Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mamma mia - megnéztük

szdalma
Létrehozva: 2008. július 25. 11:54
Köszi mindenkinek a tegnapi hsz-ket. Láttuk és nagyon szuper volt. A 8 éves lányom végig táncolta "ülve", s a férjemmel csak 2 egymára nézésünk volt a szexis jeleneteknél (a gyerek miatt). A férjemnek is nagyon tetszett, énekelt (?!) a moziban félhangosan. Hát meglepődtem. A mozi tele, vagy 10 üres szék lehetett az első sorban, de ott is ültek, ráadásul 17.45-ös előadás volt. Mindeni végig ülte a stáblistát, nem nagyon akart a végén sem senki felállni. A lányom első kérdése, mikor kijöttünk: "Mikor nézzük meg újra?" Végig hahotázott, értette a poénokat, mikor szexis dolog volt, akkor meg sandán rám nézett, én ugye az apjára, az apja meg őrá. Szóval SZUPER volt.  
  1. Torolt_felhasznalo_789296
    Torolt_felhasznalo_789296
    2008. augusztus 17. 12:5031.
    Nekem nagyon nem tetszett.Poénok alig akadtak benne,leginkább semmi,a zene oké,jó volt,a történet harmadrangú,egyszóval nem tetszett,mondjuk én ezerszer többet vártam tőle,mindenki csak dícsérte és abból kiindulva...
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  2. 2008. augusztus 17. 12:3630.

    Mi is a napokban néztük meg. A férjemnek nagyon tetszett, de nekem is. Főleg a zenék jöttek be. A legszuperebb rész amikor a fiúk békatalppal táncolnak a stégen.

     

    Bármikor megnézném újra!

     

    Nagyon jól sikerült ez a film!

    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  3. 2008. augusztus 17. 12:3029.

    Sziasztok!

    Én is láttam,nekem is nagyon tetszett a film!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. augusztus 17. 12:2628.

    Szia, nekem is nagyon tetszett a film. Tegnap láttam másodszor.

     

    Az első alkalommal akkora hatással volt rám a zene, hogy szinte nem is figyeltem a történetre - mármint nem úgy jött le, mint tegnap.

    Én ezeken a számokon nőttem fel, 1975-1980 között voltam kamasz, ezekre táncoltam a disco bölcsőjében, és ezeknél voltam szerelmes. Hűűűűűűűűű de szép is volt és milyen rég volt.

     

    Szóval nagyon-nagyon tetszett a film, én egyetlen dolgot találtam, ami nekem egy picurkát zavaró volt. Az apák és az anyuka és barátnői kora, mármint a Meryl Streep és Pierce Brosnan kora. Ezeket a szerepeket inkább a 45 év körüli korosztálynak kellett volna eljátszania.

     

    Persze imádom Meryl Streepet, és Pierce Brosnant is, és fantasztikusak voltak ebben a filmben. 

     

    előzmény:
    Zsuzska30 (27)
    2008-08-13  21:40
  5. 2008. augusztus 13. 21:4027.

    Sziasztok!

     

    Most néztem meg harmadszor. ISTENI!!! Szerintem minden szerdán esti program lesz a csajokkal amíg játszák....annyira bejött! :-))))

    Tud valaki arról esetleg, hogy le lehet-e tölteni a netről a filmet? Mert gondolom jó pár hónap még amíg megjelenik...

     

    Aki nem látta nézze meg, mert nem fog csalódni.

    Nem tudok lekattanni róla!! :-))))

     

    pusza mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. augusztus 2. 12:2226.

    Szia!

     

    Érdekes, amit mondasz. Nekem pont az a dal tetszett a legjobban a sziklánál! Igaz, hogy részrehajló vagyok, mert szerintem ez a dal, a The winner takes it all a kedvencem mind közül. Márhogy a világ zenei terméséből.

    Azt viszont észrevettem, hogy Meryl Streepnek nem igazán ment az éneklés itt. Ez volt az egyetlen olyan szám, ahol éreztem, hogy nem tudja kiénekelni a magas hangokat. Szerintem ezért is csinálták meg úgy, hogy ennyire érzelemteli, sírós, kiabálós legyen. Mintha direkt lenne - pedig csak nem mennek a magas hangok. De ez szerintem nem baj, hiszen Ő színésznő, és nem várható el Tőle, hogy úgy tudjon énekelni, mint az ABBA-s lányok anno. Így is hihetetlen volt számomra, hogy egy színésznő ennyire jól énekeljen!

    (Ennél csak akkor lepődtem jobban meg, amikor Madonna az éneklésen túl csodálatosan eljátszotta Evita szerepét.)

    A sziklás jelenetnél a vágás is nagyon jó volt! Ahogy fordult a kép, és mutatták a környéket, a hegyeket, a tengert.... Gyönyörű volt!

    Persze nyilván ez is kellett, hogy feljavítsa az éneket. Most ezt tényleg nem bántásból!

    Azóta is keresem a neten, de mindehol csak rövid részlet van abból a dalból, klipből. Talán majd pár hét múlva.

    Na,hosszú lettem, bocs.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201765 (19)
    2008-07-25  13:13
  7. Torolt_felhasznalo_987028
    Torolt_felhasznalo_987028
    2008. július 27. 22:3325.

    Sziasztok,

     

    mi is tegnap láttuk Anyukámmal, nagyon jó kis film, de nekem a legnagyobb öröm, h. Anyunak nagyon bejött és teljesen kikapcsolódott tőle. Meryl, mint mindig, minden filmben, szuper benne! :)

    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  8. 2008. július 26. 18:4524.
    Sziasztok!A múlt héten láttuk, és nagyon-nagyon tetszett :) A Winner takes it all címü számmal nekem csak az volt a gondom, hogy tragikusan félrefordították, de szerintem nem lógott ki a sztoriból. A Money money money-t eröltetettebbnek éreztem. Alig várom a DVD-t :)Katy
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  9. 2008. július 26. 18:3123.

    Ötször láttam, de majd megyek megint

    Persze én nagy ABBA fan vagyok, úgyhogy ez természetes

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. július 25. 13:2922.

    Nagyon örülök ennek a topicnak!!!

    Éppen azon tanakodtunk a párommal, hogy érdemes-e megnézni ezt a filmet???

    Most már ez nem lehet kérdés számunkra sem

     

    Alig várom, hogy lássam!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. július 25. 13:2821.
    Sziasztok!Örülök hogy jó a film mert én is megakarom nézni...
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  12. Torolt_felhasznalo_509021
    Torolt_felhasznalo_509021
    2008. július 25. 13:1720.
    Az valóban nem illett teljesen oda szerintem, de nagyon jól előadta Meryl Streep színészileg, az éneklés mellett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_201765 (19)
    2008-07-25  13:13
  13. Torolt_felhasznalo_201765
    Torolt_felhasznalo_201765
    2008. július 25. 13:1319.
    Nagy ujjongást tőlem ne várjatok. Megnéztük, kikapcsolt, jót szórakoztunk, ennyi.  A zene az jó volt, bár egy helyen nagyon-nagyon nem kellett volna, számomra nem illett oda... méghozzá amikor a násznép előremegy, anyuka pedig a szikla szélén hirtelen dalra fakad egykori szerelmének. Na ott elhúztam a számat rendesen. Nem tudom, szerintetek?
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  14. 2008. július 25. 13:1218.
    ne ásítozz, vazze, szombat óta abbát hallgatok
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_972860 (17)
    2008-07-25  13:10
  15. Torolt_felhasznalo_972860
    Torolt_felhasznalo_972860
    2008. július 25. 13:1017.
    előzmény:
    hapcibenő (16)
    2008-07-25  13:07
  16. 2008. július 25. 13:0716.
    remélem, a személyiségfejlődéseteknek használt  a film
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_972860
    Torolt_felhasznalo_972860
    2008. július 25. 12:5115.

    Elhiszem, hogy várod! Mi vagy ma, esetleg holnap megnézzük még egyszer!

     

    És naná, hogy kérem otthonra is!

     

    JÓ zenét akarsz?? MAMMA MIA! 

     

    Szomorú vagy? MAMMA MIA!

     

    Nevetni akarsz? MAMMA MIA!

     

    Csajos napot tartasz? MAMMA MIA!!!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_966330 (14)
    2008-07-25  12:47
  18. Torolt_felhasznalo_966330
    Torolt_felhasznalo_966330
    2008. július 25. 12:4714.
    Én holnap mennék megnézni! Nagyon várom már!!
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  19. Torolt_felhasznalo_462363
    Torolt_felhasznalo_462363
    2008. július 25. 12:4413.

    Azt mondta, ha leszokok a hisztiről, akkor lesz lagzi...

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. július 25. 12:4112.
    És? Lesz esküvő???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462363 (8)
    2008-07-25  12:28
  21. Torolt_felhasznalo_972860
    Torolt_felhasznalo_972860
    2008. július 25. 12:4011.
    Gratulálok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462363 (8)
    2008-07-25  12:28
  22. 2008. július 25. 12:3610.
    Mi szerdán láttuk a párommal.Úgy képzeltük,a 6.45-ös vetítésre megyünk,de már 4-kor nem volt rá jegy,alíg tudtunk az esti 8 órásra szerezni,azt is a 4-ik sorba kaptuk..Nem akart igazából jönni,mert neki ez a zene "tingli-tangli"..erre ő kommentálta végig a hazafelé uton.. Teljesen másként hallgatom most az ABBA-t ami örök kedvencem,még a 80 as évek elejétől,mert most nem kell fülhallgatót tennem,ha őket akarom hallani..amit bánok,hogy a kedvenc számom,az Andante-Andante kimaradt.. Még sulis voltam,mikor az Abba filmet vetítették,na azt szívesen megnézném mégegyszer
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_509021
    Torolt_felhasznalo_509021
    2008. július 25. 12:359.
    Mi már a premier napján megnéztük, nagyon jó volt, a végefőcímet elolvadva hallgattuk, mi jöttünk ki utoljára a moziból, és egyértelmű volt, hogy ha kijön dvd-n, megvesszük... Tegnap megkaptam a zenéjét mp3-ban
    előzmény:
    szdalma (1)
    2008-07-25  11:54
  24. Torolt_felhasznalo_462363
    Torolt_felhasznalo_462363
    2008. július 25. 12:288.
    Ja, és a film után megkértem a párom kezét... Persze, lány vagyok...  NEm t udom, hirtelen ilyenem volt... Anyukám is mesélte, hogy gyerekkoromban azt mondtam, hogy a férjemet én fogom férjül venni, nem ő vesz el feleségül.. Hát az első házasságom zátonyra futott.. Nem is én kértem meg, hanem ő... Lehet hogy ez volt  abaj???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_462363 (6)
    2008-07-25  12:24

Címlap

top