![](https://nlc.hu/themes/nlcafe/images/forum-ends.png)
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Megcsaltak!Megbocsájtás?Vá
![festina](/imgs/forum2016/default-avatar.jpg)
Sziasztok!
Nagyon nagy szükségem lenne kívülállók segítségére, véleményére!!!!A férjem három hete jelentette be, hogy három éve van valakije, szereti a nőt.Megbeszéltük az ő kapcsolatukat, amit tudni akartam mindent elmondott.Abban állapodtunk meg ha marad meg kell szakítania a nővel minden kapcsolatot.Azt mondta menni akar.Én mindent megteszek, hogy maradjon.Még itt van.Nem tudom meddig.Közben tudom, hogy nem szakítottak. Szerintetek mit tegyek?Éljek úgy vele, hogy azt mondta olyan nővel akar élni akivel boldog és ez nem én vagyok.Tudom a gyerek tartja vissza.Megéri így?
Segítsetek!!!!!!!!
Látom képtelen voltál feléleszteni a topikot, 7 év után. Szeretokent elni mi is próbáljuk ex sonata* val, de nem megy. Pedig jó kis társaság volt annó. Jó látni az ismerős neveket, véleményeket.
Mi van Veled, lovgod még meg van. Férjed még a ribivel akiért elhagyott. Én még mindig kapcsolatba vagyok a Kedvesemmel. 18 éve múlt júniusba. S egyre jobb, mint valaha.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szerelmes.gif)
Kedves festina!
Jó lenne, ha egy icipicit mesélnél magadról!:)
Nevetni fogsz, egyszer a közelében voltam a dolognak. Volt egy távol-keleti szerelmem, és szerette volna, ha vele megyek a hazájába.
anyukám sirt-rítt, hogy elad pár kecskéért vagy disznóért.
No akkor ejtsük meg a dolgot. Nékem adja a leányát két kecskéért meg egy sertésért?:D
Ha már romantika.:D
Egyébként én is gratulálok! Mindig az eleje a legszebb, reményekkel teli. Tartson sokáig a nagy boldogság!
Szia!
Igen nagyon szép volt és minden jól sikerült
Ott voltak az ő szülei és az én szüleim.Még a régi hagyományos leány kérés volt!(apukámtól kérte meg a kezemet)
De nekem ez a legszebb napom volt!És szerintem mindegy az a lényeg ő szerett!
Gratulálok, ezek tényleg jó hírek!
Egy lánykérés olyan romantikus, biztosan elbőgném magam, ha ilyenben lenne részem, na. Hiába vagyok kőkemény, a romantikától mindig bőghetnékem támad:))
Szia!
Megbocsájtottam neki,de nem vagyunk már együtt!
De azért maradhatók ügye?
Szia!
Mindenki jól, és egyre jobban:)
Megbocsájtottál már a kedvesednek? mi újság veled?
Sziasztok Lányok!
Rég jártam erre.Hogy vagytok?
Na ezzel én is így vagyok...
De az alapgondod, megoldódott, már nem szenvedsz úgy, mint akkor 3 éve
Nagyon örülök, h Te totál magadra találtál, s meg tudtad oldani az életedet.....![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/kacsintos_szoke.gif)
Úgy tudom, hóvirág is végül összejött a szerelmével..
pedig azon a karácsonyon Ő is nagyon szenvedett...meg szegény epa is, rá emlékszel?
Akkor volt újszülött a babájuk s a férje elhagyta...
Jó is volt...
Akkor éppen érted izgultunk, mert eltüntél....s napokig nem voltál, s féltettünk...
Ezt írta rá 3 év UTÁN IS utoljára :
Ma egésznap beszéltünk...először örjöngtem én...aztán ő...aztán kiszálltam a kocsiból, otthagytam...utánam jött...aztán hazahozott aztán telefonon beszéltünk...sok mindent mondott de legfőkébb azt amit szokott, hogy velem akar élni és intézi a dolgokat...én mondtam ezt tovább így nem akarom, több fájdalmat nem viselek el, sőt több átb..szást sem...a nap végén bocsánatot kért, hogy ma így viselkedett velem nem tehette volna ezt...aztán én annyival zártam le a beszélgetést, hogy én többet még beszélni sem akarnék veled...és legközelebb csak akkor keressen, ha lezárta, és hogy sajnálom ezt,, azt mondta ő is mondtam szia és letettem...nem vártam meg azt sem hogy ő köszönjön....
most viszont át kell néznem a szomszéd szerződését, lehet már csak holnap leszek
kösz hogy velem vagytok...annak ellenére, hogy sokan nagyon bántanak, de azt is köszi...talán kijózanít
Vagyis még 3 év után is azt várta, h a pasi lépjen????
Azóta nem is járt fenn...
NOSZTALGIÁZTAM...VISSZAMENTEM 2008.DECEMBERÉBE.
HÁT AKKOR NAGYON JÓ KIS CSAPAT VOLT.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/kacsintos_szoke.gif)
Akkor még nem voltak ITT a fapi@ák.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/jo_pasi_.gif)
Az akkori klassz csajok névsora: Bae, Vicea, hóvirág111, panniannika, -2-, zsufév69, dinamiq, edenkert, epa, nusi, festina..
Sajnos, sok a törölt felhasználó, azért a névSOR hiányos.
Az az igazság, mikor megtudtam kik is vannak benn, (Mi házunkba) már nem is léptem volna be...
70% akit én is utáltam...fapi@ák..
![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/nevet_.gif)
A többiekkel meg privizek, mailozok, faszbukon lájkolok...
Ah! De csak felismeri tán a nevét...
Azért az nagyon tetszik hogy ennyire hülének próbálod nézni az embereket:DD
Miközben egyiptomi regnevet választottál, és tagadsz egy mágiás bulit.
Tán nem kéne:DD
A kötés-horgolásra céloztam:DD úgyis annyit uncsizol-legalább elfoglalod magad:DDD
Váljék egészségedre a reggeli szex:DD
Ajánlom szíves figyelmedbe, hogy ne unatkozz nagyon:DDD
http://noiportal.hu/forum/hozzaszolasok 2.230.html