Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Oltás után bárányhimlő???

sveszter
Létrehozva: 2009. december 2. 08:32

Sziasztok!

A fiam 2és1/2éves. Kb 2éves volt, mikor a 2. oltását megkapta a bárányhimlő ellen. 

Múlt hétvégén kijött az egyik kis barátján a bárányhimlő, és a fertőző időszakban együtt is voltak. Tegnap este elkezdett kipöttyösödni a felsőteste. De reggelre nem hólyagosodott fel neki, nem is viszket.

Az arcán is vannak pöttyök, ezek jelentek meg elsőnek, a szája körül és az orrán. Előzményben szombat óta lázas, kicsit köhög. Ekkor látta dokik is, aki vírusos torokgyulladást diagnosztizált. Ekkor még nem volt rajta pötty!

 

Az lenne a kérdésem, hogy hátha van tapasztalatotok ez ügyben. Volt valakinek oltás utáni megbetegedése? Milyen lefolyása volt? Lehet ennyire enyhe???

  1. 2011. március 16. 23:0123.
    Bizony az én 8 éves lányomon is tegnap jelentkeztek a bárányhimlo tunetei. Kb. 2 éve volt beojtva  a kishugával egyutt, aki most 3,5 éves. 12 potty van rajta, tobb nem is jott ki. De a legnagyobb probléma az, hogy én, 37 évesen szintén nem voltam bárányhimlos, most azon imádkozom, hogy ez ne kovetkezzen be, mert egyetemre jarok, a diplomamunkámat írom, és 2 honap mulva vizsgazom - ----- ha minden igaz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  2. 2011. március 15. 14:4722.
    Múlt hét csütörtök este vettünk észre gyanús pöttyöket, péntek reggel a doki néni bizonytalan volt, mindenesetre azt mondta, kezeljük úgy, mintha himlő lenne. Kb. 15 pötty van rajta, péntek óta új pötty nem jött ki rajta, se láz, se viszketés. Úgyhogy mi elég light-osan megúsztuk oltás után...
    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32
  3. 2011. március 11. 05:5421.
    Hát sokkal okosabb nem lettem, most reggel megyünk a dokihoz. Én kb. 4 éves oltattam be a lányomat bárányhimlő ellen, de csak egyszer. Nem mondta a doki, hogy kell ismétlő. Az oviban volt himlő, érdekes, hogy a csoportjukban csak 1-2 gyermek, mert sokan be voltak oltva. Most viszont tegnap este óta vakarózik, de a hasán nincs, csak a nyakán, hátán, hónaljában és a lábán egy. 8 db pötty van rajta összesen. Nem is tulajdonítottam volna jelentőséget neki, ha az egyik osztálytárs anyukája nem hív fel, hogy az ő gyereke tele van pöttyel, és hallotta, hogy a suliban is vannak himlősek. Remélem, ez ha mégis himlő , nagyon enyhe lefolyású lesz. Szép napot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (5)
    2009-12-02  08:54
  4. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2009. december 2. 11:1920.
    Köszi a választ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_646184 (13)
    2009-12-02  09:40
  5. 2009. december 2. 11:1319.

    Anno én is beadattam a bárányhimlő elleni védoltást a gyereknek, majd rá 1 évre bárányhimlős lett.

    Nem viszketett neki, csak pár pöttye volt minden gond nélkül gyógyult és sokkal hamarabb eltüntek a pöttyök.

    Azért, mert bárányhimlő nem kell, hogy viszkessen, vagy a többezer forintos hab volt hatásos, de nem viszketett.

    előzmény:
    sveszter (16)
    2009-12-02  10:54
  6. 2009. december 2. 11:0918.
    na, lemaradt a lényeg. kéz-láb-száj betegség. uh, valami van a billentyüzetemmel...
    előzmény:
    bmonci (17)
    2009-12-02  11:08
  7. 2009. december 2. 11:0817.
    elkaphatja otás után, de szerintem a fiadnak az a kéz-a- saj betegsége van. most elég "népszerü". hasonlít a barihimlöre. de a doki tudja megmondani pontosan. jobbulást neki'!
    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32
  8. 2009. december 2. 10:5416.

    Közben beszéltem a dokinkkal. Nem bárányhimlős a fiam. Ő is a 3napos lázat mondta. Oltás mellett is kijönnek a bhimlő tünetei, csak enyhébb. Meg ugye a viszketés mindenképpen jelentkezik, ami nálunk nem jött, szerencsére. Így megnyugodtam kicsit.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2009. december 2. 10:0815.
    Szia. Oltással kapcsolatban nincs, de a húgom 2x volt bárányhimlős....Amit ugye elvileg csak 1x kap meg az ember....
    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32
  10. 2009. december 2. 09:4114.

    Szia!

    Az oltás nem ad 100%-os védettséget, csak 97%-ost. Ez a számomra is akkor derült ki, amikor be akartam oltatni a lányomat és pont akkor volt a csoportban fertőzés. Meg kellett várni a lappangási idő végét. Ezt eljátszottuk 3x, mire beadathattam volna addigra meg elkapta egy olyan kisfiútól, aki be volt oltva. Akkor mondta a doktornőnk, hogy nem ad 100-as védettséget, csak ha elkapja, kevésbé jön ki rajta! Így jobban jártunk, mert átesett a fertőzésen és így már teljes védettsége van, ami egy kislánynál a későbbiekben nem utolsó szempont! Ezt addig nem adták a tudtomra, amíg az oltást nem vettem meg!

    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32
  11. Torolt_felhasznalo_646184
    Torolt_felhasznalo_646184
    2009. december 2. 09:4013.

    lázas betegség más tünete elvileg nincs csak láz.

    a bárányhimő ellen két oltás kell hogy a betegséget is elkerüljék a gyerekek, egy oltás csak a lefolyását enyhíti.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (12)
    2009-12-02  09:27
  12. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2009. december 2. 09:2712.
    Mi a 3 napos láz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (9)
    2009-12-02  09:05
  13. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2009. december 2. 09:1711.
    Nekünk mindenképpen javasolta a doki, pont azért, mert nem volt semmi reakció az első után, bár ahogy írtam, a nagyfiam sem kapta el az éveak alatt, még a húgától sem. A lányomnak viszont értelemszerűen nem kellett ismétlés.
    előzmény:
    szilvi1110 (10)
    2009-12-02  09:15
  14. 2009. december 2. 09:1510.

    Én is inkább a három napos lázra tippelek, de himlős is lehet attól függetlenül, hogy be van oltva.

     

    Egyébként én erről csak mostanában hallottam, hogy kell ismétlő oltás is. A nagylányom másfél éve kapta meg, 10 évesen, akkor még csak egyről volt szó. most kérdeztem a gyerekdokit, hogy kell-.e ismétlő, azt mondta, hogy szerinte nem... most akkor mi van? egyébként mikor megkapta  a csajszi az oltást, nem sokkal rá a két kisebb himlős lett, és ő nem kapta el, pedig sokat össze vannak bújva :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (9)
    2009-12-02  09:05
  15. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2009. december 2. 09:059.
    Erős a gyanúm, hogy a 3 napos láza volt. De mindenképpen nézze meg az orvos.
    előzmény:
    sveszter (8)
    2009-12-02  09:03
  16. 2009. december 2. 09:038.
    4 napig volt lázas. Ma reggelre nem, meg tegnap aste is alacsonyabb volt neki,mint előtte. Gygyszert ugyanazt szedi,mint eddig bármikor. Ezekkel sosem volt baja. (Fenistil csepp, Nurophen szirup, Calcimusc amp.)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_468834 (5)
    2009-12-02  08:54
  17. 2009. december 2. 08:577.
    Vagy gyógyszer mellékhatásaként csallánkiütés, nem tudom mit kapott rá, érdemes lenne elolvasni a betegtájékoztatót.
    előzmény:
    Edina* (6)
    2009-12-02  08:55
  18. 2009. december 2. 08:556.
    A pöttyök lehetnek a vírusos megbetegedéstől is.
    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32
  19. Torolt_felhasznalo_468834
    Torolt_felhasznalo_468834
    2009. december 2. 08:545.

    Elvileg, pláne ha ismétlőt is kapott, a betegség ellen is véd. Azért javasolják újabban az ismétlést, mert sok gyereknél nem volt reakció, illetve az oltás ellenére elkapta.

     

    A nagyfiam több, mint 5 éve kapta az elsőt, nem volt helyi reakciója, de soha nem kapta el, pedig az oviban volt járvány nem egyszer, sőt, a testvére elkapta. Neki tavasszal adták be az ismétlést.

     

    A lányom az oltás után 2 évvel összeszedte az oviban, láz nélküli, nagyon enyhe lefolyású volt, kb. 20 pöttyel, de azt mondta a doki, ha nincs beoltva, valószínűleg igyen súlyos lefolyású, szövődményes lett volna. Mivel ő oltás mellett átesett rajta, nem kellett ismétlés.

     

    A legkisebb 4 hónapja kapta az elsőt, és 3 hét múlva kapja a másodikat.

     

    Ttopicindító: hány napig volt lázas?  Amúgy a kiütések miatt nézze meg a dokitok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (2)
    2009-12-02  08:41
  20. 2009. december 2. 08:514.

    Én is így tudtam, bár annak ellenére, hogy nekem mumpszom és bárányhimlőm is volt, általánosban mégis beoltottak mindkettő ellen, ugyanaz volt a suliorvos mint a gyerekorvosom, a miértjét nem értem.

     

    A pocakját tessék figyelni, az arc után azon jönnek ki, ha a kezén és a lábikóján, akkor biza az nem bárányhimlő, mindegyik himlő más részen pöttyöződik először, az arc, ami nagyjából stimmel mindegyiknél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698619 (2)
    2009-12-02  08:41
  21. Torolt_felhasznalo_197496
    Torolt_felhasznalo_197496
    2009. december 2. 08:463.

    Szia!

     

    Bár szerencsére nem tapasztalatból mondom ,de gyerekorvosunk is azt mondta ha el is kapná a betegséget, az oltás után sokka enyhébb tünetek vannak, és az ajó benne, hogy ő nem fertőz tovább.

     

    Nekem 4 éves a kislányom , és a tavalyi ovis járványt nem kapta el, pedig még volt ovónéni is aki kidőlt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_390011
    Torolt_felhasznalo_390011
    2009. december 2. 08:412.

    Én úgy tudom, hogy a bárányhimlő elleni oltás nem a bárányhímlőt akadályoza meg hanem a mellékhatásait enyhíti.

    A pöttyök miatt vidd vissza a dokihoz!

    Jobbulást!

    előzmény:
    sveszter (1)
    2009-12-02  08:32

Címlap

top