Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dohányzás a játszótéren

uzsi81
Létrehozva: 2007. június 13. 21:39
Sziasztok! Nemrég épült a közelünkben egy nagyon jó kis játszótér, aminek 14 hónapos kisfiammal nagyon megörültünk. Imád homokozni és a többi gyerek között lenni. Viszont adódott egy probléma: 10-ből 8 szülő dohányzik. A játszótér területén. Akár a homokozó mellett guggolva is rágyújtanak. Nem tudom, mit tehetnék ez ellen, mert én vagyok a kisebbség. Ha kinyitom a számat, minket fognak kiutálni. Ha nem, akkor magunktól fogunk leszokni erről a szórakozásról. Sztetek mit tegyek? Nagyon zavar.
  1. 2008. július 25. 09:13113.

    Sajna minálunk nem csak cigiznek a játszótereken, hanem kutyákat is sétáltatnak. Ha pont a homokozóba végzi az állat a dolgát, nem zavarja. Nem érdemes homokozóba engedni szegény gyereket. Vagy a kutyák, vagy a kóbór macskák végzik oda a dolgaikat. Ezek után, amit elkaphat szegény gyerek... Jobb nem is belegondolni

    előzmény:
    rebusbaba (112)
    2007-06-14  13:36
  2. 2007. június 14. 13:36112.
    Nem is kimondottan a rágyújtás... de ott sörösüveget, csikket szétdobálni, kutyát bevinni nem nagyon szokás.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303639 (111)
    2007-06-14  13:26
  3. Torolt_felhasznalo_303639
    Torolt_felhasznalo_303639
    2007. június 14. 13:26111.
    hmm.. ezen elgondolkodtam... hithű ateista vagyok, de egy templom kertjében én sem gyújtanék rá...
    előzmény:
    rebusbaba (110)
    2007-06-14  13:18
  4. 2007. június 14. 13:18110.

    Igen, ez igaz, de én meg még olyan szomszéddal is rendelkezem, hogy velünk egykorú gyerekei vannak. Persze ez extrán szerencsés állapot, főleg, hoyg hatlakásos az egész ház.

    Egyébként, el szoktunk néha menni máltai játszótérre, meg egy templom kertjében levőre, valahogy ott jobb emberek verődnek össze, vagy csak a kerítés van rájuk jó hatással? nem tudom.

    előzmény:
    uzsi81 (108)
    2007-06-14  12:38
  5. Torolt_felhasznalo_303639
    Torolt_felhasznalo_303639
    2007. június 14. 12:53109.
    elég nagy a park, ahová járunk, így nem füstölgünk senki közelében... a kicsit még nem engedem egyedül a homokozóba, ott vagyok mellette, akkor természetesen nem gyújtok rá... soha nem hagyjuk egyedül a kisebbiket (a nagyobbik már egyedül-haverokkal is kimegy játszani).. buszmegállóban meg nem gyújtunk rá, igaz nem is járunk bkv-vel...
    előzmény:
    csibimanó (105)
    2007-06-14  10:15
  6. 2007. június 14. 12:38108.

    Mi kertes házban lakunk, és már félig készen van a homokozó, de a játszótér azért más, ott közösségben is vagyunk.

    előzmény:
    rebusbaba (107)
    2007-06-14  12:04
  7. 2007. június 14. 12:04107.
    Látod, rátapintottál a lényegre, le is mentünk azóta, sőt vissza is jöttünk. Ugyan mi a kellemes bunkók miatt hagyományos játszira már nem járunk, nagy szerencse, hogy a társasház kertjébe raktunk egy homokozót. Meg persze, hogy megtehettük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_925598 (88)
    2007-06-14  09:18
  8. 2007. június 14. 10:29106.
    Pont ez a lényeg, amit leírtál...nem megsértődni kell, meg dohányzós topikot nyitni, hanem magunkba szállni és megnézni, hogy mi, akik dohányzunk, vajon kultúráltan csináljuk-e, vagy büdös bagós módjára? Sajnos utóbbi van többségben  de én sem adom fel és mindig is rá fogok szólni a büdös bagósokra a fenti lakó is kapott tőlem egy hamutálat...de ha még egyszer meglátok égő csikket kirepülni tőle, feljelentem szándékos gyujtogatásért...ennyi.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_303639 (102)
    2007-06-14  09:51
  9. 2007. június 14. 10:15105.
    Megnéztem, szuper jó!  Legszívesebben én is így tennék, amikor a buszmegállótól csak 60 méterre tudok megállni, és az esőben is naná hogy beállnak füstölni a váró tetője alá. Volt már, hogy szóltam. Udvariasan, megkértem, hogy menjen ki cigivel. Szerintetek kiment? Utálom őket, akármit mondanak. Bocs az érzelemkitörésért, de: ha a homokozótól messzi padon gyújtanak rá, ki van ott? A TÖBBI SZÜLŐ! Akinek éppúgy káros a füst , mint a gyermeknek. Pedig én is dohányos voltam rég  , mégsem gyújtottam rá soha emberek között, zsúfolt buszmegállóban vagy játszótéren....  Hm....
    előzmény:
    Sjudit84 (99)
    2007-06-14  09:38
  10. 2007. június 14. 10:01104.
    Ja, igaz...
    előzmény:
    zotyov (103)
    2007-06-14  09:58
  11. 2007. június 14. 09:58103.
    Túl optimista vagy. ha tudnák,hogy csak egy év van hátra, akkor meg már minek? legalább addig legyen jó 
    előzmény:
    Sjudit84 (95)
    2007-06-14  09:26
  12. Torolt_felhasznalo_303639
    Torolt_felhasznalo_303639
    2007. június 14. 09:51102.
    sajnos mi is dohányzunk a párommal, amire nem vagyok büszke, de ez van.... ha játszótéren vagyunk, csak a távoli padon, gyerekektől messze gyújtunk rá, a csikknek mindig viszünk egy üres cigisdobozt, vagy ha esetleg nincs nálunk, akkor távolabbi kuka mellett elnyomjuk, és csak ha tuti nem parázslik bedobjuk a szemetesbe.... de csak olyanba, ami zárt és nem tudják a gyerekek kiszedni... úgy gondolom, hogy ha már dohányzunk, tegyük azt "kúltúráltan".. és én, mint dohányos, így rá is merek szólni a rendetlen szülőtársakra... igaz, nem nagyon tetszik nekik, de ha a párom mellettem van (2 méter magas, 100 kg), nem nagyon kötözködnek.. inkább szót fogadnak
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. június 14. 09:47101.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (100)
    2007-06-14  09:46
  14. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2007. június 14. 09:46100.
    Asszem, ezt egyszer kipróbálom!   
    előzmény:
    Sjudit84 (99)
    2007-06-14  09:38
  15. 2007. június 14. 09:3899.
    Jajj, te jó ég, mekkora paraszt vagyok hogy félre gépeltem egy szót, legalább van mibe belekötnöd.
    A rigók és mókusok nem bagóznak a képembe, szóval megyek is, de attól függetlenül még nem megoldott a helyzet, mert sokan laknak városban azok közül, akik pont ugyanúgy nem tolerálják a bagót és ha az életem csak arra kellene feltennem hogy megszűntessem a dohányzást éttermekben, közterületen, iskolákban, kórházakban (mert hogy a rákos anyám mellett bagóznak a nővérek), akkor megtenném.

    Mellesleg itt az egyik kedvenc bagóellenes videóm:
    http://www.youtube.com/watch?v=mrbeEmN-EdE
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_925598 (97)
    2007-06-14  09:29
  16. 2007. június 14. 09:3198.

    köszi mindenkinek a sok választ!

    plüssmackó: a gyerekem közvetlen közelében, 2 m-en belül is rágyújtanak Ha csak a padon tennék, nem érdekelne. És biciklivel járunk a játszóra 

    hellani: a következő játszi 6 km-re van 

    zárkózott: tegnap az én kisfiam is felvett egy csikket 

    bumerang: azt a szmájlit küldeném neked, amit Te nekem, csak fejjel lefelé

    Puszkata: én is megtiltanám a közterületen való dohányzást

    zotyov: anyósnyelv, ez jó   

    cirkáló: ezt a gyeses mondatot nem igazán értettem nem ez egyébként a legnagyobb problémám, de azt inkább nem osztanám meg másokkal 

    SJudit: itt vagyok, csak eltartott egy darabig, amíg visszaolvastam ezt a rengeteg hszt. még soha nem jött ennyi válasz egy topicomra sem 

     

    előzmény:
    plüssmackó (15)
    2007-06-13  22:07
  17. Torolt_felhasznalo_925598
    Torolt_felhasznalo_925598
    2007. június 14. 09:2997.
    Eljutott az Egyamig, hogy falun laksz. Akkor mi a bajod? Oda mehetsz a természetbe ahova akarsz? A rigók és a mókusok közé. 
    előzmény:
    Sjudit84 (95)
    2007-06-14  09:26
  18. 2007. június 14. 09:2996.
    Van egy ilyen kis agyag disznóm, amibe ha beleteszel vizet és fújod, madárcsicsergés szerű hangot ad ki...talán azzal is tudnám helyettesíteni, amíg nem találok anyósnyelvet
    Anyám, hogy néznének az emberek!!!! (Nem mintha gond lenne, nem parázok a nyilvánosságtól )
    előzmény:
    zotyov (94)
    2007-06-14  09:25
  19. 2007. június 14. 09:2695.
    Ja és akkor ha más hülye és autóval jár, én is az ő táborukat szaporítsam, mi? Tudod az a baj az ilyenekkel mint te, hogy azt hiszed, hogy egyes dolgokon nem lehet változtatni!
    PEdig lehet...

    Ja és bocs ha rossz az olvasás-készséged...de akkor leírom mégegyszer...falun lakom...nem Pesten, nem nagyvárosban...remélem mostmár eljut az egyadig.

    Nagyon sajnállak, nyugtasd ezzel magad hogy ha nem lennének dohányosok, akkor is magas a szénmonoxid szint. Ezzel burkolóznak sokan, mert gyávák és lusták, kényelmesebb a segged egy autóba betenni mint bicajra ülni, tekerni mondjuk fél órát, esetleg várni a buszra...sajnos az ember márcsak akkor akar valamit tenni amikor a veszély elérkezik, mikor már nincs visszaút. Ha tudnánk hogy már csak 1 év van hátra a Föld életéből, egyből mindenki abbahagyná a kocsizást...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_925598 (93)
    2007-06-14  09:22
  20. 2007. június 14. 09:2594.

    a magyar tv-ben is ment a reklám.

    Olyan felé nem jártam...

    előzmény:
    Sjudit84 (91)
    2007-06-14  09:21
  21. Torolt_felhasznalo_925598
    Torolt_felhasznalo_925598
    2007. június 14. 09:2293.
    Akkor meg is van oldva a szénmonoxid szint, ha nincs dohányzás!  Ha biciklivel jársz, akkor mégjobban "megszívod". 
    előzmény:
    Sjudit84 (90)
    2007-06-14  09:19
  22. 2007. június 14. 09:2192.
    Sziasztok!

    Játszótéren dohányzókkal szemben zéró a toleranciám.

    Legutóbb a városligeti játszótéren szóltam rá 4 kismamára (az egyik terhes volt), akik a kis homokozó melletti padon szépen libasorban pöfékeltek. A csikket a földre dobták. Kivágták a biztosítékot nálom.

    Még egy "EU-s" játszótér kapuján sem láttam "dohányozni tilos" táblát. Nagyon hiányolom.
    előzmény:
    uzsi81 (1)
    2007-06-13  21:39
  23. 2007. június 14. 09:2191.
    Tényleg? Marha jó! Óóóó, kellene valami pólót is csináltatni meg ilyen mozgalmat elindítani! Mellesleg azt hiszem az Eurosport-on láttam ilyen remklámot, hogy a cigarettát ilyennel szimbolizálták, már akkoris jó poénnak tartottam, de eszembe se jutott utána...ilyen búcsúkban meg ilyen helyeken lehet anyósnyelvet venni, nem?
    előzmény:
    zotyov (87)
    2007-06-14  09:18
  24. 2007. június 14. 09:1990.
    Jajj, de imádom mikor valaki ezzel jön!De velem megszívod, ugyanis biciklivel járok, nincs autóm, se jogsim és falun lakom...van még kérdésed?
    (Mellesleg ezt pont annyira utálom mint a bagót, mármint a környezetszennyezést...és annyira kiröhögöm azt a szülőt aki azzal jön hogy "így is annyi rossz van már a levegőben"...mármint hogy szerinte a passzív dohányzás már nem is számít...és ilyenkor elgondolkodom hogy ezt is anya szülte?)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_925598 (86)
    2007-06-14  09:17

Címlap

top