Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Sütő Enikő modelliskolája

farkasnora
Létrehozva: 2004. Április 22. 18:36
13 éves kislányomnak keresek modell-tanfolyamot. Sütő Enikő iskolájáról elég jókat hallottam, de nem találom az elérhetőségét. Ha tudtok róla valamit, vagy esetleg más megbízható modelliskolát kérem írjatok!
Köszönöm!
  1. 2010. május 27. 15:4467.
    Februárban vettek fel  Sütő Enikő modelliskolájába.Március közepétől minden hétvégén volt divatbemutatónk,volt úgy hogy több is,pedig csak 168 cm magas vagyok.Ma is megyünk a Menta teraszára fellépni.Én különben akkor is elégedett lettem volna,ha nincs ennyi munka,mert nagyon jó volt a társaság és a hangulat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. május 9. 11:2166.

    Én csak ajánlani tudom SÜTŐ ENIKŐ modelliskoláját.

     

    Nem számítottam arra, hogy ilyen életvidám, egészséges közegben, ennyi jóra megtanítják a gyermekemet. Közel sem bíztos, hogy modell lesz belőle   - bár már több divatbemutaton szerepelt már az iskola rendezésében  - de olyanra is megtanították, amire az iskolában egyáltalán nem fektettek hangsúlyt és a sikeres élethez szükség lesz rá.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. Április 4. 23:1065.

    Kedves témában érdekeltek!

     

    Segítséget szeretnék kérni tőletek akik már tapsztaltak a modell világ terén. Hogy röviden összefoglaljam történetemet 16 éves 174 cm 50 kg súlyú lány vagyok, és ezt megfelelőnek találtam arra hogy jelentkezzek egy modellügynökséghez. Ott sok biztatót mondtak, hogy minden megfelelő, látnak bennem fantáziát (bár szerintem ők mindenkiben látnak), de modelltanfolyam elvégzése nélkül nem tudnak velem foglalkozni, amit teljesen megértek. Az ügynökségen azt mondták hogy nem sokára indul egy tanfolyam, ahová lefoglalnak nekem és a barátnőmnek 2 helyet a 10ből. Állítóleg még soha nem volt ilyen hogy barátnőket egyszerre hívjanak vissza. Elég kecsegtető, de annál kevésbé hihető. 4 nap alatt elsajátíthatnám az szükséges ismeretek és az 5.napon vizsga. Elég intenzív, de ugyanolyan drága is. Tudod, mindenkinek más a drága, de nekem nem pont erre van 80ezer forintom. A ügynökségen találkoztam egy lánnyal aki már túl van a vizsgán, csak a képeiért jött oda. Ő Sütő Enikő tanodáját ajánlotta, kaptam is tőle telefonszámot, de bővebb információt nemigen. Én úgy tudom, hogy ez kb, 3 hónapos tanfolyam, de nem tudom milyen időközönként van óra. Ár kb. 43ezer. Ezt már jóval barátságosabbnak találom, de nem tudom mennyire reális ez az adat. Mivel tanuló vagyok az iskolához kell igazítanom az időmet. Ezenkívül rengeteg kétség is felmerült bennem a továbbiakat illetően. Mert ha el is végzem ezt a tanfolyamot, akkor hogyan tovább? Ha nekem azt mondják hogy kedd 10 óra akkor ugranom kell, nincs pardon, viszont én iskolába járok. 

    Amiért a segítségeteket kérném tehát: ha valaki tud bővebb információt Sütő enikő tanodájáról, vagy bármi más tanodáról (esetleg Szeged környékén) vagy bármilyen tanáccsal el tudna látni, annak nagyon hálás lennék.

     

    Előre is köszi mindenkinek!

    előzmény:
    farkasnora (1)
    2004-04-22  18:36
  4. Torolt_felhasznalo_985646
    Torolt_felhasznalo_985646
    2009. Április 1. 20:4364.

    Sziasztok! Lassan 6 éve dolgozom modellként itthon és külföldön egyaránt. Elősként szeretnék itt az anyukák/modellek/modellnek készülő lányoknak pár olyan fogalmat amivel nem árt tisztában lenni. 1.: Az,hogy valaki modell,nem azt jelenti hogy készül róla 30 kép,és elvégez egy tanfolyamot,és utána jó esetben kap 1-2 munkát bevásárlóközpontokban vagy áruházakban.

    2.: Sokszor a modelliskolákba olyanok jelentkeznek többségben akiknek semmi köze sem alkatilag sem személyiségileg a modellkedéshez.

    3.: Modellmunkának a következőket nevezzük: catwalk (kifutó), editorial,beauty,magazin,katalogus. 

    4.: Az hogy valaki 12 ezer forintot kap egy divatbemutatóért mind szép és jó,csak hogy egy valós (Náray,Nanushka,Napsugár,Léber Barbara cotoure) bemutató költslgvetése ennél jóval nagyob és a fizetésünk ennek kb 3-4szerese.

    5: Modellknek nem kell koreográfiát tanulni.

    6: 13 év felett lányoknál kötelező a minimum 173 de inkébb 175 cm feletti magasság,maximum 85cm mellbőség 58-60 cm derék és 85-90 cm csípő,és maxiumu 50 kg. És igen,ezt ilyen komolyan veszik,MINDENHOL. Nevetséges,hogy ha valaki azt állítja hogy 165cm lány is lehet modell.....mert nem. Hostess lehet,de ez a kettő két különböző dolog.

    Egyéni személyes véleményem Enikőről,és az iskolájáról: Horribilis összegeket húz le az anyukákról,apukákról,gyerekekekről,és e mögé nem feketet semmit. Attól mert ő ezermillió csillió éve felkapott volt,ma már nem az modellként,és a divat és a szakma változik azóta sokkal összetettebb lett. Személy szerint engem,és sok más modell barátnőmet megkereste,hogy tanítsunk az iskolájában,mire mi közöltük hogy nem szeretnénk senkit hülyének nézni,mivel nemhogy a 90%-ot,hanem MINDENKIT felvesznek,és nem akarok senkinek hazudni/megbántani ha épp nem modellnek való. 

    Személy szerint,és azt ajánlom a szülőknek,hogy a 13 év alatt gyerkőcüket hagyják élni,ne vigyék ilyen helyekre,főleg ne ennyi pénzért. Akinek pedig tényleg van adottsága azoknak: www.valentinemodels.hu,www.visagemodel.hu,www.artmodels.hu, www.faceodel.hu.

     Remélem nem bántottam meg senkit,nem volt célom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_404140
    Torolt_felhasznalo_404140
    2009. január 15. 23:5263.

    Szia Hajnal!

     

    Köszönöm szépen az infót, nagyon érdekes, amit leírtál!

     

    Ibla

    előzmény:
    hajnal13 (62)
    2009-01-14  17:18
  6. Torolt_felhasznalo_550357
    Torolt_felhasznalo_550357
    2009. január 14. 17:1862.

    Sziasztok!

    A lányom decben fejezte be a sulit.Sütő Enikő végig ott volt/kiv.dzsungel/,de Tallós Rita 1x oktatott,más "híresség" nem volt.Regisztrálni 2x voltak,RTL-től felkészületlenül jött egy kis hölgy,mikor látta,hogy mennyi gyerek van,adott egy email címet,hogy odaküldjünk fotót.A "portfolió" nagyon gyenge lett.Tudomásom szerint senki nem kapott munkát a mi korcsoportunkból /3-12 év/.Ha megnézitek azok portfolióját,akik arról írtak,hogy munkát kaptak,érdekes módon aznap regisztráltak,amikor az utolsó üzijüket küldték,sőt van,hogy az aláírás "egy anyuka",a profilban meg férfiként van megjelölve,vagy "Karesz" az aláírás és nő a profilban./pl.gveszeki,modell2,bojtár,agoston09 stb./

    A vizsgaelőadás viszont jó volt,színvonalas,keményen készültek rá.Én azért vittem oda a lányomat ,mert kiskora óta mindenki azt mondja,hogy nagyon szép,fotóztassam,de csak most lett hozzá kedve tiniként.Abban reménykedett,hogy legalább egy helyre elhívják,hogy visszaigazolást kapjon és egy kicsit visszakeressen abból a pénzből,amit befizettünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_404140 (61)
    2009-01-11  22:38
  7. Torolt_felhasznalo_404140
    Torolt_felhasznalo_404140
    2009. január 11. 22:3861.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megkérdezni azoktól, akik jártak már Enikőhöz, hogy a felnőttek között milyen a korosztály eloszlása? Én már 24 éves vagyok és nem tudom, érdemes-e belefognom.

    A másik kérdésem, hogy a portfólió az milyen minőségű munka? Valóban 3x5 perc alatt csapják össze őket? Található a fotósról referencia neten, vagy tud mutatni vki vmit?

     

    Ibla

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_285993
    Torolt_felhasznalo_285993
    2008. június 19. 18:2960.

    Hello mindenkinek, lezajlott a hatalmas tömegeket vonzó 3 napos

    Harley-Davidson fesztivál Alsóörsön, ott voltam én is Sütő Enikő

    modellcsapatával. Mind a 3 nap fergeteges sikerrel léptünk fel a

    sok tizezer néző előtt, Enikő rendkivül modern koreográfiáit  adtuk 

    elő a programhoz illő punk ruhákban. Az időjárás kissé zord volt,

    pénteken olyan szél fujt,hogy majd lerepültünk a szinpadról,

    szombaton pedig az eső zuhogott...Mindezekkel együtt óriási

    élmény volt a fesztivál, nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg

    dicséretet kaptunk, és anyagilag is a vártnál jobban elismerték a

    munkánkat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_285993
    Torolt_felhasznalo_285993
    2008. június 3. 09:3059.

    Hello mindenkinek, nemrég volt a Sütő Enikő modelliskola záró vizsgaelőadása, majdnem 3 órás zenés, táncos műsort adtunk a népes közönség lelkes tapsa mellett. Nagyon tetszettek az

    Artshow divatstudió formabontó ruhái, de nagy sikert arattak

    Enikő ötletes és látványos koreográfiái, amelyekkel a bemutató

    szinte egy show műsorrá változott. Eljött az RTL Klub és a

    Hálózat tv is felvételeket készíteni rólunk. Most szombaton a

    Petőfi csarnokban lépünk fel, a legsikeresebb jeleneteinket

    adjuk elő. Többen résztvettünk Enikő támogatásával  az RTL Klub

    Csatorna ajánló műsorának modell válogatásán, most várjuk a

    visszajelzéseket. Vidám, szép nyarat kivánok nektek is.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_590761
    Torolt_felhasznalo_590761
    2008. Április 18. 16:0658.

    Sziasztok, csodálkozom,sajnálkozom és szánakozom azokon

    a betegesen szerepelni vágyó, logorrheás  hozzászólókon,

     /több ezer hozzászólás egy-két év alatt/ akik képesek hajnali négykor  géphez ülni, hogy totálisan hozzá nem értő böffenetüket

    angyali mosollyal az arcukon az olvasók milliói elé tárják...

    Már lelepleződött a közelmúltban egy durván hazudozó,

    primitiv rágalmakat iró lány, ugyancsak  a Forum sokszoros

    hozzászólója, aki annyira elvetette a sulykot a hazugságaival,

    hogy ebből derült ki, az életben semmi köze nem volt S.E.

    modelliskolájához, csupán szórakozásból irogatta a lejárató

    leveleit... Ha elolvasnátok a Forum szabályzatát, tilos a működő

    vállalkozások érdekeit,hitelét rontó hozzászólásokat irni... Ez

    nem ugyanaz a topic, mint amikor miért büdös a kutyám szája,

    analis szex és aranyér és több ezer rendkivüli fontosságú

    kérdésben bármit irhattok, senkinek sem sértitek az érdekeit.

    Tul egyszerü lenne a létező konkurrens cégek számára a

    lefizetett fanyalgókkal és hazudozókkal  előre jutni....

    Még valami fontosat a modelliskola koncepciójáról, Enikő

    demokratikusan biztosit lehetőséget szélesebb körben a

    a modell szakmával ismerkedni vágyóknak, egy ablakot nyit ki egy érdekes,vonzó világra, nagyon sokan be is kerülnek a

    legismertebb emberek közé is, azonban páran biztos

    ráébrednek az alkalmatlaságukra, ezért nem az iskolát kell

    okolni...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. Április 17. 03:5657.

    Pr szagú hozzászólás enyhén szólva is. Én nem vagyok érdekelt a modell világban, de néha visszanézek, vicces és szánalmas is, ha egy modellügynökség kamu hozzászólásokkal próbálja ényezi magát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_590761 (56)
    2008-04-16  21:11
  12. Torolt_felhasznalo_590761
    Torolt_felhasznalo_590761
    2008. Április 16. 21:1156.

    Sziasztok 2 hónapja járok Sütő Enikő modelliskolájába,rengeteg

    érdekes és hasznos tudnivalót sajátitottunk el, Enikő és segitő

    tanárai teljes erővel dolgoznak azon, hogy minél többet

    elsajátitsunk a modell szakma rejtelmeiből...

    Szerencsésnek mondhatom magam több társammal együtt,

    számos jelentős szereplési lehetőséget kaptunk az elmult rövid

    időszakban is Enikő segitségével, kiemelt statisztaként  benne

    vagyunk az RTL klub Gálvölgyi show cimű műsorában, a TV2

    Popdaráló műsorában, és az ATV-ben is szerepeltünk.

    Pár szerepléssel simán megkerestem egy havi tandijamat, és

    az sem mellékes, hogy nagyon meg voltak elégedve velünk

    mindenhol. A kezdő modelleknek nagyon fontos a kapcsolatok

    épitése, több modellügynökség is már regisztrált bennünket.

    A portfoliók készitésébe több fotós is beszállt,és szabadban is

    készitik a bennünket bemutató fotókat, ezeket CD-n kapjuk meg.

    Ugy gondolom, hogy nagyon sok türelemre, munkára és

    szerencsére is szükség van,hogy előre jussunk, de biztosak 

    vagyunk benne, hogy Enikőn és tanárain ez nem fog múlni! 

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_172247
    Torolt_felhasznalo_172247
    2008. február 18. 11:1355.
    Kedves Mindenki!
    Sajnálattal olvasom,hogy vannak,akik lehúzzák az iskolát...
    A tények:
    Az első hónap után hetente jönnek regisztrálni az itt tanulókat az ügynökségek.
    Nem mindenkiből lesz modell,de nem is mindenki ezért jön ide.Rengeteg mindent kapnak az itt tanulók.Ha minden tantárgyat külön tanfolyamként kezelsz,akkor rájöhetsz,hogy többet fizetnél értük,mintha ide eljössz. Van,aki rájön,hogy a színészet érdekli,van,akit a tánc és van,akit ténylegesen a modellkedés.
    Jelenleg annyi megbízásunk van bemutatókra,előadásokra,tv műsorokra,hogy nem győzzük emberrel.Ráadásul az egész nyár be van táblázva fellépésekkel...
    Ha nem mész a munka után és csak otthon ülsz,akkor senki nem fogja tudni,hogy a világon vagy. Akkor meg hogyan várod el,hogy hívjanak? Az ügynökségekre is rá kell telefonálni néha,gondolj bele mennyi emberük van...És nem árt néha azért is bemenni,hogy új anyagot készítsenek rólad. Mert pl. gyerekek esetében óriási változások lehetnek egy év alatt is.
    Hogy Enikő az utolsó két hétben van ott? Na,ezzel vitáznék...Akkor szerinted ki tartja a színpadi mozgás órákat?
    A fotókat nem papírra nyomják,cd-n kapja meg mindenki.
    És még vmi: szerintetek,ha ennyire rossz lenne,mint ahogy azt egy páran írják,akkor miért jár ide mégis ennyi ember? Azt hiszem ez a legjobb igazolása a dolognak,hogy működik.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_773857
    Torolt_felhasznalo_773857
    2008. február 7. 20:2554.

    Szia! nem tudom ki vagy,de a Zserbós fellépés után senki nem kérdezett tőlünk semmit! A körülmények borzasztóak voltak(átöltözés stb.) sőt még egy pohár vizet sem kaptunk!!! Nem tudom,hogy vajon miért írsz ilyesmit,de egy picit sem fedi a valóságot!!! Én ott voltam!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620641 (51)
    2007-12-01  09:40
  15. Torolt_felhasznalo_773857
    Torolt_felhasznalo_773857
    2008. február 7. 20:1353.

    Mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét,arra hogy ez a modellsuli pont ugyanakkora átverés és pénzlehúzás mint a többi!!! Mindent megígérnek és utána semmi! A tökéletes alakú és széparcú lányoknak sem tudnak munkát biztosítani nem hogy azoknak akiknek csak az önbizalmuk nagy! A szomorú az egészben csak az, hogy szinte mindenkit felvesznek(90%)-ez a lehúzás! Enikő egészen a vizsga elött két hétig nem foglalkozik az egésszel,és utána akar egyszerre min.8koreográfiát betanítani!-gusztustalan módon üvöltözik és idegbeteg! A ruhákról már nem is beszélek csak annyit,hogy a turkálóban jobbak vannak!A vi.felvételt ahelyszínen dec.-ben kifizetették(ami nem volt olcsó+)még azóta sem postázták ki! A 30-képes portfolio valami borzasztó ami 2*5percet jelent az öltözőben egy lepedő elött se átöltözés sem jó háttér! Egy amatör fotós jobb képeket csinált! 80-an vizsgáztunk dec.-ben és azóta senkit nem kerestek többet!!! Felháborítónak tartom ezt az egészet és ezzel az összes csop.társam egyetért! Remélem ha ezt bárki elovassa nem esik ugyanabba a hibába mint én vagy még sokan mások!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_195261
    Torolt_felhasznalo_195261
    2007. december 18. 10:2352.

        Sziasztok én most járok  Sütő Enikő modelliskolájába, már egy

    reklámfilmre kiválasztottak, pár hete megvolt a forgatás is.

     A múlt héten a Budagyöngye bevásárlóközpontban a Bunt

    kereskedőház szőrme és kabát bemutatóján szerepeltem, egy

    órás munkáért 12 ezer forintot kaptam. Januárra is van már

    megbízásom, több cég érdeklődik a most végzősök iránt.

        Én nagyon jól éreztem magam a három hónap alatt  Enikő

    iskolájában, jó kis barátságok is kialakultak, nagy kár, hogy

    nemsokára vége lesz !!!!! Mindenkinek, aki soraimat

    olvassa, kívánok békés, boldog karácsonyi ünnepeket és

    sikeres új esztendőt, Enikőnek külön kívánok minden jót!!!!!

    megköszönve az értünk végzett rengeteg munkát!!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_620641
    Torolt_felhasznalo_620641
    2007. december 1. 09:4051.

       Foglalkozzunk végre jó hírekkel   pár napja a

    Gerbaud cukrászda különtermében léptek fel a Sütő Enikő

    modelliskola növendékei, noha csak két hónapja járnak

    Enikőhöz, magas szinvonalú zenés, táncos, énekes előadást

    tartottak 30 szereplővel.....Két ismerősöm is van köztük, azt

    mondják, nagyon erős csapat jött most össze...Az énekes

    lány a Megasztár vetélkedőn is indult,  ragyogóan énekel és

    táncol....Utána beszélgettünk a résztvevőkkel, nagyon

    elégedettek az iskolával, sok hasznos dolgot már

    megtanultak, több válogatáson résztvettek, sokan kaptak

    megbízásokat. Karácsony előtt nagyobb bevásárló

    központokban lesznek fellépéseik, remélem engem is

    beszerveznek.....   

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_620641
    Torolt_felhasznalo_620641
    2007. november 30. 10:4450.

         Rosszkedvűen  olvasom egy beiró savanyú,   rosszindulatú,rágalmazó sorait.....Egy valaki irogatja   a sok sületlenséget és valótlanságot,aki    szerintem soha nem járt Enikő modelliskolájába.....

    Tavasszal jártunk két barátnőmmel az iskolába, a portfoliót

    CD lemezen kaptuk, amelyen 40 jó minőségű digitális fotó

    van, ez már az elmúlt években is igy volt.....nem tudom

    miről beszél a szivósan szerepelni akaró illető.....és

    főleg melyik konkurrens cég szolgálatában áll????????

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_728379
    Torolt_felhasznalo_728379
    2007. november 22. 09:1549.

    Jajj de gáz... Nevetséges az a 10-12 ember a topik elején akiknek ugyanúgy csak egy hozzászólásuk van, egy napra regisztráltak, de imádják Sütő Enikőt...

    Én jártam hozzá, de nem sokat értem vele. Azonkívül h 100.000ért megmutatták hogy tudom illegetni magam a színpadon és hogy csináltak egy 3 képből álló portfóliót egy függöny háttérrel amit utána összezsúfolva, egy papírlapra (!) nyomtattak ki, az nekem nem jött be. Tény, hogy a Hollywood modellstúdió néhanapján küld smst h statisztálni lehet menni ideoda, de róluk is meg van a véleményem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_620641
    Torolt_felhasznalo_620641
    2007. november 21. 15:1648.

           Én is Sütő Enikőhöz jártam, májusban végeztem el....

    Azóta is sok fellépésünk volt a Balatonon, Sümegen, és az EXPON

    is szerepeltünk, pedig csak 170 magas vagyok....

          Egy pár válogatásra is eltudtam menni, amiket az iskola

    szervezett, sajnos ezek nem jöttek össze.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. november 12. 18:4747.
    Sütő Enikő mondta egyszer, ha egyszer válalkozásba kezd,csakis olyanba fog kezdeni, amit nőnkek el lehet adni ,mert nekünk minden eladható..nyitott is azóta egy modelliskolát
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_780858
    Torolt_felhasznalo_780858
    2007. november 12. 14:4746.
    A kisfiamnak szeretnék nejlonharisnyát venni. nem tudom, hol lehet kapni? Egy iskolai műsorra venné fel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_469471
    Torolt_felhasznalo_469471
    2007. november 11. 16:3845.

    Kedves Sütő Enikő modelliskolája iránt érdeklődők, feltétlen

    javasolnám, hogy látogassatok el a helyes, valódi  információk

    megismerése céljából Sütő Enikő weblapjára, ahol részletesen

    olvashattok Enikő sokirányú tevékenységéről, amelynek egy

    fontos állomása a több, mint 15 éve működő modellstúdió.

    Az iskola bemutatásánál láthatjátok, hogy mennyi helyszinen

    szerepeltek, és mennyi eredményt értek el az itt tanuló

    fiatalok. Rengeteg fotó tanusitja a magas szinvonalú munkát,

    melynek következménye, hogy nagyon sokan a hallgatók

    közül mára országosan ismertekké váltak. Mivel Enikőnek

    jogászi végzettsége van, a tananyag részeként részletes

    ismertetést nyújt a munkaszerződés kötések tudnivalóiról,

    feltételeiről, és hogy milyen buktatókat kell elkerülni. Ezeket az

    ismereteket, és még a sokszinű program rengeteg egyéb

    elemét nehéz lenne az utcán sétálgatva elsajátítani.

    Mellesleg sorba jönnek  a jobb ügynökségek Enikőhöz a nála

    tanulókat regisztrálni, nincs szükség külön 100 ezer forintos

    portfoliók  készítésére, az iskola ezt a tandíjért  elkészíti.

    A leirottak kizárólag Enikő modelliskolájára vonatkoznak, a többi

    ujonnan létesülő iskolával és nagyszámú ügynökséggel ismeretek

     híján nem kívánok foglalkozni, és ezt a topic nagyérdemű

    olvasóinak és különösen a kedves hozzászólóknak ajánlom a

    figyelmébe.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. november 9. 17:4244.
    Erről van szó, nyuszimuszi,ha a gyönyörű lányomat beviszem csak úgy az utcáról egy működő és jó agencyhez és látnak benne fantáziát,akkor úgyis fognak bele invesztálni 
    előzmény:
    silver21 (6)
    2004-04-22  21:53

Címlap

top