.
Ülök pénzes ládikámon némán, csalinak szánom fekete teámhoz.
de sztem ha a hiányzó pénzt "észreveszi" akkor nyílván a többet is nem?
vagy lehet még akkkor is állítaná, h hiányzik
Rossz ötlet!
Észre sem venné!
a serdülőkor, a kamaszság nem egyenlő a sunyi, gerinctelen, hazug tévútra téréssel...
Mondok egy példát a környezetemből. 9 éves fiú, papájáról fél éve tudják, hogy halálos beteg. Egyszercsak elkezdenek pénzek eltűnni a családi kasszából. Tündéri, aranyos gyerek, nagyon szeretem, jószándékú, segítőkész, de mégiscsak ő volt... és nem azért, mert sunyi, gerinctelen és hazug, hanem mert megviselte lelkileg a dolog. Pedig nem is mondta: a szülők büszkén hangoztatták, hogy úgy lehet vele beszélni a betegségről, mint egy felnőttel, érti, okosakat hozzászól, nem is szorong (!)... Azóta pszichológushoz jár a gyerek, és kiderült, hogy dehogynem, csak nem mutatja.
Elképzelhető, hogy a te gyerekeidnek sem olyan egyszerű ez a helyzet, mint ahogy mutatják, hogy minden oké.
Mindenkinek köszi a bíztató, vagy kritikus hozzászólást mára...
Most beszéltünk telefonon, őszintén elmondtam, szinte mindegy, hogy én vesztem el a másikban valamiért a törékeny bizalmat, vagy ő bennem, a vége úgyis a külön út...felhívott, hogy "most akkor mi van, szakítottunk?"...azt hiszem, nem érzi a súlyát a mondatainak, a helyzetnek...amúgy most Sárospatakon kellene lennünk ezen a hétvégén, nem itt azt találgatnom, vajon hol az igazság, ki, mivel vádol, miért, és vajon lophatnak-e az otthonomban...kicsit szomorú vagyok, de ismerem magam, túl fogok lépni:-)Nem viselhetem az ócska vádaskodás és méltatlan számonkérés áldozatának szerepét, valami tartás és önbecsülés azért él bennem. Szép estét Mindenkinek:-)
Igazad van!
Azt gondolom, hogy bizalom nélkül nem működhet egy kapcsolat.
Azért írtam, ha véleményed szerint van értelme a kapcsolatot mégis tovább építgetni, akkor meg kell találni módját, hogy a lehetősége se merüljön többet fel annak, hogy eltünik a pénz!
Mert hogy egy eset még elcsúszik, az rendben, de hogy notórikusan megmérgezi a kapcsolatot az örökös gyanusítgatás, az már biztos.
A gyerekeről meg annyit, hogy azt írtam, véletlen sem mernék ilyet más gyerekéről, főleg ismeretlenül állítani, de kérdeztél, és véleményem szerint ha igaz, hogy eltült a pénz, akkor nyilván mindenki szóba jöhet aki a házban mozog.
Hát...elég kínos történet...nem is tudom, hogy mit gondoljak...még a legszésőségesebb esetben- ha tényleg a gyerek tette el azt a pénzt (mondjuk kiesett a pasid zsebéből és megtalálta, de nem szólt neked- nem életszerű, de elképzelhető), szal még a legszélsőségesebb esetben is nagy gorombaság volt ez a vádaskodás. Mert, ha értelmesen nem megy, akkor inkább sehogy. Én is meg lennék sértve. Ez minden csak nem bizalom és nem őszinteség; ha az motoszkál a fejében, hogy képes lennél őt meglopni...vagy ugyanezt feltételezi a gyerekeidről...az minden, csak nem bizalom. Még ha 100% -ig biztos lenne benne, hogy eltűnt a pénze és nálatok tűnt el, akkor is az a normális, ha finoman megkér, hogy kérdezd meg a gyerekeket nem találtak-e egy ötezrest.
Minden jópofizás felesleges, ha tényleg elfogadná a gyerekeidet, akkor nem hozná őket ennyire kellemetlen helyzetbe a saját otthonukban, rólad már nem is beszélve. Ti nem vagytok vele egy család, és ez már sajnos biztos. Ne sajnáld.