Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Feleség - szerep?

*sunshine*
Létrehozva: 2008. Április 8. 19:50

Úgy tűnik, most ismételten olyan helyzetbe kerültem, így 40 évesen, hogy feltehetem magamnak a kérdést: feleségnek születik az ember, vagy tanulható?

Vannak feleség-típusok és nem feleség-típusok?

 

Komolyan kérdezem, lehet hogy naívnak tűnök...

 

Mert nálam úgy alakultak a komoly kapcsolataim, hogy jó volt, szerettek, szép éveket töltöttünk együtt...de amikor a jövő került szóba, akkor menekültek.

 

29 éves koromban az első, 6 év után.

A második elvett feleségül, 36 éves koromban, de csak azért, mert papírilag rá voltunk kényszerülve.

A harmadik 39 éves koromban, de ő sem akar elköteleződni.

 

Az első kettő a velem való szakítás után maximum egy évvel összeköltözött egy-egy lánnyal, és családot alapított.

 

A harmadikról még nem tudom, mert vele most lett vége, de tartok attól, hogy hamarosan szintén társat keres...

 

  1. 2008. május 18. 19:02117.

    Szerintem ez csak egy szerep, az élet egy szelete.

    Van aki bele tud illeszkedni ebbe a szerepbe, van aki nem - utóbbiakat nem szabad belekényszeríteni, vagy nem szabad hogy engedjenek a kényszerítésnek,mert abból csak a pokol lesz.Neki is, és a feleségszerepre kényszerítő pasinak is és ha gyerek van akkor annak is, hisz benne van a pokolban.

    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2008-04-08  19:50
  2. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 13. 17:00116.

    feleségnek születik az ember, vagy tanulható?-re

     

    Ennek számodra mit jelentenek az ismérvei? Ha a gondolkodó szerepre akarsz/nál  utalni , akkor azt kell mondanom, hogy ez hormon /oxytocin/kérdése .  Akiben ez a hormon több az gondoskodóbb, akiben ez kevesebb az nem annyira. Azutál vannak alkalmazkodók és vannak kevésbé alkalmazkodók, vannak monogámok és vannak polgámok....

    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2008-04-08  19:50
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. május 13. 16:55115.
    El van nézve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256493 (114)
    2008-05-13  16:44
  4. Torolt_felhasznalo_256493
    Torolt_felhasznalo_256493
    2008. május 13. 16:44114.

    Elnézést kérek minden fórumozótól aki valaha is megsértettem. Megérintettek szavaitok és rájöttem ez így nem mehet tovább. Önkritikát kell gyakoroljak.

     

    Igen igaza volt Nero-nak kedves férjemnek, mert néha bizony felöntök a garatra és ez nem tesz annyira jót, mert pszichiátriai betegként komoly gyógyszereket kell szednem! Sajnos a kettő együtthatása miatt néha úgy viselkedek, mint akinek nincsennek teljesen otthon. Komoly problémáim vannak más függőségekkel is. Dohányzom, internetfüggő vagyok és egyebek, amelyeket már leírni se merek ide, mert nem szertném, ha továbbra is megvetésetek tárgya lennék.  

     

    Sajnálom, ha ilyen nem eléggé beszámítható állapotomban bárkit is megsértettem. Mélyen sajnálom!

     

    Szeretnék veletek jobb kapcsolatba kerülni és szeretném ha nem én és Liandra lennénk az enelcé ügyeletes idiótái. Sajnos amióta Lipótmezőt felszámolták elvesztettem a lábam alól a talajt és nincs olyan közeg ahol a kényszereimet kiélhetem. Én az egészségügyi reform áldozata vagyok...  Sajnos betegségemet az idült paranoid-skizoid-hisztériát nem tudják gyógyítani.

     

    Megértéseteket köszönöm!

     

    Bemlapomat is ajánlom figyelmetekbe!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. Április 10. 11:39113.
    Az nem biztos. Nem dönthetünk más helyett.
    előzmény:
    customer (112)
    2008-04-10  09:20
  6. 2008. Április 10. 09:20112.
    Hát az ilyen ember minden problémát vis majorként él meg, tehát ami ellen nem lehet tenni, és tanulságokat sem lehet levonni belőle, szóval nem biztos, hogy nagy a megrázkódtatás..
    előzmény:
    szegedizs (111)
    2008-04-10  09:13
  7. 2008. Április 10. 09:13111.
    Hát persze, csak nem értik, hogy egy idő után miért hagyják ott őket.
    előzmény:
    customer (110)
    2008-04-10  09:04
  8. 2008. Április 10. 09:04110.
    Szerintem aki nem őszinte magához, az sokszor nem is tudatosan nem őszinte, hanem sokszor csak a felszínt karcolgatva él, és nincsenek különösebb mélyebb gondolatai.. ők még akár boldogok is lehetnek, egy bizonyos szinten.
    előzmény:
    szegedizs (99)
    2008-04-09  07:45
  9. 2008. Április 10. 00:42109.

    Szia!

    Én is rég láttalak, nem nagyon jársz már felénk :(. Igen, egy picit talán már jobban vagyok - telik az idő. Hát Veled mi van?

    Így már más, hasonlat megértve :)). 

    előzmény:
    zsaki71 (100)
    2008-04-09  07:48
  10. Torolt_felhasznalo_187391
    Torolt_felhasznalo_187391
    2008. Április 9. 15:00108.

    Szia!

     

    Igen, nekem sem volt "sima út" idáig eljutni. Nekünk is voltak mélypontjai a házasságunknak, de szerencsére mára már más szemmel nézzük a problémákat.

     

     

     

     

    előzmény:
    zsaki71 (107)
    2008-04-09  14:49
  11. 2008. Április 9. 14:49107.

    Szióka!

     

    Jaj, de jó, hogy végre valaki érti mit szerettem volna közölni. Ilyenkor mindig eszembe jut a fősulis nyelvész tanárom, aki mindig hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog a kommunikációban, hogy egyértelműen fejezzük ki mondandónkat. Persze, ha nem azonos a kommunikációs csatorna akkor ez nehéz... .

     

    Szóról-szóra ezt érzem és tapasztalom saját házasságomban is 17 év után, amit leírtál. Persze nem volt könnyű idáig eljutni, hiszen korábban én is úgy gondolkodtam, hogy akar a RÁK  árnyékban élni, de később rájöttem, hogy korántsem erről van szó, hanem arról, amit most leírtál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_187391 (101)
    2008-04-09  13:23
  12. Torolt_felhasznalo_187391
    Torolt_felhasznalo_187391
    2008. Április 9. 14:27106.
    előzmény:
    Arzu (105)
    2008-04-09  14:09
  13. 2008. Április 9. 14:09105.

    sztem tökmindegy ki választ,ha mindkettő igenli a kapcsolatot:)

    mindkét fél bármikor felállhat az asztaltól, és még csak magyarázatot sem kell adnia,miért lett az igenből nem.

    idézet:
    ddt (88)
    2008-04-08 22:30:36
    MIért nem kell magyarázatot adnia? Honnan fogom akkor tudni, hogy mit rontottam el, és mire figyeljek a későbbiekben?
    előzmény:
    ddt (88)
    2008-04-08  22:30
  14. 2008. Április 9. 13:48104.
    Lehet, hogy ha találnál egy olyat akivel jó ugyan, de nem terveznél közös jövőt, az élete végéig veled akarna maradni.
    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2008-04-08  19:50
  15. 2008. Április 9. 13:39103.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_187391 (101)
    2008-04-09  13:23
  16. Torolt_felhasznalo_187391
    Torolt_felhasznalo_187391
    2008. Április 9. 13:34102.

    Szia!

     

    Fontos dolog az önismeret! De az is, hogy megvizsgáld, hogy milyen környezetből jöttél. Milyen volt az Édesanyád viszonya az Apukádhoz.

    Nem megbántani akarlak, vagy turkálni a múltadban, de az emberek nagy része a szüleitől hozott mintát követi. Lehet, hogy nálad is ez áll fent.

    Kérj segítséget valakitől, aki segít neked abban, hogy objektíven látsd magad ebben a kérdésben. Ugyanis hajlamosak vagyunk szépíteni a dolgokat, ha önmagunkról van szó.

     

    előzmény:
    *sunshine* (1)
    2008-04-08  19:50
  17. Torolt_felhasznalo_187391
    Torolt_felhasznalo_187391
    2008. Április 9. 13:23101.

    Szia Zsaki!

     

    Végig olvastam a topikot! Hát jól félreértettek ezzel a Nap-Hold dologgal!

    Mindenben egyetértek veled!!!

    Sajnos mára már teljesen összekeveredtek a férfi és női szerepek! Nők akik karriert akarnak építeni és a hatalommal játszani (sokszor visszaélni azzal), és férfiak akik szoknyát húznak és sminkelnek, majd gyesre mennek.

    nem minősíteni akarom azokat akik ezt választják, vagy azt hiszik nincs más választásuk, de lássuk be ez azért nem egészséges gondolkodás.

     

    Én örülök, hogy a NAP férjem mellett lehetek a HOLD nő, mert megélhetem a teljességemet és tanulhatom az egészséges férfi teljességet.

     

    Tudomásul kellene venni, hogy férfiak és nők nem vagyunk egyformák! Folyton győzködjük egymást, hogy melyikünk a jobb!

    Hát egyikőnk sem és mindegyikőnk!

    Nem egymás hiányosságait kellene néznünk, hanem azt, hogy mit tanulhatunk a másiktól, amiben mi kevésbé vagyunk jók.

     

     

    előzmény:
    zsaki71 (100)
    2008-04-09  07:48
  18. 2008. Április 9. 07:48100.

    Szia!

     

    Rég láttalak:-)))) Remélem már jobban vagy!

    Szóval nagyon félreérthető volt a Nap és Hold hasonlatom. Ahogy én értelmezem:

    A Nap a férfi szimbóluma az erő, energia, férfiasság, katonáskodás, a hatalom, az akarat, vágy, vezetői képességek, míg a Hold az anyaság, nőiesség, intuíció, érzelmek. Szóval mindenki csak maradjon a saját szerepénél, mert, ha kizökken belőle és elkezdi a másik szerepét játszani, hosszútávon nem találja majd a helyét. A fejlődésünkhöz meg kell találni saját szerepünket, helyünket az Univerzumban.

    előzmény:
    komondorka (97)
    2008-04-08  22:54
  19. 2008. Április 9. 07:4599.
    Ezzel saját magukat büntetik. Nagyon rossz lehet úgy élni, hogy sohasem vagy önmagad. Inkább utasítson el valaki a kapcsolat elején, mert nem tud velem együtt élni, minthogy  állandóan a kedvében járva szerepet játsszak.
    előzmény:
    customer (95)
    2008-04-08  22:44
  20. 2008. Április 9. 07:4298.

    Elképzelhető, hogy csak az adott személlyel nem volt nősülős tipus, mert nem érezte magát jól mellette. Ha mondjuk nagyon rátelepednek egy férfira, minden percére rákérdeznek, nem adnak meg neki egy egészséges szabadságot - ami a nőnek is jár - akkor inkább menekül, ahelyett,, hogy maradna. 

    Én nem látok bele ezekbe az elromlott kapcsolatokba, de érdemes lenne a férfiakat is megkérdezni. Ők biztosan tudják, mit miért tettek.  

    előzmény:
    Porcogó (30)
    2008-04-08  21:23
  21. 2008. Április 8. 22:5497.
    Khm, én nem szeretnék senkinek az árnyékában élni, sem a sugarait visszaverni. Van nekem sajátom, van árnyékom is és nem szeretném, ha abban élne valaki.
    előzmény:
    zsaki71 (49)
    2008-04-08  21:45
  22. 2008. Április 8. 22:4696.
    Nah, ez is teljesen egyénfüggő (nem is szeretem a sztereotípiákat). A párom pl. szeretne házasodni, én meg nem annyira, nekem mindegy. Nem ez a fontos, nem álmodoztam soha habos-babos esküvőről, tényleg nem hiányzik :). Lehet, hogy nem is vagyok nő?
    előzmény:
    nok_apja (26)
    2008-04-08  21:16
  23. 2008. Április 8. 22:4495.

    köszi!

    néha gondolok rá, hogy mennyien élnek le egy életet vajon úgy, hogy egy SAJÁT MAGUKKAL őszinte gondolat átsuhant volna az agyukon..

    előzmény:
    zsaki71 (92)
    2008-04-08  22:38
  24. 2008. Április 8. 22:4094.
    Ha nem lettek volna nősülős típusok, akkor valószínűleg nem alapítottak volna családot olyan hamar a topikindítóval történt szakítás után.
    előzmény:
    szegedizs (4)
    2008-04-08  19:59

Címlap

top