![](https://nlc.hu/themes/nlcafe/images/forum-ends.png)
Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fűszernövény a lakásban
![abendstern](/imgs/forum2016/default-avatar.jpg)
Sziasztok!
Teljesen kezdő füszernövény termesztő vagyok (illetve leszek ). Elhatároztam, hogy idén ültetek bazsalikomot, oreganót, petrezselyemet, rozmarinkot és koriandert, csak azt nem tudom, hogy merre induljak el. Ja, meg egy kis snidlingre is gondoltam!
A nehézséget az okozza, hogy nincsen kertem, tehát a lakásban cserepekbe vagy párkányra rakható kisebb ládákba kellene megoldanom az ültetést.
Elég sokat keresgéltem már neten, de mindenhol csak részinformációkat találok és nem igazán szeretném 8-10 helyről összeollózni a tudást. Az "elejétől" kellene kiokosodnom, tehát hogy hogyan és mikor ületek, hol kell tartani, mennyire kell locsolni, stb.
Tudtok valami jó könyvet vagy olyan weboldalt, ahol az ilyen dolgokról olvashatok?
Ha van tapasztalatotok és jó tippjeitek, hogy hogyan induljak neki, akkor kérlek, írjatok!
Előre is köszi!
Sziasztok!
Hátha valaki erre jár![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/tuti.gif)
Nagyon szeretem a zöldfűszereket, de a lehetőségeim végesek.
A napos konyhaablakban egy erkélyláda fér el, valaminta világos, de félárnyékos lépcsőházban lenne még lehetőségem néhány ládát kihelyeznem. Kérl3ek, adjatok tanácsot, hova, milyen fűszernövényeket ültessek! Köszönöm!
Ha valaki jár erre esetleg....mennyi idő, amíg a nedvesen tarott rongyban kicsírázik? Egy hete élnek benne, de semmi nem történt még..... Vagy több idő kell nekik?
Gyönyörűek ezek a növények.Szinte érezni az illatukat is.
A zelleremről tegnap csináltam a képet.Lehet ha a meleg szobában tartottam volna,nagyobb lenne.A telelőmben tartottam,a citrusokkal,pálmákkal,leanderekkel.Zellert mindig palántáról ültetek.Így legalább szép nagyra megtudnak nőlni.
A lestyánt,én is fagyasztóba teszem.A zeller leveleket szárítom,azt úgy is szeretem.
Szia Keltike!
Neked meddig bírta a zeller??? nekem ennél -a fotón látottnál- jóval nagyobbakat adott az ismerősünk .... azt mondta, Ő levél-zellernek használja ... a fene tudta mit is jelent ez így télire szánt ajándéknak!
Szép, igazán szép példány .... jó lenne tényleg ha kitudnánk okumulálni, hogyan lehetne rájárni télvíz idején is.
Ez olyan zeller amit Te magról ültettél?
Egyébként én a nyár folyamán szedem és külön-külön dobozokban fagyasztóban gyűjtöm .... így aztán ha nem is az igazi, de mégis némi nyári ízeket lehet varázsolni.
A borsfűről, meg a fűszerek egy részéről csináltam Neked feliratos fotót .... már a fotó megvolt persze, hiszen nyári kép .... a feliratokat tettem rá most!
Magokról van esetleg már ismert és bevált neved? tehát hogy "makói nagylevelű" ?? vagy valami hasonló?
Zellert ősszel én is raktam cserépbe próbaképpen.Olyan gumót raktam cserépbe,amelyik nem nőlt meg nagyra.Tudtam csipkedni róla.A földet nem kevertem semmilyen más földdel.
A borsfüvet megnézem a sparban.Kiváncsivá tettél.
Szia!
Köszönöm a petrezselyemmel kapcsolatos tippet. Idén megpróbálom! Tavaly ősszel egy kertészkedő ismerősünktől kaptam két szuper erős zeller-gumót, sok földdel is .... azt mondta Ő minden évben meghagy magának párat. Így aztán cserépben egész télen zellert is frisset szed. Azt is mondta, az egyetlen -szerinte- trükkje a dolognak, hogy a hivatalos virágföldet keveri azzal a kerti földdel, ahol nyáron termett .... nekem novemberre már nyoma sem volt.
először csak az alsó levelek, aztán szépen az egész elsárgult és elfeküdt.
A borsfűvet? az előzőekben olvasott és minden jogos alappal írt szupermarketekben kapható fűszernövények túlélési esélyei valóban minimálisak.
Nekem eddig azonban a SPAR-ban -nem INTER!!!, csak sima kicsi SPAR-ocska- vásároltak közül nyárra mindenképpen, a borsfű és a kakukkfű is megmaradt. Kiültettem a kertbe, és azóta is szépen terem.
Igazából borsikafűvet kerestem/keresnék ... de a borsfű is hasonló ízre, de leginkább előnye,hogy évelő.
Simán a kertnek egy olyan helyén vannak a fűszernövények, ahol csak egészen korán reggel, illetve délután a lemenő nap éri ... a borsfű már helyes kis megfásodott szárakkal ...
Talán még annyi, hogy csak esővízzel locsolok .... persze nem tudományos alapokról indult a dolog, hanem kőkemény anyagi okokból.
Bár mióta konkrétan, szemmel láthatóan jobban bírják a téli "bentlakást" a szobanövényeim, azóta már odakint is inkább a hordóból, az esővízes hordóból locsolok a fűszerekre is.
Remélem én is tudtam valami hansználhatót írni:
Ancsa
Szerintem is ultesd magrol a bazsalikomot ,mert erosebb ,tartosabb novenyeid lesznek. Ha megis palantat akarsz akkor jobb ha kerteszetben veszed.
Az ontozes a laksodtol homersekletetol is fugg. Van akinel eleg hetente egyszer, van alkinel 2 naponta kell.
Sziasztok,
Látom nem túl régi a topic, gondoltam még lesz itt valaki aki válaszol nekem. :)
Én szeretnék a konyhámba snidlinget, bazsalikomot meg rozmaringot első körben. Arra gondoltam hogy amiket megveszek supermarketben kis cserepes fűszernövényeket, azokat rendesen átültetem egy szép agyagedénybe és az akkor ellesz ott a konyhámba.
Mekkora az esély hogy nem fognak kihalni?
Mennyi fény kell ezeknek? És mennyiszer kell öntözni őket egy héten?
A sima levelü petrezselyem nem növeszt nagy gyökeret.Csak levelet,mint a fodros.Én minden évben vetek belőle,jó sűrűn ültetem a magokat.Egész télen tudok zöldet szedni.
A lestyán még nálam sem bújik.Ahogy meg jön a jó idő,egyből fog látszani.
Írod,hogy a borsfű is áttelelt.Nekem egy éves a borsfüvem,de minden évben kikel az elhullott magokból.Milyen,és hol lehet beszerezni az áttelelő borsfüvet?Még nem találkoztam vele.
Szia!
Köszi a választ!
Épp a napokban nézegettem -amikor még sütött a nap :-((-, hogy a citromfű, menta, zsálya, borsfű, kakukkfű úgy tűnik áttelelt szépen.
A lestyánnak sajnos nyoma sincs, de emlékeim szerint az később bújik .... már ha bújik.
Nem Pesten lakunk, de nagyon közel .... esetleg van Valakinek kipróbált, elérhető helyen lévő olyan kertészet, ahol már többször vásárolt és bevált?
Simalevelű metélő petrezselyem? az a sima petrezselyem? mert az a helyzet, hogy ebben a talajban a sima (aminek a petruskáját használjuk) fehérrépa, vagy gyökér, nem él meg ....
Amíg bírtam erővel és nagy veteményesem volt, addig a paszternákot vetettem, mert az viszont szépen megterem itt is. Igaz oda kell figyelni rá, mert kicsit édeskésebb, de erőteljesebb az íze, mint a sima fehérrépának.
Ezt a vizesruhás-dolgot hallottam már, de még sosem próbáltam..... nekem a paprika magjához ajánlották ... ezekszerint sokkal többféle maghoz segítség? Köszi!
Ezt a nedves-rongyos technikát mindenképpen ki kell próbálnom! És akkor néha belekukkantok, hogy már csíráznak-e?
Kb. mennyi időt élnek a rongyban?
Szerintetek ablak mögött mennyire fognak megélni? Sajnos kívül nem tarthatom őket, mert nagyon nagy a forgalom az épület előtt...annyit meg tudok tenni, hogy egy-két órára majd kiteszem őket az udvarra a késő délutáni napra...de az elég lehet?
Volt, hogy én is vetten ilyen nagy bevásárlóhelyeken cserepes bazsalikomot, meg oreganot, hát mit mondjak....az oregano még csak-csak bírta, de a bazsalikom....inkább ne emlegessük...
Szia ! En nem vagyok profi kertesz , de nekem is van-volt par fuszernovenyem . A rozmaringot ugy tudom nem lehet magrol csak hajtasrol, de szerintem ha mar cserepben tartod gyakran ultesd majd at kulonben eleg satnya marad ,amugy eleg igenytelen noveny. Csak neha megontozom es annyi.
Csatlakozom az elottem szolokhoz . A bevasarlokozpontokban vett palantak szerintem is rovid eletuek. Ha megis vennel palantat jobb ha kerteszetben veszed.
Origanom is volt ,nekem 2 evig birta .Huuuu de jo illata volt !!! Apropo ! Ti mire szoktatok hasznalni ?
A pertezselymet nem tudom lehet-e ladaban tartani, de abbol kiindulva , hogy a gyokere nagy szerintem sok fold kell neki....de lehet tevedek.
Szia!
A lestyán nálam a körtefa köré volt ültetve.Itt mindig nagyon szép volt.Próbáltam máshová is ültetni belőle,de sehol nem maradt meg.Most kilett szedve a körtefa,és több helyre telepítettem a lestyánból.Reményeim szerint valahol csak meg fog maradni.Pár héten belül kiderűl.Simalevelü metélő petrezselymet még nem raktál?Nekem az is van,egész télen tudtam belőle szedni.A rozmaringom egész szépen áttelelt,kis fagyási sérüléssel.Nekem ki van ültetve a kertbe.
Tavaly ültettem én is fúűszernövényeket a hatalmas kertembe,
az erkélyládába. Kilegyen használva minden, a muskátli ládába is került. ![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/nevet_.gif)
Van annyi zeller és lestyán, hogy Dunát lehet rekeszteni vele.
A petrezselyem nem bírta egyedül a sivatagi kiképzést.![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szegyenlos_.gif)
Magról keltek, nem sokat lacafacáztam velük.
Van levélpetrezselyem és levézeller is, nem kell félni, hogy nem fér el a cserépben.
Sziasztok!
Pár éve még palánta neveléssel foglalkoztam, és csináltam fűszernövényeket is.
Ha valaki magról szeretné ültetni a fűszernövényeket, a bazsakikom, koriander, petrezselyem, oregano, snidling elég könnyen kikel, főleg, ha előtte be van áztatva a magja.
Ezt úgy kell csinálni, hogy pici rongyba be kell "csomagolni" a magokat, és azt nedvesen tartani, míg el nem kezd csírázni, utána elültetni.
Minnél kisebb a mag, annál kevesebb földdel kell betekarni ültetéskor.
Rozmaring, kakukkfű szebb lesz, ha anyatőről van szaporítva. Ezt úgy kell, hogy egy ágat visszahajtunk a földbe, úgy, hogy a hegye azért kinn legyen, és megvárjuk, hogy meggyökeresedjen. Lestyán, citromfű, menta, oregáno tavasszal tőosztással is szaporítható.
Ha van még kérdés, szívesen válaszolok, ha tudok.
Én úgy gondoltam,hogy magot ültetek, nem palántákat veszek!Szeretném látni, ahogy kinőnek!
De mikor ültessem? Március-április? Hány tasakkal ültessek? Mennyit öntözzem az elején? És miket ültethetek össze vajon?
Örülök, hogy vannak közöttünk szakemberekis!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/mosolygos_.gif)
Én koriandert rendszeresen nevelek, leveleit lefagyasztom télire.
Úgy kezdtem, hogy vettem egy csomag koriander magot és elültettem tejfölös poharakba. És láss csodát:)))))))
Ha földbe kiteszed gyorsabban nő és dúsabb , ha cserépben marad szegényesebb a levélzete.
Azt mondják, hogy azok a növények, amiket együtt fogyasztunk, szeretik egymás társaságát a földben is. Ha igaz, akkor paradicsom közé lehet vetni a koriander palántákat.
A bazsalikom szereti a félárnyékos helyet és a rendszeres öntözést, valamint folyamatosan kell szedni a leveleit. Én a bazsalikom leveleit is lefagyasztom, és az olasz kajákhoz azt teszem, nem veszek szárítottat. Kb. 3 hónapos fagyasztás után azért már nem annyira erős az aromája, de azért megteszi.
Sok sikert'
Kopp-kopp!
Szabad csatlakozni?
Kertem is van, cserepem is .... de végigolvasva az eddigi leveleiteket kérdeznék ha megengeditek.
Kint a kertben szépen él, már több éve a citromfű, ami ellátja télire a családot.
Nagyon szeretem a húsokhoz a zsályát, két nagy (pici volt anno) bokorrá nőtték magukat, még a barátoknak is jut.
A menta nekem is szinte a tarackhoz hasonlóan benő mindent, köszönöm a tippet már most, hogy egy nagyobb cserépbe beköltöztetve lehet regulázni a terjeszkedését.
A borsfű, kakukkfű évek óta szépen áttelel odakint .....
Amiben a segítségeteket, ill. gyakorlottabbak tapasztalatát szívesen fogadnám:
nagyon szeretem a lestyánt, eddig kétszer volt a kertben, szedtem is gyakran ahogy mondták .... abban a két évben nem is kellett semmilyen "ételizesítő" ... nagyon finomat nyertem a lestyánból.
Ahol első évben szépen hajtott, át kellett ültetnem .... szépen elindult, de mégis pár hét múlva elsárgult és "lefeküdtek" levelei ... azt mondták, valami rágja a gyökerét ....
Szerintetek miben lehet eltartani, ami elég nagy -hiszen jókora gödör kellett ültetéskor-, és meg is él benne ..... üzletben nem nagyon kapni nyáron a zöldjét ....
A fodros petrezselyemmel ugyanígy jártam ... de azt bármerre ültettem a kertben, mindenhol néhány hét után -a végén gyökereset vettem a piacon- elrágja valami a gyökerét .... megél a fodros petrezselem cserépben?
Ugyanakkor a zeller szépen megmarad, igaz palántát vásárolok, gyakran szedem, ellátja az egész családot .... a zellernek nem eszik a gumóját ... pedig ugyanaz a kert ...
A harmadik sokszor vásárolt, de mindig elpusztult, a rozmaring! Próbáltam már a szép, erős palántát azonnal kiültetni, próbáltam nagyobb cserépbe azonnal átültetni és cserepestől beásni a szabadban .... mégis tönkremegy.
Szomszédasszonyomnak ma már csípőig érő, gyönyörű, tömör rozmaring bokra van .... nyáron kint a földben, télen a viszonylag hűvös, ám nagyon világos előszobában .... nekem egyik sem jön be! Van valami trükkje a sikeres teleltetésnek?
Minden jó tanácsot megköszönök!
Kerdezhetek?
Mekkora a lada? A magokat egybol beleszorod, vagy palantakat ultetsz ki? Es mikor? A ladaban mind egyutt vannak?
A rukkolara kulonosen kivancsi lennek. Kb mennyit ultetsz/ hasznalsz?
koszi...
A boltban vett palantakat egybol erdemes atultetni, nem csoda, hogy olyan pici foldben gyorsan tonkremennek a novenyek. Azt is mondjak szakertok, hogy rendszeresen kell szedni oket, hogy bokrosodjanak.
En egyebkent ugy gondolom - a ferjem igyekszik bizonyitani, hogy tevesen- hogy nem lehet kis cserepekben hosszutavon fuszernovenyt tartani, es amelyik tulel, az sem lehet tul egeszseges, merthogy a kismeretu cserepben a fold taperteke megkerdojelezheto..
Szoval szerintem a magazinokban levo gyonyoru kiscserepes fuszernovenykertet fotozas elott raktak ossze![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/kacsint_.gif)
A kertemben van sokfele fuszernoveny (lestyan, tobbfele petrezselyem, rozmaring, snidling, kakukkfu stb), ok jol birjak es szinte mind at is telelt.
A konyhaablakban egy jo nagy cserepben van bazsalikom, oregano es menta, ezeket folyamatosan hasznaljuk, igy folyamatosan nonek es jol birjak, de szamukra is erik mar az atultetes.
Orulok a topiknak, remelem hosszueletu lesz!![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/virag_.gif)
Nekem a kertemben vannak és ott nagyon szeretik a helyüket.
A citromfű, rozmaring (be kell ősszel avarral takargatni), levendula, borsikafű, kakukfű, petrezselyem, jól áttelel. A bazsalikom nem áttelelő, de kint nagyon szép csak a közepét mindíg ki kell csípni, azt kell először felhasználni, hogy ne magozzon gyorsan fel.
Ilyenkor még nem érdemes venni, mert szállításkor megfáznak és a bazsalikom nagyon érzékeny a hidegre.
Ha ilyenkor veszel azt gyorsan használd fel.
Nézd meg itt is.
Fűszernövény.lap.hu
Itt találsz ötleteket, tanácsokat
Ezt is elolvashatod
Ha palántákat veszel, alaposan nézd meg, hogy nem barna-e a levelük. Különösen a bazsalikomra figyelj, csak teljesen egészségest vegyél
Épp ma gondoltam arra, hogy kidobom a cserepeimet.
Kb 2 hete vettem a helyi lidl-ben egy bazsalikomat és rozmaringot. A bazsalikom már másnap elkezdett barnulni, a rozmaring 1 hetet bírta :( Ma már csak 3 levele van, ami él.
Pénteken vettem snidlinget, az bírja még :) de igyekszünk gyorsan megenni az élő szárakat...
Engem is érdekel a fűszernövény tartása. Hogyan lehet élve tartani. :)
Nekem kertem is van, és minden éven megfogadom,hogy már ultetek bele ilyesmit is,aztán mindig elmarad.Nem vagyok egy nagy kertész..![](/js/tiny_mce/plugins/emotions/images/szegyenlos_.gif)
Mentám van, azt egyszer elultettem,tobbet ki sem lehet irtani..
A tobbi fuszernovényt általában a szupemarketekben szoktam megvenni,kis cserepekben. De nagyon hamar tonkremennek, pedig az ablakban vannak, fényt és vizet kapnak eleget.
Másnál is így van ez, vagy csak én nem értek hozzájuk?
Az is érdekelne,hogy ezeket vajon ki lehet ultetni a kertbe, vagy oda érdemesebb máshonnan beszerezni ezeket?