
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Vegigolvastam a topikot. En is lakast keresek, VI., XIII. kerületben, de nem boldogulok. Nekem fontos szempont, hogy a haz kivülröl mar fel legyen ujjitva, mert ha meg nincs, akkor igencsak megnöhet hirtelen a közös költseg.
Szerintetek erdemes 30 m2-est venni, vagy akkor mar inkabb kicsit nagyobbat. (Egyedül keresek, 27 vagyok, ezert elegge korlatozottak a lehetösegeim.)
jó, nem kötözködöm tovább, de akkor legalább azt kell biztosan tudnunk, hogy második nap érkeztünk a helyszínre
azért akadtam fenn picit, amúgy, mert mi mostanában adtuk el a lakásunkat, ami kiemelkedően jó paraméterekkel rendelkezik, ezéraztán a környékbeli átlagáraknál némileg magasabban hirdettük - és három hét (nem két nap!!!) alatt kelt el, az irányárnál csak jelzésértékkel alacsonyabban...
és aki arányaiban ekkorát próbált volna alkudni, azt rögtön határozottan kitessékeltük volna... (esetleg, ha kiskofferben nála lett volna az összeg, visszajöhetett volna magyarázkodni...
)
szerintem a környék a legfontosabb. hiába van gyönyörű lakásod ha nem tudsz aludni a szomszédoktól vagy olyan alakok mászkálnak a környéken hogy nappal is félsz hazamenni...
a másik a beosztás, nekünk pl. nagy lakásunk van, de a hatalmas előszobát nem tudjuk jól kihasználni.
Egy tipp,nem tuodm,írták-e már:
Ha a tulajnak van valami tartozása(szolgáltatók, társasház felé, vagy bárkinek),azt a vételár általad fizetett első részletéből illetve Xsszegből törlessze, és ezt vegyétek be a szerződésbe!
A tartozásban tud segíteni a közös képviselő!
Bocs, nem olvastam végig, lehet, hogy már írta valaki.
Amit én néztem (használt társasházi lakás): falakon repedések, akár bútor mögött is. Vezetékek (víz, gáz villany) mikor volt cserélve. Melyik fal miből van (nagy meglepetés tud lenne egy gipszfal vagy egy hungarocelborítás, ha valamit be akarsz fúrni). Parketta mennyire recseg, járólap mennyire van jó állapotban. Plafonon, vízvezetékek körül van-e beázás, vizesedés. Nyílászárók újak/régiek-e. Lakáson kívül: milyen a lépcsőház (nagyban utal a lakókra), milyenek a közös helységek (már ha van: belső udvar, tároló, pince), környék, közlekedés, zaj. Közös képviselő milyen, közös költségben mi van benne (biztosítás, felúítási alap, stb.) Nagyjából ennyi.
oké, de egyrészt lehet, hogy pont az eladóé a legtutibb lakás a környéken
lehet, hogy amúgy 11et ér, és csakmert sürgős, azért árulja 9ért
szóval, lehet, hogy sokszor bejön, de azért nem lehet mindig ilyen pofátlanul alkudni
sztem
az ajtóbol valamiért akár milyen ürüggyel ugy is vissza hív ! és akkor nyert ügyed van , csak figyelni kell !!!
tudod 10 eladó használt lakásra nem jut még 1 egész vevő sem !
probálkozhat , de ha nem jön be a blöffje akkor csapdába esett !és van neki 8,6 semmije a 8.3 millio ft helyet!
bevallom nem olvastam vegig, hogy ki mit ajanlott mar.. amit szerintem erdemes nézni az az emlelt, erdemes minnel magasabb emeletit valasztani, (annal vilagosabb es kevesbe hallatszik fel a zaj.. fekves, közlekedes, elosztas, te tudod milyen az eletritmusod, annak megfelelöen.. az en velemenyem h a felujitando lakasokkal az ember jobban jar... ugy legalabb ha felujitottad tudni fogod, h mi az a ami ki lett cserelve es nem er meglepetes ha a szep uj csempe alatt a 100 eves vizcsö elereped..
jaaa es a szomszedokat is nezd meg, plusz ha tudsz nem art beszelni a közös kepviselövel.. ö tudja mi varhato a hazban, milyen allapotban van.. kellemetlen lehet ha megveszed majd jönnek, h valami nagyon rossz allapotban van es mar megegyeztek, h mindenki befizet többszazezret..
hirtelen ennyi..
Van olyan cég - az ingatlan.com hirdeti magát -, aki kb 30-40 e Ft-ért A-Z-ig felméri a lakás/ház állapotát, dokumentációt ad stb. Mi, milyen állapotban van, mi a hiba, mit kell javítani stb.
Mi is házvásárlás előtt állunk, én igénybe fogom venni, megéri, mert nem a felújítás alatt derül ki, hogy még mit kell javítani. Ez a cég pártatlan. Ha vállalkozót viszel -és nem értesz hozzá - arra is rámondhatja, hogy csere, amit nem is (annyira) kellene.
Kinek, mi tetszik, a szüleimé DNY-i fekvésű és szétolvadok ott ilyenkor.
Egy új építésű lakás négyzetmétere 300-400 ezer Ft, de kulcsrakész, jobb esetben benne van a konyhabútor, ha akkor veszed meg, amikor még csak el kezdték építeni, oda rakosgatod a falakat, ahova akarod (plusz falakért persze fizetni kell). Alacsony a rezsi.
Használt lakás 230 ezer körül van/nm, fel kell újítani, ami kb. 50 ezer Ft/nm, panelnál távfűtés van, ami rengeteg pénzt visz el és akkor még ott van az illeték, míg új építésű lakásnál, ha te vagy az első tulajdonos, 15 millióig nem kell illetéket fizetni.
Huhh, ezt egy szuszra írtam le.
Mi épp új lakást készülünk venni, ilyenkor nem árt figyelni arra, hogy ki a generálgivitelező (én utánanézek a neten, hogy milyen referenciái vannak, miket épített eddig fel), beruházó, érdemes figyelni arra, hogy mikor kapták meg az építési engedélyt (elég gyanús, ha pl. 2004-ben, de a ház még mindig nem áll). Fontos a tájolás (DNY-i lakásban megdöglesz nyáron), a közös költség, a hang- és hőszigetelés (ha rossz a hőszigetelés, penészedni fognak a falak), hogy az ablakok alatt legyenek a radiátorok. Nekem fontos még a nagy előszoba, ahova sok beépített szekrény fér el, hogy legyen ablak a konyhában (ha még egy légtérben is van a nappalival). Most hirtelen ennyit jut csak eszembe.
Bocs, ha esetleg írtam olyat, amit már valaki említett előttem.
Nézd meg a nyílászárókat, az ablakok kereteit azok milyen állapotban vannak.
A konyhában és a fürdőszobában van penész vagy nincs. Ha marad a konyhabútor az milyen állapotban van, kényelmes elérned vagy sem, lejt vagy sem.
A burkolatnál ha nem akarod pl. a tapétát megtartani, hogy hány réteg van alatta. Ha padlószőnyeg van az alatt mi van.
A konnektorokat is lesd meg, bár azok kicserélésével lehet csalni, de azok is mutatnak valamit, ha nagyon régiek valószínűleg a vezeték sem lett kicserélve. Nézd meg működik-e a csengő.
Menj be a mellékhelyiségbe (kérdezd meg használhatod) és a csapnál figyeld meg a kézmosásnál hogyan folyik le a víz.
Néz ki az ablakon mit látsz, mi hallatszik be.
Ha tervezed, hogy átépíted akkor egy régi tervrajz sem árt a lakásról.
Hirtelen ennyi.
van még egy szép nap amikor megkeresed a közös képviselőt és azzal beszélgetsz el arrol hogy mikor volt ez + az felujitva ! mikorra tervezik ezt meg azt megcsinálni és miből ? a miből az nagyon fontos !!!!
ha nem lapos tetős a ház akkor vigyél magaddal valakit aki esetleg felmegy a padlásra és megnézi vajon nem szakad e le az egész egy erősebb szélben és kibir e még vagy 10 évet !
a második napon már megnézheted a lakás müszaki állapotát is ! csempék , a festés a parketta stb ! de ez nem igazán fontos mert ugysem fog tetszeni amit megveszel !
és elkezdhetsz alkudozni , szépen finoman ! uyg 500 ezer től !
Bendegúz tanácsaira figyelj!
Nem mondom,hogy a többiekére(és az enyémre
megprobálok gyorsítani a tempon !
ha lakást mész nézni akkor lehetőleg ne a ház előtt parkolj le hanem legalább 2 inkább 3 sarokal odébb ! gyalog menj onnan ugy hogy megnézed a szomszéd utcákat is közben figyelsz milyen emberek közlekednek , sok piás , sok slampos koszos egyed , esetleg nem a fajtád beliek tömkelege lakik a környéken ?
nézd meg a lakást ! akár mennyire jó a lakás ne ájulj el mert nem jó ha látják hogy esetleg tetszik !
távozás után csengess be néhány szomszéghoz és kérdezd meg ismerik e és miota lakik ott ! és hány embert látnak ott lakni életvitel szerüen !nagyon fontos !!!
másnap megint menj el de lehetőleg este amikor már kezd lehülni a levegő ! sokkal másabb az igazi arcát mutatja a környék és a nem kedvelt emberi egyedek is elő jönnek +az állat állattartók is ! igy számot vethetsz mennyi kellemetlenséged lehet a kutyák és gazdijuk miatt !
én problémás és tapasztalatlan is
abszolút jól jönnek a tippek, ezért is indítottam a topikot, hátha másnak is haszna lesz belőle, meg többen több szemszögből közelítjük meg a kérdést, aztán jönnek az ötletek
és a végén tényleg a hold lesz a legalkalmasabb
a pénzedért bármit megtehetsz !
amig tárgyalsz velük , és alkodozol addig van 49 % vevőjük ! ha elmész akkor van 100 % semmijük !
Én problémás eset vagyok.
Mondj tippeket,mire figyeljen!
Utálom ezeket a dögöket.
Laktam én is 2 évet régi társasházi lakásban,4.-en,szerencsére talán 2 darabot láttam összvissz,de fekete Morteinnel mindent körbefújtam rendszeresen,ajtót,ablakot,w.c. körül,szekrények aljánál.
ez most gusztustalan volt, elképzeltem
túl vizuális vagyok
ne járjon villamos az ablak alatt, ne legyen kocsma, szórakozóhely a közelben, a lakáshoz legyen terasz.
Miylyen forgalmas az ablak alatti út: kamionok, teherautók behajthatnak-e.
Milyen a szemétledobó? Van-e szelektív hulladékgyűjtő a környéken?
ez komoly? ... gondolom mennyire örülnének az eladók nekem
végigmászok a parkettán a recsegész és szú miatt
elhúzom a bútort a penész miatt
elhúzom a tűzhelyt a csótány miatt
megnézem délután, este
hát nem irigylem azt az eladót, akit a sors az utamba sodor