Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Cicaszitter
Végre elhatároztam magam,és eldöntöttem, hogy szeretnék egy kiscicát (elhagyott a szerelmem- a macska a legjobb pszichológus). Viszont havi egy hétvégét általában a szüleimnél töltök vidéken,meg évi egy-két hét nyaralás is becsúszik, és olyankor fogalmam sincs, hogy hova tehetném szegény cicust. Olyan ember lenne,aki elugrik hozzám megetetni,meg megsimizni,de félek, hogy az szegénynek nem lenne elég. Ezért arra gondoltam,hogy keresek valakit,akinél "letétbe" helyezhetném a kis jószágot pár napra, etetné,vigyázna rá (természetesen a kaját,almot azt adnám). cserébe hasonló esetben énis vállallnám ugyanezt.
lehet ez egy kicsit elrugaszkodott ötlet,de hátha más is küzd ezzel a problémával,hogy van cicája,de sokszor nincs kire hagyja,vagy ugyanúgy szeretne egy cicát mint én, de eddig a fenti okok miatt nem vállalta. A legvégső döntséem előtt tájékozódnék.
Amúgy a cicám nem kertben lenne, viszont a földszinten lakom,és ott ki tudna járni a kertbe néha....
Ötlet?
Vagy megbolonudltam? :)
Na, olyan jól belefeldkeztem a témába, oda is égettem a kaját
Tegnap megint csináltam róla egy csomó képet, teszek fel egyet...annyira bírom, hogy állandóan a közelemben akar lenni, ha netezek,akkor is itt alszik centiméterekre tőlem
Most elutaztál végül? Kire tudtad bízni addig a kis drágát?
Jaj, most látom csak a jó híreket
Megnéztem a másik topikon, nagyon kis cukor
És szokjátok egymást már? Orvos mit mondott, nagyon le van gyengülve?
Nevéről döntöttél már? Nálunk is kb egy hét volt mire megtaláltuk a megfelelőt ami illik az egyéniségéhez is, jó sok ötlet felmerült közben...és végül Mazsola lett
Tegyél fel képeket róla majd mindenképpen!
Meg majd ha már partiképes mind a kettő, összeereszthetjük őket (enyémnek még van egy kis bőrgombája, az utcán szedte össze, és mivel ő is nagyon le volt soávnyodva, gyengülve simán elkapta...ésmost nehezen múlik...azt mondták 6 hét is lehet...ebből már eltelt 3-4...de már javul egyértelműen. És hát addig nem kaphat oltást sem, ugye, csak ha már egészséges...szóval most megy a fürdetés nagyban). De azt vettem észre, h nagyon igényli a társaságot, szerintem egyedül unatkozik itthon
De hát napközben én is dolgozom, és úgy sajnálom itt hagyni ilyenkor. Szóval jót tenne neki egy cica társaság
Meglátod feldob majd teljesen És persze fel is borítja az életedet egy kicsit De hát ki bánja?
Csajok!
Jelentem megvan a kis szerencsés! A CICUSKA SOS! nevű topikban találtok róla infót, tegnap óta büszke gazdi vagyok .
Még nagyon sonányka és elhagyatott, de majd teszek róla,hogy ez megváltozzon!
Akkor még lehet, h megsem született a kis szerencsés
majd ha meglesz, gyere és dicsekedj
szia,
megvan már a cicus, v a döntés, h melyik is lesz az?
Még nincs meg a konrtét cicus,de nagyon sok ajánlatot kaptam,nagyon sok az elhagyott és árva kiscica :(.
Mielőtt választok,gondoltam,először megoldást találok arra,hogy ki vigyázzon rá,ha épp nem vagyok...
Szuper
És mikor kapod meg a cisust? Milyen idős?
Az enyém sajna csak lakásban van, úgyhogy biztosan örülne néha egy játszótársnak
Sziasztok
Találtunk egy kiscicát és ideiglenesen kerenénk neki gazdik, mert a leendő gazdi három hétre elutazik és addig nem tudja befogadni. Persze ha valakinek nagyon tetszik és megszereti akkor maradhat is. Annak örülnénk ha jó helye lenne.
Nagyon szép círmos cica.
Budapestiek vagyunk.
Köszönöm előre is.:)
Én az anyukámhoz szeretnék néha találni valakit, hogy el tudjak menni akár egy hétre is.
Nálam éppen most van egy hétre egy cica. Aztán meg majd még egy hétre.
Szia,
Nekem egy hete van kiscicám, az utcán találtuk, befogadtuk :) :)
Biztos leszünk mi is hasonló szituban, szóval akár segíthetünk is egymásnak...én Óbudán lakom, nem a szomszédban, de nem vészes szerintem :) :)
Szia!
A havi egy hétvégére a cicusnak semmi baja nem lesz, nekem egy éves cicám van, a legjobb barátomé meg kétéves, másfél napra simán otthon lehet hagyni egyedül, ha szombat reggel mész vasárnap este jössz, az nem gond a cicának :) hosszú nyaralásra,, meg tényleg inkább egy szomszéd. Vagy anyudékhoz pl vidd magaddal:) én beteszem a hordozójába és utazunk haza, csak pici korától hozzá kell szokatni az utazáshoz, végig alussza mindig a háromórás vonat utat. :)
Szia,
Én arrafelé lakom (a Meredek utcában). Mi is pont cicapanziót kersünk augusztusra, 10.-től 25.éig. Nekünk általában a szomszédok járnak át a cicához, de ennyi időre nem akarom senkire rábízni, mert mégiscsak napi gond...
Hát akkor ez sajnos nem nyert,mert én meg a 12.-ik kerületben lakom, Bp-en...
Nagykár...
Komolyan?
Merre laksz?
Én is ezzel érveltem magamnak, amikor nézelődtem, sőt mondták a panzióban, hogy rendszeres visszajáró "vendégeik" is vannak. Szóval túl lehet élni!
Főleg azokat nem viseli meg, akik amúgy is inkább lakásban élnek.
Én emiatt aggódtam a legjobban, mert a mi Zsizsink, reggel 8-tól este 10-ig szabadon jöhet-mehet a házban, kertben, környéken, csak estére van lakáshoz kötve. És arra gondoltam, hogy meg fog őrülni pár hétig abban a kis ketrecféleségben, hiszen nagyon a szabadsághoz van szokva...
De nálad eleve nem hosszú időről van szó, tehát ha találsz egy szimpatikus helyet, lehet, hogy tényleg az lesz a legjobb. Vannak olyanok pl., melyek azt ígérik, hogy végig egy gondozója lesz a macskának, erre is figyelnek, érdemes rákérdezni.
Én ezeket tudom:
Csepeli házban: (70)-312-1981
http://www.cicapanzio.tar.hu/
ht tp://www.net-tv.hu/%7Elumiere/lumiere/index.html
Csepel
1000 Ft / nap
Bejelentkezés:a panziós igény szezonális, érdemes elöre jelezni az érkezést és helyet foglalni (siszezon, augusztus)
Helyfoglalás:
e-mail-en: lumiere@siamese.hu
telefonon: 06-20-41-41-592
Helyfoglaláskor 3 napi elöleget kérek foglalóként,
egyébént a szabad helyek szerinti érkezési sorrend .
cim: 1213 Budapest, XXI. Bokros utca 59.
A panzióztatás költségét a cica érkezésekor kell fizetni.
Korábbi távozás esetén visszatérités nem jár.
Hosszabbitás kölcsönös megegyezéssel lehetséges.
A cicával együtt kell hozni az érvényes oltási könyvét és valamilyen otthoni tárgyat: takarót, cicakosarat, stb (amin otthoni szag van), ez segiti Öt az elsö napokban beilleszkedni. El lehet hozni kedvenc játékát, hosszú- szörüeknél fésüjét. Ha speciális vagy különleges tápon van, akkor a szokott ételét, esetleg gyógyszerét. Nem volt rá szükség, de megemlitem, állatorvosunk is van.
Cicapanzió. Eu. színvonal, állatorvosi felügyelet, profi ápolók. Különböző méretű ketrecek állnak rendelkezésre a cicáknak. Mindez kedvező árakkal párosul. Bejelentkezés előre megbeszélt időpont alapján.
http://www.web-hang.hu/pava/
Telefo nszámaink:
217 2477 - Állateledel és panzió
215 1191 - Kozmetika
06-30-222 8034 - Szomszéd Katalin üzletvezető
Berty Kutya- és Cicapanzió Csepelen M0-s mellett 2 percre!!!
Berty Kutya-, Cica- és Kisállatpanziónkban baráti szeretettel várjuk házi kedvenceiket, csepeli zöldövezeti nagy kertes házunkban, lakásban, fűtött helyiségben (különálló házrészben), külön lakásban, kényelmes nagy kennelekben és kertben.
Egész napos kerti mozgási lehetőséggel, sétáltatással, sok játéklehetőséggel, teljes körű ellátással, állandó lelkiismeretes felügyelettel, tenyésztői gyakorlattal, igény szerint kutyakozmetikai lehetőséggel: Kutyabarát család
Elérhetőségek:
Cím: 1214 Budapest, Barackfa utca 32. Telefon: (1) 276-5928; (30) 500-3415; (30) 337-5077
E-mail: berty_andy@t-online.hu, kutyapanzio@t-online.hu
Web: http://bertykutyapanzio.hu , http://www.ebpanzio.hu
Kapcsolattartó: Bertalanné P. Andrea
Elérhetőség: 06-30-500-34-15
Állatfaj: kutya, cica, egyéb háziállat
Kukából mentett cicák:
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=197412
Lehet, hogy nem volt egyértelmű, szóval a kislány át fog járni hozzánk, és így Zsizsi maradhat itthon.
A cicapanziókba menj el személyesen, mielőtt bármit lefoglalsz, én nagyon elszomorodtam ott, pedig materiális körülmények szempontjából elit, drága helyek voltak... Csak lelki szempontból... Ezért örültem annyira a szomszéd kislány ajánlatának...
Hát nem tudom...
egy ilyen ketrecben sajnálnám szegényt. Tényleg egy szomszéddal kellene összehaverkodni...
Valaki közületek nem lakik a MOM környékén?
Pár hete ugyanebben a cipőben jártam, és macskapanziókat tesztelgettem éppen, amikor a szomszédom megtudta (én sem kértem volna meg őket, viszonylag újak vagyunk itt, csak meséltem, hogy épp panziók után járok), rögtön felajánlotta, hogy a kislánya, aki állatbolond, van cicája, tengerimalaca, a családnak kutyája, biztos szivesen elvállalja. Aztán kiderült, a kislány ingyen is megtenné, természetesen fogok fizetni neki, mert nálunk nem is egy hétvégi időtartamról van szó, hanem hetekről.
Szóval, sohasem tudthatod, lehet, hogy neked is sikerülne.
Így legalább a saját otthonától nem kellene megválnia a cicának.
Neten kerestem rá, találtam többet is, nekem kettő jöhetett volna szóba, az egyik, mert közel van (Zugló, három utcányira a laksáomtól), a másik, mert árban megfelelőbb (ez amúgy Érden). Így anyagi megfontolásból az utóbbit választottuk. 900Ft/éjszaka, ebben benne van a napi 2x-i kajálás, meg hogy kitakarítják minden nap a helyét, stb. a másik hely 1600 Ft lett volna naponta, az sajnos nem fér bele most.
http://www.dog-cat.hu/macskapanzio.html
Itt fog lakni cicus a nyaralás alatt.
hasonló problémával küzdök - én egyenlőre csak a cicapanziót találtam megoldásként, már le is foglaltuk a helyet a nyaralás idejére...
Mi ezt eddig úgy oldottuk meg, h a hosszabb nyaralások idején hozzánk költözött a zuram egyik embere...kutya, macska szittelésre...
Azóta a kutty lekerült vidékre anyósomhoz, kertes házba....a macskoszhoz viszont idén úgy tűnik, h az egyik szomszédlány fog feljárni....a lányzó nagy macskabolond és ismerik is egymást...
Két cirmadék lefoglalja egymást...a 2-3 napos távollétet tuti kibírják...azt egyedül is.
1-2 hét esetén már tényleg kell vki....és az ötleted is jó.
Megelőztél...pont ezt akartam írni.
A kukából kimentett kistesókat fogadd örökbe kedves topiknyitó
Szomszédok közül senki nem tenné meg ezt??? (Egy kis pénz jól jön minden nyugdijasnak.)
Nem irtad, hol laksz.