Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyógyulásom története!
Létrehozva: 2010. május 12. 16:40
Sziasztok enelcések!
Épp most készül egy cikk, amiben csodával határos - ám valódiban megtörtént, hiteles - gyógyulások történetét gyűjtjük össze.
A cikk sokat segíthet a betegeknek: erőt, reményt adhat, hogy ne adják fel a küzdelmet.
Gondoltuk, megkérdezünk bennetek is: ha van olyan enelcés itt a csapatban, aki felgyógyult valamilyen súlyos betegségből, és volna kedve közzétenni a történetét, esetleg ismer olyat, akivel ez történt, az akár ide a topikba, akár nekem priviben írjon, hogy az újságíró felvehesse vele a kapcsolatot. (Természetesen a neveket, pontos adatokat meg lehet változtatni a cikkben, ha nem akarná a nyilatkozó, hogy a környezete rá ismerjen.)
(Kedves tréfás kedvű enelcések! Kérünk titeket, itt most tényleg ne lököttkedjétek el a témát, sok olyan beteg van körülöttünk, akinek jól jönne egy ilyen írás. Segítsünk nekik közösen! Köszi!
)
Adrián
Épp most készül egy cikk, amiben csodával határos - ám valódiban megtörtént, hiteles - gyógyulások történetét gyűjtjük össze.
A cikk sokat segíthet a betegeknek: erőt, reményt adhat, hogy ne adják fel a küzdelmet.
Gondoltuk, megkérdezünk bennetek is: ha van olyan enelcés itt a csapatban, aki felgyógyult valamilyen súlyos betegségből, és volna kedve közzétenni a történetét, esetleg ismer olyat, akivel ez történt, az akár ide a topikba, akár nekem priviben írjon, hogy az újságíró felvehesse vele a kapcsolatot. (Természetesen a neveket, pontos adatokat meg lehet változtatni a cikkben, ha nem akarná a nyilatkozó, hogy a környezete rá ismerjen.)
(Kedves tréfás kedvű enelcések! Kérünk titeket, itt most tényleg ne lököttkedjétek el a témát, sok olyan beteg van körülöttünk, akinek jól jönne egy ilyen írás. Segítsünk nekik közösen! Köszi!
)Adrián
a topichoz 7 eve nem szolt hozza senki es a nusi nevu felhasznalo mar regen nem letezik.
teged ez nem zavar?
Kedves Nusi,
szeretném megkérdezni, hogy ki az a szarkóma specialista, akiről írtál?
Illetve, ha tud valaki kérem írja meg. Köszönöm.
Sziasztok!
Én csak röviden annyit szeretnék mondani, hogy hasonló cipőben járok, bár nagyon remélem, hogy inkább azt mondhatom, jártam.
Ahogy vesszük, nagyon friss még ez a dolog, hiszen még nincs egy éve, hogy elkezdődött avval, hogy múlt év október elején elmentem, egy egyszerű nőgyógyászati vizsgálatra. Majd egy hónap múlva megjött az eredmény és kiderült, hogy a rákszűrés eredménye, nem jó. Aztán kaptam egy gyógyszeres kezelést, majd újra rákszűrés és ismét egy hónap várakozás után, ugyancsak rossz eredmény következett. A lényeg, hogy időpontot kaptam március elejére, egy conisaciora.
Itt megjegyezném, hogy a sok várakozás, az idegesség de egyáltalán az, hogy az orvos, nem nevezte nevén a betegséget, csak találgatni tudtam és a neten utánanézni, hogy vajon mi az, amivel meg kell küzdenem. Fájdalmaim nem voltak. Átestem a kisműtéten, ami nem olyan volt mint az átlagnak. Március végére megkaptam a szövettani eredményt, amiből kiderült (végre) hogy rosszindulatú méhnyakrákom van. Pafff!! Kijöttem a rendelőből, majd a lépcsőházban a Férjemre borulva elkezdtem sírni. Kavarogtak bennem a gondolatok, de legfőképp az volt előttem, hogy egy évvel ezelőtt maghalt anyukám, petefészekrákban, de ő nagyon későn ment már az orvoshoz, és rajta nem tudtak segíteni.
Orvosom azzal bíztatott, hogy időben mentem hozzá, és egy méh eltávolító műtéttel meg lehet előzni, hogy a rosszindulatú sejtek tovább terjedjenek. Persze, azonnal szerettem volna, ha megműtenek, de erre csak nemrég került sor.
Jelenleg túl vagyok a műtéten és bíztat az orvos, hogy minden rendben ment és nyugodjak meg, elfelejthetem a rákot. Remélem így lesz!!
Nagyon röviden csak ezt szerettem volna leírni, és minden nőnek azt mondom, hogy egy évben egyszer menjen el nőgyógyászhoz és vizsgáltassa meg magát, főleg akinek a családjában már volt rákos megbetegedés.
Üdv:
Linda
Sziasztok!
Elnézést az előző üzit elbénáztam.
Én 2006-ban egy komoly agyi érbetegségen estem át. Anno 1%-ot adtak az életbe maradásra. Egy internetes oldalon megírt cikkel azóta is tanáccsal, tapasztalatmegosztással próbálom ellátni a hasonló bajba jutott betegeket, vagy hozzátartozóikat. Egy ilyen traumán nem könnyű túllépni, mély nyomokat hagy. Orvosomat, akinek az életemet köszönhetem idén jelöltem az Év Orvosa Díj-ra. Aki kíváncsi az erre beküldött részletes történetemre a http://www.dijazorvosokert.hu/tortenetek/?a=795 linken elolvashatja.(Ide nem akartam ilyen hosszú szöveget feltenni...)
Minden betegségen átesettnek, vagy lábadozónak sok kitartást, rengeteg erőt kívánok!
Üdv.
Kriszta
Szia!
elküldtem a történetet a priviben megadott email címre!Erről jön majd valami visszajelzés?
Köszi,
Anna
féléve küzdök egy betegséggel, pozitív végkifejlettről még nem tudok beszámolni.
de nagyon bízom az orvosomban, és magamban:)
Szia Monita!
Köszi szépen a pozitív sorokat, viszont kívánok Neked én is hasonló jókat....örülök, h vannak mások is rajtam kívül, akik igyekeznek mindenképpen talpon maradni, mégha időnként nehéz is felállni egy nehéz helyzetből.
Mindig úgy fogtam fel az előttem álló próbatételeket, hogy ha egy hajszálnyi esélyem is van, mindenképpen küzdök. Sokat számított az is, hogy bíztam az orvosokban, akik minden tőlük telhetőt megtettek értem. Szerencsés vagyok, mert rengeteg segítséget kaptam tőlük, a családomtól és legfőképpen hittem önmagamban és mindig is akartam élni.
A gyógyulás félig rajtunk múlik, a másik fele az orvosokon és a családi hozzáálláson.
Kedves Kliedia! Nagyon drukkolok Neked is, hogy megtaláld az utadat a gyógyulás felé, kívánom, hogy ne a pénzéhes, sarlatán álgyógyítók kezébe kerüljél. Sok sunyi emberrel találkoztam a betegségem lezajlása során, sok humbuk szerrel akartak "meggyógyítani" (amikről az évek során kiderült, hogy csodaszerként árult placebók, én viszont hál' Istennek az orvosok tanácsait követtem szerencsére, akiknek nagyon sokat köszönhetek.
A legjobbakat kívánom Mindenkinek!
szia!
Öröm hallani, hogy ilyen pozitív vagy.
Egyik simerősöm 30 éves. Neki is csontrákja van. Kezdeti stádium. Az orvos azt mondta, ha nem kemózzák és sugarazzák akkor 4-5 éven belül nagyon csúnyán elviszi. a Csontrák nagyon könnyen terjed. Nem azonnal öl, hanem lassan és fájdalmasan. Ha adhatok egy jótanácsot, halgass az orvosokra is. 6 évet tanultak az egyetemen és évek, évtizedek óta ezzel foglalkoznak. Nem hülyék és már nagyon sok embert mentettek meg a legrettenetesebb helyzetből is.
Alternatív gyógymód, bizakodás, szeretet és remény elengedhetetlen, de ez 100millió emberből egyet gyógyít meg.
Nagyon sikeres gyógyulást kívánok és remélem Neked sikerül így meggyógyulni
Sziasztok!
Én igazából még nem gyógyultam meg. Csontrákom van, ha minden igaz. Elég hitetlen típus vagyok, tehát ezt /a diagnózist/ se hiszem el igazán. A hagyományos klinikai megoldásokat /kemoterápia stb./ nem vállaltam be. De az előzetes jóslatok ellenére még igen "virgonc" vagyok. Igazából alternatív megoldások után kutatok.
Ugyanis tapsztalatom szerint a pozitív hozzáállás, a remény és hogy véresen komolyan azért semmit ne vegyünk, ezek a legfontosabbak. Mindenkin az segít, amiben tényleg hinni, bízni tud. És ha figyelünk a"belső hangra" megsúgja merre kell indulnunk - jelen esetben, hogy a gyógyulás útjára lépjünk.
Nagyon jó ötlet a topic, és a könyv!!
Szia! Nagyon szépen köszönöm! Próbálom töretlen hittel élni a mindennapokat, ami sokszor nem könnyű feladat...Olvastam a történeted, és nagyon erős ember vagy!!! Az írásod alapján hiszem, hogy Te sem fogod soha feladni, ha már az utolsó utáni reménynek gondolod, még akkor sem! Csodálom akaraterődet! Bízom benne, hogy mögötted is hatalmas családi támogatás áll, ami mindennél fontosabb! További erős hitet, temérdek szeretetet és sok pozitív megtapasztalást kívánok Neked!
Monita
A legjobbakat kívánom Édesanyádnak és Nektek is.
Kívánom, hogy legyen mindig ilyen erős a hited és sokáig kapjál annyi szeretetet és gondoskodást, mint amennyit eddig is kaptál.
Nekem 15 éve vannak agydaganataim, először egy 12 órás műtéttel mentettek meg. Utána 9 évig tünetmentes voltam, amikor kontrollon kiderült, h kiújult az amúgy jóindulatú elváltozás. A Tanár úr, akihez az első op. óta járok, javasolta, hogy van egy általa kifejlesztett eljárás, miszerint sugárzó izotópokat ültetnek a tumor belsejébe. Nem volt kellemes altatás nélkül átélni az agyműtétet /amit 3 x kellett megismételni az elmúlt évek során/, de érdemes volt küzdeni. Nekem is a családom sok erőt adott, mindig mellettem álltak, amikor szükségem volt a támogatásra.
Anno a Nagymamám sokat imádkozott értem és mindenki biztatott.
Akkor, amikor először operáltak, a lányom 4 éves volt, most 18 éves, kitűnő tanuló a gimiben, mindemellett sportol is. Örülök, hogy láthattam őt felnőni és annak, hogy büszke lehetek rá.
A kutyussal kapcsolatban is nagyon egyetértek Veled. Fantasztikus, mennyire segít a gyógyulásban az ő feltétlen szeretetük.
Az egyik ilyen izotópbeültetés után sok agyoedema alakult ki a fejemben, ami féloldali bénuláshoz vezetett. Mégis bíztam a gyógyulásomban, töretlen volt a hitem, amit a környezetem által nyújtott szeretet táplált.
Most "jól" vagyok, bár ezek a frontok nem hiányoznak, de megvagyok.
Sziasztok! Nekem is van egy eset az életemben, ami talán sok embernek reményt tud nyújtani. Ahogy annak idején nekem is volt, aki erőt adjon!
Nekem 2007-ben volt autóbalesetem. Nem én vezettem, csak utas voltam. (Én akkor úgy éreztem az őrangyalom nagyon figyel rám, a megérzéseimnek köszönhetően hátrahúztam az autó ülését, amit ha nem tettem volna meg ma már nem lehetnék itt-a helyszínelő rendőr szerint sem)Akkor úgy tűnt sérülés nélkül megúsztam, de sajnos pár napra rá a kórházban kötöttem ki, ahol megállapították, hogy a nyakcsigolyámból függőlegesen letört egy darab(ha vízszintesen törik.lebénultam volna) valamint az elmúlt 20évből nem emlékeztem szinte semmire sem, így sajnos a főiskolát is abba kellett hagynom egy időre. Egy hónapig csak feküdtem, Édesanyámék itattak és etetni is próbáltak. Ezt követően utolsó reményükként elvittek természetgyógyászokhoz, akik csontkovácsolással fizikailag sokat javítottak állapotomon. Ezt követően energia kezeléseket is kaptam (én sem hittem bennük, hogy hathat...de hatott!) Karácsony napján ismét megtanultam írni (igaz, hogy bal kézzel próbáltam-és előtte jobb kezes voltam)kis elsős füzettel kezdtük Anyával, ahogy a kicsik.A középsős feladatlapokat sem tudtam megoldani, nem tudtam számolni, nem ismeretem olyan alapvető szavak jelentését,mint az erdő és a tisztás..de ma ismét itt ülök a főiskolán és 4.86 az átlagom egy olyan szakon, ahová "az elit" kerül be. Nekem annó nagyon sokat segített, hogy a Családom hitt bennem! Lehet, hogy sokan másképp gondolják, de Istenbe vetett hitem is hihetetlen energiákat mozdított meg bennem a túlélés érdekében. Az is erőt addot, hogy pont akkoriban volt egy műsorban, hogy az ABBA egyik frontembere sem emlékszik sikereire. Ez kicsit vígasztalt abban, hogy nem vagyok egyedül a világon a problémámmal. Nos ennyi lenne az én történetem. Remélem, sokaknak sikerül erőt és hitet nyújtanom vele.
Szia!
2004-ben elég fiatalon és váratlanul estem teherbe első lányommal annak ellenére, hogy akkor még teljesen más terveim voltak az élettel ( karrier, stb.) egy percig nem fordult meg a fejünkben az elvetetés gondolata éreztem ennek a babának dolga van köztünk. 4 héttel születése után drága szeretett,imádott édesanyámnál inoperatív rákot diagnosztizáltak, mégis szinte fel sem fogtuk a betegség súlyosságát, hiszen a baba által az életünkbe költözött napfény, vidámság, őszinte boldogság sokkal erősebbnek bizonyult a félelemnél és komorságnál. A pici naphosszat pihent anyukám mellkasán és éreztük az új életből áradó energiát. Lehet megmosolyogni de mi őszintén hisszük, hogy ez a lányka azért született, hogy édesanyámat megmetse!
Mondanom sem kell mai napig össze vannak nőve, egy a horoszkópjuk, a testalkatuk, a temperamentumuk...
Dióhéjban ennyi.
Kedves Adrián!
Nem annyira gyógyulásról van szó, hanem egy baleset "megúszásá"-ról, amely sokkal súlyosabb is lehetett volna.
2008. dec.-ben engem és kisfiamat ütött el egy autó a zebrán, azaz pontosabban csak engem, mert a fiam , bár fogtam a kezét, kicsit mögöttem állt. Elesett ugyan ő is, de kisebb horzsolással megúszta. Én egy agyrázkódáson, fejsérülésen, bordatörésen kívül térdsérülést szenvedtem, és igaz, hogy első pillanatban úgy tűnt, elég súlyos, és műteni kell, végül mégsem kellett, csak 2 hétig gipszben volt a lábam.