Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

1 magyar vizsla mivel jár?

Torolt_felhasznalo_402809
Torolt_felhasznalo_402809
Létrehozva: 2008. Április 3. 18:28

Azoknak a véleményére vagyok kíváncsi, akik egyedül élnek, és kutyust (esetleg épp rövidszőrű magyar vizslát) tartanak.

Már régóta szeretnék egy kis vizslát, mert gyerekkorunkban is vizslánk volt, meg a nagymamámnak is vizslalánya volt ( a mi kutyusunk anyukája), és ismerem ezt a fajtát, nem okozna meglepetést a jelleme. Hatalmas, érző szíve, hihetetlen gyerek - és emberszeretete, intelligenciája, ragaszkodása, bolondos, játékos természete mindig lenyűgöz, ahányszor csak eszembe jut. Tegnap éjjel sokáig bolyongtam a neten, vizsla után kutatva (vizslatva-szó szerint), de pár dolog még mindig kérdéses bennem.

Ha tudtok, légyszi segítsetek nekem az alábbi kérdésekben:

1. Én egyedül élek, egy négyemeletes társasházban, a 4. emeleten. Nem tudom, ezt a körülményt meg tudná-e egy vizsla szokni. (Mikor gyerekek voltunk, természetesen kertes házban laktunk). Igaz, innen  el fogok majd költözni, de kb. 1 évig még itt kell laknom... Pont ebben az időben  lenne kicsi  kölyök a kutyus:-( 

2. Lehet, most butaságot kérdezek, de ha esetleg el kell mennem 2-3 napra itthonról, és őt nem vihetem magammal, akkor mi történne? Ez persze nem valószínű, de volt már olyan, mióta itt lakok, hogy 2 napra be kellett feküdnöm kórházba, vagy többnapos szakmai továbbképzésre megyek, szóval sose lehet tudni. Ha a kutyus be van zárva, akkor be lehet esetleg tanítani, hogy 2-3 napig a wécézését egy adott helyre végezze? Csinálnék neki valami wc-t, vagy dobozt, vagy nemtudommit, persze erre csak végszükség esetén gondolok, mondom, ha olyan helyre megyek, ahova semmiképpen nem jöhetne. 2-3 napig kibírja egyedül a lakásban, ha jó sok friss, tiszta vizet, meg többféle kaját kiraknék neki?

Sajnos senki nincs, aki elvállalja ilyen esetekre, úgyhogy senkire nem számíthatok ezügyben.

3. Ha kislányt vennék, akkor létezik-e kutyáknak olyan fogamzásgátló, ami kizárja a teherbeesését? Nem akarok szaporodást egyenlőre semmilyen téren... 

Bocsi, ha butaságokat is kérdeztem, most csak abban segítsetek, hogy szerintetek jó lenne-e egy kutyának ilyen feltételekkel nálam, vagy inkább szenvedés lenne az élete.

Azt még nem írtam, hogy ha sikerül, akkor pár év múlva kertes házba költözök, de persze még sok a kérdőjel ezen a téren is.

Köszi minden hozzászólást! 

  1. 2008. Április 3. 22:4579.
    Én nem :)). Én arra, hogy szobatisztaságra szoktatás időtartamának szempontjából mindegy :).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (77)
    2008-04-03  21:24
  2. 2008. Április 3. 21:2578.
    Még egyet, értse már meg minden kutyára vágyó,hogy nem ellene beszélünk,hanem a kutyáért!Mert bármennyire is vágyik rá valaki,jobban fel tudja dolgozni,hogy nem fér bele az életébe,mint a kutya aki ki lesz szolgáltatva.
    előzmény:
    gyuriur (72)
    2008-04-03  20:59
  3. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. Április 3. 21:2477.
    Hááát,az én labim annyit pisil,hogy eszméletlen,nem győztem takarítani.Egy csivava valszeg azért lényegesen kisebb tócsát hagy.Én erre gondoltam
    előzmény:
    komondorka (61)
    2008-04-03  20:25
  4. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. Április 3. 21:2076.

    Gyönyörű!

    És milyen okos a tekintete!

    Ez a farokcsóválás nekünk is ismerős, mikor szegény anyu beteg volt, néha úgy lábon tudta csapni örömében, szeretetében, hogy valóban fájt anyunak. Persze, csak néznek nagy szemekkel ilyenkor. Meg mikor kicsik voltunk, szabályosan felborított minket, mikor örömében elvágtázott mellettünk:-)) Csak gurultunk néha, emlékszek...

     

    előzmény:
    Ditta73 (74)
    2008-04-03  21:03
  5. 2008. Április 3. 21:0475.
    Ime a miénk!
    előzmény:
    Krisztinca (64)
    2008-04-03  20:42
  6. 2008. Április 3. 21:0374.
    Nem, nem vágattattuk le. Volt is belőle néhány baleset. A combon veregetés farkcsóva közben néha tud fájni. Illetve a kislányomat néha nyakon vágta farkcsóválás közben. :) Volt pici pityergés és a kutya ledöbbent. Utána amikor a lányomhoz ment, akkor mindig leült elé, hogy úgy simogathassa meg. megtanulta, hogy gyerekek közelében nincs örömködés ezerrel. Amúgy, ha haza érek az orromig ugrik fel örömében. kelekótya. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (71)
    2008-04-03  20:56
  7. 2008. Április 3. 21:0273.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (70)
    2008-04-03  20:54
  8. 2008. Április 3. 20:5972.
    Nem tudom mit írtak mások eddig, csak az én szubjektív véleményemet mondom.1.) A vizsla vadászkutya. Legfeljebb egy sportcsarnok méretű lakásban tartanám, ha van benne egy kert is! (Vagy egy hektárnyi erdőcske!)2.) Kutyát semmilyen körülmények között nem szabad magára hagyni napokig.(Egy napig sem) Kivéve, ha plüssből van.3.) Tudom, hogy fáj a szíved, de várj addig, míg nagy kertes családi házban lakhattok. Nem könnyű, én 20 évig nélkülöztem a kutyát, hasonló okok miatt.Többször írtad, hogy butaságot kérdezel! Nem, nem kérdezel butaságot, a lényeg, hogy kérdezel! A másik, ha meg is fogadod a jótanácsot. Aki kérdez, az nem tud valamit! Aki nem kérdez, az hülye marad egy életre!Üdv Gyuriur
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  9. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. Április 3. 20:5671.

    Minhta csak a régi Nérónkat látnám:-))

    Úgy látom, Ti se vágattátok le a farkát. 

    előzmény:
    Ditta73 (67)
    2008-04-03  20:45
  10. Torolt_felhasznalo_402809
    Torolt_felhasznalo_402809
    2008. Április 3. 20:5470.

    Jajj, de édes, egyemmeg:-)))

    Megyek Anyudhoz lakni, kész, végem van....

    előzmény:
    Krisztinca (64)
    2008-04-03  20:42
  11. 2008. Április 3. 20:5369.

    Szia!

     

    Nekünk kettő vizslánk van! Nem panelba való kutyus! Az állatkínzás lenne!

    A fiatalabb 3 éves és rettenetes nagy mozgásigénye van! És ez még így lesz egy jódarabig!

    Az idősebb 14 éves, ő már kicsit rozoga aranyom, de még ő is virgonckodna, ha tudna!

    Még várj vele! Amíg nem tudod megoldani, hogy kertes házba költözz,addig ne vállalj kutyust!

    Ha mi nem vagyunk itthon pár napig, akkor sem hagyjuk egyedül őket. Azaz mindig megkérünk valakit, hogy figyeljen rájuk és etesse őket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  12. 2008. Április 3. 20:5268.
    Ismerek én is vizslá(s)t 4. emeleten,nem is az első nekik,nincs vele semmi gond,de náluk is-mint ahogy nálunk- min. 3 emberes a kutya.Azaz,állandó egyeztetés:ki,mikor jön-megy munkáb,munkából,iskolába,iskolából,hogy a kutya minimum(!!) háromszor lent legyen,futkosni,labdázni,szocializálódni,egyéb szükségleteit elvégezni.Mert ugye azért szoktatjuk szobatisztságra,hogy ne a lakásba végezze el.Na ha ezt elértük, akkor nehéz lesz neki megmagyarázni,hog most három napig egyedül vagy és használd a lakást,de majd jövök
    előzmény:
    izisz47 (66)
    2008-04-03  20:44
  13. 2008. Április 3. 20:4567.
    Erről írtam...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. Április 3. 20:4466.

    Csak néhány szó: vizslát semmi esetre sem javasolok 4. emeletre. A másik:  még egy napra sem egészséges bezárni egy kutyát lakásba, nemhogy 2-3 napra.

    Legyen kutyád akkor, ha már kertes házban laksz, de akkor sem jó ha otthagyod pár napra. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  15. 2008. Április 3. 20:4465.
    Méééé a kistestű kutyának nem possad meg a vizet harmadnapra?
    előzmény:
    rupcsi (58)
    2008-04-03  20:08
  16. 2008. Április 3. 20:4264.

    Szia Földim!

     

    Fájdítsam a szived? Anyum pont most szerzett egy vizslát...

     

    Nekünk is volt gyerekkoromban... sőt, első kutyánk volt. Várj még vele, hisz meséltem, hogy most mentettünk ki egy belvárosi lakásból egy beagle-t, ő is vadászkutya, és majd megőrült ott. Pedig hárman vitték le napi 5-6szor!!! Látszik is rajta, hogy ha kifutkározza magát, este 8-kor hortyogva alszik, de ha nem (pl első napokban egyik nap esett, benttartottuk,) majd megőrül. Egész nap jött a kis játékaival, nem hagyott még WC-re menni se. Cibált, harapdált, hisztizett... a végén kiraktam az esőbe, hogy fusson, mit bánom én, ha nyakig saras lesz, utána ment a fürdőkádba Megbánnád, hidd el, és fájna a szived... látnád szenvedni, és Te is szenvednél...  Azt a kis időt bírd ki...

     

    Kri.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  17. 2008. Április 3. 20:3463.
    ha ilyen körülmények közé vennél állatot, pláne ilyen mozgásigényű és eleven fajtát, mint egy vizsla, az egyértelműen állatkínzás lenne... Jóérzésű és felelősségteljes ember ilyet nem tesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  18. 2008. Április 3. 20:3362.

    Szia!

     

    Nekünk vizsink van. Belakja a kertet és még sétálni is visszük. Nagyon nagy a mozgásigénye. Bodzink két éves és csak most kezd komolyodni.  Unalmában ő is kárt tett a kertben, hiányunkban lopkodott tőlünk mindenféle holmikat az előszobából. A vizsla maga a szabadság. Másképp viselkedik a kertben és másképp, ha sétálunk, kirándulunk. Lételeme a víz, a futkározás, a vadász ösztön kiélése. Duna mellett lakunk. Tudom, látom, hogy igazán akkor boldog, ha a nádasban vadászhat, úszhat, nyomkövethet. Néha már azt hiszem, hogy séta végére nem marad orra. :) Ha mindezt biztosítani tudod neki, akkor rendben. Tudom, hogy vágysz rá és boldog lennél vele. De vajon ő is az lenne?

     

    Di

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. Április 3. 20:2561.
    Szobatisztaság szempontjából teljesen lényegtelen, hogy kistestű az eb vagy nagy :).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (59)
    2008-04-03  20:15
  20. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. Április 3. 20:2460.
    Azt nem írtam hogy mindenhova velünk jön,autózunk sokat,nekem ő olyan mint a kislányom,imádom,nem tudom elképzelni nélküle az életünket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (59)
    2008-04-03  20:15
  21. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. Április 3. 20:1559.

    Szia!

    nekünk labradorunk van,4 hónapos.Panel,első emelet,35 négyzetméter.

    Mi nagyon jól elvagyunk,mert most rengeteg időm van rá,és lesz is egy darabig.Ha nem lesz ennyi időm mint most,akkor is maximum 5 órát lesz egyedül,de ez még odébb van,mostanában nagyon néha van egyedül 1-2 órát..Minden nap sokat sétálunk,labdázok vele,tanítgatom,szeretném kutyaiskolába is vinni.Van sok ismerős kutyás a környéken,vannak kis barátnői a kutyámnak meg barátai,minden nap szakítok időt rá hogy fussanak birkózzanak egymással.Ja,és én összeszedem a kutyakakát,amire példát sajnos nem látok a környezetemben.Szerintem nincs rossz élete.

    De én neked azt javaslom,ne vegyél nagyobb testű kutyát.Inkább egy kisebbet,mert azt egy ismerős kutyásra is könnyebb rábízni ha elmész pár napra,mint egy nagyot.Meg azért a szobatisztaságra nevelés sem egyszerű ám.....Nem egy hét

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  22. 2008. Április 3. 20:0858.

    "ha jó sok friss, tiszta vizet,"

    Harmadnap már poshadt lessz!
    Esetleg kistestű kutyát vegyél, ismert alomból. (tenyésztőtől) Vele megbeszélheted, hogy alkalmanként viheted-e hozzá a kutyust. Természetesen térítés ellenében.
    A pici kutyát viheted magaddal továbbképzésre is.
    Nem te laksz Miskolcon?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  23. Torolt_felhasznalo_533804
    Torolt_felhasznalo_533804
    2008. Április 3. 20:0557.

    Szia!

     

    Ne haragudj, nem olvastam végig az összes hozzászólást.... DE: szerintem (még) ne tarts kutyát. Sajna a mostani életviteled nemigazán kedvezö kutyatartáshoz. Föleg vizslát... Ha tényleg szereted a kutyákat, akkor az állat érdekében inkább mondj le róla... és  ha egyszer lesz kellö idöd, helyed, elhivatottságod a kutyatartáshoz, akkor próbáld meg;) ... én már akkor "beteg" vagyok, ha a kutyákat esetleg valami miatt több mint négy órára magukra kell hagyjam. De hogy napokra??? elképzelhetetlen

     

    Az utolsó kérdésedre a válasz: létezik ilyen tabletta, de felelösségteljes állatorvos nem ajánlja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_402809 (1)
    2008-04-03  18:28
  24. 2008. Április 3. 20:0456.
    Én majdan, ha lesz hol-hová, akkor egy drótszőrű magyar vizslát szeretnék. Sokkal jobban tetszik, mint a simaszőrű és sokkal ritkább, kiállításokon sem igazán lehet látni, pedig gyönyörű!
    előzmény:
    komondorka (55)
    2008-04-03  20:01

Címlap

top