Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Franciabulldog

Moniq28
Létrehozva: 2010. február 20. 22:06
Kérlek segítsen aki ért hozzá!!Szeretnénk egy francia bulldog kiskutyát,hobby célra,lakásba de fogalmam sincs hol szerezhetném be őkelmét.Nézegettem apróhirdetéseket,de ami nagyon olcsó azt gyanúsnak tartom,nem merem megvenni,mert nem értek hozzá nagyon,félek átvernek,de a kennelekben horror áron,kiállításra való kutyák vannak.Nekem nem a törzskönyv a lényeg,hanem hogy szép, egészséges kutyi legyen.Örülnék,ha ilyen kutyival rendelkezők vagy hozzáértők megosztanák velem a tapasztalataikat.Előre is köszönöm.
  1. 2010. február 28. 08:5946.
    Bocsánat, ha off leszek, de én ugyanezt tudom elmondani a 2 éves szálkás szőrű tacskómról. Pedig régebben kifejezetten irritáltak a kistestű padlócirkálók, de amióta megvan, megváltozott a véleményem. És még eü.-i problémai sincsenek...
    előzmény:
    FreakONaLEASH (37)
    2010-02-24  06:04
  2. 2010. február 28. 08:4145.
    Nekem a Royaltól irtó sokat pukkantott, a Hill's viszont nagyon jó táp ebből a szempontból :)
    előzmény:
    Domcsi21 (44)
    2010-02-27  21:50
  3. 2010. február 27. 21:5044.
    egyébként,ha megfelelő kaját kapnak a bullyk,akkor nem pukiznak,legalábbis ngyon ritkán,attól függ mit eszik:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. 2010. február 26. 15:0543.
    Az az igazság, hogy nekem a bullik jelleme, ragaszkodása, életvidám természete tetszett meg. Az, hogy röfög meg pukizik számomra természetes velejáró, mondjuk néha megmosolygom (meg kimenekülök a szobából a szag elől), de semmiképp sem ezért vettem bullit. Igazából menhelyről hoztam volna el kutyát, 1.) ha nem bullit szerettem volna 2.) ha nem hallottam volna olyan sok rosszat a bulldog fajtamentőkről. Ígyis, hogy a kutyám szülei törzskönyvezettek, szűrtek, még így is rengeteg gond volt az eü-i állapotával. Most éppen egy 100.000 Ft-os allergiavizsgálat lóg a levegőben. Szóval van hova rakni a pénzt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (38)
    2010-02-24  17:43
  5. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. február 25. 15:4142.
    Barbikutya:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (41)
    2010-02-25  11:26
  6. Torolt_felhasznalo_687129
    Torolt_felhasznalo_687129
    2010. február 25. 11:2641.

    Szerintem meg a kutya eleve nem barbiházba való.Mindegy.

    Félreértettél, nem arra gondoltam, hogy vannak eredendő vérkutyák, hanem arra, hogy vannak olyan fajták, amik a birka alkalmazkodó természetükkel kezdőknek is valók, és van, amihez nem árt némi rutin, akár a keménysége vagy a rafkóssága miatt. Talán nem kell bemutatni a beagle-jelenséget, jajdecukikutya-ilyetakarooook, aztán a kedves gazdi kösse fel a gatyáját, mert makacs kopótermészete van a tündérkének. Persze, vannak pozitív és negatív végletek minden fajtánál.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_593150 (40)
    2010-02-24  20:08
  7. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. február 24. 20:0840.

    "inkább azt mondanám, hogy vannak fajták, amik nem annyira alkalmasak bügyürgetnivaló elkapatott hobbikutyának. "

     

    ne álltalánosítsunk. nekem pitbull-keverékekeim vannak, félelmetes külsővel és világ legjóindulatúbb kutyái. Ágyban alszanak cicákkal, és egy nyuszival, bügyürgetésfüggők.....nincs olyan kutyafajta aki ne lenne barbiházba szoktatható...szerintem

     

    (franciabulldoggal nem tudnék együtt aludni a fingás miatt)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (39)
    2010-02-24  17:53
  8. Torolt_felhasznalo_687129
    Torolt_felhasznalo_687129
    2010. február 24. 17:5339.

    Bulldogom spec még nem volt, de rengeteg fajta átment már a kezem alatt, berni pásztor, hovawart, belga juhász, arany retriever, német juhász, sarplaninac, dog, stb, és jópárat megismertem alaposan úgy, hogy az adott eb(ek) nem az enyém volt - megkockáztatom, hogy a szempontok különbözhetnek, de mindegyikben van valami extra szeretnivaló. Értelemszerűen úgy alakultak ki a fajták, hogy legyen valami funkciójuk, de lelkivilág alapján én egy fajtát sem helyeznék a többi elé - inkább azt mondanám, hogy vannak fajták, amik nem annyira alkalmasak bügyürgetnivaló elkapatott hobbikutyának.

     

    Az elfogultság egyébként nem baj, sőt kellemes állapot. :)

    előzmény:
    FreakONaLEASH (37)
    2010-02-24  06:04
  9. Torolt_felhasznalo_687129
    Torolt_felhasznalo_687129
    2010. február 24. 17:4338.

    "de hogy a tulajdonosok nagyrészt azokat a jellemzőket sorolják fel imádnivalóként, ami szerencsétlen kutya torzzá tenyésztéséből fakad,..."

     

    Pont nem Rád gondoltam, azon kevesek egyike (egyetlene?...) voltál, aki a kutyából az érdemi-kutyai részt hangsúlyozta ki - ezzel együtt továbbra sem értek egyet azzal, hogy egy akármilyen csupalélek ebet normális, kutyához méltó életre képtelen karikatúrává torzítsanak csak azért, mert az trendi.

    előzmény:
    FreakONaLEASH (37)
    2010-02-24  06:04
  10. 2010. február 24. 06:0437.

    Ö, szerintem én nem írtam ilyet, olvass vissza kérlek. A bulldogok lelkivilága egyszerűen más mint a többi kutyáé, én ezért szeretem. Hatalmas szívük van, máshogy szeretnek mint a fajtársaik, optimista, izgő-mozgó kis tündérek. (Azt hiszem elfogult vagyok kicsit, de hát ez van:)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (35)
    2010-02-22  11:48
  11. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. február 22. 13:1636.

    Amíg az embereknek státuszimbólum egy kutya, addig sajnos lesz kereslet a szenvedő bulldogokra, és hasonlókra..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_687129 (35)
    2010-02-22  11:48
  12. Torolt_felhasznalo_687129
    Torolt_felhasznalo_687129
    2010. február 22. 11:4835.

    Bevallom, szimplán nem értem ezt az egészet. Elhiszem, hogy a bulliknak nagyon szeretnivaló természetük van (ez általában jellemző a kutyákra...), de hogy a tulajdonosok nagyrészt azokat a jellemzőket sorolják fel imádnivalóként, ami szerencsétlen kutya torzzá tenyésztéséből fakad, hogy pocsék a légzése és az emésztése, szörcsög, horkol, fingik, satöbbi...Borzasztó, hogy a tenyésztési divat az extrém külső miatt szemrebbenés nélkül beáldozza az állat életminőségét.

     

    Nekem is van torz koponyájú, szörcsögő-horkoló állatom, de hogy direkt ez legyen a fő szempont a kiválasztásánál, mert milyen jópofa...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_593150
    Torolt_felhasznalo_593150
    2010. február 21. 16:4934.

    Ugyanezek okok miatt egyik ismerősünk is pároztatta fiú franciabulldogját, aki súlyos bőrbeteg.

    Hiába mondtam neki, hogy etikátan amit csinál, neki fontosabb volt a kutyája szexuális élete!

     

    Eredmény: 3kiskutyából 2szintén súlyos bőrbeteg lett!

     

    Nem értem,hogy pont az az ember, aki már eleget szívott a felelőtlen szaporítók miatt (nagyon drága táplálékkiegészítők, speciális fürdetősampon, és állatorvosoknál hagyott vagyonok)

     

    Szóval pont ez az ember, vajon miért akarja továbbörökíteni a szenvedő, beteg kutyája génjeit!???

     

    Vajon miért?

     

     

    előzmény:
    bigigirl (14)
    2010-02-20  22:38
  14. 2010. február 21. 11:1933.
    jót derültem az írásodon.....Meg tudnád mondani,hol szerezted ezt a remek kutyát???
    előzmény:
    alpha (28)
    2010-02-21  10:13
  15. 2010. február 21. 11:1632.
    Nagyon szép a kutyusod!!!!Köszönöm az infókat
    előzmény:
    Domcsi21 (30)
    2010-02-21  10:24
  16. 2010. február 21. 11:0331.
    ezt az egy képet tudtam csak feltölteni,itt még csak 9hetes volt
    előzmény:
    Moniq28 (1)
    2010-02-20  22:06
  17. 2010. február 21. 10:2430.

    Szia,nekem francia bulldogom van, most lesz májusban 2éves.Nincs törzskönyve,mert nem tartottuk fontosnak. 28ezer ft-ért vettük,igaz átutaztunk érte egy másik megyébe..interneten találtunk rá. nem akarok nagyképű lenni,de itt a környéken(lakótelepen) több ilyen kutya is van,de az enyém a legszebb(legkisebb,legformásabb,rövid lábú,orrú,tömzsi)mégaz állatorvos is a csodájára járt h milyen szép,ő is kutyákat tenyészt..

    viszont tényleg nem olcsó a tartása,elég drága a táp,ill. néha főzök neki.  mi ngyon imádjuk,és egy percig nem bántuk meg,h megvettük,olyan mintha a gyerekünk lenne.."sajnos" mi nagyon elkényeztettük ,pedig  a tenyésztő fel hívta rá a figyelmünket h csak óvatosan,mert a fejünkre nőkonkrétan úgy alszunk h a kutya feje vagy a nyakamba,fejemen,kezem van,de mindenesetre testközelben..ha nézem a tévét,odajön,belemászik az ölembe,rámfekszik hála istennek  a lakástmár nem rendezi át,mint régebben,nagyon értelmes,hamar szobatiszta lett,soha nem csúszik be semmi,pisi,kaki,nincs is almunk,napi 3-4séta kell..de nem kell nagy távokat megtenni vele..a meleget nagyon nem bírják-15fokig az ideális nekik,a nyár az nem a legjobb nekik,ilyenkor egész nap a hűvös lakásban van,csak wcézni megyünk ki. él hal a gyerekekért,az ovoda elől nem lehet elráncigálni.nagyon játékos még most is.. viszont makacs,nem szeret szótfogadniegyáltalán nem agrasszív,az enyém csak a porszívót ugatja ,meg max álmában ugat,olyankor imádnivaló:)horkolni azt tud rendesen.igazi egyéniség,nem hasonlítható más kutyákhoz.mai napig megállítanak az utcán,ha jönnekhozzánk  csodájára járnak,mindenkit elvarázsol,én örökre beleszerettem a bulldogba,csak ajánlani tudom! viszont tényleg hajlamosak betegségekre(szőrtüsző atka,allergia,béllgyulladás)ugyanúgy a tk-s kutya is.

    sok örömet kívánok a leendő kutyádhoz! 

    előzmény:
    Moniq28 (1)
    2010-02-20  22:06
  18. 2010. február 21. 10:1829.

    Nálunk van a családban kettő is, borzasztó költséges kutyák. Eleve nem érdemes bizonytalan helyről venni ( a rokonom is ezt szívta meg, olcsó volt, csak 50 ezer a többihez képest, aztán mikor nőtt, kiderült hogy nem fajtatiszta, mert ordított a különbség közte és az igazi között, amit ráadásul ajándékba kapott...) Sok betegségre fogékonyak, nem bírják a meleget, a hideget, kint egyáltalán nem lehet hagyni, több mint 2 évesek és összesz@rják, hugyozzák a ház minden zugát ( a mi vizslánk és tacsink magától szobatiszta volt, sose csináltak be...), még mindig rágnak, nagyon gyakoriak a genetikai betegségeik, vagy a fejlődési rendellenességek...Csak olyannak való, aki tényleg sok időt és pénzt tud rájuk áldozni. Ja, és állandóan szellentenek....Nekem nem kellene az biztos, ha ingyen adnák sem...elgyömöszkélem, ha a kezembe kerül, mert aranyos, de hogy otthonra nem kellene, azt fix.

     

    előzmény:
    Moniq28 (1)
    2010-02-20  22:06
  19. 2010. február 21. 10:1328.

    Szia én is a pozitív oldalt erősíteném, Emily két éves a kötelező oltásokon és a chip berakáson kívül még nem találkozott orvossal. Rettenetesen makacs, konok blöki, ÍRTÓZATOSAKAT fingik de annyira, hogy kereszthuzatot kell csinálni. A két fiamat és a férjemet két zártajtón keresztül is túlhorkolja, de akkor is újra megvenném!!!!!!!!

    Mi tenyésztőtől vettük, olyan helyről amit álmomban nem láttam még. Patyolat volt minden szószerint a földről lehetett volna enni. A kiskutyák nagyon világos tágas helyen voltak, állandó orvosi felügyelet alatt (a tenyésztő állatorvos) Maga a hely egy csodálatos környezet volt erdővel óriási tóval, voltak még lovak is. A kis fingi 40 ezer forint volt törzskönyv nélkül.

     

    A francba nem tudok feltenni képet mert túl nagy a mérete. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  20. 2010. február 21. 09:3227.

    Sógornőméknek van egy francia bulldogjuk... hááát, többet költenek rá, mint mi a két gyerekre. Kb. 1 éve lehet, de állandóan valami nyavalyával küzd és etetni is egy vagyon. Ezen kívül, lehet, hogy ez az egy példány ilyen neveletlen, de én már kilátásba helyeztem, hogy felkenem a falra.

    előzmény:
    Moniq28 (1)
    2010-02-20  22:06
  21. 2010. február 21. 08:5326.

    -is

    -és

    -különbség

    -nyertes

    -ismeretséggel

    -kutyát

     

     

    Bocsi,még nagyon reggel van.

    előzmény:
    vrekuci (24)
    2010-02-21  08:30
  22. 2010. február 21. 08:4225.

    nem konkretan neked, csak ugy eszembe jutott:

     

    evek ota szeretnek egy francia bulldogot, majd' megveszek ertuk (es a mosomedvekert ;)).

    de megevekebb ota megfogadtam, hogy kutyaert-macskaert nem adok penzt, nem tamogatom az esztelen/felelotlen "tenyesztest" (szaporitast) ezzel, amikor rengeteg orokbefogadasra varo allat van. es legszivesebben hazavinnem mind.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  23. 2010. február 21. 08:3024.

    Azért azt i tudnod kell,hogy tenyésztő s tenyésztő között is van küönbség!!!!

     

    Nekem van olyan " tenyésztő az ismeretségi körömben aki lazán betörzskönyvezteti a nyerte szukája kölykeként a sima ,másik alomból származó kölyköket.

     

    Szerintem megfelelő ismeretéggel rendelkező ember segítsége nélkül nem szabad kutát venni.

     

    Akkor már inkább a fajtamentők.

    előzmény:
    Moniq28 (1)
    2010-02-20  22:06
  24. 2010. február 21. 01:3323.

    Köszi mindenkinek,nagyon örülök,hogy egy kicsit felvilágosítottatok

    előzmény:
    collo (22)
    2010-02-20  23:25

Címlap

top