Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én elolvastam ezt a cikket, jól el is bőgtem magam, mert engem éppen most hagyott el a férjem 14 év együttlét (9 év házasság) után.
Ez a cikk viszont tökéletesen tükrözi az igazságot (szerintem). Ennél jobban a saját gondolataimat sem tudtam voltam leírni....
"Röviden: a házasság a legszorosabb és legmélyebb szeretetkapcsolat ember és ember között, ami egy olyan szövetség, mely az addigiak elhagyásával és felszámolásával indul. Ez tehát nem azt jelenti, hogy cserben hagyjuk szüleinket, vagy barátainkat, hanem azt, hogy sorrend csere történik a szívünkben. Eddig talán ők, de ezután szerelmünk, házastársunk válik legfontosabbá számunkra. "
Természetesen ennél jóval terjedelmesebben írja le a cikk, hogy mi kell a jó házassághoz, érdemes elolvasni.
Szia!
Én azért nem nevezném kivételes esetnek az ővét, sokakat ismertem a "baráti köréből", a rokonságból, ahol inkább csak 1-2 olyan eset volt, ahol a nő terror alatt élt. Persze arról beszélt a János meg a város is.....Akkor is ilyenek voltak az emberek, mint manapság, csak a külső körülmények és hatások voltak mások....Talán akkor mindenki tudta, hol a helye a családban, mi a feladata és ezt a házassággal felelősséggel fel is válalta. Nap és Hold, Jin és Jang.....mára már ezek a szerepek megváltoztak....
Szép reggelt!
Szerintem nem is kell, nekem sok mindenre választ adott és segített. Más meg másban hisz........egy a lényeg, hogy meg tudjuk oldani a felmerülő problémákat, akár a saját magunkét, akár a kapcsolatunkét...
szerintem is minden ok és okozat függvénye.
ha valaki veszi a fáradságot, hogy elgondolkozzon azon, hogy mi miért történt vele, megkapja a válaszokat.
Milfordd: édes vagy. Tulajdonképpen nem azt bizonygatom, hogy mi így is boldogak vagyunk. Egyszerűen próbálom rávezetni arra, hogy ne legyen már ennyire önfejű. Nem szeretek haragban lenni senkivel, bármennyire is különbözik a véleményünk. És nem utolsó sorban, mások is vannak itt, akik mindig írnak valami újat, amin el-el gondolkodom.
Holdsarló újra: szóval, az élettársi viszonyunkról nem nyilatkoztam anyakönyvvezető előtt, hanem csak arról, hogy a gyermekem az ő gyermeke is, azaz apai nyilatkozatot tettünk. Máshol valóban kellett nyilatkozni arról, hogy élettársi közösségben élek, mégpedig a családi pótlék megállapításánál. Viszont ez csak egy nyilatkozat, hogy ketten vagyunk keresők, nem pedig "ígéret", hogy jóban rosszban együtt örökké. Ez mondjuk éppen mellettem szól, ugyanis megtehettem volna azt, hogy letagadom a páromat és akkor valóban olyan ember lennék, aki nem vállalja fel a kapcsolatát a világ előtt. De nem tettem, egyértelműen nyilatkoztam. És semmi olyan juttatást nem is veszek igénybe, ami egyedülállóknak jár.
A leírásod alapján én is úgy gondoltam, hogy ezek után te küldted el a párodat. Amit írtam, a saját ismerettségi körömre vonatkozott. Az x hónapos válást pedig azért írtam, mert 1 hónap akkor megoldható, ha valóban mindenben meg tudnak egyezni a felek, de ez a ritkább eset, sajnos.
Amit írsz, hogy miért lett vége a házasságodnak. Nekem ugyan ilyen kaliberű gond szakadt a nyakamba a kapcsolatunk első évében. Egyedül maradtam a 13 éves öcsémmel egy olyan családban, ahol csak arra vártak, hogy valahogy kisemmizenek minket. A párom pedig mellettem maradt, pedig minden rosszalló gondolat nélkül mehetett volna. Alig ismertük még egymást, ráadásul nagyon fiatalok is voltunk, még "élhettük" volna az ilyen fiatalok életét. Mégis velem maradt, úgy, hogy tudta, innentől kezdve lőttek a bulizásoknak, nyaralásoknak. Szóval nekem tettekkel igazolta azt, amit a te exed a világ előtt vállalt. Az enyém azóta is tartja a szavát, a tied az első gondnál világgá futott. És nem gondolom, hogy ez a te hibád lett volna. Csak arra utalok ezzel, hogy semmivel sem több érzelmileg a házasság az élettársi kapcsolatnál.
Zsáki: hm...érdekes dolgokat írsz. De ez nekem túl "elvont"? Nem tudom. Szóval én is inkább a véletlenben hiszek, amit te sorsnak. De abban egyetértek én is, hogy ezekből tanulni kell.
Minden valaminek a következménye, ebben egyetértünk. De hogy minek, az számunkra legfeljebb "véletlen" vagy "szerencse" formájában jelentkezik.
Én nem hiszek abban, hogy minden valami okkal történik, tehát hogy én feladatot kapok ezzel. Abban viszont igen, hogy ha már megtörténik velem valami, abból igenis tanulhatok, és kell is tanulnom.
Szia!
Mivel sokat foglalkozom ezoterikus dolgokkal, tudom, hogy nincsenek véletlenek, ergo amit szerencsének ismerünk el az is valaminek a következménye, akárcsak az ellenpólus.....Ha tovább olvasol amit eddig írtam ide, látod, hogy nem zárja ki egymást az, hogy változunk az évek során, a lényeg a fejlődésen van....és a kommunikációs készségen vagy képességen...
Ha ez így menne, sokkal több boldog házasság/párkapcsolat lenne a világban. Lehet közmondásokkal jönni, de szerencse is kell mindenhez, és nem mindent te határozol meg az életedben. Az emberek is változnak, ami az elején jónak tűnt, az évek múltán már nem annyira. Vagy jön valami váratlan, mindig jöhet! Mint holdsarlónál, és akkor máris annyi az emberismeretnek, a szerencsekovácsságnak, stb:-)))
Én igazán bölcs és érett asszonynak tartom magam (:-)), de engem is érnek még mindig, magammal kapcsolatban is meglepetések, igaz, már inkább csak kellemesek. Változom, még mindig. És nekem ez tetszik is, nem szeretnék megcsontosodni valamiben.
de nem házasodnak bakker, mert nekik NEM FONTOS, hogy az istenbe nem lehet ezt megérteni???????
te még a miért-korszakodat éled?
Szia!
Ugyan, nincs miért elnézést kérni? Csak "beszélgetünk"
Bocs! nem párkoalició, hanem kormány koalició.
A házasság?
Általában szerelmemből születik és egy olyan együttműködési szövetséggé kovácsolódik az évek folyamán, hogy az értelmesebbje rájön, hogy jobban járnak ha normálisan egymást tolerálva élik, a kevésbé értelmesebbje meg vagy végigharcolja vagy kilép.
Olyan mint a pártkoalició!
Nos, nem tudom mi volt Nálatok a helyzet, de ebből is látszik, hogy van még mit fejlődni:-)))
Azért merem ezt ilyen nagypofával mondani, mert az én kapcsolatomban is volt elég komoly probléma, amit sikerült megoldani...ezáltal mindketten fejlődtünk, sokat tanultunk és azóta még időben mindent megbeszélünk, semmit sem halogatunk. Félreértés ne legyen,van még mit csiszolnunk, mint már írtam korábban, nem is akarok tökéltes lenni, de a fontos dolgokat nagyobb figyelemmel kísérem....
Nézd, nem akarok általánosítani, csak a saját tapasztalatomból indulhatok ki: éltem bő tizenakárhányévet úgy, h. azt hittem ismerem magamat annyira, h. nem érhetnek már meglepetések, kontroll alatt tartom az életemet és magamat, boldog vagyok, holtomiglan-holtodiglan, etc. Aztán jött egy addig ismeretlen szituáció, meg a nagy meglepődés magammal kapcsolatban. És én, aki addig mindig mindent megbeszélt, képtelen voltam kommunikációval megoldani a helyzetet. Képtelen voltam a kommunikációra is.
Szia!
Pedig a Biblia sok mindenre kitér két ember kapcsolatát illetően, pl:
"A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének."
"A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége."
"Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok."
Dehogynem, még mennyire h. érhetik meglepetések, ha egy olyan szituációba kerül, amiről semmi tapasztalata/ismerete nem volt előtte. A személyiségfejlődés mindig "természetes" - most eltekintve az orvosi esetektől - , csak nem mindig a házasság/szerelem fenntartásának irányába mutatnak. Mai fejjel azt mondanám, igen, mindenki csak úgy vállaljon házasságot-együttélést, pláne gyereket, h. holtomiglan-holtodiglan, de tudni kell róla, h. erre semmi biztosíték. És természetesen dolgozni kell a kapcsolatért nagyon sokat, de még ez sem garancia semmire sem.
Viszont h. házasság vagy "csak" együttélés....egyik sem ad több biztonságot, mert nem ezen múlik. Szerintem.
Szia!
Én úgy gondolom, hogy ha az ember őszinte önmagához és jól ismeri önmagát (jó és rossz tulajdonságok), akkor nem érhetik meglepetések....az évek során megtapasztalt dolgok "elemzéséből" tapasztal és személyisége fejlődik. Ilyenkor a változás természetes folyamat és egyáltalán nem azt jelenti, amire Te utalsz......Persze ez a házasság elején még csak alakulóban van, kivéve, ha már "meglett" fejjel kötötték a házasságot és mindkét fél um. kifejlett személyiség már
Hm...
Szóval te valahol, valaki előtt nyilatkoztál, hogy élettársi viszonyban élsz a pároddal? ("Élettársi viszonyban nem vagy egyedülálló. Ha ezt nyilatkozod, és kapsz egy ellenőrzést, csúnyán megbüntetnek.")
Ez a nyilatkozat nem papír? Ezzel az erővel tényleg össze is házasodhattatok volna.
Részemről akkor is férjhez mentem volna, ha nincs válás. Melesleg nem engem hagytak el, hanem én mentem. Az ok nem félrelépés volt, hanem az, hogy egy nehéz szituációkban nem lehetett az exre számítani. Írtam korábban már ebben a fórumban, hogy olyan dolog volt (betegség), ami más pároknál esetleg csak 3O-4o év után teszi próbára a kapcsolatot. Ha nem lett volna, ma is együtt vagyunk szerintem.
Azt is írod: "Egy előnyük van csak, nem kell várni x hónapot a válás kimondására." Fentebb írtad, hogy egy csomó ismerősöd 1 hónap alatt elvált, pedig házas volt. Na, akkor most mi van?
Elengedés: Értelmes ember házasságból is elengedi a párját, ha látja, hogy nem megy. A bunkó meg az élettárs kapcsolatból sem...
Szia!
Szerintem nem a szerencse függvénye az, hogy valaki boldog kapcsolatban él a másikkal. Tudjuk, mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Szerencsés, hogy megtalálta élete párját? Saját maga vonzotta be, ha úgy tetszik. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi magunk milyenek vagyunk, akkor nagy valószínűséggel jól fogunk párt is választani magunk mellé. Hiszen tudom, hogy én milyen vagyok, ergo azt is fogom tudni, milyen férfi az, aki mellett boldog tudok lenni.....És véletlenül sem szabad abba a hibába esni, hogy majd én úgy is megváltoztatom.....
hat' majdnem leestem a szekrol amulatomban....micsoda demagogia! te tenyleg nem latod, hogy az egyutteles, es a hazassag kozott -az erzelmi oldalt tekintve- "csupan" az igeret a kulonbseg, es pont attol a kis "csupan"-tol mero demagia az egesz szoveged? merthathogy' TE MEGIGERTED, es MEGSZEGTED az igeretedet. ennek fenyeben nem ertem, hgoy miert lenne mar ertekesebb az a fajta kapcsolat, ahol "megigerik" egymasnak a holtomig-holtodiglant, oszt' ha bejon jooovan', ha meg nem, akkor atcsesztelek, hiszen abszolut nem gondoltam komolyan az igeretemet, hanem a korulmenyektol tettem fuggove, pont ugy mint az egyuttelok, csak en meg hazudtam is egy hatalmasat....
mondd azt, hogy te szeretsz hazas lenni, neked igy kerek a vilag, es ez teljesen rendben is van, de a masik ember ollinkluziv' felvallasarol ne papolj, mert ebben te magad sem jeleskedtel...
lehet, hogy már valaki belinkelte ezt, de egy kis morfondíroznivaló
a jó házasság alapjai
bár én esetemben megélegédnek azzal a kitétellel is, hogy a jó kapcsolat alapjai
Holdsarló: gratulálok, nagyon ügyes és merész vagy. Küld el az ellenőrző könyvedet, beírom bátorságból, hogy jelesre vizsgáztál.
Mellesleg könnyű belekapaszkodni egy-egy kiragadott szóba, és azt még jól félre is magyarázni. De tudod mit, ennél nagyobb örömöd ne is legyen az életben.
Egyébként végre valamiben egyetértünk. Valóban, meg sem próbálom. Te meg csak próbálgasd, mert elolvasgatva téged, már látom, hogy minden egyes csalódásod után találni fogsz egy okot, amivel majd felmented magad az ígéreted alól. Könnyű bátran próbálkozni azzal a tudattal, hogy ha mégsem sikerül, nyugodtan kiléphetsz belőle itt, most, ebben a világban. Mernéd ezt akkor megtenni, ha betiltanák a válást. Tudom, te akkor is merted volna, mert akkor biztos lehettél volna abban, hogy a párod sem hagy el téged, bármennyire is boldogtalan melletted.
Bennem legalább van annyi mersz, bátorság, hogy mindenféle "ígéretet tettél, hogy mellettem maradsz, nem mehetsz el." fejhezvagdosás nélkül el fogom engedni a páromat, ha valamiért már nem lesz boldog mellettem. És van annyi bátorság, hogy ígérgetés nélkül is merjek mellette maradni, gyereket szülni. Tudod, szerintem ahhoz kell bátorság, hogy emelt fővel engedd el, aki már nem akar veled élni és utána megrázni magad, és szálkák nélkül a szemébe nézni, ha ő tényleg boldogabb lesz nélküled. Amit meg az én fejemre lehetne olvasni, az max. annyi, hogy nem a világ előtt élem az életemet, hanem a kapcsolatomban, a párom és a gyerekem mellett, együtt velük. Veled ellentétben én nem akarok megfeleni a világnak, ebben a témában biztosan nem. Nem akarom bebizonyítani azt, aminek a teljesülése már nagyon régen nem csak két embertől függ. Sőt, semmit sem akarok bebizonyítani senkinek.
Tunyacsap: te is csak ezt az egy érvet tudod felhozni, hogy aki nem házasodik, az gyáva? Komolyan gondolod, hogy a házasság a bátorságról szól? Nem a szerelemről, a feltétlen odaadásról, arról, hogy két ember összeköti az életét, mert együtt boldogak és ha mégsem működik, ha az egyik fél x év múlva azt mondja, hogy már nem tudok boldog lenni melletted, akkor azt úgy engedd el, hogy ember maradhass te is? Csak megsúgom, az egyszerű élettársi kapcsolatnak is pont ez a lényege, csak ott nem kell megígérni Holdsarló világának, hogy biztos, de tuti zicsi, de tök komolyan, örökké együtt maradunk, max. egymásnak, de ebben a kapcsolatban még szavak sem kellenek, elég, ha együtt maradnak.
Egyébként ismerek pár elvált nőt és férfit is. Nos, a legtöbben nem gondolják úgy, hogy párjuk valóban mindent megtett azért, hogy a házasságuk továbbra is működjön. A legtöbb házasság az egyik fél félrelépése miatt futott zátonyra. Ugyanúgy feltartott kézzel szálltak ki a házasságukból, mondván, ők aztám mindent megtettek, de mégsem ment, de csak miután már megcsalták párjukat. Ez vajon etikusabb, mint nem ígérgetni, hanem, ha nem boldog az egyik fél, egyszerűen csak megbeszélni, hogy ennyi volt? Vajon így is kaphat még egy esélyt az, aki csak úgy, kiszállt a házasságából, mert meggondolta magát?
Valóban úgy gondoljátok, hogy aki meg akarja csalni a párját, azt visszatartja egy házassági anyakönyvi kivonat? A való világ nem ezt támasztja alá.
Pmanni: egyetértünk, nem én állítom magamról, hogy gyáva vagyok. Manapság már egy élettársi kapcsolatot sem olyan könnyű megszűntetni, ha a felek nem tudnak egymás között megegyezni a közösen szerzett vagyonukról. Ha meg gyerek van, ugyanolyan nehéz lehet, mint ha házasságból akarnának kilépni. Egy előnyük van csak, nem kell várni x hónapot a válás kimondására. Nekem pont ez az érvem az élettársi viszony mellett. Ugyanúgy kötelezettsége van benne mindkét félnek, ugyanúgy vállalniuk kell, hogy együtt élnek, mind érzelmileg, mind - az olyan sokak által meglovagolt - gazdaságilag. és szerintem csöppet sem a házasságpártiak szavait támasztják alá azok a párok, akik azért válnak el, mert úgy több juttatásra jogosultak. Élettársi viszonyban nem vagy egyedülálló. Ha ezt nyilatkozod, és kapsz egy ellenőrzést, csúnyán megbüntetnek. Több más mellett ez is az oka annak, hogy egyre inkább elismerik az élettársi viszonyt, méghozzá közelítve a házassági jogviszonyhoz. Emlékeim szerint, de ebben azért nem vagyok biztos, egyedül a fészekrakó progam az, amelyik előírja a házassági viszonyt a hitel felvételéhez. Kár, hogy csak új építésű lakásokra, házakra vonatkozik. Ezeket tudják a legkevésbé igénybe venni a friss házasok.
Zsaki: nem olvastam minden hozzászólást, csak azokét, aki az enyémre reagáltak. Nekem az a hozzászólásod kicsit félreérthető volt. A mostanival helyre tettem a szavaidat, elnézést az előbbiért.
A kereszténységben engem nagyon zavar, hogy a pápa (és környezete) úgy gyárt szerintük javasoltan törvényerejü kijelentéseket családról, kapcsolatról a legapróbb dolgoktól az intim szféráig, mintha legalábbis Mózesnek diktálta volna az isten és köbevéste. Olyasmire hivatkozik, ami nem szerepel a keresztények alaptörvényeiben.
A házasság viszont részben igenis életforma.
Szép jó estét Mindenkinek!
Nem akarok tolakodni és nem akarok igét hirdetni, végképp nem akarok tetszelegni, az alábbi pár sort a napokban olvastam Szabó József László tollából:
"A keresztény házasság nem valami különleges életforma, amelyet a pluralizmus elve alapján választhat magának a szabad ember, hanem olyan életút, amelyen a legjobban kibontakozik az emberi személyiség, és olyan életelv, amely a legjobban megfelel az ember antropológiai valóságának. A keresztény házasság tárja fel leginkább azokat a vonatkozásokat, amelyek az ember életét befolyásolják, és feltárja azokat az összefüggéseket, amelyek ismerete nélkül az ember ámokfutásba kezdhet, elveszítheti fejlődésének helyes irányát. "
Azt gondolom érdemes ezen egy picit elgondolkozni, a házasság szívből és lélekből jöjjön, ne egyéni érdek legyen, ne gazdasági és egyáltalán ne is legyen érdek, az már régen rossz...
Moncsi
szerintem is az a fontos, hogy mindkét fél ugyanazt akarja..
mármint a házasságot..vagy csak az együttélést..
meg minden mást is...
ha mindent meg tudnak beszélni, akkor kiderül kinek mire van igénye.
szerintem azért megy tönkre sok házasság, mert nem beszélnek egymással az emberek..nem veszik a fáradságot arra, hogy megismerjék a másikat és magukat is...