Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Henna hajfestés SOS

lin-lan
Létrehozva: 2009. szeptember 1. 15:10

Sziasztok!

 

Szeretnék tanácsot/segítséget kérni henna hajfestés ügyében.

 

Eredetileg középbarna (se színű/szürke) a hajam színe. 

 

Először a Henné color barna és fekete por keveréket próbáltam. Hát a hajamat nem a kezemet annál inkább befogta.

 

Ez után jött a Sante gesztenyebarnája. A leírt módon használtam sőt fekete teával kevertem ki. Az eredmény szép szín, de az ősz szálakat nem fogta meg.

 

Majd kipróbáltam a Logona sötétbarna porát. Az eredmény semmi, se a hajamat se az ősz szálakat nem fogta meg.

 

Ezek után mit tegyek??? Kérlek segítsetek a vegyire nem szeretnék visszatérni.

 

Köszönöm

  1. 2010. március 3. 22:3341.
    Az igazi he4nnaporban semmi mas nincs , csak ha nem tiszta a por, de azt fel kellene tuntetni.en nem otthon elek, igy nem tudom, mennyire tisztak az ottaniak.Az amit en hasznalok, az tuti , hogy az, a piacon szoktam eszerezni es teljesen artalmatlan.Evek ota maszatolom magam, es nagyon jo arnyalataot ad, nem nagyon voros, barnas inkabb.Az igazit onnan is lehet felismarni, hogy nem teljesen voroset ad, ha nem sarga haja van valakinek. Probat kell festeni elobb.Szerintem nem kell belekeverni semmit, akkor hasznos a hajnak, mert igen taplalo  es fenyt is ad.Persze evvel havonta kell kenegetni, es lehetoleg mindeg egy idopontban, es figyelni kell a hold allasat, attol is fugg , hogy milyen tartos es milyen sikeres.Amugy nem sikerul mindeg egyformara, de ez eppen jo , legalabb nem unalmas mindeg egyforma fejet nezni.Van , hogy melyebb szint ad, van, hogy vilagosabb.Engem szorakoztat es orulok, hogy hozzafogtam.Soha nem akartam vegy festeket hasznalni, annal jobban feltem a hajam egeszseget.
    előzmény:
    frue (39)
    2010-02-21  22:25
  2. 2010. március 3. 09:4240.

    Szia,

     

    Bocsánat, hogy csak most írok.

     

    Hát még nem igazán találtam meg a megfelelőt. A Classic henna-t (piros dobozos, ami hajra és testre is alkamazható) használom + henné color barna ill fekete keveréket. Ezek mind tiszták csak henna ill indigó van bennük. Az összetevőket nézzétek meg minden esetben!!! Még tiszták a sante, logona hajfestői porok. Én mindig csak por alakút veszek, mert ez tuti tiszta. És figyeljetek arra, hogy ha vegyivel volt festve a hajatok akkor a min 3 hónapot ki kell várni a hennázás előtt és ez visszafele is érvényes!!!

     

    Nagyon szeretnék barna színt valahogy elérni, de eddig még nem igazán jött össze inkább gesztenyebarna színű, de próbálkozok.

     

    Szép napot nektek!!!

    előzmény:
    frue (36)
    2010-01-17  15:09
  3. 2010. február 21. 22:2539.

    S az "erdeti" henna mennyire bevizsgált?

     

    Azért nem mertem csak hennával festeni, mert nem tudom, milyen szennyező anyagok vannak benne.

    előzmény:
    safrika (38)
    2010-02-21  22:15
  4. 2010. február 21. 22:1538.

    Hello!

    Kesz a szep bronzvoros haj, es mar vege is a csacsogasnak?Azt hittem, hogy talan tovabb is lesz!

    Kulonben az eredeti es termeszetes hennanal nincs jobb es az pedig por alaku es nem krem.A legjobb negy evokanalnyit meleg , de nem forro vizben jol kikeverni es kesztyuben felkenni a szaraz hajra, rajta hagyni tobb oran at / nem artalmas , sot/es kesz a szep haj egy ideig, mert akinek gyorsan novo haja ban , bizony havonta kenegetheti, de az nem baj!

    en egy ejjelen at hagyom, es az oszeket is jol befedi az igaz, ker hogy lenonek gyorsan, de en elvezem a mazolast.

    előzmény:
    lin-lan (1)
    2009-09-01  15:10
  5. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2010. január 28. 16:0837.

    Sziasztok!

    Nem olvasgattam végig a topicot,így nem tudom mennyire aktuális még,de a festékkeresőknek ajánlanám a Venita Henna Color gyógynövényes krémhajfestéket.Én a Bronz és a Fekete csokoládé színeket szoktam használni,nagyon egyszerű,tubusból egyenesen a hajra lehet kenni,sok árnyalata van,befedi az ősz szálakat,nagyon jól keverhetők is a színek,ammóniát és oxidánsokat nem tartalmaz.Nagyon jó állaga lesz tőle a hajnak,szép fénye,úgyhogy még pakolásnak is tökéletes.Ja és az illata is jó.Én Siófokon 750Ft-ért szoktam venni gyógynövényboltban.

    Remélem van akinek segítettem,kb. 1 évvel ezelőtt én is nagy keresésben voltam,és ennél kötöttem ki.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2010. január 17. 15:0936.

    Hello!

    Most hogy állsz a hajfestéssel? 

    A gesztenyebarnát ledobja az ősz?:-(((

    Megtaláltad a megfelelőt? Megosztod velem?

    előzmény:
    lin-lan (1)
    2009-09-01  15:10
  7. 2009. december 11. 22:4235.
    ugy latszik kesz a voroses haj, be lehet zarni a topicot?Hol van mindenki, vagy nincs ujat mondani?Sziasztok es kellemes ev vegi unnepeket!
    előzmény:
    lin-lan (1)
    2009-09-01  15:10
  8. 2009. október 8. 22:0434.

    Nem lenne hulyeseg, csakhogy en most kicsit messze vagyok otthonrol , vagyis Algeriatol, es nem tudom ,mikor megyek, de szivesen tennem, igy neten keresztul  biztosan megerne, .Talan elgondolkodom rajta, ott ugyanis szinte hetkoznapi dolog, semmi nehezseg a beszerzeseben; magamnak ugyan hoztam egy evre valot, mert ahol vagyok , ott sem nagyon van olyan fajta es sokkal dragabb.Ugy tudom, hogy Pesten vannak jo uzletek, ahol hozzajutnak aaz erdeklodok, persze, tudom , nem mindenki fovarosi.

    Irok, ha megis bejonne a dolog, es tudnek kuldeni az erdeklodoknek, szivesen tennem!Esetleg irj priviben es egy net cimet, ha felvennenk a kapcsolatot!

    előzmény:
    Gigi* (32)
    2009-10-08  09:17
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 8. 15:5733.

    Mindenkinek köszi a felvilágosítást színtelen henna ügyben.

     

    Csatlakoznék a hennafestőkhöz, akiknek befogta az ősz haját a por.

     

    Én Sante-val (naturrot)  festettem, befogta az ősz hajat szépen.

    előzmény:
    Gigi* (31)
    2009-10-08  09:10
  10. 2009. október 8. 09:1732.
    Nem vállalsz hennaküldést? Itt olyan nehéz beszerezni!
    előzmény:
    safrika (28)
    2009-10-07  14:46
  11. 2009. október 8. 09:1031.

    Saját tapasztalat: tökéletesen, nagyon szépen befedi!

    A henna egy növény, aminek színező hatása van, mint sok más növénynek. Régen mindenféle festéket növényekből állítottak elő, akkor is működtek, ez azóta sem változott!

    előzmény:
    klecsi (27)
    2009-10-05  08:45
  12. 2009. október 7. 21:0630.
    En egeszen mast mondok, igenis befedi az osz hajat , az anyosom evtizedek ota volt osz, es csak hennat hasznalt, jo piros lett az igaz, de befogta.Persze, hogy nem olyan lesz, mint a vegyi festek, szint ad es termeszetes anyag, ha igazi.Nekem is befogja az oszeket, vilagosabb a tobbinel, de nem piros, egeszen jo barnas arnyalatot ad osszesegeben.Kesobb , mikor teljesen osz leszek, az biztos, hogy vorosebb lesz a haj, de akkor lehet keverni egy kis fekete hennaval, mindketto novenyi es jobb, mint a vegyi szinezok, ha mar annak nevezzuk;Ugye ennek a hatranya, hogy surubben kell utana kenni, de sokkal kevesbe artalmas.
    előzmény:
    klecsi (27)
    2009-10-05  08:45
  13. 2009. október 7. 19:1129.

    Sziasztok!

     

    Köszi a válaszokat! Mire elolvastam volna, már meg is csináltam a "hőnáhított" hajat. Vegyis festéket vettem, ki is ment a fejemből a henna, meg tényleg nem lenne szerencsés ha utána a lenövések mindig más színűek lennének. A végeredmény amúgy egész jó lett, csak még nagyon furcsa így a sötét haj után!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2009. október 7. 14:4628.
    ugy latom, mar valaszoltak nehanyan, tehat az a henna noveny , por alakban, mint a voros, csak ennek valoban nem lesz szine a hajon, nem azert hasznaljak, csak hajtaplalasra, vagy repedezett szaraz borre is nagyon jo.Kezre es labra ertettem.Ne kerdezd, hogy otthon hol kaphato, en ugyanis nem ott lakom, viszont hasznalom es ismerem ezeket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179052 (23)
    2009-10-04  15:20
  15. 2009. október 5. 08:4527.

    "az ősz lenövést pedig a legprofibb henna festék sem fedi be!"

     

    ez így igaz! a henna szinező, nem pedig festék! ezért figyelembe kell venni a hajszínt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_636864 (8)
    2009-09-01  15:41
  16. 2009. október 5. 08:3426.

    Én ezt amiatt nem javaslom, hogy elsőre biztos jó rézvörös lesz, viszont a lenövést nem biztos, hogy fogod tudni szivatni, viszont anélkül nem lesz olyan vörös a hajad!

    Ha ragaszkodsz a rézvöröshöz, maradj a vegyinél.

    Ha hennáznál inkább, akkor sima hennát vegyél, ne kész árnyalatot, bele min. egy zacskó kurkuma, vörös teával higítva. Kb. 3. alkalom után napfényben gyönyörű rézvörös lesz, bár szobai világításnál kevésbé.

    Nekem is sötét hajam van, én hennázom...

    előzmény:
    Reencsii (17)
    2009-10-02  20:54
  17. 2009. október 5. 08:2925.

    Ez maga a növény :-) Nem fog, nem hajfestésre van - ill. valahol azt olvastam, hogy a szőkét élénkíti, enyhén sárgít. De pl. a festős hennába lehet keverni, pl. a Sante festékekben van cassia.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179052 (23)
    2009-10-04  15:20
  18. 2009. október 4. 15:3024.

    A színtelen henna, igazából nem henna, hanem Cassia Auriculata.

    Kapni bioboltokban lehet, a Logona terméke. Zöld dobozban van, ára 1800-2500 között van.

    előzmény:
    kejuu (22)
    2009-10-03  22:51
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 4. 15:2023.

    S milyen növény van benne?

     

    Nekem nem válna be, mert őszülök:-))) Én növényi hajfestékekkel festem, vörössel és barnával...mixelve.:-))))

    előzmény:
    safrika (21)
    2009-10-03  22:14
  20. 2009. október 3. 22:5122.

    Es ilyen szintelen hennat hol arulnak, megkerdezhetem? =/

    en Szegeden sehol sem talaltam :(

    előzmény:
    safrika (21)
    2009-10-03  22:14
  21. 2009. október 3. 22:1421.
    Az ugyanolyan zoldes szinu por szarazon, es vizesen is persze, mintha spenotot kennel a fejedre, szak eppen nem lesz voros a hajad.Ez erdekes dolog, ugyanis , vannak akik inkabb taplalni akarjak a hajukat es nem szinezni, hat nekik valo.Az en lanyom is azt hasznalja, nem akar szint, viszont jot tesz neki, nem hullik a haj annyira, es fenyt ad egy kis ideig persze, azt is kenegetni kell havonta.Ugy kell kerni, hogy szintelen henna.Probald meg, erdekes!Sok sikert
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_179052 (19)
    2009-10-03  11:45
  22. 2009. október 3. 14:3720.

    Nézz be az antalvali.hu

    -ra.Ott biztos találsz segítőket és cimet is ahol megveheted a port.

    előzmény:
    lin-lan (1)
    2009-09-01  15:10
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 3. 11:4519.

    Újabban egyre többször olvasok a színtelen hennáról. Az meg mi?

    Ha jól tudom, a henna az henna...vagyis vörösre fest, csak az árnyalat egyénfüggő.

     

    De mi a fene az a színtelen henna???????????

    előzmény:
    safrika (18)
    2009-10-02  22:50
  24. 2009. október 2. 22:5018.

    Kedves Kiserletezo!

    Mar valakinek irtam pontosan errol, hogy ha valaki hennaval kezdte festeni a hajat amig le nem no , addog nem lehet mas vegyit hasznalni, mert torik a haj, es nem leht csak sokara javitani.Na most a te ested a forditottja, viszont, ezt igy lehet alkalmazni, csak , ha veletlen nem olyan szint kapsz, amit vartal, akkor nem kenheted be mar vegyivel , csak mikor lenott.Azert kell jol meggondolni, hogy ne tegyuk tonkre a hajunkat, nem jo keverni, de kiprobalhatod, es legfeljebb kivarod, meg lenol a henna, aztan fested massal.En legeloszor is avval kentem, de ahanyszor festegetem, mindeg mas arnyalat jon, es erdekesnek talalom, nem unalmas arnyalatu.Mindeg sajat kezuleg festek, egesz ejjel rajta hagyom, nem kell felni, hogy piros lesz, nem is akartam soha egot a fejemre, viszont napfenynel jo voroses.Kulonben hajfelujitasra a szintelen hennat tudom ajanlani, jot tesz , taplalja a hajat es a hullast is visszafogaj , parsze nem egyszeri hasznalat utan, csodakra azert nem kell varni, legalabb felevi hasznalat kell.

    Minden jot!

    előzmény:
    Reencsii (17)
    2009-10-02  20:54

Címlap

top