![](https://nlc.hu/themes/nlcafe/images/forum-ends.png)
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ezt hallottam már többször is, de nem tudom elképzelni mitől lehet ezt látni.
olyat is hallottam, hogy a tekintete alaoján ítélik meg a szexuális érdeklődést. úgy értem nem a mennyiségét, hanem azt, hogy miként foglalkozik egy nővel.
valami lehet benne. én mondjuk nem a tekintete alapján ítélem meg a nőt, hanem sok egyéb lehet fontos. de azt kell mondanom, a stílus és mozgás alapján érzem, vagy inkább lehet hogy csak előítélet, hogy mire számíthatok.
ez alapján ítélem meg, hogy próbálkozom, vagy nem.
de én nem tudnám azt mondani, hogy konkrétan látom a tekintetében.
Mitől szexi a pasi? Axe clikk és engem le kell fogni:)
Na, jó azért nem, de sokat nyom a latban. Szexi tud lenni egy izzadt pasi egy edzés után,vagy ahogy rázza a hátsófelét mosogatás közben a zenére, vagy lesegíti a kabátomat, vagy...vagy...vagy ezer szitu van, és szerintem minden pasi másmikor szexi...no meg, mi nők sem minden pasit fogunk szexinek találni:)
Igen, a régi Tom Cruise (Top Gun, Mint a villám, Cocktail, Rain man... stb.)...
Az meg nem baj, hogy pici, mivel én még kisebb vagyok nála is.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szerelmes.gif)
Szia
igazad van, mindenkinek más az ízlése, nem szeretheti mindenki ugyanazt a típust... egyébként tom cruise bevallom nőcisen, a top gunban tényleg nem volt rossz
de állítólag nagyon alacsony...Leot viszont továbbra sem tudom értékelni mint pasit. Minden jót. :)
Demokrácia van, nekem tetszik, ha azt mondják az emberek amire gondolnak.
Az lezárult? Na nem baj, vigasztalódom a magas barna izmos karcsú helyes hosszúlábúval. .
:D
menj, jó napot
ma csak ücsörgök kis kortyokban rakit piálva.
Holnap menős napom lesz.
De a sexy váá nézés nem tetszik, normál szép nő a jó nekem.
nem az ugymond dögösen öltözö
Azok igaziak.
:-)
Na mostmár tényleg megyek!...:)
Műcsöcs és társaitól undorodom.
Meg a cicababának maszkirozottaktól is.
ez esetben nem lehet kérdéses a mindenkinek más a szép.
Sajnos nem adatott több.
De velem kapcsolatos nőkről nem nyilatkozom és más dolgába sem beszélek bele.
Sok szép csaj barátnőm van, sokat is bulizink, a haverok is jönnek, de nekem tabu a ki kivel.
A párommal nagyon nyílt és őszinte a viszonyunk, ezért bátran beszélünk a szexről. Persze nem az egykori szexuális kalandokról, hanem minden másról, ami ezt a témakört érinti... Nem lenne jó, ha teljesen elzárkóznánk ettől, nem működne a kommunikáció köztünk ebben, vagy feszengenénk, hiszen akkor az esetleges felmerülő problémákat sem tudnánk megoldani...
Nem tetsző viselkedés.
És a más dolgába véleményezni sem.
Természetesek... és nekem az ilyen nők tetszettek, mindig...
A legtöbb pasi hajlamos erre, ez tény... Valahogy nem bírják magukban tartani.:D Kérdéses, mennyire marad titokban az az információ, aminek - az érintett félen kívül - két ember is birtokában van...:D