Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
SZIASZTOK! PETESEJT DONORT KERESEK BARÁTNŐMNEK! FŐLEG BARANYA MEGYÉBEN! TERMÉSZETESEN NEM INGYEN KÉRNÉ!
horvathbrigitta@citromail.hu
Ami a magam károsodása nélkül adható, azt mind adnék: vér, csontvelő, petesejt.
Ami a károsodásommal jár (vese, máj) azt csak annak akit ismerek és szeretek.
Adnék, igen, barátnak, vagy olyan rokonnak, akit közel érzek magamhoz - ebből a szempontból nem lenne fontosabb a rokoni szál, inkább az érzelmek - ha nem vagyok jóban egy rokonommal, nem vállalnám érte a herce-hurcát, kényelmetlenséget, kockázatokat, egy barátért viszont simán. (Még akkor is, ha tudom, mások ezzel másként vannak, és ennek is megvan az evolúciós alapja).
Amúgy: az csak egy sejt, abból van sok, önmagában nem számít, maximum jó ha tudjuk, örökletes problémák esetére.
Ami nehéz: a vele járó macera, hormonkezelések, nehézségek, egészégre veszélyes dolgok. Ezeket nyilván megválogatnám, kiért vállalom be. Azért ha nem is sokan, de akadnak olyanok, bár szerencsére az én közvetlen környezetemben senkit nem érint, és, ami azt illeti, az időből is kicsúsztam, úgyhogy nem is lenne lehetséges.
Nem.
Végsősoron nem is tudom, miért pont a Te írásodra válaszolok, talán itt tört rám az a "nah, most már mindenképp hozzá kell szólnom a témához" - érzés.
Anno, 18 évesen, immáron hat éve hallottam először a béranyaság fogalmáról.
Akkor még azt mondtam, nem vállalnám be, mert hát milyen az már, hogy más megtermékenyített petesejtjét hordjam ki, aztán meg adjam is oda a terhesség végén a kész "művet". És mi lesz, ha én addigra már nem akarom odaadni, nem tehetem meg egy már amúgy is lelkileg agyongyötört nővel (aki minden bizonnyal megfelelőbb anya lenne, mint sokan Magyarországon)....
Most viszont azért mondok rá nemet, mert eltöltöttem egy teljes évet 'családdal együttlakós bébiszitterként' (három kisgyerek, a szülők csak hétvégente voltak otthon, illetve az anyuka néha esténként), és azelőtt is hihetetlenül egy húron pendültem a gyerekekkel, bármilyen félénk/ nagyszájú/ nevelhetetlen/ eleven gyerekkel megtaláltam a közös hangot, rájöttem, hogy hiába más megtermékenyített petesejtje, akkor is az én hordom ki, az én pocómban fejlődik 9 gyönyörű hónapig, teljesen mindegy lenne, hogy kinek a génjeivel.
Aztán ezt is továbbgondolva, tán, ha nekem is már lesz(nek) gyermeke(i)m, akkor már a béranyaságot is másképp fogom látni...Mert azt szentül hiszem, hogy EGY NŐNEK ALANYI JOGON JÁR AZ ANYASÁG. És sajnos elég szomorú, hogy arra érdemes családokba nem jön a baba, bezzeg az arra nem igazán érdemesbe meg spanyol válogatottnyi lurkó van.
Nah, és akkor a petesejtdonorság... Szóval mikor először hallottam erről, rögtön mondtam, hogy bármikor adnék. És ez azóta csak erősödött bennem. Pont a napokban olvastam ismét egy új javaslatot, hogy mik folynak otthon. Mármint, hogy megadóztatnák a gyermektelen nőket, kavarnának a nyugdíjjal ezáltal...stb...stb. Nem élek Magyarországon immár 3. éve (hála a Jó Égnek), nem vagyok ugyanis ekkora survivor, mint azok, akik otthon maradtak, mert komolyan minden elismerésem az otthon maradottaknak, igazi reality sztárok vagytok.
Röhejes, vagy sem, én bizony mikor olvastam ezt a szemétkedést a gyermektelen "egyedekkel", rendesen elbőgtem magam. Az az aluliskolázott vén mocsok még biztosan nem töltött el 5 percet sem egy olyan nővel, aki épp a frissen felfedezett meddőségét próbálja elfogadni. Vagy épp az ötödik, egyben utolsó államilag támogatott lombikbeültetésre megy (ami ha jól tudom, korántsem olyan ingyenes a kiegészítő gyógyszerekre gondolván), az önbecsülése, lelkivilága meg valahol a béka segge alatt van mérföldekre.
Szóval összességében, én biztosan adnék petesejtet egy előzetes ismerkedés után (ha nem barátról van szó, barát esetében azért feltételezem, tudom, hogy hova adom), de megnézném, hogy mégis milyen környezetbe kerülne.. (Nem APEH-ellenőrzés lenne...) Persze ez nem garancia, hogy tuti jó helyre kerül, de hiszek a megérzéseimben, még sosem hagytak cserben...
Sőt, lehet perveznek hangzik, de valahogy engem még külön boldoggá is tenne, hogy tudom, az ÉN segítségemmel, általam valakik nagyon boldogok lettek. Hiszen sosem tudni, én leszek-e valaha ilyen kiszolgáltatott, nyomorult helyzetben.
És leszarnám, hogy egy életen át együttmarad-e a pár. Már az is nagyban túlteljesíti a mai statisztikát, ha tisztességben, szeretetben felnevelik a gyereket. Senki sem garantálja, hogy egy életre tudsz választani párt. Emiatt nem érezném, hogy rosszul döntöttem anno, hogy odaadtam nekik a sejtet.
Remélem, megváltozik a hatály. Én ingyen, szívesen adnék petesejtet, akár haza is utaznék egy kisebb időre (nem tudom, hogy hogyan zajlik), mert onnantól, hogy leszívták belőlem, valaki más férje/párja fogja megtermékenyíteni, akihez semmiféle szerelmi/komolyabb érzelmi szál nem fűz, és ami a legfontosabb, onnantól már a másik hölgy fogja a szíve alatt kihordani, simogatni a pocakját, becézgetni, érezni a rúgásait. 9 hónap hosszú idő, sok-sok mindent fognak együtt csinálni már az idő alatt is a bébivel a pocijában, örökre megbecsétlődik a viszonyuk :) . Én abból úgymond teljesen kimaradok, én nem érezném úgy, hogy odaadom a gyermekem.
Más megtermékenyített petesejtjének a kihordásánál viszont szinte biztos Isten, hogy MOST nem tudnék tőle megválni, mégha egy akármilyen kinézetű, akár fekete nő petesejtét termékenyítenék meg a férjem spermájával. Mostani állás szerint :)
A leszívás fájdalmassága nyilván nem arra vonatkozik, akit altattak.
Akit nem altattak, annak viszont eléggé fáj- barátnőm szerint, aki átesett rajta.Konkrétan végig sírta az egészet.
Nem!
Lombik program kereteben meg kellett csinalnom ezt az operaciot es mindazt ami elotte van. Sajat magamnak vegigcsinaltam, de masnak nem tennem.
Hát nem is tudom.Igen is meg nem is.
a géneket csak hordozod, de nem a tieid... bele van égetve az emberbe, hogy az örökítő anyagot tovább kell adni, de birtokolni mégsem tudjuk...
Biztos jó helyre, olyannak akinek szüksége van rá és akin segíthetsz!
Egyértelmű igen!
létrehoztunk egy olyan tematikus oldalt, ahol lehet társalogni, ez egy független, önkéntes, reklámmentes, önszerveződő forum:
http://www.petesejtdonor.hu/
Petesejtet gond nélkül adnék, a gyerekemet örökbe nem!
Két gyerekem van, nem kellene harmadik. Ha mégis besikerülne, vállalnám. Nagy nyomásra talán elvetetném (életveszély, ilyesmi), de inkább védekezünk, örökbe sosem tudnám adni.
A petesejttel viszont nincs ilyen problémám. Van elég.
Ez számomra olyan, mint a tojás és a kiscsirke. A pindurka csibe nyakát nem tudnám kitekerni, a tojást szívfájdalom nélkül felhasználom.
Már eljátszottam a gondolattal: mi lenne, ha kiderülne, nem az enyémek a gyerekeim...(amikor arról cikkeztek, hogy elcserélték a kórházban az újszülötteket) Szóval nagyon nehéz lenne, mert szeretem őket, tehát ha az édesanya akarja és oda kellene adnom, hát belepusztulnék. Viszont azt hiszem, akarnám azt is, amelyiket én szültem...mindegy, ez nem egyszerű, na.
Ezek szerint én nem lennék alkalmas donornak.
A nevelés-öröklés téma meg azért foglalkoztatott, mert akartam örökbe fogadni gyereket. A nálam okosabbak/hozzáértők mondták, hogy igenis számít, ki milyen géneket örökölt, hiába nevelem én tegyük fel kifogástalanul, példásan, akkor is lehet belőle egy szar alak.
Én inkább azt mondom, hogy anyává válni sokkal könnyebb, mint apává. Hiszen amíg a szíved alatt hordod a csemetédet, már imádod.
RE: Azt mondják, az ember jelleme, tulajdonságai, tehát hogy milyen lesz valójában, nem sokban a neveltetéstől, hanem inkább a genetikától függ.
A developmental pszichológusok alapvető dilemmájára utalsz itt. ez pedig messze nincs eldöntve: a fele szakértő a génekre esküszik, a másik fele meg a neveltetésre. Nature-nurture dilemma a hivatalos neve a vitájuknak. Nyilván az igazság a kettő közötti középúton lehet elásva és ezt a pszichológusok maguk is bevallják.
Mit szólnál, ha kiderülne, hogy az egyik gyerekedet elcserélték, nem is a tiéd genetikailag? Visszaküldenéd a genetikai felmenőhöz? Vagy odaadnád a genetikai anyukának, mondván semmi közöd hozzá, hiába te nevelted egy évtizeden át mondjuk?
Valójában petesejt donor az lehet, aki tud különbséget tenni saját gyermek és genetikai örökös között.
Férfiaknál egyszerűbb az ügy, de anyává válni nagyon nehéz, hosszas út. Aki ehhez pár petesejtet megérlel, az még messze nem éri el, nem éli meg az anyaságot. Ilyen erővel minden tűzkeresztségen átesett fiúcska menten apává válna. Párszáz milliószorosan...
Amíg az ember nem tapasztalt meg valamit, nem nagyon tud róla felelősen nyilatkozni. Most jelen pillanatban a következőképpen vélkekedem: még senki nem kért tőlem petesejtet, de azt hiszem, nem adnék.
Írták itt lejjebb, hogy az csak egy sejt, és ez nem olyan, mint az örökbeadás. Hát szerintem meg igen. Tulajdonképpen lenne a gyerekeimnek féltestvére. ( Az meg most ebben a pillanatban jutott eszembe: mi van, ha véletlenül egymásba szeretnek, mert nem is tudják egymásról, hogy egy anyától vannak...
)
Azt mondják, az ember jelleme, tulajdonságai, tehát hogy milyen lesz valójában, nem sokban a neveltetéstől, hanem inkább a genetikától függ. Tehát inkább az én gyerekem lesz az a valaki, aki megszületik, mint azé, akinek adom...
Hát ezek miatt döntenék úgy, hogy nem adnék.
Igen, adnék petesejtet a sógornőmnek, sőt, neki ki is hordanám, megszülném, csak lehessen babája. Szeretetből.
Másnak pénzért kedvességből nem, sajnálom. Max. azt tudom elképzelni, hogy megszorulunk, és eladok petesejtet, de úgy tudom igazából nagyon veszélyes, rosszul is elsülhet, akkor meg mit csinál két gyerekkel özvegyen a férjem???
Sziasztok
Ha nekem megadatott volna már az a csoda,hogy született volna gyermekem,akkor gondolkodás nélkül segítenék másokon.De most még azért harcolok,hogy én is átélhessem azt a csodát amire olyan sokan vágynak
Nem tévesztek össze egy petesejtet egy élő gyerekkel! Sőt, nem ítélem el az abortuszt. (nem tévesztendő össze a véleményem a fogamzásgátlóként használókéval!)
Természetesen óriási a különbség, de egyet nem vagy hajlandó megérteni: akármilyen szépen és meghatóan írsz arról, hogy aki kihordja, megszüli, az övé a baba---és ez igaz is, nem mellesleg ugyanígy igaz az örökbefogadókkal is...DE: genetikailag nem a kihordó anyáé a gyerek, ha csinálnának egy DNS-vizsgálatot, az kimutatná. Igen, aki kihordja, az jogi és erkölcsi értelemben is anya, de én a topiknyitóban feltett kérdésre reagáltam: bármilyen furán hangzik, ez"csak" 9 hónappal különbözik az örökbeadástól.
Véleménykérés hangzott el a tokinyitóbam, tessék a véleményem a te szóhasználatoddal:Nem lennék képes elviselni, hogy más nevelje a "génállományom", mint ahogy nem lettem volna képes örökbeadni a kihordott és megszült gyermekemet. Ez nagyon nehéz és erkölcsi kérdés is valahol, de vannak, akik képesek örökbeadni és vannak, akik képesek örökbefogadni. Amíg valaki nincs valamelyik helyzetben, fogalma sem lehet róla, mennyire változna a véleménye, ha a helyzete is megváltozna.
Havonta több tucat petesejt indul érésnek kis tüszőcskékben, majd egy (a domináns tüszőben) meg is érik. Aztán azt is elmnestruálod.
Nem hullajtasz könnyeket havonta a "saját gyermekedért"?
Szerintem óriási a különbség egy érett petesejt és egy újszülött között.
Hosszú és igen rögös, fáradságos út van a kettő között. Aki ezt végigjárja az a biológiai, jogi és erkölcsi értelemben vett ANYA. És persze ez a kezdet, mert aztán fel is kell nevelni. Kihordás, szülés, felnevelés...
Aki már csinálta, szerintem tudja miről beszélek.
Igen én vállaltam a munka 1 tízmilliomod részét. Ettől nem irigyelhetem el a "végeredményt", de örülhetek mások boldogságának, akár egy nagynéni vagy nagyika.
Szerinted meg sajnálnom kéne valakitől a saját sejtem, nehogy már más nevelhesse a génállományom. Szerintem meg ez önzés. Ugyanúgy lesz mamija, papája annak a gyereknek. És messze nem is örökbeadott vagy eldobott gyerek. Inkább megmentett petesejt, aki mégiscsak élhet valahol valakinél. Már ha mindenképpen sejtként akarsz gondolni egy emberre...
Csak azért, mert valakinek nem lehet saját gyereke nem jelenti azt, hogy neki akkor csak az jut, hogy nevelje fel más gyerekét.
Biológialiag nem, jogilag igen. Tudod azt furcsállom, hogy ennyire elutasítod a béranyaságot... A különbségek:
-béranyaság: a pár nőtagja nem képes valamiért kihordani a babát, a béranya teszi meg helyette. Biológiailag ők a vérszerinti szülei, csak nem az anya hordja ki és szüli meg a babáját.
-Donorság: a nőnek nincs petesejtje, kettejük közül az apa vérszerinti apja a picinek, de az anyuka is természetesen a magáénak érzi, mert ő hordja és megszüli. Én a donor oldaláról néztem a dolgot.
-Ha másként nem lehet gyermekük, örökbefogadnak és hidd el, a pici kortól nevelt gyermek az övék, mert ők nevelik, gyakran még hasonlít is hozzájuk, ha külsőleg esetleg nem is, de mozdulatok, mimikák átvettek.
Tisztában vagyok vele, hogy fentieket tudod, csak egyszerűen nem értelek. Ha úgy lett volna, biztosan örülök, ha kapok valakitől petesejtet, de én örökbefogadást is el tudtam volna képzelni. Viszont nem tudnám a saját gyerekemet örökbeadni, sem baba, sem "sejt"-formában....
Biológiailag a szülő nő gyermeke.
Jogilag is a szülő nő gyermeke.
Nagyon helyesen.
Nem mondanám sose egy béranya gyerekére, hogy az enyém, szerintem ez a béranyaság fából vaskarika.
Ha kihordja valaki a kicsi embrit, akkor már senki sem veheti el tőle.
Ezért nem lennék sose béranya. És erre épp eszű nő meg sem bíz egy másikat. Még a nevében is benne vagy az ANYA.
A petesejtdonort nem véletlen nem hívják sejtanyának.
Ott a befogadó, aki végigcsinálja a terhességet.
Persze öröm, ha az én génjeimet viszi tovább a lombik baba, de ez még nem jogosít fel semmire. A SZÜLEI lesznek felelősek érte. Tőlük fog megkapni mindent.