Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermek vesszőzése
Mi a véleményetek erről a könyvről?
http://bitflow.dyndns.org/hungarian/MichaelAnd DebiPearl/Hungarian-Gyermeket_Nevelni_Isten_Felelmeben_2004. pdf
Van egy anyuka a játszótéren, aki eszerint neveli a gyerekeit, ő ajánlotta nekem is.
A gyerekei módfelett jólneveltek, semmi gondja elük, szót fogadnak neki mindig.
Semmiféle lelki sérülés nem látszika gyerekeken, de bizony néha piros a kislány popsija, ezt nyáron láttam néha.
Ezzel szemben az én gyerekeim iszonyt razsnyakolósak, hisztisek, és nem bírok velük néha.
A múlt héten elolvastam a könyvet, és azt gondoltam, elkezdem őket vesszőzni.
De azért kicsit elbizonytalanodtam, mert szerintem ez elég kegyetlen módszer. De mégis működik.
te honnét tudod hogy nem telt rá..
régi a ház
nem én vagyok a tulajdonos
nem szándékoztam ide a konyhába gázt bevezettetni a saját pénzemből,plussz finanszírozni egy új tűzhelyet,idegen emberek házába
nem véletlen fekete a neved
ha amit írtál nekem szántad,nagyon sötét vagy és nagyon bunkó
örülj neki hogy egy nyugodt ,kellemes gyermekkel elsz együtt.nekem is volt öcsém akivel mindent együtt csináltunk,ezen kívül keresztfiam is van,aki kb ugyanolyan hiperaktív rosszcsont mint a lányom..valószínű azért nem húztad még meg a haját mert nem csinált olyasmit amiért elszakadt volna a cérna nálad
azért kipróbálhatnál két hetet egy vagy két hiperaktív gyerek mellett kiváncsi volnék hogy megy.ha netán egy hajhúzás ,vagy egy kiabálás nem fér bele
Az elméletet meg tudom erősíteni.
A képen Éva látható, amint a kis Káint szoptatja.
Sziasztok,
Segítséget szeretnék kérni. Szakdolgozatomat az óvodai beilleszkedéssel kapcsolatban írom, az ehhez készített kérdőívet virtuális formában is elérhetővé tettem. Ha köztetek van olyan, akinek óvodás gyermeke van és pár percet rászán a kérdőívre, az nagyon sokat segít.
Elnézést, hogy ide nem illő dologgal írtam a témába.
Köszönöm szépen
Szonja
A kérdőív ezen a linken érhető el:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?hl=hu&formkey=dFdCUmNPcW9DdmJQR2k5NUtsV1hQdEE6MQ#gid=0
Jesszus, itt kihullott a fele hajam.
A szemöldökcsont a halálig folyamatosan nő. A Biblia szerint régen az emberek sokkal tovább éltek, mint ma, tehát logikus, hogy sok embernek nagyon előreálló szemöldökcsontja volt, amikor meghalt. De ez még nem teszi őket ősemberré, csupán korossá.
Van egy előadás-sorozat, amelyik részletesen megcáfol minden ilyen úgynevezett evolúciós bizonyíték régészeti leletet. Valójában tehát nincsen tudományos bizonyíték az evolúcióra. Mégis tanítják a suliban...
Nos, akiből ennyi hülyeség ömlik, attól mit vársz?
Az iskola hamis igazságot ad át, amikor az evolúciót tudományos tényként kezeli, holott nem az.
Ebben a helyzetben mit tehet a keresztény szülő? Az iskolai 'tényekhez' képest folyamatosan ellennevel, ellentanít, int, figyelmeztet...
Nem muszáj beengedni a gyerekünket egy olyan közegbe, ahol bizonyítottan agymosás történik- a szónak abban az értelmében, hogy a gyerekekből akarva-akaratlanul kinevelik az otthonról hozott szellemi igazságokat és erkölcsi értékeket.
Most már tudjuk, topiknyitó gyerekei miért nem járnak iskolába. Nehogy agymosottak legyenek. Az fel sem merül bennük, hogy már azok, mindannyian.
Megkérdeztem a te Esztidet a blogján, hogy használ-e vesszőt a gyerekei neveléséhez. Nem válaszolt, és kimoderálta a kérdésemet.
Felháborít a tett, mivel ez azt jelenti, igenis használja a vesszőt! Még a kérdést sem engedi megjelenni.
Ha nem használá, fel lenne háborodva a kérdésen is, de mivel tudja, hogy ez bűncselekmény, elsunnyogja a választ.
No comment.
A www.matrozkepzo.blogspot.com blogról beszélek.
"én még soha nem büntettem,vagy más de haját már húztam,sőtt meg is ráztam..milyen érdekes utána elmúlt a dili és normális lett a gyerek..ezek után elmagyarázom neki miért csináltam.."
Szerintem az is elég lenne, ha csak simán elmagyaráznád, hogy amit tesz, az rossz. Biztos nagyon okos kisgyerek és megértené. Lehet, hogy időigényesebb mindig mindent elmagyarázni, mint megrázni, de szerintem sokkal célravezetőbb és persze humánusabb is...
Nem a rezsót vitattam. Én furcsállom hogy az akinek ilyen rossz anyagi körülményei vannak annak miért telik netre, normális tűzhelyre meg nem?
Talán nem jók a fontossági sorrendek.
De a te dolgod.Csak ez is besorolható a sok speciális magyar furcsaság közé.
Ennél nagyobb problémád ne legyen, de azért megírom.
A pofont a pofájára -- mai nyelven arcára -- kapta a delikvens,
a nyaklevest pedig a nyakába -- vagyis tarkójára -- zuhintották.Szia,
Nem olvastam el mit irtak masok most itt neked. Ez a konyv nekem is megvan evekkel ezelott vettem meg, van 3 gyerekem.
Mint elkotlezett kereszteny en is kerestem a valaszt a kerdesekre, engedelmesseg stb...
Az elso oldalak utan tudtam h ez nalam nem jon be, de amikor ezt olvastam mar biztos voltam benne:
"Lássuk egy apa beszámolóját arról, hogy milyen nevelési módszert alkalmaz
járni tanuló kisgyermekénél! A betanításra rászán egy estét, amely a következőképpen zajlik: Magára hagy egy 10-12 hónapos gyermeket, akinek figyelmét kellő mértékben leköti valamilyen játék vagy vonzó tárgy. Az apa a szoba túlsó végéből vagy akár egy másik szobából hívja a gyermeket. Ha a gyermek nem reagál a hívásra, az apa odamegy hozzá, és elmagyarázza, hogy ha hívja, azonnal mennie kell, majd végigvezeti az engedelmesség lépésein át arra a helyre, ahonnan szólította.
Azután visszaviszi a játékához, és magára hagyja, mígnem újra elmerül
abban. Ekkor megint hívja. Ha a kicsi nem mozdul, akkor az apa újra magyaráz, és megismétlődik a már gyakorolt séta. A szülő abban a biztos tudatban, hogy a gyermek érti, mit vár el tőle, visszamegy, és újból szólítja. Ezúttal, ha a gyermeke nem reagál azonnal, akkor egyet-kettőt enyhén rácsap a vessző- vel, majd mindaddig folytatja ezt a gyakorlatot, mígnem a gyermek készségesen reagál a hívásra. Ezt követően – amíg a gyermek el nem hagyja a szülői házat – a szülő remélheti, hogy mindent hátrahagyva megy, ha hívják.
Amíg a szülő következetes marad, a gyermek következetesen engedelmeskedni fog. Ezt az „engedelmességre nevelést” csendes türelemmel kell végrehajtani. Az indulatmentes elfenekelés nem büntetés. Ez ad súlyt a szavaidnak. "
Ez a resz teljesen betett nekem. Nemcsak a modszer maga, ahogy mint a lovat idomitja a gyereket az illeto, hanem az is h ezt egy 10-12 honapossal kezdi. Szerintem nem kegyetlen. Szerintem hulye aki ezt irta. Itt "nevel"? Itt siman megfelemliti a gyereket. Az a 10 honapos meg semmit nem ert ebbol, de azt "belevertek" h legkokozelebb engedelmeskedjen. Borzaszto. Raadasul mindezt akkor amikor a gyerek "belemerul" a jatekba? Ebben a korban epp az a lenyeg hogy a gyereket hagyd h jatszon ilyenkor, hisz tok ritka ha belemerul meg valamibe. Persze erre azt mondana h azonnal engedelmeskednie kell....ugyan miert is? Nekem ebben a korban inkabb az volt a szabaly hogy ha a gyerek elvan akkor hagyd beken. Ne menj oda h ugyuliputyuli de ari vagy h jatszol...mert azonnal abbahagyja. A Bibliaban az is benne van hogy "ne ingereld" a gyermeked. Ez meg a szulo felelossege. Itt direkt szivatja a gyereket hogy azert is azt csinalja amit a szulo akar? (most hagyjuk h mi van veszhelyzetben...remelhetoleg akkor nem a modszerevel probalkozik, hanem felkapja...)
Amugy csodalkozom azon h ezt ki merte adatni ezt a konyvet...nem neztem utana de ha amerikai hogy hogy nem jelentettek meg fel ezert?
ezt nekem írtad?!
mi kamu....?
a ház?vagy konyhánk?
én négyedik éve élek itt,ez a párom családjának a háza,és nincs felújítva..mi kamu itt?mi köze a netnek ahoz hogy a ház régi és külön konyha van ami nincs felújítva??
mielőtt valakinek írsz,előtte szerintem olvass a részletekbe is
olyan a konyha,hogy nem alkalmas arra hogy egy pici gyerek rohangáljon ott..ennyi
Olyant el tudok képzelni, hogy egy szülő veri a gyermekét. Olyant is, hogy nem tudja, hogyan kell gyereket nevelni. Még azt is el tudom képzelni, hogy egy szülő önző, és önmagát előrébb sorolja gyeremkénél. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy egy szülői-gyermeki kapcsolat közönybe, vagy ellenséges viszonyba forduljon! Ez számomra felfoghatatlan!
Az Édesanyád bizonyos dolgokban hiányosságokkal küzdött, és ez benned is megteremtett bizonyos hiányosságokat. Én harcolnék ezek ellen, és az Édesanyámat is "meggyógyítanám"! Hidd el, ez csak rajtad múlik és ne mondd azt, hogy neked nincs szükséged az Édesanyára!
Ez a könyv éppen akkora butaság, mint az, hogy a gyereknek nem lehet olykor odaütni. Két gyermeket neveltem fel, és talán ha kétszer csaptam az egyik fenekére. Lehet, hogy arra a két legyintésre sem lett volna szükség, de megtörtént, és a fiam nem halt bele. A gyermek verése szerintem a nevelés kudarca. Egyszerűen nincs rá szükség! Ha a szülő neveli gyermekét, ha példamutató és következetes, illetve ha nincsenek családi traumák, a gyerek úgy fog viselkedni, hogy nem lesz szükség verésre.
A jólneveltségnek és a fegyelmezettségnek verés formájában is érvényt lehet szerezni, de a szülő ilyenkor jól teszi, ha önmagát is folyamatosan vesszőzi. Valójában ő szolgál rá igazán!
Nevelve vagy idomítva?
De úgy látom net az van
Kamu kamu és kamu.
A vallásos gyerek vesszőzésről annyit.
Az aki így bánik a gyerekével az nem keresztény, hanem egy ostoba szadista barbár állat. Vallási köntösbe bújba. Hányinger.
mi egy régi lerobbant házban élünk,itt kemping főzön főzök három éve amit kaptam a nagymamámtól,ez egy régi kis állványon van,balesetveszélyes,nem szeretem ha kijön a konyhába,meleg víz sincs itt,sütő sincs nemhogy mérleg meg ilyesmi..én nem szeretem ha ide kijön.de van hogy jön utánam,olyankor rohangál,ráncigál,így elég stresszes főzni,plussz hideg is ez a konyha helyiség,labilis régi asztal..
ha szép kultúrált konyha lenne én is engedném
neki a gyerekszobában van játék konyha azzal játszik,főz,süt,vannak edényei,kanalak..
mindegy..
most is voltunk vásárolni egy ideig bírta,aztán megőrült,úgyhogy haza is jöttünk,mert hisztizett,meg rohangálni akar ..behisztizik ha fogjuk a kezét..nem bírja,azt se ha idegenek megfogják a kezét..gyerekektől is csak ritkán tűri el
még egy észrevétel.
Nagyon felháborít, ahogy a Bibliára és Istenre hivatkozik a szerző!
Isten legfőbb tanítása a szeretet, a másik feltétlen elfogadása, még írja is, hogy "szeressük a kicsiket, Övék Isten országa" , "szeresd a másikat, mint felebarátodat" azaz nem okozok olyat a szeretett gyermekemnek, amit magamnak sem tennék, tehát pl. RENDSZERES fájdalmat, állandó félelmet.
Nem hinném, hogy Istennek tetsző cselekedet a családtagjaimat félelemben, rettegésben tartani. A család a szeretet és nem a félelem, helye kell, hogy legyen!
pl. egy két dolog teljesen döbbenetes, pici szopós csecsemő haját meghúzni mert véletlenül megharapja a mellemet??? Szegény, azt sem tudja, hogy az harapás... (ha ilyen gond van pl. arra feltalálták a bimbóvédőt és a gyógykrémet is!),
Szerintem igazi keresztyén emberek NEM így nevelnek!!!
Szia! Vémenényeket kértél a módszerről.
Ez szerintem nagyon szélsőséges és kegyetlen módszer! Nálam kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát.
Az a baj szerintem, hogy manapság a gyermeknevelésben szinte csak a két szélsőség/véglet jelenik meg. Az egyik a túlzottan a gyerek érdekeit szem előtt tartó, túlóvó, túlféltő nevelés. A Jajj mi lesz ha akár egy pofont is kap az élete során, minden nyikkra fel kell vennem, nem szabad büntetnem semmiért különben lelki sérült lesz stb.
A másik meg ez, a túlzott szigor, fájdalmom okozás, mikor a szülőtől való félelmet erősítem a gyerekben.
Szerintem egyik sem vezet jóra. Első esetben a szülő a gyermek játékszerévé válhat és saját élete zéró, másodikban pedig retteg tőle, azért fogad szót, igaz, a szülőnek ez kényelmes, mert kb. egy szobanövényt kap a gyermeke helyett.
Egyik esetben sincs pl. a szülőnek "egészséges" módon a gyerek előtt igazi tekinténye/tisztelete. Erre az utóbbra pl. szerintem is szükség van, de ezt nem szadizással kell elérni, hanem határozottsággal, következetességgel, ami mindkettőnél sokkal nehezebb/több munka, de szerintem hosszú távon mindkét fél ebből profitála legtöbbet.Gyereket nevelni nagyon nehéz. Jól nevelni még nehezebb. Tökéletes gyerek és szülő pedig nem létezik, ezt is el kell fogadnunk. Ráadásul minden gyerek más, más a temperamentumuk, akaratuk. El kell fogadni olyannak, amilyen. "Szelíd Pistike" és "Eleven Emília" nevelése pl. teljesen más szülői hozzá állást és elfogadást kíván. Persze, a legtöbb szüólő érthetően "szelíd Pistikére" vágyik, de ez nem kívánság műsor. A gyerekeket készen kapjuk, saját kis egyéniséggelés ha kapunk egy mindenlébenkanál elevenkét, Őt is nagyon lehet szeretni, tudom, mert olyanom van bár időnként tényleg a falra mászom Tőle és olyankor irigylem a húgomék nyugodt, elülős, "szelíd Pistikéjét"
(aztán más területen meg nekem könyebb. Mert pl. az én rosszcsontom sokkal jobban feltalálja magát, bátrabb, magabiztosabb, néha túlzottan is)
Szerintem ez a nevelésben is döntő, ami az egyiknél hatásos, a másiknál semmit nem ér és fordítva.
Ha pedig egy szülő úgy érzi, csődöt mondott a nevelése, és pl. fejére nőtt a gyerek, nem bír vele, szerintem ne a verést és a vesszőt válassza, hanem forduljon segítségért. Nevelési Tanácsadó, de akár egy, a gyereket jól ismerő nagymama, pedagógus, akiben megbízik is sok támogatást nyújthat. Gyakran egy kívül álló olyan dolgokra világít rá, ami nekünk eszünkbe sem jut.