Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
a répás rétes a bátyuskám kedvence volt az Apukámé pedig a krumplis rétes, na ezt én is imádtam, jó ropogósra megsült az alja, istenien készítette az Anyukám
Most pedig gyártottam a réteseket, és a tizenegyedik rúdnál szembesültem azzal, hogy se tepsim, se töltelékem, viszont van még 3 réteslapom
Előkotortam egy 1* használatos alumíniumtepsit, kiolajoztam, belegyömöszöltem egy réteslapot kettőbe hajtva, beleborítottam a fél kakaós-diós-porcukrot, megszórtam reszelt almával. Jött a következő réteslap, olaj, kakaós-diós..., némi alkoholos meggyel megszórva, majd az utolsó réteslap, olaj.
Megsütöttem, és még forrón elkentem rajta egy adag macimézet. Olyan lett, mint a baklava, csak kevésbé tömény. ISTENI!!!
Tudtam én, hogy kell egy ilyen topicot indítani. Köszi a remek ötleteket. Máris tobzódok a jóban. Minden képzeletemet meghaladták az eddigi rétes-variánsok is.
Én is tennék hozzá egyet, hátha felétek nem szokás: ez a káposztás rétes. Lepirítjuk a káposztát pont úgy mint a káposztás tésztához, ezzel töltjük a réteslapot és a szokásos módon kisütjuk. Van aki tesz cukrot a tetejére, szerintem ez tönkreteszi, dehát ízlés dolga. Jó borsosan legkapósabb nálunk.
A mákosat ki kell hagynom az epém miatt, de amúgy bármi jöhet! Itt a megyeszékhelyenvan egy úgynevezett rétes-bolt, millió-féle rétest sütnek (jó drágán). Ott láttam valami gyümölcsöset ANGOL RÉTES fantázianévvel. Ezt ismeri valaki?
Csülkös rétes
Hozzávalók
10 dkg savanyú káposzta
4 evőkanál rizs
40 dkg főtt, füstölt, kicsontozott
csülökhús
1 dl tejföl
2 tojás
1 csokor kapor
1 mokkáskanál só
1 csomag réteslap (4 lapos)
5-6 dkg vaj
2 evőkanál zsemlemorzsa
a mártáshoz:
5 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál olaj
1 kisebb vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kiskanál pirospaprika
késhegynyi őrölt kömény
1 kiskanál ételízesítő por
1 dl tejföl
1 dl tejszín
1 púpozott evőkanál liszt
fél csokor kapor
A savanyú káposztát kissé fölaprítjuk, lábasba szórjuk, és ráöntünk 4 deci vizet. A rizst hozzáadjuk, majd lefödve, kis lángon 20 percig főzzük, ezalatt mindkettő megpuhul. Utána leszűrjük, alaposan lecsöpögtetjük, majd amikor kihűlt, a közepes kockákra vágott főtt hússal, a tejföllel meg a tojásokkal összedolgozzuk. A fölaprított kaporral fűszerezzük, megsózzuk. A réteslapokat egy nedves konyharuhán egymásra fektetjük úgy, hogy közüket egy kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, és morzsával is megszórjuk. Utóbbiból a felső lapra (a töltelék alá, valamivel több kerüljön. A húsos keveréket vastag csíkban ráhalmozzuk, a tésztát föltekerjük, és tepsibe fektetjük. A maradék olvasztott vajjal megkenjük, előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 °C; légkeveréses sütőben 180 °C) kb. 20 percig sütjük. Amíg készül, megfőzzük a mártást. Ehhez a szalonnát apró kockákra vágjuk, az olajon kevergetve kisütjük, majd a fölaprított vöröshagymát meg a zúzott fokhagymát is rádobjuk. Rövid pirítás után a pirospaprikával meghintjük, 4 deci vízzel fölöntjük, a köménnyel meg az ételízesítővel fűszerezzük. Néhány percnyi forralás után a tejföllel meg a tejszínnel simára kevert liszttel sűrítjük, majd átszűrjük, végül fölaprított kaporral fűszerezzük. A forró rétest 8 szeletre vágjuk, kettesével tányérra rakjuk, és a paprikás mártással körülöntjük.
Remélem segítettem! Jó étvágyat!!!
Elkészítése:
Az almát meghámozzuk félbehasítva kicsumázzuk, húsát felszeleteljük. Az olvasztott margarinra dobjuk, kis lángon 10-12 percig pároljuk, közben párszor finoman megforgatjuk. A túrót áttörjük, a tojások sárgájával és 10 dkg cukorral összekeverjük.Egy 24-25 cm átmérőjű – lehetőleg szétszedhető – tortaformát margarinnal kikenünk, és 2 réteslapot beleterítünk. A tetejét egy kevés olvasztott margarinnal meglocsoljuk, kb. 1 kiskanálnyi morzsával behintjük. A kihűlt párolt alma felét beleterítjük. 2 púpozott evőkanál cukorral és fél kiskanálnyi fahéjjal behintjük. Erre réteslap kerül, olvasztott margarinnal meglocsolva, morzsával behintve. A darált dió felét egyenletesen ráhintjük, 2 púpozott evőkanál cukorral megszórjuk, 3 evőkanál tejföllel meglocsoljuk. Réteslappal befedjük, margarinnal meglocsoljuk, morzsával behintjük. A túrókrém felét egyenletesen rákenjük, réteslapot borítunk rá, margarinnal megkenegetjük, morzsával beszórjuk. A mák felét ráhintjük, 2 púpozott evőkanál cukorral megszórjuk, 3 evőkanál tejföllel meglocsoljuk. A megmaradt tölteléket és réteslapokat ugyanígy egymásra rétegezzük, ügyelve, hogy a tetejére 2 tésztalap kerüljön. Végül a maradék margarinnal megkenegetjük, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 1 órán át sütjük. Megvárjuk amíg langyosra hűl, majd a tortaformát leemeljük róla, a tortát pedig szeletekre vágjuk. Porcukorral meghintve visszük az asztalra.
Szia!
Én is rétest sütök, és a múltkor találtam a Rama oldalán egy rétetortát. Ki is próbáltam, és nagyon finom lett. Bemásolom a receptjét, hátha kedvet kapsz hozzá. Én tepsiben sütöttem, mert szerintem a tortaforma kicsi ennyi mindenhez.
Hozzávalók:
A tésztához:
5 dkg Rama Sütőmargarin
20 dkg darált mák
6 dl tejföl
20 dkg darált dió
1 kiskanál őrölt fahéj
2 csomag réteslap (6 lapos)
40 dkg kristálycukor vagy valódi barna cukor (méz is lehet)
50 dkg tehéntúró
3 db tojássárgája
80 dkg alma
A forma kikenéséhez és a lapok locsolásához:
7-8 dkg Rama Sütőmargarin
3-4 evőkanál zsemlemorzsa
A marhára attól függ, hogy neked mi a hagyományos
Nekem a meggyes mákos üt, meg a kapros túrós, meg a tökös mákos...mindegy, csak különlegesebb legyen.
Én zöldségeset is szoktam, ez az én receptem:
http://mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=12614
M.