Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vendégünk: Nenus, a látó
2010-10-28 14:431.
Létrehozva: 2010. október 28. 14:43
Sziasztok!
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
Ismeritek Nenus jósnőt? Már gyerekkorában is kísérték képek, meglátta, ha valaki már a halál közelében van. De nem foglalkozott vele. Sokáig nem. Csak megjegyezte. Tudta például, hogy édesapját autóbalesetben veszíti el.
Nos, november 2-n, délután 2 órától 2 órán keresztül vendégünk lesz Nenus jósnő - látó, sorselemző, eltünt személyek kutatója.
Tudtok tőle kérdezni, ő pedig személyesen válaszol. Ha szeretnétek, már előre írhattok neki kérdéseket.
ntotság feleém akár?ÉS hogy milyen ot az élet és hogy Ö lát e minket.Válaszát elöre is köszönöm.Mónika
Sziasztok!
kicsit én is csalódtam benne, voltam nála, jósólt, nem túl jókat.
megbeszéltük, hogy írok emailt. 3 írtam, egyre sem válaszolt....
addig voltam érdekes neki, amíg a pénzt odaadtam...
ja, és a telefont sem vette fel, pedig sokszor megpróbáltam.
Sziasztok!
Nem tudom, jár-a még itt valaki.
Én is hasonlóan jártam Nenussal! Felhívtam telefonon, megbeszéltük, mennyi pénzt és hová utaljak. Elutaltam a pénzt, onnantól kezdve nem hallottam Nenusról semmit. Email-eim megválaszolatlanok maradtak.
2 hét múlva írt, hogy elnézést, 2 hét csúszással kapta meg az emailemet.
Kérte a teloszámomat, mondta, másnap 9-kor beszélünk. Na azóta is hív egyfolytában:( Írtam neki, válasz nuku.Most 2 napja írtam egy hosszabb levelet s kifejtettem, mennyire bíztam benne és mentem mindenkivel szembe, akik azt mondták, hogy csak szélhámos, pénzlehúzó. Nem hittem nekik, Nenusban hittem. Mégse tartja be a szavát. Kértem, utalja vissza a számlámra a pénzemet, amiért nem kaptam semmit. Másnap jött is a pénz, de levél az nem. Mégcsak meg sem próbált elnézést kérni, vagy kimenteni magát. Hagyta, hogy azt higgyem, szélhámos, pénzlehúzó csaló.
Nagyon sajnálom, mert valóban hittem benne:(
Sziasztok!
Az imént beszéltem vele újra, elkerültük egymást a minap, ami egy ilyen jóslós helyzetben több, mint abszurd...mindenesetre találkozom vele újra, nagyon kedves volt.
Remélem mostmár minden rendben lesz.
Sziasztok!
Kisbabát várok és, mint Ti is szerettem volna megtudni mindent a jövőről, egészségről, anyagiakról. Írtam Nenusnak, beszéltem is vele és nagyon gyorsan adott is találkozó időpontot. A PROBLÉMA AZ, HOGY NEM JÖTT EL A TELEFONT NEM VESZI FEL ÉN PEDIG BABÁSTÓL VÁRTAM RÁ 45 PERCET...
A telefonra, sms-re azóta sem reagál. Több oka lehet ennek, történt vele valami (remélem minden rendben) és később felbukkan, vagy csak szimplán így intézi az ügyeit, amit remélek, hogy nincs így, de ha mégis, akkor azért szólok, hogy más ne kerüljön ilyen helyzetbe.
Kérlek, ha tudtok valamit, vagy hasonlót tapasztaltatok jelezzétek.
Köszönöm szépen
Sziasztok!
En meg sosem jartam ilyen topicban pedig mar forumozok nehany eve, de talan ti itt tudtok nekem valaszolni.
En szeretnek valaszt talalni egy olyan kerdesre (egyetlen kerdesrol van csak szo) ami a multamban van es amig nem talalom meg ra a valaszt nem is tudom lezarni ezt a reszt az eletemben.
Nem szerelmi ugyrol van szo !!! A kerdest nem tudom feltenni senkinek ezert keresek ra olyan szakertot aki illetekes ilyenben.
Azt szeretnem tudni hogy milyen jellegu szakember? hez lehet fordulni ilyen esetben. En nem otthon elek igy csak azt szeretnem tudni kit keressek? Jost, latot, vagy mivel foglalkozik az olyan ember aki ilyesmiben tud segiteni?
Koszi ha valaki segiteni tud.
Én már nem próbálkozom, már tudom a választ! :-))
Kedves Nenus!
Nagyon várom szíves válaszát 202. sz. érdeklődésemre.
Azonban nem értem, miért lettem törölt felhasználó?? De úgy látom, nem csak én jártam így!
Üdvözlettel: Mrsmix
Hát nem tudom, valószínűleg azért kutyafuttában válaszol, mert nincs sok ideje erre.
Lehet, akinek mindháromra válaszol, őket már ismeri, vagy nem tudom.
Próbálkozz, ha úgy gondolod, szerintem ha még egyszer felteszed konkrét kérdésnek, akkor válaszolni fog.
Köszi, megtaláltam én is. Nekem is csak az egyik kérdésre válaszolt és igencsak szűkszavúan - nem tudom mitől függ, hogy egyeseknek 3-4 kérdésre is válaszol? Én sem adom fel, próbálkozom a másikkal is - de lehet, hogy jobb lenne, ha mégsem tenném?
Próbálkozz, most 15.-én nagyon sok kérdésre válaszolt, gondolom most volt ideje szegénynek...
Nekem is válaszolt, igaz csak egyik kérdésemre, de nekem az volt a fontosabb és olyan meglepő választ kaptam, hogy majdnem leestem a székről. Nem erre számítottam. De tuti, hogy megfogadom a tanácsát..
Miért vagyok törölt felhasználó ?????