Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Társasház közp.fűtés
Lakást vettünk egy társasházban, házközponti fűtés van. Mielőtt megvettük, rákérdeztünk, hogy leválhat-e a lakás, mert nem szeretnénk egetverő közös költséget fizetni, amibe bele van építve a fűtés díja. Közös képviselő azt mondta szóba, hogy elvben lehet. Lakás megvéve, felújítás megkezdve, előtte kifüggesztettük, hogy elnézést, felújítunk, stb. Kiderült most, hogy nem válhatunk le, állítja a házban lakó volt közös k., mert nem és kész. Kérdem én, van e valami törvény, rendelet, ami tiltja, hogy leváljunk egy házközponti fűtésről, amit egy régi elavult kazán üzemel, és fizessünk mérés nélkül csillagászati fűtési díjat?
Elárulod kedves, hogy miért írsz nekem privit, ha letiltasz, hogy még csak válaszolni se tudjak?????
Kösz, hogy írtál, de ez nem fer.
A távfűtő művekről nem lehet levállni, mert a föváros is tulajdonosa. Csak nem fog elesni a profittól?
Pedig a Kerepesi ltp-et eredetileg egyedi fűtésre tervezték.
Utána a többi lakó rájött hogy a levált lakókat ők melegítik azokkal a csövekkel, ami minden lakáson átmegy, jöttek a pereskedések, de a leváltak nyertek, mert az önkormányzat díjjazza a korszerűsítést. Szerintem az önkormányzatnál kopogtass.
A gázfűtésre való átállás lakásonként min.800 000 ft.
Mi villanykazánra álltunk át feléből kijött, biztonságosabb, engedélymentes, és nagyon bejött!!!!!!!!!!!!!!
Tehát ezt végig kell gondolni, megoldásokat vinni a lakógyűlésre.
Merthogy nagy valószínűséggel a régi, gazdaságtalan kazánt sem nemtörődömségből nem cserélik le.
Bizony, mindennek többnyire pénzügyi okai vannak! A szervezési mellett!
Szerintem is ez lenne a megoldás. Ha valóban idősebbek laknak ott és spórolni szeretnének, akkor szerintem nem lesz nehéz elfogadtatni. Ez a herkentyű pedig (ha jól emlékszem) nem is olyan drága.
Ha belegondolsz, vannak olyanok, akiknek a fogyasztását eddig a többiek fizették részben. Hát, azok élénken tiltakoznak ám!
Ezért kell a jogokat ismerni, mert a kisebbséggel szemben ki lehet kényszeríteni egy döntést. Ha a többség akarja, megismerve persze, mi mivel jár. (Pl költségek viselése, várható előny, stb.)
De ezt valakinek kezdeményeznie kell. S bármelyik lakó kezdeményezheti, lakógyűlés összehívását kérve.
Amire jól felkészülve megy, szakemberrel megtámogatva, mert, ha nem, nem lesz döntés!
Sajnos, ezt kevesen tudják!
Amint azt is, hogy a szóban és "elvben" megállapodás nem megállapodás!
Az alapító okíratban az is benne van, hogy a közös képviselő miben jogosult a társasház nevében nyilatkozni, mert nem egyforma ez minden társasháznál!
Szerintem tulajdonosként érdemes másolatot kérni belőle, pénzért is, hogy tudd, mik a lehetőségeid, jogaid. (közös képviselőtől, vagy földhivataltól, mint már írtam)
Ehhh, ezért nem jó a közösködés, nem csodálom, hogy le szeretnének válni. Nekünk szerencsénk van, mert a méregdrága távfűtés bedöglött és mindenkinek egyéni fűtése-melegvize van. Ahol nincs, ott van baj elég.
Tehát a hozzájárulást be kell tőlük szerezni, mielőtt bármihez is nyúlna.
tarsashaz.lap.hu/
vagy a neten számtalan helyen rákereshetsz.
Márpedig egy többlakásos ház központi fűtése nem olyan, amit épületgépész szakember nélkül "szét lehetne szedni".
Tehát egy ilyen rendszerből egyedül kiválni nemigen oldható meg!
Ha mégis, mindenképp a közös döntés és szakember (épületgépész tervező) kell hozzá.
A társasházi alapító okíratban- a közös képviselőnél lennie kell, vagy a területileg illetékes földhivatalban is, kérelemre, ha tulajdonos vagy, előkeresik és másolatot kérhetsz, pénzért- le van írva valószínűleg, mi tartozik a közös tulajdonba.
Nagy valószínűséggel a fűtési rendszer benne lesz!
Hm, lehet, hogy nem szívesen reklámozzák . Esetleg próbáld meg még a guglit, hátha...
De ott azt találtam, hogy ezeknek a budapesti kapcsolatuk a FŐTÁV-Komfort, az ő honlapjukon viszont nem találok ilyesmit. Valahogy nem áll még össze a kép, de még majd nézegetem.
Akkor most próbáld meg.
A másik szempont viszont, hogy műszakilag egyáltalán kivitelezhető lenne amit terveztetek? Kéményseprők, gázosok engedélyezték? Megterveztettétek, önkormányzattal jóváhagyattátok? Nekem egy jóbarátom nagyon rosszul járt, amikor egy felújított fűtési rendszerű lakás megvettek, mert a következő kéményellenőrzésnél kiderült, szabálytalanul csinálták a felújítást, az ő modern cirkójukat nem lehetett volna az ócska közös kéményre kötni. És nagy mázli volt, hogy senki nem halt meg, mert bármikor bekövetkezhetett volna szivárgás. Nekik rebgeteg pénzükbe került, hogy helyrehozzák a hibát, és fél évig nem volt gázuk, meleg vizük, fűtésük...
Elnezest, meghaborodott a gepem, nem tudok ekezetes betuket hasznalni.
Szia!
Jól értem, hogy mondjuk egy 30 lakásos társasházban egy lakás van, ami le akar válni a központi fűtési rendszerről? Az esélytelen! Nálunk is volt szó ilyenről, de csak az egész házat lehet lekapcsolni vagy az egész házban bevezetni az egyéni fűtés mérési rendszert, lakásonként ez nem megoldható.
Nincsenek túl jó híreim... Sem az egyéni leválás nem egyszerű (kell hozzá a lakók többségének támogatása), sem az egész ház leválása pl. a távfűtésről. Ez utóbbiról itt olvashatsz, korábban összeszedtem néhány infót
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005627&go=62998665
Megpróbálok nézni máshol a te speciális problémádra is megoldást, de ahogy az előbb írtam, mivel társasház, a többségi hozzájárulás szükséges. Sajnos. :-(