

Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sportruházat

Tegnap elmentem egy sportboltba. Mivel tornát tanítok, szerettem volna felújítani a ruhatáramat (pár szabadidő ruha, jogging, térning stb.)
Legnagyobb megdöbbenésemre, még a vezető márkák (adidas, puma, nike) melegítői is, szinte egytől-egyig műszálasak voltak. Nem is volt pamut tartalmuk, ált. 90% felett poly.... (valami, nem is olvastam tovább) és a maradék elasztán (ha jól emlékszem). Számomra gusztustalanul fénylettek (bár ez volt a legkisebb bajom velük). Tovább mentem a pólokhoz. Már amikor megérintettem őket, éreztem, hogy tiszta műszál az egész (szintén a vezető márkákról beszélek, de a többi is ilyen volt).
Lehet, hogy én még megrekedtem az őskorban, de nem a pamut a legideálisabb viselet sportoláshoz? Miért készül ma minden sportruha műszálas anyagból?
Ja! És nem gagyi sportboltban voltam, ahol nagy márkák kínai koppintását árulták.
Nekem is rossz tapasztalataim vannak a nagyobb sportáruházakkal, viszont néha találok elég jó termékeket is.
https://www.ujsagomat.hu/decathlon/aktualis-ajanlatok-j oga-csutortoktol-09-05-2019/
Online nézem mindig mi akciós és mi éri meg.
Köszi. Igazad van, tényleg nem ordít róluk. És egész szimpik.
Én nem ezekre gondoltam.
A 8000-es hegy magassághoz nyilván speciális ruha kell. A 4000-reshez nem tudom, mert nem mászom ilyen hegyeket. Én csak a torna óráról beszéltem már a nyitó hsz-ben is. Ahhoz meg itt Németországban, ahol a torna óra nem más, mint egy lájtos kis tingli-tangli szerintem nem kell speciális űrkutatás közben kifejlesztett ruha. Spéci biciklis nadrágom pedig nekem is van.
Örülök, hogy már nem duzzogsz
Ja, nehogy félreértsd a linket, csak nem üzemelt még be a honlapja a márkának, és csak ezt a képet találtam, azért mutatom, nem a megvásárlására biztatlak
Szerintem az még önmagában nem rossz, az a fehér csíkozás oldalt sötétebb nadrágon..csak annyira emlékszem, hogy múltkor is nézelődés közben bementünk egy pláza Adidas boltjába, szinte üres volt (negyedakkora bolt elég lett volna annyi cucc befogadására, és egy-egy típusú termékből is alig volt kitéve két darab, meg ilyenek), nem is találtam, csak egyféle aerobic nadrágot, tetszeni nem tetszett, sőt, viszont került annyiba, amiből már 2-3, sokkal csinosabbat is veszek
Nem rossz márka egyébként, de nekem nem annyira stílusom, azért meg nem is veszek meg tirplaannyiért pl. egy egyszínű fekete gatyát, mert van rajta egy kis logó, hidegen hagy
Ja igen, olvastam, hogy nem Magyaro.-n vagy, de amiket írtam, azok egy részét szerintem külföldön is megtalálod (Rucanor, Extory), hasonlókat mindenképp!
Egy Extory cuccot találtam pl. a neten, mondjuk ez kicsit csillogóbb műszál, de hasonló az enyém is színre, fazonra, nekem tetszik..és ilyen 3000, max. 3500-ért szoktam venni, az egyik évek óta megvan, még csak nem is bolyhosodik: http://www.allegro.pl/item425940450_e_x_t_o_r_y_spodnie_fi tness_3_4_roz_xs.html#gallery
jujuj
Mondjuk egy 8000-est megmászni nem extrém körülmény????????????
Mínusz 30 fok és brutál szélerő, nagyjából olyan, hogy akár el is fújhat. Kb, mint a Holdon 
Vagy mondjuk akár "csak" egy 4000-es télen az Alpokban? (hegymászás alatt nem a Pilisre gondoltam
)
Üdv,
duzzogó

Igen, nekem is a pamut-elasztán keverék jön be a beltéri sporthoz (merthogy arról van szó, nem pedig a hegymászásról, meg egyéb kültéri sportokról).
Igazából engem a márka nem érdekel. Azon kívül, hogy gusztustalanul fénylettek ezek a melegítő gatyák, borzasztó ocsmány volt a fekete, sötét kék gatyán az oldalon végighúzódó 3 fehér csík. Kicsit esztétikusabb lett volna egy szürke, vagy közép- világos kék, hamár mindenáron fontos a 3 csík.
Igazából csak azért mentem be egy nívós sportboltba, hogy jó minőségű melegítőt vegyek a torna órára. Nem sikerült.
Egyébként köszi a tippeket, majd ha Magyarországon leszek körbenézek (merthogy ez az egész Németországban történt/történik).
Műszál és műszál között tényleg óriási különbségek vannak, és megmondom őszintén, én a full pamut cuccokat amúgy sem szeretem, sportoláshoz meg pláne ilyen feszülősebb, elasztikusabb darabokat vettem eddig.
Valószínűleg az ilyen márkás sportboltokban nem rosszak azok a műszálas cuccok, de elég az, ha Neked rossz már tapintani is..barátnőm is vett Adidas aerobic nadrágot, ilyen fénylő műszál, nagyon dícséri, drága is volt, de én fel nem venném
Nézz körül máshol is, olcsóbban is megúszod, pl. elég jók a Jessica cuccok (http://www.jessica.hu/), egy edzőteremben láttam múltkor szuper áron Dilemma ruhákat, nagyon kellemes anyaguk volt, meg nekem van több Extory gatyám, ilyen török boltban vettem, szóval elég noname lehet (egy kínai-szerű üzletben is találkoztam már vele), de nagyon kényelmesek. Az egyik pl. 90% pamut, 10% elasztán, hogy mennyire igaz ez, nem tudom, de nem fénylik, nem izzadok bele, beltéri tornához tökéletes, és divatos is
Aztán a megszűnő Skálában vettem pár éve Rucanor gatyát-felsőt is, az is bevált.
Csak azért írom ezt, hogy lásd, nagyon sok más helyen találhatsz ilyen sportruhákat, sokkal-sokkal jobb áron, mint pl. az Adidasban, és szerintem százszor jobban is néznek ki azoknál (amiket legutóbb láttam, azoknál mindenképp), jobb a tapintásuk is..
Nem hiszem, hogy az urkutatas a meggyozo ero, amivel meggyozik a vasarlokat, az csak egy informacio, arrol, hogy hol fejlesztettek ki azt az anyagot.
A megyozo ero az, ha kiprobalja, es rajon, hogy mennyire jo.
Meggyőzhető vagyok, csak kicsit nehezebben. Pl. az nyomós érv volt a duzzogós hozzászólónktól, hogy a pamut lassabban szárad, tehát "nem vezeti el" az izzadságot. Aztán tetszett a "kis kémia óra" is.
Kérdésem továbbra is az: miért az űrkutatással kell meggyőzni a vásárlót, hogy ezek a ruhák a legjobbak sportoláshoz?
És szerintem a hegymászás nem extrém körülmény. Legalábbis nem "űrbéli", hogy ilyen ruhát kelljen viselni.
Nem kivetel, az komolyan mondom, az osszes mami itt abban van, a tipikus pirosban, biztos lattal mar olyat.
Ha akarod, ragaszkodj nyugodtan a megszokott dolgaidhoz, de ez tenyleg nem csak divat, eg es fold a kulonbseg a ruhak kozott.
Az 50 eves fonokom is a lovastanaroknak , turavezetoknek 400-500 euros turakabatokat vett, nem veletlenul...
A dolgokhoz való hozzáállás is generációs kérdés is. Mint már említettem, az én generációm jobban ragaszkodik a régi, hagyományos dolgokhoz, mint a tiéd/tiétek.
Kivételek pedig mindig vannak, itt van élő példának a 70 éven felüli néni is!
Nem hiszem, hogy generacios kulonbsegrol lenne szo, inkabb hozzaallas kerdese.
Delben egyutt vartuk az ovodataxit a szomszed 70-en feluli nenivel, es most is a Neopreme-kabatja volt rajta...
Igaza van, minek vegyen magara 8 reteg ruhat, meg vastag, nehez kabatot, ha igy is lehet.
Az "urbol" jott dolgokkal semmi bajom, mikroja is van mindenkinek szinte, nem?
A hegyteto, a hovihar, a vizmosasokban valo turazas, sziklas egyek megmaszasa meg szerintem eleg extrem.
Milyen összetételű a "normális ruha"? Mármint úgy értem, inkább pamut, vagy inkább műszálas, vagy vegyes, vagy valami más?
A Marmot kabatodrol:
tudod, hogy milyen adatai vannak? Vizallosagra es az atereszto kepessegere gondolok.
Valoszinu, nem tul jok, ha leizzadsz egy bicajozaskor, bar ha hegymaszo kabat, akkor nem is arra talaltak ki...
Mert van pl. 100 euros, igen szereny tulajdonsagokkal, es van 400 euros is.
Szia!
Én táncot tanítok, és én is csak hosszú túrák után szoktam találni normális ruhát az edzésekre! Legutóbb a soroksári decatlonban találtam normális nadrágot, illetve (bár kicsit drágább), de ajánlom a nike women kollekcióját!
Ne legyél már ennyire kicsinyes. Igenis vannak különböző korosztályoknak különböző jellemzői. Pl. a nagymamád valószínűleg az a korosztály, amely csak (vagy nagyrészt) a házasság után szexelt. Mi ezzel a probléma? Az embereket kategóriákba szokták sorolni bizonyos szempontok, viselkedések szerint. Nem az én találmányom....
Viszont, ha már rávehetlek egy kis kooperációra: tényleg érdekelne, hogy miért meggyőző érv számodra az, hogy olyan ruhában sportolj, amit az űrkutatáshoz fejlesztettek ki és extrém körülmények között "nagyon jó" használni? És mielőtt megsértődnél: nem cikizés, tényleg érdekel!
www.sportalm.at
Ezeket nezd meg, a legujabb fejlesztesu anyagbol vannak, es nem ordit roluk, hogy sportruhazat, pedig az.
Nem akartam senkire semmit sem ráerőltetni, csak próbáltam minél több érvet - a műszálas mellett - kierőszakolni a hozzászólóktól.
És én is úgy gondolom, hogy egy egyszerű torna órára nem való műszálas ruha a már említett feltöltődés miatt. De hidd el, nekem is van, műszálas biciklizős nacim, amit használom. És van Marmot sport/hegymászó kabátom is (műszálas, legmodernebb) és beleizzadtam nem egyszer görizés vagy biciklizés alatt.
"2. Miért kell a földön űrkutatásban és mostoha körülmények között ideális ruhát használni?"
Ha ma Budapesten felszállsz télen a metróra, buszra, millió emberen van sí ill. túradzseki, amiről ordít, hogy nem városi viseletre találták ki, ill. szintén rengetegen járnak a városban túrabakancsban.
Hogy miért, arra szerintem nincs válasz.
Talán a dzsekire igaz, hogy vagy nagyon divatosat veszel, vagy ha a sportosat kedveled, abból csak olyat találsz, ami kifejezetten sportoláshoz lenne használatos.
Szerintem senkire nincs itt rákényszerítve semmi. Egész egyszerűen, ha kimész sportolni, magaddal szúrsz ki a pamuttal, mert beleizzadsz, tiszta víz lesz az egész, aztán jól megfázol.
A benti tornaórákra pedig a gyerekekkel a magas (2/3 rész? vagy több?) pamuttartalmú cuccok ideálisak, amit szerintem az említett márkáknál megtalálsz. Az a kevés műszál nem hiszem, hogy annyira zavaró lenne.
Egyszerűen csak el kell dönteni, hogy kinek mire jó és annak megfelelően vásárolni.
Azért pedagógusként szép, hogy így általánosítasz....
(Hogy ilyen vagy olyan egy korosztály...)
Szóval a lovaskocsit választanád. OK. (Amúgy a lovakat én is szeretem, de mondjuk egy szürke téli estén Szfvár és Bp között maradnék az autónál, a busznál vagy a vonatnál
)
Na, tényleg megyek, üdv
Már megbocsáss, de beszélgetünk, vitázunk. Ha valaki személyes sértésnek veszi, hogy más a véleményem, azt nagyon sajnálom.
Próbálok minél több érvet felsorakoztatni az én álláspontom mellett, és várom az ellenérveket, tényeket. Mi ebben a szűk látókörűség? Azt sokkal inkább tartom annak, hogy a válaszodban felvetett dolgokra nem reagálhatok, hanem tapsolnom kellene, hogy milyen okos vagy. Egy vitának soha nem az a célja, hogy a másikra ráerőltesd a véleményedet, hanem az, hogy esetleg meggyőzd az igazadról. Ezt pedig érveléssel sokkal meggyőzőbben lehet tenni, mit egy duzzogással, hogy "miért nem hiszel nekem?"
A korodnak pedig azért van jelentősége, mert - mint kiderült elég helyesen - úgy gondoltam, hogy van közöttünk egy fél generációs személetkülönbség. Én az a korosztály vagyok még, aki a hagyományos dolgokhoz ragaszkodik, a régi a jó. Én pl. a lovas kocsit részesíteném előnyben. Te viszont már az a korosztály vagy, aki abban nőtt fel, hogy a legújabb dolgokra rá kell vetni magunkat, a régit el kell dobni, mert értéktelen. Ezt most ne vedd megint személyesen, lehet, hogy te nem ilyen vagy, de a korosztályod igen!
Figyelj...
Nem nincs kedvem vitázni és időm se...
Ha valakin volt már valaha egy spéci goratex, vagy egy windstopper cucc mondjuk túrázás közben, akkor az tudja, miről beszélek.
A komfortérzés az indoor sportoknál is jól jön, ott se jó a hátadra tapadt pólóban rohangálni és ott is halad a korral a sportszer- és sportruha-gyártás. (Ez kb olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy de hát hiszen lovaskocsival is el lehet jutni A-ból B-be, akkor minek autó? Amúgy tényleg el lehet vele jutni, csak hát...)
Az, hogy hülyítés, az nagyon "erős"! Előttem valaki pontosan kifejtette, mi a különbség műszál és műszál között kémiailag.
De egyébként meg mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát, amit meg tud fizetni, ami neki bejön.
A topicindítódban feltettél egy kérdést, most meg nem vagy hajlandó elfogadni más véleményt. Akkor miért kérdezel? Az új anyagokkal kapcsolatos információk, amiket írtunk tények. Ettől még valóban drágák, valóban más a tapintásuk, de szerintem nagyon szűklátókörűségre vall körmszakadtáig védeni az álláspontodat, pláne, hogy nem is rendeleztél eddig semmi információval az új anyagokról.
Meg az, hogy nem egy korosztály vagyunk... Ez hogy jön ide? Én 30 éves vagyok, de nem hiszem, hogy ez befolyásolná, hogy melyik anyagnak milyen a tulajdonsága. Elég sok tapasztalatot gyűjtöttem az új anyagokkal (és még a pumttal is...!) s bátorkodtam ezeket megoszatni Veled, mert kérdezted.
Na jó, részemről ennyi, megyek, sziasztok!
Köszi a kimerítő választ. Két kérdésem van:
1. mi a helyzet az indoor sportolással (merthogy az én esetemben erről van szó)? Itt konkrétan a torna óra a sportolási közeg. Mint már korábban is említettem. Műszálas sportcucc, műanyag linóleum. a zsámolyok, torna szőnyegek bevonata is mind műbőr ill. műszálas anyag. Engem speciell zavar, hogy "feltöltődünk".
2. Miért kell a földön űrkutatásban és mostoha körülmények között ideális ruhát használni?
És még egy gondolat (ez lehet, hogy nem fog tetszeni sokmindenkinek, de nem a pamut védelmében írom): nekem kicsit olyan az érzésem, hogy ez is a szokásos hülyítés. A koleszterinre is kitalálták, hogy káros, aztán azt találták ki, hogy mégse, aztán, hogy kicsit, aztán, hogy nagyon, aztán, hogy nem jelentősen, aztán most éppen nem tudom, hogy hol tartunk. Lehet, hogy 10 év múlva a vezető márkák ismét a pamutot fogják árulni, merthogy az a(z akkori) modern kor sportjának legmegfelelőbb viselete?
Én is elég hosszú outdoor (biciklizés, gör-és jégkorcsolya, futás, meg minden, ami szabadban művelhető pl. tollaslabda) és indoor (balett és modern tánc, jégkorcsolya, különböző labda sportok: kézi- és kosárlabda stb.) sportolási háttérrel rendelkezem, bár gondolom más korosztály vagyunk (nem tudom). Mint már korábbi hsz-emben is leírtam, nekem a pamut és elasztán kombináció jött be eddig, bár különbözőek vagyunk, nyilván másnak más.
Az, pedig, hogy ilyen magas az ára, nem véletlen, ezt én is tudom, elég sokba került, amíg kitalálták a legújabb "marhaságot" (ezt most ne szó szerint értsd - lehet, hogy ezek az anyagok tényleg nagyon szuperek), amin ugyebár megint sok ember keres sok pénzt.
Egyetertek veled, esetleg annyit, hogy szerintem a Nike-Adidas paros eppenhogy lemaradt a versenyben, vagy lehet, nem is akar ilyen teren piacvezeto lenni,az outdoor sportokra gondolok, szinte jelen sincs a piacon.
Tavaly 1 !! db Nike sikabatot lattam 3 boltban osszesen, annak is gyengek voltak a tulajdonsagai, es 300 euroba kerult...
Szia!
A spéci anyagból készült aláöltözet előnyös tulajdonságait PONT AZZAL ÖLÖD MEG, HA PAMUT HOLMIT (VAGY BÁRMI MÁST) ALÁVESZEL! Ezeket úgy terveték, hogy a meztelen bőrödön kell lenniük, így érvényesül az izzadtságelvezető, lélegző hatásuk
Szia!
Igen, kicsit megrekedtél az őskorban
A pamut messze nem a legjobb viselet a sprtoláshoz, és nem véletlen az új anyagok használata. A pamut pl. az egyik legnehezebben száradó anyag, ami pl. kültéri sportolásánál, ha jól megizzad az ember, elég kellemetlen tud lenni és könnyen meg lehet hűlni benne. A moder anyagoknak (már persze a spécibbeknek
) van egy olyan tulajdonságuk, hogy pl. az izzadtságot az anyag külső felületére vezetik és nem befelé, a tested felé ("lélegző membránok, mint pl. a Goratex, stb). Ezátal sokkal komfortosabb a viselet.
Egyébként, a modern, spéci anyagok nagy részét először az űrkutatáshoz és az ottani mostoha körülményekhez fejlesztették ki, és ezután kerültek át a sportba, mint szuper új találmányok (és tényleg jók!!!)
Szóval a pamut ruházat a sportban az őskoré, a modernitás pedig az, hogy hiper-szuper anyagokkal teszik kényelmesebbé és komfortosabbá a mozgást. Úgyhogy ne ijedj meg a műszálas anyagoktól, ezek nem azonosak azzal az anyaggal, amiből mondjuk 100 Ft-os kínai zokni készült
A Nike és az Adidas élen járnak a kutatás-fejlesztésben is, ami az új anyagokat illeti. Ezek nem gagyik, sőt...! (És nem is véletlenül kerülnek annyiba, amennyibe
)
ui: egyébként nem vagyok egyiknek sem embere
, csak mint elég hosszú outdoor sportolási háttérrel (hegymászás, mountain bike) rendelkező egyén, ismerem az anyagokat 
Én világ életemben nagy sportember voltam, az vagyok ma is. Már amennyire a korom engedi, sajnos öregszem.
Mindig is pamut alapú sportcuccokat használtam, nekem azok jöttek be. Ezért is barátkozom olyan nehezen a műszálassal. Ráadásul én nem bírom a műszálas dolgokat. Meg fémre is érzékeny vagyok, csak a színarany jöhet!

Nem voltam en nagy sportolo, csak mivel itt lakom, teljesen agymosott lettem, telen-nyaron akarhova nezek, sportolo embereket latok, a nappalim ablakabol egy siliftre van panorama, a labanal egy turauttal, a foutcan csak sportboltok , megfertoztek engem is

Szerintem mindenkinek mas jon be, de a pamut-plusz muszal sem volt rossz, de en ugy latom, az utobbi idoben mar teljesen kihagyjak belole a pamutot.
Az en elobb leirt Meryl polomban pl. semmi pamut nincs, en szeretem, kicsit fura volt eloszor, de jobbak a tulajdonsagai, az biztos.
Vannak pamut poloim is, JackWolfskin, Helly Hansen is gyart, de ezek inkabb divatcuccok, "Streetweatar"-rajuk van irva, max. setahoz veszem fel oket, vagy enyhebb turazasra.
Ha már ennyire otthon vagy a sport, sportcuccok témában....
Pólóban is a műszálas a jobb? Nekem vannak (biztos a régi berögződéseknek köszönhetően) fenntartásaim. Mert nekem vannak olyan felsőim, ami pamut és elasztán. Szerintem az a legjobb keverék.
Siman eleg a pamut tornaorara.
Pl. az Esprit is arul pamutmelegitoket, nem is rondak.
Igen, en is azt irtam, azok a melegitok inkabb retros divatcuccok, jo rondak, nem?
Egyebkent Intersportban lattam a mult heten pamut Nike melegitot , egyszinu sotetpirosat 30 euroert, egesz jol nezett ki, en is gondolkozom, veszek egyet .
Köszi, pamut mackó itt is van, ráadásul sokkal olcsóbb (meglepő módon, mint otthon), pár Euróért kapsz 100% pamutot.
A műszálas melegítők is, amiket láttam, szerintem torna órára valók, hiszen teljesen nyilván való, hogy aki, mondjuk fut naponta több km-t, vagy biciklizik, spéci nacit vesz (nekem is van), pláne itt, ahol van is pénzük rá.
De egy sima torna órára, ami itt Németországban egy lájtos kis tingli-tangli, nem elég a pamut?
En is azert veszek ilyen cuccokat, mert nem cserelgetem evente, meg jok a learazasok, a Columbia Titanium naciert 10 eurot fizettem szezon vegen!!
Meg vannak ezek a Neoprem cuccok,a buvarruhakbol atvettek kabatoknak, plusz valahogy szellosse tettek oket, hat azok isteniek, itt az osszes 60-70-es nyanyoca abban setalgat, de komolyan, nekem egy kicsit furak, de haladnak a korral
