Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sapka-milyet?

Lilith_
Létrehozva: 2008. november 23. 15:23

Sziasztok,

 

ma már a hó is esni kezdett, időszerű lesz egy sapka beszerzése..de egyszerűen nem tudom, milyen kellene. Régen sima, fekete polár sportsapkám volt, de az utóbbi években már csak téli sportokhoz hordtam azt is, utcára nemAz egy dolog, hogy alapból pici, hosszúkás fejem-arcom van, és nem is állt jól, de ráadásul ki is nőttem ebből a stílusból, szövetkabát-magassarkúhoz bénán nézne kiÚgyhogy az utóbbi teleken sapka nélkül közlekedtem, és imádkoztam, hogy ne essen az eső aznap, mert akkor a kiegyenesített hajamból (de még a göndören hagyottból is) nagy szénakazal leszDe most már elegem van, a hajam miatt se ártana valami védelem, na meg jó lenne, ha nem fázna meg a fejem (még ha nem is érzem).

 

Amiket a többség hord, ezek a norvégmintás, kötött, fülvédős, bojtos cuccok nekem nagyon nem tetszenének magamon, nem illik a kabátomhoz, stílusomhoz..azt vettem észre, a nőiesebb oldalt képviselő lányok nagy része emiatt nem is hord sapkát(A másik indok a haj lelapulása.)

 

Még egyedül ez a "sildes sapka" jönne be, de ez szövetkabáthoz mennyire megy? Ill. sajnos a fület az sem nagyon védi..

 

Ki milyet hord, milyet ajánlana, hol lehetne beszerezni? Volt már egy hasonló topik, de abban nem találtam számomra hasznos infót..

 

Köszönöm mindenkinek

  1. 2008. november 26. 02:5056.
    Ma már nagyon hideg volt, amikor jöttem haza, úgyhogy este a fejpántot már beüzemeltem, de a sapka is egyre esedékesebb, fenébe, hogy pont holnap is zsúfolt a napAzt hiszem, beugrok majd az első C&A-ba, és megveszek egy olyan fekete sildes sapit..
    előzmény:
    Szabri (54)
    2008-11-25  19:56
  2. 2008. november 26. 02:4155.
    Kár, hogy a képek nem jelentek meg senkinek, kíváncsi lennék
    előzmény:
    harmony001 (53)
    2008-11-25  18:37
  3. 2008. november 25. 19:5654.

    Hát én is most sapkát vennék, de hirtelen ezekbe botlottam bele, ami azért szerintem nem olyan rossz :) , de igazad van a kalappal kapcsolatban, nekem is kb. az a véleményem róla. Viszont vannak közöttük fiatalosak is /szerintem/. Ja, és még egy: itt nem CSAK kalapot lehet venni, hanem sapik is vannak. Tényleg! Lehet, hogy elmegyek, mert azt írják nagy a választék, és az eddigiek között is találtam nekem tetszőeket. :)

     

    Na, valaki még? Tegyetek még be, annyira tél van máááár.....! :)))

    előzmény:
    Lilith_ (51)
    2008-11-25  13:26
  4. 2008. november 25. 18:3753.

    szia.

     

    én most vettem ezeket...a sima szürkét hordom szövetkabáttal és másikkal is, a sildes az inkább csak a szövethez illik...

    előzmény:
    Lilith_ (1)
    2008-11-23  15:23
  5. 2008. november 25. 13:3052.
    Érthető. Síelésnél, ahol a hegyen hidegebb van, + a menetszél is bejátszik, engem sem érdekel a divat, magamra kapom az első fejpántot, rá egy sportsapkát, és még arra ráhúzom a kapucnit is.. Így komfortos, igaz, nap végére a fülem kissé összenyomódik
    előzmény:
    irenehavas (49)
    2008-11-25  03:02
  6. 2008. november 25. 13:2651.
    Nem rosszak, de továbbra se tartom a kalapot fiatalos viseletnek, bocs mindenkitőlMondjuk kisebb koromban volt nekem is egy kötött..
    előzmény:
    Szabri (48)
    2008-11-25  02:59
  7. 2008. november 25. 03:2650.

    :))

     

    Na igen, ott más szempontok vannak... Nem is csodálkoznék rajta, ha ott bárányt húznának a fejükre! :))

    előzmény:
    irenehavas (49)
    2008-11-25  03:02
  8. 2008. november 25. 03:0249.
    sziasztok. jaj de jot nevetek rajtatok. en canadai vagyok, es nalunk a minusz 58 fokba  tudjatok am, kit erdekel a divat.  azt teszel a fejedre,  ami van es meleg. nalunk mar mult heten volt minusz 20,  most eccaka meg nagy hovihar, megint.  mar volt egy 3 hete.  nos ha latnatok hogy oltozkodunk.  ok, nekem kocsim van, garazsba tartott,  de oda is oltozni kell,  foleg mikor kiszallok.   itt csak   arrol tudod , hogy a szomszedod, hogy ismered a kabatjat.   itt csak a szem van kint  , minden mas bebagyulalva.. kit erdekel a divat??? meleg legyen.  szep napokat es jo vasarlast nektek.   
    előzmény:
    Lilith_ (1)
    2008-11-23  15:23
  9. 2008. november 25. 02:5948.

    Szerintem ezek sem olyan rosszak :)

     

    http://kalapszalon.hu/product/noi_049.jpg

     

    http://kalapszalon.hu/product/noi_051.jpg

     

    http://kal apszalon.hu/product/noi_052.jpg

     

     ez sem rossz, de az enyémhez spec. nem menne  ===>> http://kalapszalon.hu/product/noi_062.jpg

     

    wazze, ezen a babán minden jól áll!!

    előzmény:
    Lilith_ (1)
    2008-11-23  15:23
  10. 2008. november 25. 02:4547.

    http://kalapszalon.hu/product/noi_027.jpg

     

    Egy ilyet talán felpróbálnék!

    előzmény:
    Szabri (46)
    2008-11-25  02:08
  11. 2008. november 25. 02:0846.

    Paszi: egy ilyet?

     

    http://www.promod.fr/accessoires/page-P4.html

     

    M indig nagyot röhögök, amikor ilyen nagyapánk korabeli háborús repülős sapkát látok emberen!

     

    Egyébként Lillith jó a topik, én is most gondolkoztam el rajta, hogy kell valami csini, nőies darab....... Most már tényleg kemény telünk lesz, nem olyan kis tavaszias, mint az utóbbi pár évben.

     

    Én még SOHA nem hordtam sapkát, de nekem is pont ugyanez a "problémám", mint neked. Nőieset szeretnék, nem szopottgombisat, mert azt nagyon rühhelném, akkor már inkább semmilyet

     

    Sajnos én ilyen hiú pára vagyok, azért is nem volt ezidáig...

     

    Ja, és nekem is szövetkabátom van: elegáns......Szóval ehhez kéne valami jó kis darab, hozzávaló sállal, kesztyűvel.

     

    /Most csak fehér kesztyűm, és egy istenien puha, meleg és szép sálam van hozzá, természeten szintén fehér. A kabátom fekete./

     

    Lillith: jó, hogy elgondolkoztál azon, hogy jó-e a sildes kord sapi, mert szerintem sem megy a kettő együtt...

     

    Tegyetek be még több linket, mert hasznos, és aktuális!

     

    előzmény:
    Passenger (25)
    2008-11-23  16:11
  12. 2008. november 25. 01:0345.

    Ja, siettem múltkor, és félreolvastam, azt hittem, már vettélIgen, ma jó nagy hó volt, teljesen eláztam én is, holnapra valamit nekem is ki kell találni, mert még holnap se nagyon lesz időm sapkát venni.. Egyébként egy kapucnis kabát se lenne rossz ötlet, a mostanimon sajnos nincs, de lehet, hogy tudnék rá varratni, mert cipzármenet viszont van rajta..hogy ez nem jutott eddig eszembe, köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_940001 (44)
    2008-11-24  21:56
  13. Torolt_felhasznalo_940001
    Torolt_felhasznalo_940001
    2008. november 24. 21:5644.
    Még semmilyet, ma nem volt rá időm, illetve körömcipőben a hófúvásban inkább felcsaptam a kapucnimat :) és futottam a metróba...
    előzmény:
    Lilith_ (23)
    2008-11-23  16:04
  14. 2008. november 24. 21:4143.
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765740 (42)
    2008-11-24  14:24
  15. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2008. november 24. 14:2442.

    Egy csomó hálózatnak van weboldala, ha nem szeretsz nézgelődni. Itt kb fel lehet mérni, hogy mi a divat:

     

    http://www.promod.fr/accessoires/index.html

     

     

    A ztán, ha kinézted, akkor megveheted másutt a hasonlót olcsóbban 

    előzmény:
    Lilith_ (41)
    2008-11-24  13:22
  16. 2008. november 24. 13:2241.

    Szerintem nem hülyeség ilyenben sem meghallgatni mások "véleményét", mert akkor olyan dolgokról is értesülsz, amiket esetleg nem fedezel fel, ha csak simán bemész az első boltba

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_765740 (39)
    2008-11-24  10:06
  17. 2008. november 24. 11:4740.
    Jó, ok, értelek! Bocsi!
    előzmény:
    Lilith_ (37)
    2008-11-24  00:13
  18. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2008. november 24. 10:0639.
    Szerintem menj el egy sapkáshoz. Ha leírom, hogy nekem milyenek vannak, attól még a Te fejed fázni fog
    előzmény:
    Lilith_ (1)
    2008-11-23  15:23
  19. Torolt_felhasznalo_624394
    Torolt_felhasznalo_624394
    2008. november 24. 08:1338.
    Olyan sapkát amit felveszel s tetszik neked....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. november 24. 00:1337.

    Hidd el, hogy nem ez életem legnagyobb gondja, de a nagy gondokat nem is itt az nlc-n szeretném megbeszélni...Nem ismersz, így ne bírálj!

     

    Félreértések elkerülése végett: nem fáztam eddig annyira (sőt..nem vagyok fázós alkat), hogy sapkát húzzak az utóbbi teleken, max. elvétve volt egy-egy alkalom (+téli sportok, ott alap a sapka). Ha jégcsapok lógnának már a hajamról, egy pulcsit is a fejemre tekernék sapka gyanánt, de amíg ez nincs, hadd válasszak olyat, ami tetszik is, megy is az egyéniségemhez, Te talán nem így vagy a ruháiddal? Úgyis kellene vennem sapkát, akkor már miért ne olyat, ami esetleg normálisan is néz ki?Mert létezik ilyen a piacon, ld. a hozzászólásokat..

     

     

    előzmény:
    BGabella (35)
    2008-11-23  18:20
  21. 2008. november 24. 00:0136.

    Köszönöm szépen a tippeket, be fogok nézni egy-két helyre, amiket tanácsoltatok

     

    Bocs, hogy köszönés nélkül eltűntem, csak sietnem kellett..

    előzmény:
    felügyelő (32)
    2008-11-23  16:55
  22. 2008. november 23. 18:2035.

    Pont ezt akartam írni, hogy egyeseknek micsoda egetverő problémái vannak!

     

    Ha hideg van, sapkát húzok. Nem vagyok hajlandó fázni, csak hogy jól nézzek ki! Ugyan már! 

     

    Sapkák, fülvédők, akármik, csak melegítsen!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_267748 (34)
    2008-11-23  18:03
  23. Torolt_felhasznalo_267748
    Torolt_felhasznalo_267748
    2008. november 23. 18:0334.
    ezt a nagy problémát
    előzmény:
    Lilith_ (1)
    2008-11-23  15:23
  24. 2008. november 23. 17:0333.
    nemtalálok képet..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top